Levélírónk mindig tiszteletben tartotta barátnői magánszféráját, ám a jelenleginek pont ez nem tetszik. Úgy tűnik, számára a féltékenykedés lenne a szeretet egyik kifejezésmódja, és olyat kifogásol, aminek más örülne.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok! Mi alapvetően jól meglennénk, de a barátnőmnek, akivel pár hónapja vagyok együtt, vannak bizonyos követelései, ha mondhatom így. Azt mondta, előttem főleg a neten ismerkedett, nem jár sűrűn társaságba. Úgy gondolkodik, hogy tanul mások hibáiból, hogy ő ne kövesse el ugyanazokat. Csak ki mit tart hibának és hogyan értelmezi a történteket?
Olyanokat mond, hogy úgy érzi, ő nem tűnik nagyon ki az életemből. Így fogalmazott. Próbál számomra megfelelni, tökéletes lenni, amit értékelek, ugyanis voltak olyan exeim, akik kapásból megmondták, hogy ők a kedvemért nem fognak megváltozni semmiben, ilyenekre ne is számítsak. Mindezt előzetes precedens nélkül, csak úgy.