Mennyi jár az életből a magamfajtának?

2020. szeptember 24. 07:41 - csajokespasik

       

               „Sokan élvezik a szingli létet, valakinek ez teljesen testre szabott, jó lehet fűvel-fával párosodni, de nekem ez a része céltalan és rideg” – A csapongó panaszáradatból kétségbeesett segélykiáltás érződik. Levélírónk mindig belebotlik abba a nőtípusba, aki azt vallja, hogy ő is tartósat keres, noha nem ez az igazság.          

 
       

               Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

Sziasztok,

Nagyon szeretnék egy működő kapcsolatot, de sajnos több oka lehet, hogy nem jött eddig össze. Állandóan úgy érzem, nem vagyok a helyemen, az egzisztenciám bizonytalan, keveset tudok felmutatni, és azoknak a nőknek végül is valahol igazuk van, akik nem engem választottak, lehet, én sem akarnék ilyet, mint most én vagyok.

Átlagos vagyok, semmi kirívó tulajdonságomat nem tudom felsorolni. Van munkám, de döcögős, ha a megrendelőnek valami nem tetszik, hosszas viták után jutok a pénzemhez, ha egyáltalán. A „legrendszeresebb” megbízom csak ígérget, hogy ez lesz, meg az lesz, milyen jó lesz, de volt olyan, hogy eltűnt fél évre, majd úgy hívott fel, mintha mi sem történt volna és a pénzemet nem hozta szóba, amikor meg én igen, megsértődött.        

       

               Ez jutott nekem, és jut már jó ideje folyamatosan, ezzel kell beérnem. Ehhez értek. Egyik volt főnököm haladó szelleműnek érezte magát azzal, hogy az állandóan megújuló cégmodellben hitt, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy egy-két évente az összes munkatársát lecserélte, így tartva fenn a friss és kreatív vér produktív + dinamikus áramlását – Én ezt kizsákmányolásnak nevezem inkább. Mindegy, take it easy. Azért azt vallom, inkább barátokat gyűjtsünk, mintsem ellenségeket.

Nekem ez a mostani is húzós időszak. Mai túlérzékeny világunkban a randizás sem egyszerű, mint ahogy egyéb hétköznapi „ütközéseinkből” is leszűrhető a közhangulat ( pár hete a Visegrádi utcánál ahogy fordulok be, a karom egy egészen kicsit összeütközött a velem szembejövő fickóéval, mire olyan szitokáradatot vágott utánam, (persze mondtam, hogy bocs) mintha nem rég a komplett családját lemészároltam volna. Nem szeretnék az ellensége lenni, sem a barátnője helyében, egy kicsivel komolyabb ügyért, mondjuk ha a cipőjére lépek, meg is ölt volna?) És eltúlzott ingerültséget érzek néha nőknél is.

Idén lettem 34 éves, és azt érzem még mindig, hogy ez az IZÉ, ami itt van már évek óta a levegőben és mindenkit befolyásol valahogy, nem múlik el. A nők is túl érzékenyek lettek, és ha a ki nem mondott szavaikból ki nem találom, hogy mit akarnak, rögtön elhajtanak, ők meg tovább állnak, még barátok se maradhatunk, ezt sem ajánlják fel vigaszdíjként, ne is lássanak többé...

Sokan élvezik a szingli létet, valakinek ez teljesen testre szabott, jó lehet fűvel-fával párosodni, de nekem ez a része céltalan és rideg. Sok ilyen típusú lány is azt mondja, hogy de hát ő is tartósat keres. Dehogy azt keres, csak azt mondja. Most akkor nekem mi jár az életből? Úgymond a magamfajtának?

F.          

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr9916212474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása