Azért nem fogok vedelni, hogy elfogadjanak

2023. január 27. 07:39 - csajokespasik

       

               Posztolónk úgy érzi, hogy a párját valahol bántja, hogy nem az a laza, izgalmas csaj, akivel a barátai előtt villoghatna. Most attól fél, hogy egyre unalmasabbnak fogja majd tartani, aminek az lesz a vége, hogy szépen ellaposodik minden. Ennek első jele az lesz, hogy már nem hívja magával, ha társaságba megy.        

 
       

                Fedezd fel és használd!  Ha lazán ismerkednél, barátkoznál, de nyitott vagy egy kis extra kényeztetésre is, akkor a Barátság Extrákkal kapcsolat passzol hozzád. Aki még nem tudja: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

A mi kapcsolatunk elég döcögősen indult, sok ponton elsiklottunk egymás mellett. Először azt hittem, ő nem akarja a kapcsolatot, volt, hogy én nem voltam biztos a saját érzéseimben. Ő ezt távolságtartásnak fogta fel. Én abban az időben szakításon voltam túl, és így kerestem mást, aki ha helyettesíteni nem is, de elfeledteti velem az exem. A bizalom egy másik dolog, de ezzel nincs gondunk. Semmi olyat nem teszek, amivel megingathatnám az ő bizalmát felém. Még így sem vagyok megelégedve magammal, sokszor elnyomva érzem magam mellette. Nem érzem magam teljesnek, illetve teljesen hozzá passzolónak. Elmondtam neki a múltamról mindent és ő úgy fogalmazott, amivel lezárta a dolgot, hogy jó, hogy túléltem. Nekem ez is furcsa volt.        

Tovább
19 komment

Nem a szakítás fájt, hanem ahogy csinálta

2023. január 26. 07:49 - csajokespasik

       

                „Szerintem vissza akarna majd térni hozzám, ennek időpontját nyár körülre saccolom, de azért nekem is van méltóságom” – A barátnő csak addig volt jó, amíg kellő önbizalommal fel nem tuningolta a kiskakast, aki ezután hála helyett inkább jobban szétnézett a baromfiudvarban.        

 
       

                Fedezd fel és használd!  Ha lazán ismerkednél, barátkoznál, de nyitott vagy egy kis extra kényeztetésre is, akkor a Barátság Extrákkal kapcsolat passzol hozzád. Aki még nem tudja: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

Kicsit összetett a sztorim, így nem is lesz kérdés, csak vázolom a helyzetet.
30 felettiek vagyunk, ő tavaly decemberben elhagyott. Azt mondta, nem akar fiatalon „beleragadva élni” egy ilyen kapcsolatba velem. Én nem éreztem rossznak, különösen annak tükrében nem, hogy egyszer már ő könyörögte vissza magát hozzám. Amikor megismertem, még a szüleivel élt, nem adott magára, én láttam el öltözködési, táplálkozási és edzési tervekkel, vagyis inkább csak motiváltam. Szépen is fejlődött. Talán mert akkor még úgy érezte, van kiért és miért. A lényeg, hogy csak addig voltam jó neki, amíg önmagára nem talált, úgy érezte, elég szintre fejlődött, hogy jobban is szétnézzen és kihasználja a lehetőségeit - vagy legalábbis ne pazarolja tovább rám.        

Tovább
4 komment

A legjobbat szeretném kihozni az életünkből

2023. január 24. 07:47 - csajokespasik

       

                Ha a párod sok felesleges cuccot rendel a netről meggondolatlanul, de te spórolósabb vagy, az még egy leküzdhető probléma. Még az is szerencsés, ha magától belátja, hogy minderre házasságot alapozni nem egy jó ötlet. De vajon mi egy párkapcsolat minimum szintje az elvárások terén?        

