A következő versenyző szintén a neten próbált szerencsét, majd az első fellángolást egyre szaporodó meglepetések és megfejthetetlenül zavaros női műveletek követték. Meddig tűrjünk, és meddig maradjunk higgadt úriemberek?
Olvasgatva a ti történeteiteket, nekem is felsejlett egy-két nagyon kedves de néha nagyon kellemetlen történet pályafutásomból, amit 28 év alatt megéltem. Most megosztom Veletek azt, ami egy-egy sörös boros baráti összejövetelnél igazán képes kiverni a biztosítékot, de legalábbis képes megrökönyödést kiváltani a környezetemben. Történt, hogy hosszú pauza után - mivel nem vagyok az a fajta, aki egy új kapcsolattal gyógyítja az előző sebeit - újra neki kezdtem az ismerkedésnek természetesen az interneten, a legnagyobb társkereső oldal egyikén. Nem vagyok az a klasszikus értelemben vett jó pasi, szoktam volt mondani a vizuális kihívásokat audio eszközökkel kompenzálom. Ennek ellenére, nagy meglepetésemre egy szeptemberi reggelen jött egy levélke egy hölgytől, miszerint nagyon tetszik neki az adatlapom, és ha gondolom blablabla… ami ilyenkor szokásos. Klikk a linkre, és láss csodát egy csodaszép lány mosolygott vissza rám. No, mondom ennek fele sem répa, gyanús, de egyben jóleső, miért ne levelezhetnénk? Két hét alatt tucatnyi email-t váltottunk, majd elkezdtünk sms-ezni. Ekkor még fel sem tűnt a dolog, hogy mindig este 9-10 óra körül kapok email-t vagy sms-t Marianntól - mert így hívták - de ennek jelentősége lett a továbbiakban. Tovább beszélgettünk így a messzi távolból, közben kiderült nagyon sok mindenben egy a véleményünk, ugyanazok a gyengéink, stb. Miután már biztosak voltunk a dolgunkban, nagy nehezen kiböktem - és ez nálam nagy szó - találkozzunk. Megegyeztünk: kávé a kedvenc helyemen Café Miró ( jazz, jó kávé, prémium hely, emberi áron). Nem volt baj, tényleg ő jött el, akire vártam, nem volt három füle, és nem volt kétszer akkora sem, mint tudtam, sőt még csinosabb volt, mint a fényképen. Beszélgettünk majd’ három órát, semmi feszengés, sőt kézfogás, és az a nagyon kellemes bizsergés, aminek ilyenkor lennie kell. Mondom is magamnak „révbe értél, megvan az igazi, király, talán Fortuna kegyeltje lettem, csak így tovább”. Ekkor jött az első necces dolog, de ez még bevállalhatónak tűnt.
Elmondta, hogy ő bizony nem gondolta volna, hogy talál valakit az interneten, akinek nem beteg a lelke, nagyon kellemesen csalódott netrandis dologban, de valamit azért tudnom kell. Nem tudja, miképpen reagálok, de el kell mondania, hogy kora ellenére (23 éves) éppen válófélben van. Külön élnek a férjétől, semmi kötöttség, de eddig ezt nem merte elmondani, mert élete nagy hibájának tartja stb. Most erre mit lehet mondani?! Semmit. Elmondtam, sokkal inkább zavart volna, ha kiderül, hogy nem csak jogilag van férjnél, hanem kalandot keresve engem szemelt ki időtöltésnek, és ha ez lenne, rögvest itt hagynám, de mivel azt mondta egy hónap múlva van a tárgyalás, hát legyen. Látszott, nagyon megkönnyebbült, elbúcsúztunk, majd már hazafelé sms-ek, email hegyek, és kitaláltuk töltsük együtt a hétvégét. Rendben. Ledumáltuk, pénteken egy kellemes vacsi, utána buli… lesz, ami lesz. Lett is, mégpedig nem akármi. Főztünk, megvacsiztunk, buli nem lett, de a többi részletet fedje jótékony homály. Szombat reggel nyolc óra körül azonban veszettül nyomják a csengőt. Mariann kipattan az ágyból, nyitja az ajtót. Éltem, sőt idéztem már én is elő nem egy kínos pillanatot, de ezt nem kívánom senkinek, sőt fokozom, bármilyen forgatókönyvben megállná a szituáció a helyét. Ott áll egy 50 körüli asszony, akinek egy ötéves forma kisfiú szorongatja a kezét, mint kiderült utóbb a házasság oka és okozata. Újabb titok, és csavar. Kiderült, hogy a barátnő kölcsönlakásában voltunk, és valamikor ezt is el akarta mondani valahogy, bár nem így. Az egésznek a csúcspontja, amit a gyermeki őszinteség szolgáltatott, egy mondat volt, ami így hangzott.:
Ő lesz az új apukám?
Most azt hinné mindenki fejvesztve menekültem, de nem így tettem. Azt mondtam ez a készhelyzet vészhelyzetnek tűnik, beszéljék meg, én addig kikúszok az erkélyre, és elszívok néhány cigit, aztán majd mi is megbeszéljük a mi dolgunkat. Kiderült, hogy valami rokon kórházba került, és a nagyi odasietne, de a gyerkőcöt nem vinné magával, viszont Mariann mobilja nem volt elérhető, és különben is ő megmondta, hogy ez így nem tisztességes. Nagyi el, mi pedig beszéltünk. Ő elmondta a maga verzióját, ami inkább kifogás, volt mint indok, és elmondta, utálhatom nagyon. Elmondtam, hogy nekem nem okozott volna problémát, ha a válásos sztoriba becsempészi az egyébként nem elhanyagolható részletet, hogy van egy öt éves Márk is a csapattal. Azt mondtam, kezdjük új lappal, ne legyen több meglepetés, de ahhoz viszont ragaszkodom, hogy amennyire lehet, a kisember is legyen része a programoknak. Nagy meglepődés, de próbáljuk meg. Gyorsan összehaverkodtunk a lurkóval is, hihetetlen élmény volt. Állatkertben jártunk, vidámparkban, közlekedési múzeumban, fogaskerekűztünk, sétáltunk, kirándultunk egész hétvégén. Ez még nagyjából három hétig tartott, beleértve a közös estéket, bevásárlásokat, főzéseket, mesenézést, oviból hazaséta, stb. Egyszer csak azt vettem észre, hogy Mariann nem elérhető. Először sms-ekre nem reagál, majd a telefonja is kikapcsolva, és otthon sincs, majd egy búgó női hang azt szajkózta, hogy a hívott számon előfizető nem kapcsolható. Nem értettem az egészből semmit. Másfél hét után magántelefonszám csörög a mobilomon. Felvettem, persze hogy Mariann volt. Találkozzunk. Elmondta gondolkodnia kellett, mi legyen. Nem akarja az egészet, engem nem akar kihasználni, nagyon megszeretett, és a kissrác is oda van meg vissza, de új életet akar kezdeni, nélkülem. Mosolyogva, jó szívvel emlékszik vissza az egészre, de nem szerelem az egész, nagyon sajnálja. Búcsúzzunk el, aztán ő jobbra, én balra. Ennyi. Na itt akadtam ki. Számon kértem mit is nem akar, és elmondtam ez így nem normális, legalább a kissrác miatt lassítson egy kicsit, és gondolkodjon felelősséggel. Nem használt. A vége tényleg az lett, hogy én jobbra, ő balra. Azóta nem hallottam róluk, de remélem jól vannak...Na ennyi a történet.
Zs, a majdnem pótapuka