Viharos szakítás, dráma, pofonok – egy széttépett élet

2009. szeptember 11. 07:47 - csajokespasik

Erőszakos történet következik, amit még mi is félünk publikálni, de mindent az igazságért, a szerelemért és a békéért. Egy megvadult bika tombolása iszonyatos tud lenni, és az érzelmi cunami senkit sem kímél…

 

Sziasztok kedves Olvasók! Ígéretemhez híven én is beküldöm életem legrosszabb nyarának történetét. 2008 júniusát írtuk, akkor voltam 22 éves (nő). A párommal együtt voltunk 6 és fél éve, amiből 2 évet már együtt is laktunk. Mindennapossá váltak a veszekedések köztünk, elmúlt a szerelem, és kidomborodott a megszokás, a közös életünk, ami egymás mellett tartott minket. Páromnak voltak furcsa dolgai, például névtelen telefonhívások, szabadságok tűntek el a levegőben (míg én azt hittem, hogy van neki még kb. 5 napja, arra volt 1), pénz tűnt el a helyéről folyamatosan (közös kasszán voltunk). Amikor kérdőre vontam ezeket a dolgokkal, ideges lett, és üvöltött velem, hogy nem fog mindenről elszámolni! Éreztem, hogy már nem olyan velem, mint régebben. Folyamatosan belém kötött, minden nap kiabált velem valamiért. Általában hülyeségeken lovagolt.

Én persze nem az a fajta nő vagyok, aki hagyja magát, ezért elég sokszor durván összevesztünk (szavakkal). Éreztem, hogy ez nekem így nem jó, szabadulni akartam a kapcsolatból. Akkor jött Ő, egy srác, akibe fülig beleszerettem. Olyan szerelmes életemben nem voltam azelőtt se, és már soha nem is leszek. Úgy éreztem, itt az ideje, hogy változtassak, de féltem. 6 év után fél az ember kimondani azt, hogy vége. Féltem a változástól, féltem a barátom reakciójától. Bizonytalan volt a másik sráccal való kapcsolatom is, ugyanis nem volt független. De úgy gondoltam, én bizonyítok, és elhagyom a páromat. Ha komolyan gondolja, ő is lépni fog. Aztán erőt vettem magamon, és elmondtam a barátomnak, hogy nem szeretném tovább folytatni a kapcsolatunkat. Kiakadt, dühöngeni kezdett, és kérdezgette van-e valakim. Tagadtam. Abban bíztam így könnyebb lesz neki is és nekem is, és talán nem okozok neki még nagyobb fájdalmat. Könyörgött, de hiába. Megkértem, hogy távozzon a lakásomból. Időt kért, azt mondta, nem tud hova menni, haza (az anyukájához) nem akar mert „túl kicsi a lakás”. Abban bízott, hogy majd meggondolom magam, és kibékülök vele. Ahogy belátta, hogy nem fog menni, egyre idegesebb és ingerültebb lett. Napközben nem is nagyon mertem hazamenni, nem akartam veszekedni, és hallgatni a könyörgését. Akármi is történt, mégiscsak több mint 6 évig együtt voltunk, és nekem is fájt a szakítás, rossz érzés volt. Aztán valaki elmondta neki, hogy van pasim. Esténként arra értem haza, hogy ivott (amit egyáltalán nem szokott), és folyamatosan nyaggatott, rendszerint veszekedtünk éjjeleken át. Nekem esett, elmondott mindenféle k**vának, megfenyegetett, hogy tönkreteszi az életemet. Az enyémet is és a srácét is. Dühöngött, hogy összetör mindent a lakásban, elárverezteti a fejem fölül, mert majd úgyse tudom fizetni, kirúgat a munkahelyemről, megöli az egész családomat, stb… Megütött, erőből nekivágott az ágynak. Elrohantam. Nem mertem hazamenni. Hol a barátnőmnél aludtam, hol a szüleimnél, itt is, ott is pár napot… Így ment ez egy hónapon keresztül. Nem volt hajlandó kiköltözni a lakásból. Néha felmentem ruháért, mikor tudtam, hogy nincs otthon. Arra értem fel, hogy minden szanaszét, ruháim a földön hevertek, a virágokat lesöpörte a szekrényről, a párkányról, virágföldtől nem lehetett szinte lépni, a konyhában összetörve a poharak, a mikró… Ki tudja, még mi nem… Húgomék összetakarítottak, utána ugyanúgy összetörve és ledöntögetve minden… Követett, fenyegetett, nyomozott utánam. Nagy nehezen elértem, hogy kimenjen a lakásból, 1 hónap után. Akkor még megrugdalt, és azt mondta, megöl engem is és a családomat is (akiket azelőtt nagyon szeretett). Mikor már nagyjából lenyugodtak a kedélyek, a barátnőm férje elmondta, hogy egy éve volt neki nője, tudtam is, hogy ki az. Aztán egyszer találkoztam az anyukájával az utcán, elkezdtünk beszélgetni, és elmondta, hogy a fia azt mondja mindenkinek, azért mentünk szét, mert én megk**vultam. Felvilágosítottam az anyukáját is, hogy a dolog kétoldali volt, és amúgy is szétmentünk volna előbb-utóbb. Közben megjelent a volt barátom, és odamentem hozzá. Elmondtam neki, hogy tudom, hogy ő is félrelépett. Tagadta, aztán nehezen, mikor mondtam neki, hogy nyugodtan bevallhatja, már nem változtat semmin, beismerte. Azt hittem megnyugszik, és már nem kell félnem tőle. De tévedtem. Találkoztunk az egyik szórakozóhelyen, piás volt, odajött az asztalunkhoz, és belém kötött. Azt akarta, menjek fel beszélni vele. De kb. ilyen stílusban közölte ezt velem: „most azonnal feljössz velem, te k**va”. Mondtam, hogy én nem megyek vele sehova. Már legyintette is a kezét felém. Ekkor öcsém és haverja felállt, hogy megvédenek, kezet emelt tesómra is, de végül odébb állt. Egyszer csak mentem ki a mosdóba, ő jött velem szembe, és úgy meglökött, hogy majdnem elestem. Beszóltam neki, hogy nyugodjon már le. Na akkor odafordult, és már ütött is… A szórakozóhely kellős közepén a pult előtt. A kidobók szedték le rólam. Öcsém is odarohant, őt is meg akarta verni, de lefogták. Ezt eljátszotta 3 alkalommal. Én általában az öcsémékkel mindig arra a szórakozóhelyre jártam, és ahányszor ő ott volt, mindig balhézott, és rendszerint szó nélkül megvert. Még a szakítás után 3 hónappal is. A városban kiabált, ha látott, hogy „megdöglesz”. Aztán összejött egy csajjal és 3 hónap után elvette feleségül. A rokonai szerint azért, hogy rajtam bosszút álljon. Hát ezzel maximum saját magát bosszulta meg. Mert én nem bántam meg a szakítást, még ha azzal a bizonyos sráccal nem is jöttek össze a dolgok… Sajnos túl sok minden szólt ellenünk. Azt viszont tudni kell, hogy lelkileg támogatott. Ő, a barátaim és a családom, akik végig mellettem álltak. Azóta a volt pasim is megnyugodott, és még köszön is, ha találkozunk az utcán.

