Ha már minden elveszett, legalább a méltóság őriztessék meg. Ha egy férfi elbukott egy csatát, akkor is húzza ki magát, mert a gerinc a legnagyobb kincs. Ha a csaj nemet mondott, tárgyilagosan vegye tudomásul és evezzen tovább. Ha ez nem így történik, akkor az illető hölgy úgy járhat, mint történetünk főszereplője.
Az én történetem lehet, hogy nem lesz olyan vicces, de átélni maga volt a kabaré...Volt egy pasi, nevezzük "Bencének", aki állandóan az iskolám körül keringett a haverjaival, és egy kis idő után felfigyeltem rá. Kölcsönös volt a "vonzalom". Jó kaliberű srác volt, tetszett. Megtalált iwiw-en, aztán felvett MSN-re, és elkezdtünk beszélgetni. 2 nap után benyögte, hogy találkozhatnánk. Hát, mondom, nem nagy az ismeretség, de mivel nem volt jobb dolgom, meg tetszett a srác is, miért ne?! Aztán találkoztam vele, és szégyenemre, még aznap össze is jöttünk. Nem volt valami eszes a csávó, és mikor találkoztunk, rájöttem, hogy sokkal jobban áll neki a távolság. Távolabbról ugyanis helyesebbnek tűnt. Másfél hétig jártunk, de már a 2. nap azon gondolkoztam, hogyan szakítsak vele, mire bevágtam neki hogy „ne haragudj Bence, de te túl jó vagy nekem” - sajnos nem tudtam jobbat kitalálni, mert ennek bármit mondhattam, full retardált volt és nem fogta fel...sajnos.
Mire a pasi elkezdett sírni és kiakadt, hogy ő szeret engem. Kérdem én, hogy másfél hetes "járás" után hogy lehet valaki olyan lúzer, hogy beleszeret a másikba, főleg hogy előtte nem is ismerte. A lényeg hogy sikerült otthagynom Bencét, de még az elkövetkezendő napokban is zaklatott. Mikor rájött hogy tényleg nincsen semmi esélye, elkezdett nyomulni a barátnőimre. De ez még semmi, szerelmet is vallott nekik. Na, most erre mit mondjak? Kinevettem, és elsüllyedtem szégyenembe, hogy én egy ilyennel "jártam"…GÁZ! Életem legszörnyűbb kapcsolata volt.
