Huszonhét éves lány vagyok és inkább magamnak, de nem utolsó sorban Nektek, szeretném elmesélni (vagy összegezni) a velem történteket. Előre szólok, hogy az akcióra, szakításra, pofonokra és vérre vágyó kommentezők éhen fognak maradni. Aki szereti a könnyed romantikát, és a boldog befejezést, az jól fog szórakozni. Pár évvel ezelőtt egyik barátnőm tanácsára regisztráltam egy társkereső oldalon. Ügyetlenül összeraktam a profilomat, ami szerintem nem sikerült valami fényesre: a fotó béna volt, nem tudtam egy értelmes mondatot összehozni a Magamról-részhez - könnyű kérdés, nehéz válasz. Mit írjak, hogy ne legyen nagyképű, de üres se? Nem akartam valami közhelyes idézetet, se vicceskedő banalitást: végül beírtam egy kávéreklám szlogenjét.

Azóta sem tudom, miért, akkor valahogy jó ötletnek tűnt – ahogy mondani szokták. Teltek-múltak a napok és – mivel nem jött semmi üzenet - már el is felejtettem az egészet. Egyik péntek este beesett egy levél. Megnéztem a fiú profilját: Péternek hívták, nagyon aranyos volt, ragyogó, lelkes barna szem, sötét haj, izgalmas vállak. Mindezek ellenére valahogy mégis szomorúnak tűnt az arca, vagy legalábbis ez az érzés alakult ki bennem. Persze, lehet, hogy csak személyes projekcióm szólt közbe. Levelezni kezdtünk: sok közös téma, az érdeklődési körünk pedig...khm...hát, nagyon fedték egymást.

Elárulta, hogy ő nem jár ismerkedni, pedig rettenetesen vonzó férfi volt, legalábbis nekem. Elmondta, hogy egyszerűen nehezen ismerkedik, személyesen alig bír magáról beszélni – ezért hálás a netnek. Megbeszéltünk egy randit: ő volt ott előbb, már messziről kiszúrtam. Leültünk, csevegtünk és egyáltalán nem tűnt zárkózottnak. Ez a tény ő magának is feltűnt, mert miután elváltunk, este felhívott és elmesélte. A héten beiktattunk egy mozit és két kínai büfét. Mindketten imádtuk a kínai konyhát. Ám szép lassan kiderült, hogy volt egy másik nő is az életében. Hetente háromszor valóban egy nőhöz járt. A 80 éves nagyanyjához. Felelősséget érzett az öreg hölgy iránt, hiszen Péter volt neki az egyetlen támasza. Amúgy a fiú egyedül élt és annál a banknál dolgozott, ami egy egész országgal utáltatta meg Jamiroquai Dance! c. slágerét. A néni még el tudta látni magát, nem kellett otthonba dugni, de elkelt nála a segítség. Néha elködösült ugyan a tudata, végülis 80 év az 80 év, hallucinált, és soron kívül is magához rendelte Pétert, mert úgy vélte, valaki a ház körül ólálkodik. Miután Péter megnyugtatta, hogy senki sem settenkedik ott, hazajött. Szerencse, hogy csak pár utca választotta el őket egymástól.

Amikor ezt elmesélte, felajánlottam, hogy szívesen segítek a mamának, ha igényt tart rá. Péter szabadkozott, mire én azt mondtam, hogy nem tűrök ellenvetést,: következő hétvégén átmegyek és összedobok hármónknak valami fejedelmi ebédet. Gondolom, házhoz szállított szocikaján él, úgyhogy örülni fog a változatosságnak. Péterem is jól főzött, de a nyomomba se ért...: )

Meg is jelenek nála a megbeszélt időpontban, bemutat a mamónak, majd berakja neki a nappaliba a Hofi összest és kivonulunk a konyhába. Ő is el van, és mi is – mondta Péter. Olyan gyengéden bánt a mamóval, hogy majdnem elríttam magam. Persze, nem, nehogy azt higgye, valami bajom van. Eszembe jutott, hogy nem csak az izéje teszi a férfit, hanem az embersége is, érzései és viszonya a többiekhez. Innen tudtam, hogy Péter egyáltalán nem volt antiszociális. Nehezen ismerkedik, na és? Ki nem??