 
88 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr961363123

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

domdodom69 (törölt) 2009.09.11. 08:38:42

22 évesen egyetlen dolgot tehettél - kilépsz ebből a kapcsolatból és új életet kezdesz. úgy tűnik sikerült. és igazad van, azzal az elsietett házassággal a volt barátod csak magának (és persze a feleségének, és egy esetlegesen születendő gyermeknek)árt. még előtted az élet, hajrá!

810725 (törölt) 2009.09.11. 09:06:51

Te jó ég!!!! Ekkora egy barmot. :) Nem sokszor szoktam szájtátva meredni a monitorra, de ez a sztory most tényleg jó volt. Bár tudom Te kitörölnéd.

Megnyugtatlak, h a több éves kapcsolatok egy bizonyos százaléka úgy ér véget, h vki kirángatja a "már elhidegült" felet a kapcsolatból. Ez nem szép dolog, de néha a szükséges rossz. A nők nehezebben lépnek ki a "SZARBÓL" mint a férfiak. Ha a nő hidegül el általába kell egy lelki támasz (nem biztos, h férfi), aki átsegíti a dolgon. Vannak erősebb nők, akik képesek rá, de igazándiból akkor jövünk rá, h képesek vagyunk e rá, ha benne vagyunk. Hiába állítanám, h biztos kilépnék ha rossz lenne a helyzet. Nem tudhatod, h akkor épp mire hogy reagálnál.

A pasi egy címeres barom. Egy nőt megverni? Csak a gyáva férfiak vernek meg nőket.
Bár már bocsy, h ezt mondom, de buta voltál. Én az első esetnél látleletet vetettem volna, feljelentettem volna, sőt, ha azon a helyen elkap még tanuid is vannak. Én ha a tesód v a haverod helyébe lettem volna abba a pillanatba kihívtam volna a rendőröket, a biztonságiak meg ha úgy van ott tartják addig ameddig ki nem jönnek. Nekik ez a dolguk. Hátha egy benttartott éjszaka elveszi a kedvét a továbbiaktól (bár ha még egyszer megteszi megint el lehet vele játszani). Előbb utóbb csak felfogja. Ha már a haverok és a rokonok nem jöhetnek számításba, hasznosítsuk rendfenntartó erőinket. :)

csajokespasik · https://csajokespasik.blog.hu 2009.09.11. 11:01:20

úgy látjuk, nem is tanácsot kéne adni, hanem elsősorban megérteni azt a tényt, hogy egy nő, aki egyedül lenne máskülönben, nem tud csak úgy otthagyni egy olyan férfit, aki mellett Nőnek érezte magát - eltekintve a pofonos ládától. Mert nem véletlenül nem tudott csak úgy 'lelépni'. Pedig megtehette volna. Miért ne? Azonban volt kettejük között egy olyan kötelék, amit kívülálló számára lehetetlen megérteni/felfogni vagy csak körvonalazni is.
Ez a Szürkületi Zóna. Az X-faktor.
De nem okoskodunk... :)

csak én:) 2009.09.11. 12:58:59

Felháborító hogy valaki ilyet megtehet büntetlenül!Én 5 éve vagyok együtt a barátommal de előtte volt egy elég rossz kapcsolatom aminek egy pofon lett a vége de azóta is ő volt az első és merem remélni utolsó férfi aki megütött(és méltó büntetést kapott érte).De azért rossz belegondolni is hogy az az ember aki mellett évekig éled az életed ilyet tehet veled,nem is hozhattál volna jobb döntést mint hogy elhagyod.

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2009.09.11. 14:06:45

A kisstílű arcoktól mentsen meg az ég.

elhinchaviola 2009.09.11. 14:16:42

"megölöm az egész családodat" prolitempó, Maunika-sóba vele.

DrTraktoR 2009.09.11. 14:20:20

most komolyan... hol voltak a férfiak mikor ez megtörtént? ha én megtudnam, h a nővéremre v. éppen aktualis baratnőmre valaki kezet emel akarcsak egyszer is, azt biztos hogy a balsebre íratnam be. baratod, öcséd, apad??? lehet hogy nagy a szaja, meg fenyeget h kinyírat, de par markos legényt mindenki tud talalni viszonylag olcsón.

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.09.11. 14:20:32

Rászolgált, katonadolog.

Aki csak faszba kapaszkodva képes változtatni, az kurva. A kurva meg ne sírjon, ha (falhoz) basszák.

