„Elment egy buliba, ahol 30 ezret hagyott ott, ő se tudta, hogyan sikerült, szóval nem zsugori, ha úgy ítéli meg a helyzetet...” - A csaj szinte mindenben különbözik a pasitól, de két év szünet után újra esélyt adna neki, csak mert az ex azt állította, megváltozott: már nem flegma és nagyon megfontolt.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Újrakezdésen gondolkodom, és töprengéseimbe bevonnálak most Titeket is : )
Két éve mentünk szét, azóta neki is és nekem is volt más, de jelenleg egyedül vagyunk. Ő keresett fel és kb. a harmadik kérdése az volt, hogy van-e valakim? Igazából nem nagyon örültem, hogy bejelentkezett. Mert nem szépen hagytuk abba. Szóval, az a lényeg, hogy szerintem én sokkal többet nyújtottam neki, mint ő nekem. Amikor megismertem, megvolt a hűha érzés, az eleje jó volt, de az örökös kekeckedései miatt idővel fokozatosan eltűnt belőlem sok minden.
Más szempontból megvoltunk, valamennyire még kötődtem is hozzá, mindezek ellenére. Most emiatt van egy érzés bennem, hogy az újrakezdést nem kéne erőltetni...
Voltak régebben beszólásai, amik miatt szexuálisan sem hozott már annyira izgalomba, valahogy magamat szégyelltem és nem tudtam elengedni magamat vele. Azt mondta, ő folyton a szerelem tüzében akarna égni, csakhogy nem képes fenntartani azt, csak saját oldaláról van nézőpontja, és azt hiszi, ennyi elég. Szerinte én nem voltam őszinte. Mert miért nem szóltam? - kérdezte. De ha már szólni kell, akkor veszett ügy.
Nem anyagiasságból, de megragadt bennem több eltolt gesztusa is: én e-cigit adtam neki egy karácsonyra, nem az olcsó fajtát, ő meg valami olyan italt, amit valamikor szuvenírként kaphatott, magyar felirat nem volt rajta, külföldi zárjeggyel, idétlen üvegben ...még be se csomagolta, csak úgy elővette és odaadta. Jó, ez nem olyan nagy dolog, férfi, akik nem adnak apróságra, nem lehet ilyet elvárni tőlük. Utána meg elment egy buliba, ahol 30 ezret hagyott ott, ő se tudta, hogyan sikerült, szóval nem zsugori, ha úgy ítéli meg a helyzetet...
A másik, hogy engem takarékosságra neveltek, eléggé visszafogottan költekezek, ő meg megszokta, hogy szórja a pénzt. Mármint, ha hozzájut egy nagyobb összeghez, akkor gondolkodás nélkül költekezik, olyan dolgokra ad ki, amit egy nála 10 évvel fiatalabb venne. És megveszi, de nem használja sokat, berakja a szekrénybe. Ilyen hirtelen ötlete több is volt, aztán nem sült ki belőle semmi. Ő könnyebben vásárol boltban is, nem gondolja át, mire ad ki pénzt, ha szebb valaminek a csomagolása, azt veszi meg, pedig van olcsóbb és egészségesebb is. Én szeretek egy keretet meghatározni fizetéskor, amiből lehet gazdálkodni. Amikor ezt elmondtam neki, hangosan kiröhögött, majd gúnyosan hozzátette, hogy hát igen, így is lehet élni...
Az Éljünk a mának elv rám sosem volt nagy hatással. Nekem vannak hosszabb távú céljaim is, de szerinte minden előre tervezés hülyeség, mert úgysem úgy fog alakulni. Jó, hát ez igaz is, meg nem is, de elég könnyelmű hozzáállás.
Én szakítottam vele, mert úgy vettem le a szövegeiből, hogy még fiatalnak érzi magát, most tud még szabadon eljárni szórakozni, élvezni az életet, és én ebben csak hátráltatom. Nem éri meg mellette maradnom. Aztán ő azt mondta, hogy de, mert velem akarja élvezni az életet. Erre nem adtam, mert a férfiak bármit képesek kimondani, ha sarokba szorítva érzik magukat, vagy ha bárhogy kellemetlen egy szitu, főleg ha szakítás van kilátásban. Egy csata, amit meg kell nyerniük mindenképpen.
Nekem nem érte meg maradni ebben, és elfogadni azt, ami akkor volt. Most beszéltünk, elég sokat, és állította, hogy már nem olyan, végighallgatta a kifogásaimat, egy szó nélkül. Lehet, hogy valóban megváltozott volna? Érdemes adni még egy esélyt?