Bocsánat, hogy ilyen hosszú és unalmas, de elég friss a történet, és kikívánkozik belőlem, de közel sem biztos, hogy tetszeni fog nektek. Adott a lány, én, húszas éveim közepén, sok csalódással, de helyes önképpel. Nem vagyok különösen szép, de még csinos sem. A történet két férfi főszereplője legyen, mondjuk Patrik és Endre. Hosszú egyedüllét után megismertem Endrét, közös barátnőnk révén. Távkapcsolat, hétvégente találka, szép és boldog minden. Tényleg, gyönyörűen indult minden, csak aztán valami elromlott, eltörött, ahogy az ilyenkor lenni szokott. Én azért igyekeztem, próbáltam idomulni, másképp viselkedni, lehet, hogy ez is gond volt többek között. Azonban feltűnően kevés ölelést és kedves szót kaptam, ha már nem csak édes kettesben voltunk, de ezt betudtam annak, hogy ő nem ez a típus.

Nem azt mondom, hogy Endre volt a hibás mindenben, inkább mindketten belefásultunk. Persze minek is beszéltük volna meg, pedig így kellett volna, inkább mindketten hagytuk, hogy elsétáljunk egymás mellett. Talán ha bármelyikünk többet érzett volna a másik iránt, akkor leültünk volna megbeszélni… Aztán nem is olyan rég, szembejött velem valaki, ő volt Patrik, mikor egyik barátnőmmel sétáltunk. Tüzet kért, és egy fél óra múlva már vele és a barátjával/munkatársával iszogattuk a sört egy vízparti kocsmában. Ezután minden hétköznapot velük töltöttünk. Patrikkal már az első pillanatban megvolt a közös nevező, a vonzalom. Csipkelődés, flört, egymás kóstolgatása. Ehhez egy idő után hatalmas, érzelmes ölelések is csatlakoztak. Eközben a hétvégéket még mindig Endrével töltöttem, Patrik és a munkatársa ilyenkor mindig hazautaztak, mert ők sem itt laktak, csak itt melóztak. De ezek a hétvégék is egyre rövidültek. Endre sem akarta velem tölteni minden percét. Barátokkal kezdett kocsmázni, ahová én nem voltam hivatalos, ennyit még elnézünk, csak nem úgy, hogy közben én úgy tudom, hogy ő a hétvégi házban alszik, hiszen úgy elfáradt napközben a ház körüli teendőkben.

Persze, én rosszul éreztem magam, mert nagyon erős érzelmek kezdtek fűzni Patrikhoz. Természetesen nem szerelem, de több mint barátság. Hát hogyne lett volna így, azokat a kedveskedéseket, amiket Endrétől nem kaptam meg, megkaptam Patriktól. Vele egy idő után eljutottunk arra a pontra, hogy meg kell beszélnünk, mi ez, és talán abba kéne hagyni, lehet, hogy nem kéne többet találkozni. Ő állította, ellen tud állni, és tudja, hogy ezzel én is így vagyok. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy eddigre Endrével eljutottunk odáig, hogy hetente maximum kétszer beszéltünk telefonon, ebből az egyik az volt, hogy péntek este mikor érkezik meg. Tehát tudtuk, hogy nem esünk egymásnak, már azért se, mert mi erős, érett felnőtt emberek vagyunk. A harmadik nap hajnalban pánikszerűen ugrottunk ki egymás mellől az ágyból, mikor még mindig borgőzösen felébredtünk. Teraszra kiülős, álmos beszélgetés után kézen fogva kísért a vonathoz. Ezzel mindössze egy bökkenő volt. Azon a hétvégén utaztak haza végleg. Az utolsó éjjelen búcsút vettünk egymástól, és azóta sem láttam Patrikot.