Az ilyen nőt el kell kerülni, mint a leprást. Évekig húzza maga után az efféle undorító gecik taknyát. Vannak rossz tapasztalataim, nem a levegőbe beszélek.

Ha valaki annyira igénytelen magára nézve, hogy nem képes ledobni a parazitát egy zárcserével, akkor ne sírjon a szája.

Feláll, leporol, belátja, maga okozta. Katonadolog.

Felhő87 2009.09.11. 14:25:00

Nagyon sajnálom,hogy ezeken keresztül kellett menned!Számomra azért volt érdekes meret én is hasonló cipőben járok de nem merek lépni.Remélem ezek után nagyon boldog leszel!

Atrox 2009.09.11. 14:33:47

Ha ez tényleg így történt, akkor szerencséd, hogy megszabadultál tőle. Aki nőket ver, az állat.

Ettől függetlenül én kérdeznék valamit a nőktől, úgy általában. Ha már tényleg nagyon szar nekik egy kapcsolatban, akkor miért nem tudnak maguktól kilépni? Miért kell nekik mindíg előtte kiszemelni már az új pasit (noha, ebben a posztban végül nem jöttek össze)? Ha szar, de nincs új pasi a láthatáron, akkor miért szenvednek tovább? Nem jobb akkor inkább egyedül (környezetemben is szinte csak ilyen példa akadt eddig)?

blacklord 2009.09.11. 14:34:24

Ez szerintem is nagyon durva... Miért nem jelentetted fel? Szerinted ez normális, így eljárni? Egyszerűen nem tudom az ilyesmit megérteni. Az ilyen pondrókat én elküldeném Recskre évtizedekre követ törni, másra úgysem jók. Úgy szar még a magyar jogrend, ahogy van, nem tudom mikorra lesz akár csak félig-meddig is elfogadható...

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2009.09.11. 14:35:00

érdemes végig olvasni?
az első mondat (22 éves 6 és fél éves kapcsolat=15 és fél évesen kezdett a csaj "járni") után elvetettem az ötletet!

Scully72 2009.09.11. 14:35:10

Nekem is volt egy ilyen palim. Megvert. Egyszer. Maradtam, mert soha nem voltam ilyen helyzetben, nem tudtam, hogy innentől jönni fog a következő. Elérkezett a napja. Gyorsan leléptem, hogy ne legyen második. Értelek is meg nem is. Ha még sosem került az ember ilyen helyzetbe, elképzelhető, hogy nem tud ezzel az "ismeretlen" helyzettel mit kezdeni. De a második, harmadik eset után? Ezt már nem értem!!!
Hol volt a család? Hol voltak a barátok? Én speciel messze kerültem azokat a helyeket, ahol fellelhető volt. Miért Te aludtál máshol?
Azóta persze nem volt ilyen pasim. Egyszer majdnem, de már ismerem a jeleket, bele sem kezdtem vele. Ha minden jól megy egy dologra jó volt az eset: nyilván tanultál belőle.

Dr_D · http://www.pallas70.hu/marketing-kepzes.php 2009.09.11. 14:38:40

hát ez egy kemény sztori. nem irigyellek. az viszont nem tiszta, hogy te akkor őt most tényleg megcsaltad? tehát akkor jöttél össze a másikkal amikor már együtt voltatok? mert akkor ez nem szép dolog és szerintem jogos volt a felháborodás részéről (persze ugyanúgy a te részedről is azért mert ő 1 évig csinálta ezt veled)... örülj neki, hogy mostmár béke van!

papamaci1 2009.09.11. 14:41:11

Bizony nagyon hülye picsa a szenvedő fél. Rögtön tökön kell rúgni a pasit. Kést fogni rá, esetleg baltát. Rendőrt hívni. Droidokkal megveretni..

énis 2009.09.11. 14:41:49

@min0rity r3port: nekem is a zárcsere jutott eszembe egyből...
érdekes a stílusod, de veled értek egyet!

papamaci1 2009.09.11. 14:45:27

A lényeg: a nők választják az "izgalmas" pasaikat. Nekik a rendes pasi "unalmas". Maguk lássák hát az eredményt....

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.09.11. 14:45:39

@csajokespasik: "egy nő, aki egyedül lenne máskülönben, nem tud csak úgy otthagyni egy olyan férfit, aki mellett Nőnek érezte magát - eltekintve a pofonos ládától."

aki egyedül lenne máskülönben. hát persze, jobb veretve lenni (szép magyarsággal), mint 22 évesen élvezni az életet, ismerkedni, normális párt keresni, stb. na ne már!!!!
bele-belelegelek neten közzétett szerelmi történetekbe, és egyre inkább igazolva látom azt a tézisemet, hogy történetet csak bizonyos intelligenciaszintig (azaz bizonyos szint ALATT) küldözgetnek be emberek... :-O

énis 2009.09.11. 14:45:45

@Atrox: adok én neked választ! Mert az a csaj, aki úgy lép ki egy kapcsolatból, hogy nincs másik, azt "lehülyekarrierépítőszinglipicsázzák" hát ezért. Tudod ez az, amikor a saját magad ellenségeként inkább élsz egy szar kapcsolatban, csak megfelelj a társadalmi elvárásoknak és nehogy rádsüssék ama bélyeget.

Nos, szvsz, az ilyenek meg is érdemlik!

victory24... 2009.09.11. 14:46:13

És a szülők?Hol volt anyu és apu???Ilyen esetben én már régen szóltam volna apámnak,ő meg intézkedik!Aztán biztos nem lett volna olyan nagylegény a barátod/exed!És nem várom meg,míg vér nem folyik.A te esetedben is előfordulhatott volna!

2009.09.11. 14:47:19

@csajokespasik: ezt az ömlengő mellébeszélést... a legalapvetőbb fogalmakkal sem vagy tisztában... : |

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.09.11. 14:48:15

@énis: na ja, mióta érdekli a normális embert, mit mond a "Világ"?

