Még nincs 3 éve, hogy elkezdődött ez az egész, de nekem sokkal több időnek tűnik. Kamaszlányként találkoztam M-mel, és rögtön tudtam, hogy lesz köztünk valami komolyabb. Én akkor még egyetlen tartós kapcsolatot sem tudhattam a hátam mögött sőt, még a tűzkeresztségen sem estem át... Szóval, a barátnőmmel nyaraltunk, mikor iszonyú gyorsasággal M besétált az életembe. Ő amerikai, tehát túl sok reményem nem volt, csak azt tudtam, hogy az első perctől beleszerettem. Tapasztalatlan, fiatal és éretlen voltam. Meglepő módon, az együtt töltött 4 nap után mégis követett hazáig, így 3 hét múlva már megint együtt lehettünk. Itt kezdődtek a bonyodalmak: teherbe estem.

Azt biztosan tudtam, hogy a gyereket megtartom, de fogalmam sem volt hogy 19 évesen mit várhatok egy külföldi férfitól, akit körülbelül 2 hónapja ismerek. Megosztottam vele a nagy hírt, és úgy döntöttünk, belevágunk, végül is szeretjük egymást, idővel meg talán meg is ismerjük a másikat. A terhességem nagyon szép volt, ő végig támogatott, segített, a szüleimnél laktunk, én dolgoztam, nem nagyon voltak problémáink. Aztán 21 hónappal ezelőtt megszületett a lányom, és ezzel kiteljesedtem. Nem fogom azt hazudni, hogy a kezdeti időszak nem viselt meg, hozzá kellett szoknom az új helyzethez, de alapvetően boldog voltam. M-et nagyon szerettem, és mikor a kicsi 3 hónapos lett, el is költöztünk a saját kis fészkünkbe. Aztán lassan, de biztosan minden kezdett elromlani közöttünk. Egyre többet veszekedtünk, én nem találtam a helyem ebben a "házimami" szerepben, egyre többet és többet akartam tőle. A lányunkat mindketten töretlenül és határtalanul imádtuk, de valahogy a kezdeti harmónia nem állt fenn többé kettőnk között. Féltékeny voltam a múltjára, a jelenére, mindenre, pedig okot nem adott rá. Aggódtam, hogy én már sosem fogom magam "kiélni", hogy ő nem szeret már és a többi. Ez tartott egy évig, azt hozzá kell tennem, hogy én gyakorlatilag apa nélkül nőttem fel és amikor megszületett a lányom, megfogadtam, hogy ő bizony egy teljesen egészséges családban fog felnőni. Aztán ez az álomképem egyre inkább kezdett szétmállani, ahogy rádöbbentem, hogy elég boldogtalan vagyok ebben a kapcsolatban. Végül egy hónappal ezelőtt megkértem, hogy költözzön el, hogy mindkettőnknek legyen egy kis levegője, szabadsága, helyre tudjuk tenni a dolgokat magunkban, és pár hónap múlva talán újrakezdhetjük, tiszta lappal, hiszen azért még szeretjük egymást, legalábbis én még mindig nagyon szeretem őt. Ekkor persze kiderült, hogy 2 hónapja volt neki egy kis kalandja, amit "elfelejtett" megosztani velem. Ilyen szempontból eléggé nyílt szemléletű vagyok, úgyhogy ez már nem igazán számított, képes vagyok megbocsátani az ilyesmit és továbblépni. Ám ekkor belépett P az életembe, 2 hete találkozgatunk, elég sokat, és fogalmam sincs, hogy ki merre tart jelen pillanatban. Teljesen tanácstalan vagyok. Azt tudom, hogy M is találkozgat valakivel, P pedig kezd belém szeretni, arról fogalmam sincs, hogy én mit érzek, néha ezt, néha azt, szeretem M-et (még mindig, nagyon), de fogalmam sincs, hogy ezt helyre lehet-e hozni, illetve, hogy érdemes-e helyre hozni. Az biztos, hogy mindketten sok hibát elkövettünk, de én vele szeretnék megöregedni. Viszont időre még mindig szükségem van, de félek, hogy ha túl sok időt hagyok, akkor az a hajó elmegy. Szóval itt tartok most, nem tudom, ki iránt mit érzek és fogalmam sincs, mi lesz velünk. Adjatok tanácsot, köszönöm, hogy elolvastátok a történetemet!