 
       

                Fedezd fel és használd!  Ha lazán ismerkednél, barátkoznál, de nyitott vagy egy kis extra kényeztetésre is, akkor a Barátság Extrákkal kapcsolat passzol hozzád. Aki még nem tudja: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

Jelenleg egy választási helyzetben érzem magamat. A barátommal lassan hat éve vagyunk együtt. Neki korábban voltak kisebb mentális problémái, de leküzdötte őket, egészséges. Én is sokat segítettem neki. Ez is jobban összekovácsolt minket. Sikerült elhelyezkednie a szakmájában is, elégedett. A gondom mindössze az, hogy úgy érzem, ő nem igazán kíván partner lenni a jövőnket illető elképzeléseimhez. Félre ne értsen senki, nem rá akarom erőltetni az én terveimet, mindenképpen közösen akarok vele tervezni mindent. De még ez is nehéz vele. Ez a szint mindenkinél más, de nem akarom megváltoztatni sem. De úgy gondolom, ez mindkettőnk érdeke lenne, ha már egy párnak tartjuk magunkat.        

Tovább
5 komment

A volt csajom nem mond le rólam

2023. január 23. 07:28 - csajokespasik

       

               „Elmondta, hogy semmi ambíciója nincs, azt is megkérdezte, hogyan gyúrjon méltóságra” – A volt barátnő újra felbukkan és olyan témákat tol az azóta már foglalt Levélírónknak, amiket kapcsolatuk alatt sohasem érintett. Azt állítja, ő olyan, hogy képes exekhez is visszatérni, ha engedik...        

 
       

                Fedezd fel és használd!  Ha lazán ismerkednél, barátkoznál, de nyitott vagy egy kis extra kényeztetésre is, akkor a Barátság Extrákkal kapcsolat passzol hozzád. Aki még nem tudja: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

A szakításunk után nekem nem sokkal lett új barátnőm. Neki viszont egy éve senkije. A szakításnak igazából nem volt oka, de ő mondta ki. Most azt mondja, nem ő akarta, de én erre máshogy emlékszem. Én csak úgy éreztem akkor, hogy amit nyújtottam neki, azt nem kaptam vissza, de emiatt én nem szakítottam volna.
Úgy vette fel velem a kapcsolatot, hogy minden posztomat lájkolta, végül rám írt, kérdezte, hogy vagyok. Belegondolva, ha csak most ismerném meg, újra összejönnék vele, de hát nem így van, ismerem, tudok róla pár dolgot. Korábban én mindent elmeséltem neki a múltamról, ő nem sokat a magáéról, vagy visszatartott pár dolgot.        

Tovább
6 komment

Mit jelent, ha valaki nem romantikus fajta?

2023. január 20. 07:46 - csajokespasik

       

               Az még valahol elnézhető, amikor a pasi már izgalmasabbnak tartja a pornófogyasztást, mint időnként a párját, de az már nagyon gáz, ha megértést követelve azzal jön, hogy minden pasi ilyen, nincs mit tenni. Levélírónk nem ismeri az összes módszert, amivel valaki a szerelmét bizonyíthatja, de ez biztos nincs köztük.        

 
       

               Fedezd fel és használd!  Ha lazán ismerkednél, barátkoznál, de nyitott vagy egy kis extra kényeztetésre is, akkor a Barátság Extrákkal kapcsolat passzol hozzád. Aki még nem tudja: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

Mindenkinek más a párkapcsolati kultúrája, de mit jelent az, ha valaki bevallottan nem romantikus fajta? Ha erőltetettnek érzi, akkor nem kell semmit tennie, nem ragaszkodom hozzá. Azt se tudom, hogy a férfinak vagy nőnek kéne romantikusabbnak lennie előírás szerűen.
Jelenleg találkozgatok egy velem egyidős (26) férfival, még nem történt köztünk semmi. Tudom, hogy valaki nem szereti kimondani az érzéseit, valaki igen, valakinek meg idő kell hozzá, nem is kevés. Nyilván kell hozzá alkalom, meg idő, meg hangulat. Gyereket sem kapkodva vállal valaki, hogy jaj megy az idő, peteérésem van, bárki jöhet - amúgy én abban hiszek, hogy majd ha valakinek megfelelő mértékben a családja részének érzem magam, majd akkor. Sok mindennek együtt kell állnia egy ilyen döntéshez. De ne rohanjunk ennyire előre.        

Tovább
16 komment
Címkék: romantikus
süti beállítások módosítása