énis 2009.09.11. 14:49:58

@idelle: az utsó mondatommal adtam meg a választ, hogy az "ilyenek" meg is érdemlik

Tarkin kormányzó 2009.09.11. 14:52:57

egyetértek, férfi soha ne üssön meg nőt. de mi van ha a nő kezdi? akkor ér a pofon nem? :)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.09.11. 15:04:08

@énis: ez "egyetértő" kérdőjel volt, bár félreérthető... ;-)))

viks 2009.09.11. 15:12:07

Ha jól számolom 16 voltál, amikor összejöttél vele. Aztán bölcs 22 lettél. Már csak az kell, hogy ezek vidéki szórakozóhelyek.

Iskola, munka, diploma - ez fontos, ez a blog meg nem.

trey82 2009.09.11. 15:13:04

mekkora gyökér paraszt mind2 :)

volesojinka 2009.09.11. 15:13:24

@Atrox: Nem könnyű a válasz, de ellentétben a "hülyepicsázó" észt osztóktól, akik szerint a világ olyan kib*ott egyszerű, hogy egy zárcserével minden megoldható, a te kérdésedben igazi kíváncsiságot vélek.
Nem csak nőknél érhető tetten, de talán náluk gyakoribb, hogy olyan erős kötődés alakul ki azzal, akit valaha szerettek... amik az évek alatt történtek, jó dolgok, közös élmények, olyanok, mint a habarcs a téglafalban, "megköt" és ugyan a józan eszük jelzi, hogy baj van, lépni kell, de ezt sokszor olyan nehéz megtenni, mintha egy ejtőernyős ugrásra vállalkozna.
Nem tudom, az mennyire igaz, hogy sokan csak akkor lépnek ki egy romló kapcsolatból, mikor már van új jelentkező, ezt mondjuk egy kicsit én is szánandó gyengeségnek tartom. Annál is inkább, mert egy szakítás után hasznosabb magunkban rendezni (érzelmi) viszonyainkat, mint másba kapaszkodni, és hasznos azt is megtapasztalni, hogy nem kell minden áron valaki, hogy az ember éljen, sőt ahhoz sem, hogy valaki állandóan visszaigazolja ezt a marhaságot - jajj, mennyit hallom/olvasom ezt mostanában - hogy "nőnek érezzem magam". Én speciel egy lakatlan szigeten is nőnek érzeném magam, ez nem arról szól, hogy állandóan visszaigazolás kell.

showme79 2009.09.11. 15:19:09

@Tarkin kormányzó: hát ez jó kérdés. Azt hiszem nincs rá aranyszabály. Azaz van: se férfi, se nő nem emelhet a másikra kezet, mert aki ad az készüljön fel arra is, hogy kapni fog! ;-)
Sajnos jártam már úgy, hogy (most már) exem hisztizett és elkezdett pofozkodni. Egyszer hagytam magam, békítő szex lett belőle. Egy hónap múlva újra valami miatt dühkitörése volt, elkezdett pofozni, a kezei, mint a malomlapát, úgy jártak... na akkor helyre kellett tennem egy nem túl erős, de határozott jobb tenyeressel. Ami vicces, az apja javaslatára tettem. ;) Azóta is sajnálom, hogy ez előfordulhatott, de én úgy érzem végletekig türelmes és megértő próbáltam lenni. Neki sikerült ezzel visszaélnie...

Kaccwalc (törölt) 2009.09.11. 15:27:15

@papamaci1: teljesen igaz, általában a csajok várnak mindig jobbra és a "normális srácokat" pedig tartaléknak használják, a végén mindig ezvan jön a tartalékos, a sírás meg ami ilyenkor szokás. mindenki a saját hibájából tanul.

a zárcsere is logikus, megveretni szintén, rendőrség úgyfent logikus lépés, bár nem fikázni akarom a hölgyet de neki ezek biztos nem voltak azok. ha a hugomra vagy édesanyámra emelne vki kezet, biztos leverném a derekát.

énis 2009.09.11. 15:30:32

nos, ha valaki az én! lakásomban lakik és én! nem akarom vele folytatni és nekem! kell elmenekülnöm az én! lakásomból, mert egy agresszív állattá válik, akkor nincs olyan mentség,hogy jajj de jó volt együtt 6 évig és az első, amit megteszek a ZÁRCSERE!!!
Nincs olyan kötelék, ami visszatartana ettől, vagy, ha visszatart, akkor egy hülyepicsa vagyok és el is fogadom és MEG IS ÉRDEMLEM!!

CsigaBige 2009.09.11. 15:32:52

Fúúú....hát ez nagyon durva sztori volt...és ez a szörnyű, hogy vannak ilyenek, sajnos még rosszabb helyzetek is...soha nem tudhatod, mi lesz a szende, kedves, szerelmes párodból, ha megkeseredik, vagy egyszerűen meghülyül.

georg 48 2009.09.11. 15:39:46

Szóval, mindössze 16 voltál, már együtt, valakivel.
Ha tovább írod a blogot kiderül, hogy ovis korodban már beleültél a cumiba!
Ne rinyálj!!

moncsicsibaba 2009.09.11. 15:43:33

Bárki bármit mondd nem olyan egyszerű kilépni egy "szar" kapcsolatból.Én 12 évig voltam benne.Hiába költöztem el párszor,mindíg megtalált,visszakönyörögte magát.6 éve tettem fel az "I"-re a pontot.Elköltöztem Tőle.Sőt még abból a városból is!Most boldog házasságban élek és van egy 3 éves tündéri kisfiam!
Idáig eljutni nem volt egyszerű!De most boldog vagyok és megérte!

vagány csaj 2009.09.11. 15:47:01

@min0rity r3port: Nagyon alpári vagy, hallod! Szerintem a kurvaság nem itt kezdődik. Akkor még "igazi" kurvával nem volt dolgod! Kívánom, hogy sodorjon utadba egyet az ég!

vagány csaj 2009.09.11. 16:01:37

@Atrox: Ez egy nagyon nehéz kérdés. Több dologból tevődik össze. Amikor félsz a másiktól (mert már esetleg ismered annyira, hogy nem lesz egyszerű a dolgod) kell valaki, aki támogat, erőt ad, hogy merj egyátalán lépni. Nem csak szimpla "járásról" volt szó, ebben a történetben már közös életük van a szereplőknek. Eleve ha az egyik fél kilép, mindkettő élete gyökeresen megváltozik. Nem lehet elkapkodni egy ilyen fontos döntést. És amíg nem történik semmi olyan extra dolog, ami úgymond "beteszi a kaput", addig az ember csak azon töpreng, hogy mi lenne a jobb. Felvetődnek a kérdések: vajon jobb lesz-e, érdemes-e erőltetni, vagy érdemes-e odébbállni??? Az jobb lesz? Két szétrombolt élet... Valamitől rá kell jönnöd, hogy mit tegyél, valami fel kell nyissa a szemed...

Na igen, a család, a barátok és a hatóságok... Ha valakinek túl nagy befolyása van a hatóságoknál, azt hiába jelented fel. És ha valakinek a háta mögött 3 kidobó méretű ember áll, ahhoz nem biztos, hogy oda mernek menni. Próbálkozások voltak. Sikertelenül...

MágnesPeti 2009.09.11. 16:05:50

@min0rity r3port: erdekes velemeny valamennyire egyetertek. kicsit off de miert van az ha egy not megut a fickoja (esetleg tobbszor is) mellette marad es azert mert szereti? akkor azt szereti ha utik?

tárhejj · http://atarhely.hu 2009.09.11. 16:08:02

Nem szeretek olyat olvasni, ahol egy férfi nőt üt meg. Könnyű a gyengébbet bántani, főleg minden ok nélkül.

Eldarion84 2009.09.11. 16:19:52

Úgy tudom a rendőrség addig nem indít eljárást amíg vér nem folyik. Szóval hiába jelented fel hogy megvert vagy fenyegetett, kb semmit nem fognak csinálni sajnos. És igen, én sem nagyon értem hogy hol volt az apa, fiú testvér, haverok stb akik kidobják onnan a csávót?
Ez a kilépés meg egy érdekes dolog, de szerintem akinek volt már hosszabb távú kapcsolata, -olyan ahol több évig teljesen jó volt minden, a felek szerették is egymást, de érzik már hogy nem az igazi- szóval ők azért át tudják érezni hogy nem olyan könnyű kimondani azt hogy ennek akkor most vége. Nekem az első hosszabb távú kapcsolatomból való kilépés volt a legrosszabb, mert még mindig szerettem mint embert, de már nem voltam szerelmes és ő se volt az. És féltem hogy elveszítem mint barátot is, ezért 2-3 hónapig kínlódtam hogy mit csináljak. Gondolom már mások is jártak hasonló cipőben. Bár a mi történetünknek nem lett ilyen drasztikus vége, leültünk és megbeszéltük. Azóta is jóban vagyunk, bár már nem úgy mint régen.
Szerencsére még egy férfi sem ütött meg soha, azt próbálná meg valamelyik, akkor látna kb utoljára.

holdember 2009.09.11. 16:29:14

@volesojinka
hol kaphatnék többet belöled?
mmint szövegileg.
roberto@okay.ms

Levi 2009.09.11. 16:43:05

...mert az a nő, aki félrekúr, egy kurva. Ergo, úgy bánt veled, mint egy kurvával. Megérdemelted. A cím alapján.

Eldarion84 2009.09.11. 16:44:53

@Levi: Ahha és az a férfi aki egy éve kúr félre az mi?

Levi 2009.09.11. 16:45:17

Másik szemszögből: egy nőnek sem lenne szabad tűrnie, hogy verik. Le kell lépni. Az ilyen SOHASEM változik meg....

Hiába az ígérgetés, stb. A bunkó állat pasi mindig az marad.

Levi 2009.09.11. 16:47:09

*strici

(Szóval eltelt már az a "néhány perc"???)

Ádám72 (törölt) · http://juditesadam.blog.hu/ 2009.09.11. 16:53:52

Egy Férfi soha nem üt meg Nőt. Soha. Ez ennyire egyszerű.
Egy görény, egy patkány vagy egy disznó igen.
De Te gondolom Férfivel akarsz élni nem állatkertben.
Igazad volt szerintem.

KCB 2009.09.11. 16:54:46

Öcséd, apád helyébe jól elvertem volna, miért hagytad hogy bántson? Csak annak nagy a pofája, akinek engedik. Nem mondom hogy te vagy a hibás, de a kedves családod erélyesebben is felléphetett volna. Túl vagy rajta, vigasztaljon az a tudat hogy megtetted a legnehezebb lépést.
Amúgy kutyából nem lesz szalonna, valszeg túl sokat engedtél neki ezért bátorodott fel.

DocBulywood 2009.09.11. 16:55:59

"Arra értem fel, hogy minden szanaszét, ruháim a földön hevertek, a virágokat lesöpörte a szekrényről, a párkányról, virágföldtől nem lehetett szinte lépni, a konyhában összetörve a poharak, a mikró… Ki tudja, még mi nem…"

A Teremtés Koronája? Inkább a hulladéka... Mit kell rinyálni egy nő miatt, pláne, ha az sem őszinte, meg a csávó sem? Hazugságban éltetek egymás mellett és kész, kiborult a bili. Te sem mondtad meg, hogy más cerkája kell, meg ő sem, hogy más cerkahegyezője, nagy dolog - csak ne vigyetek haza gonbát, chlamydiát, HIV fertőzést, gonoreat, stb.

16 évesen összekötötted vele az életed? Te sem dugtál eleget, ő sem, forrt a véretek. Majd 30 évesen fogsz egy palit magadnak, talán lenyugszol és a szürke hétköznapok részévé válsz, mint az emberek döntő része. Pont.

bencebokor 2009.09.11. 17:23:16

ha ennyien tudtak a dologról, miért nem tettek ellene?
ha valaki ilyen lenne velem vagy ismerőseimmel már nem élne, és ezek nem csak szavak, még ha 6 év, akkor sem.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.09.11. 17:40:03

"Amikor megtudta, hogy megcsaltam, lekurvázott, falhoz vágott, megütött."

örülhet, hogy ennyivel megúszta, én a helyszínen agyonlőttem volna őt is és a szeretőjét.

amúgy minek még egy szakítósblog?

A meglepett törpe 2009.09.11. 18:11:00

durva...

ilyenkor kell egy pár nagyobb darab ismerőst összeszedni, elmenni hozzá és megmutatni, hogy milyen érzés ha szétverik a képét...

the dragon (törölt) · http://rajottem.blog.hu 2009.09.11. 18:41:26

A srác egy málé szájú kis ratyi lehet, mert még csontot sem tört, ami hasonló esetben a belépő szint!

VOGAben 2009.09.11. 18:50:15

Na az ilyet nem szabad folytatni.
De a lányok, asszonyok, nénik is tudnak ám pofozkodni meg ököllel püfölni főleg a sötét hisztis fajtájúakra jellemző ez.
A lelki terror meg spec női tartozék túlnyomórészt. Elvonatkoztatva a fenti esettől, ha egy nő egy higgadt, normális pacákból, klassz évek után, egyszer csak kihozza a vadállatot, hát az szálljon csak magába. Sokan egy olyan kapcsolatból váltanak házasságra ami nem is szólt többről, csak arról, hogy legyen valakijük. Na ezeknek a társfüggőknek a büdös életben nem lesz normális kapcsolata.

Advanced Flight 2009.09.11. 18:53:43

Azért az sokatmondó, hogy a csaj családdal, öccsel, haverokkal felszerelve egy hónapig nem tudta a srácot kitenni a lakásából, inkább szépen feltakarították, amit szétrombolt.

Tudom, hogy rendőrt kár hívni, úgysem segít, de azért ekkora balfaszkodást....
Hát ha engem valaha pasi megütött volna, anyám sk. kaparta volna ki a szemét, nekem ezzel nem is kellett volna fáradni :-)

laccc 2009.09.11. 18:55:30

Megcsaltad, ennyi.

the dragon (törölt) · http://rajottem.blog.hu 2009.09.11. 18:59:22

@blacklord:

Nem vagy te egész véletlenül kommunista?

@Kerek Perec:

Ezt férfiszolidaritásnak hívják. Az öccse és az apja ugyanis pontosan tudta, hogy a srác jogosan cipőzte ki a kurvát, ők maguk sem cselekedtek volna másképpen!

@Ádám72:

Magam is rajongok az etológiáért - sokat foglalkozok például négerekkel is - de az általad említett magatartás legjobb tudomásom szerint sem a görénynek, sem a patkánynak, sem a disznónak nem sajátja.

MoonGirl 2009.09.11. 19:01:52

@georg 48: Mi az, hogy kurva??? :O Ezen egyenesen fel vagyok háborodva!!! Igaz, nem volt szép dolog tőle, hogy másfelé kacsintgatott, de az exe sem volt szerzetes, aki ráadásul egy évig(!!!) csalta!!! Nem tudom, talán te 20 évesen vesztetted el a szüzességed?? Most komolyan!?! Milyen alapon ítélsz te meg másokat??? Hm? Meg úgy egyáltalán.. Végül is tipikus pasi vagy... Ha 14 éves lett volna, amikor összejön vele, akkor is az ő dolga, nem?? Gondolom nem azért írta le a történetét, hogy piszkálják! Jobban tennéd, ha tükörbe néznél, és észrevennéd, hogy te sem vagy Angyal! Más szemében a szálkát észreveszi, a sajátjában a gerendát nem??? Nem vagyunk Angyalok, EMBEREK vagyunk!!!! Ennyi!

standup 2009.09.11. 19:02:05

Szerencsére rám még soha senki nem emelt kezet. Én se bántottam még soha senkit. De most belegondoltam, hogy ilyen helyzetben az életerő dolgozna bennem és egy-két fogat én is begyűjtenék a kedves "úrtól". Másnap pedig egy kétajtós szekrény is jönne velem.
De kopp-kopp, eddig nem találkoztam még olyan férfival, aki ilyenre vetemedett volna.

Mondjuk a környzetemben se fordult még ilyen elő. Mi kellhet ahhoz, hogy valaki egy nála gyengébb ellen forduljon és kihasználja a fizikai erőfölényét?

standup 2009.09.11. 19:08:34

@Levi: Fizikai tettlegességet megérdemel valaki?? Hűha, szépen nézünk ki.
Mifelénk békésebb módszerekkel is ki lehet fejezni az ellenszenvet...

Ütni egy esetben megbocsátható: önvédelemből. De szóljatok, ha még van olyan helyzet, ahol megbocsátható, vagy ahol a másik "megérdemli".

the dragon (törölt) · http://rajottem.blog.hu 2009.09.11. 19:11:19

@standup:

Például amikor egy nő össze-vissza beszél hülyeségeket, akkor nevelő célzattal bizony kaphat a pofájába.

Kaccwalc (törölt) 2009.09.11. 19:16:27

@standup: "De szóljatok, ha még van olyan helyzet, ahol megbocsátható, vagy ahol a másik "megérdemli"."

a csaj POFOZHAT: mikor atom részegen egy srác azon fáradozik hogy megfogja a melleit xDD

mi férfiak tartózkodjuk az ilyen pofozkodásoktól is, inkább lépjünk mert az ilyen viselkedés árt az imidzsünknek :D

victory24... 2009.09.11. 19:51:26

Ez a tipikus "primitív hülye picsa" szindróma,azzal a gondolattal,hogy á,majd csak lesz valami...Nem értem pl.miért ment abba a discóba a lány többször is,ahova a pasija is!!!Mintha ezzel szándékosan provokálta volna,nem csodálom,hogy kapott a pultnál egy pofont!Egy 22éves nőnek legyen már annyi esze,hogy ne túrják ki a SAJÁT LAKÁSÁBÓL!Ha az én exem ott tanyázna és mindent tönkre zúzna,baseball ütővel vertem volna agyon!!!Apropó!Önvédelmi eszközökről még nem hallottál?Gázspray,kürt és egyebek???Vagy élvezet volt tűrni a bántalmazásokat???

boss888 2009.09.11. 20:15:23

Hát ez megint olyan sztori, amit nem nagyon tudok kommentelni. Habár victorynak is igaza van, hogy akkor nem kell oda járni ahova ő. De viszont a srácot nem értem,hogy mit akart ezzel elérni amit csinált?! Nekem is volt,hogy kiderült, hogy megcsalt az akkori barátnőm akivel 2éve együtt voltam... De teljes higgadtan összepakoltam a cuccait és az annyánál kiraktam őket. Elkértem a lakáskulcsot és utána küldtem neki egy smst, hogy ennyi volt.:) 4-kor már a lehendő barátnő jelöltömmel randiztam. Akivel sikeresen 5évet leéltem.:) Az élet megy tovább!

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.09.11. 20:39:09

@moncsicsibaba: "visszakönyörögte magát".

aha. te meg elhitted, hogy az az ember, aki köcsög volt veled, az holnaptól nem lesz köcsög.
hány éves vagy, királylány?

nencsi 2009.09.11. 21:09:13

Na az ilyen ÁSSA el magát egy életre!Köpedék emberek vannak a világon!!!!!!!!!!A jelenlegi feleségének erőt és kitartást, mert ha valaki egyszer megcsinálja meg fogja kétszer meg háromszor, négyszer....Fakereszt

BolyhosNyuzsitappancs 2009.09.11. 21:27:02

Szia!

Hát elég kemény story! Nagyon jól tetted, hogy kiléptél a kapcsolatból!
Az én nagy bajom az, hogy sajnos tudom, hamarosan ez vár rám is! A fenyegetésen mát túl vagyunk... a különbség az, hogy jelenleg ő korlátozva van, de talán ez még rosszabb, mert csak felhalmozódik a düh... és van ideje kitalálni, milyen bosszút is álljon rajtam. Tudom, hogy válogatott lesz, de teljes mellszélességgel állok elébe, mert úgy gondolom, attól hogy nő vagyok, még nincs joga egy férfinek megfélemlíteni, vagy alámtenni csak azért mert azt gondolja ő erősebb. Persze fizikailag semmi esélyünk ellenük. De ki mondta, hogy nem lehet elbánni velük anélkül is. Nem mondom, félek egy kicsit, hogy mi lesz majd, de semmi esetre sem hagyom magam, mert ha egyszer látja, hogy félek, és megadom magam, akkor sosem fog leszállni rólam. Ha kell pár pofont is elviselek, de nem hagyom, hogy tönkre tegyen, és nagyon jól tetted te is! Fiatal vagy, és biztosan találsz olyan embert, aki tud uralkodni magán... Sok szerencsét hozzá! :)

Devil2 2009.09.11. 22:18:09

@BolyhosNyuzsitappancs: Lényegében kérdezhetném a story íróját is, de mivel mindketten csajok vagytok és egy cipőben jártok, lényegét tekintve bármelyikőtök, de legjobb lenne ha mindkettőtök válaszolna. Szóval felütötte a fejét bennem a kíváncsiság, hogy azok a pasik, akik egy kapcsolatban évek elteltével így kifordulnak emberi mivoltukból, milyenek ők a boldog békeidőkben? Légy oly jó és mesélj kicsit a pasidról, hogy milyen volt ő, mikor megtetszettetek egymásnak, mi fogott meg benne? Mire alapoztad a közös jövőtöket, amit nyilván hosszabb távúnak terveztél? Tehát a személyisége mint férfié, érdekelne elsősorban.
Oké, nyilván nem könnyű erről most ebben az állapototokban megnyilvánulni, de jó lenne ha mesélnél erről egy kicsit, persze csak ha nincs ellenedre. Ha mégis, akkor nem feszegetem ezt a dolgot. Köszi!

aDri 2009.09.11. 22:33:30

Egyszer nekem is volt "szerencsém" egy általad leírt fazonnal. Én szerencsésen megúsztam a verést (veszekedés persze volt, nem kicsi), de az utánam levő barátnője már nem volt ennyire szerencsés. Őt olyan szinten sikerült úgymond "elintéznie", hogy utána 1,5 évet a sötéten töltött.
CSak hálát tudok adni az őrangyalomnak, hogy nekem semmi bántódásom nem esett.

810725 (törölt) 2009.09.11. 23:26:37

A gyáva pasik vernek nőket. Gyengébbet nem nehéz megverni, de ahhoz már kevesek, h pasikkal kezdjenek.
Az őrangyal sztem kevés, inkább 1-2 jo ismi kell aki megvéd ha kell... :)

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.09.12. 00:33:30

@ vagány csaj 2009.09.11. 15:47:01

Jaj bazmeg már mit kell sírni? Hat évig szopta a faszát, és egyszer nem bírta észrevenni, mekkora egy hányadék alak. Tudod kicsim, hányan ontották előttem a könnyüket, hogy a tökéletes pasi lám mily mostohán szereti őket? Nu figyelj édes, tudd meg hát, hogy sem a legpofátlanabb félrekufirc, sem a bűnözés, sem magasság, sem mélység nem akadály a nők egy fajának, hogy meghaljon a (sic!) egyoldalú szerelemtől (persze tudjuk, ilyen a mesébe sincs már, két vegyértékű és paritásos dolog). Az ilyet le kell rázni, hátha észreveszi magát, legföljebb poros lesz.

Az a titka ugyanis, hogy őnék aztat definiálják meg szerelemnek, amikor beléjük szarnak, mint fosóliba az úsztatóba. Amikor a lényüket lábbal tapossák, nincs kéjes masszázs mi azzal felérne. És ez bizony nem a pofonon múlik, jogos-e, vagy sem. Az emberek rövid fél év után már maximálisan megérdemlik egymást, amit csinálnak, együtt csinálják. Ezért is nem szabad túlreagálni a konfliktusokat, hanem beállni szépen a tükör elé, és jól megnézni, kinél van a megoldás. Aztán böszélgetni, vagy takarodj!

Csak az elmúlt fél év során két olyan ordas sztoriba keveredtem társaságban, hogy komplett ilyenolyan kurvaságból nők lényük legszentebb mélyét tartották oda lábtörlőnek agyatlan semmiembereknek, és még utána sírtak. Hát nem sajnáljuk, meg sem hallgatjuk. Aki nem lép kifele, arra kár a szó is, meg a fülbotmozgatás. Komolyan, már csak összeröhögés van a hátuk mögött, hogy voilá, hát még ezt is lehet?

Baszomalássan, hát nem gondolkodnak, hogy ilyen lábtörlő hozzáállás és helyzeti szociálalpinizmus mekkora lúzerség már? Mert az.

@ 810725 2009.09.11. 23:26:37

Igen, persze, meg a csúnya rossz férfi fajzatja meghamisítja a statisztikákat, hogyaszongya a házasságon belőli erőszaknak felében férfiak az elszenvedői, no meg az abuzálásnak vannak a pofonnál rosszabb vállfajai is. [És tényleg, máig sem olyan fitársamra haragszom leginkább, akitől majdnem elrúgtam a patkót, hanem olyanra, aki geci manipulatív hazudozó sunyi féreg volt.]

Missy88 2009.09.12. 05:07:56

A nő kurva..a férfi strici..

Még nem találkoztam olyan férfival akit ez a megnevezés sértett volna, viszont egy nőnek igen is bántó, ha prostinak titulálják.
Ez a f@szkalap, egy évig félrekúrt, közben otthon azt mondta, hogy dolgozott és eljátszotta a nem túl kedves, de szerető partnert. Ha a poszt írója, a bántalmazás elszenvedője egy szerencsétlen kurva, mert nem tudott egyedül kilépni a kapcsolatból, akkor ezt a férget, aki hónapokig hazudozott, mivel jellemeznétek? A női főszereplő, amint beleszeretett valaki másba, lezárta ezt a kapcsolatot. Ez miért nem tűnt fel eddig kedves fiúk?! Nektek mindent lehet, a nőknek meg semmit?!
Gondolom ti, akik "kurváztok" és fel vagytok háborodva, a hűség mintaképei vagytok. Ugyan már..

A másik pedig a bántalmazás. Egy kis pofon és a verés között azért van különbség. Sajnos sok nő társam, visszaél azzal, hogy a gyengébbik nembe tartozik. Vannak olyan szituációk, amikor igenis megérdemelt az a bizonyos nevelő célzatú pofon, amit az urak már emlegettek. Az viszont, ha több alkalommal osztogattok ilyen nevelő célzatú pofont, esetleg rúgást, rángatást, lökdösést és még sorolhatnám, már bántalmazásnak minősül. Ha egy kapcsolatban szükség van akár egy ilyen pofonra is, az már régen rossz. Mert az azt jelenti, hogy a felek kölcsönösen nem tisztelik egymást. Az első pofont követi a második és így szépen eljutunk a "neveléstől" a verésig. Mondjuk azzal sem értek egyet, hogy pofonnal lehet nevelni, maximum oly mértékű félelmet kelteni, ami miatt azt hihetitek, hogy a megfelelő eszközt választottátok, hiszen többet nem teszi meg azt, amiért az ütést kapta. De nem azért, mert nem akarja, hanem azért, mert nem meri. Ilyen helyzetben azonnal lépni kell. Ki az ajtón, különben a szép idilli élet, maga lesz a pokol, mindkét fél számára.

Kedves posztoló!
Egyszer szerencsém volt, egy úriemberhez, aki meg akart ütni. Lendítette felém a kezét, de még sem ütött meg. A barátaim "a szándék a fontos" alapelvek szerint fogták fel a dolgot. Jogos a kérdés, amit rajtam kívül feltettek egy páran. Hol voltak a barátaid?

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.09.12. 09:55:55

@ Missy88 2009.09.12. 05:07:56

Figyelj nyanyus, igen, a hűség mintaképei. Ráadásul elmondom, volt olyan ribanccal futó viszonyom, aki veszettül tajtékzott egyszer, utána meg elmagyarázta, hogy már rég kellett volna adjak neki egy pofont, mert megérdemelte volna. Szerencséjére későn állt össze bennem a kép, fiatal volam és bohó, ma már nem pofont kapna, hanem gipszet. Akkoriban úgy gondoltam, hogy ölég úriemberként viselkedni, és a másik észreveszi magát. De nem, szelavííí.

mskati 2009.09.12. 12:49:43

@Levi: De a pasi,aki félrekefél,az faszagyerek?

csajok&pasik 2009.09.12. 22:06:30

Akkor megosztom veletek amiről azt hiszik hogy....pedig dehogy!
Én egy csaj vagyok, és nagyon hittem a szép harmonikus kapcsolatokban és olyan családról álmodoztam, akik büszkén kiállnak egymásért szélben, viharban és pont attól szép, hogy a mi kettőnk szerelmét ugyan senki nem, mert nem vagyunk olyanok. Elmúltam 40 és tudod, hogy nagyrészt miért nem mentem férjhez? Mert el sem tudom mondani, mekkora illúziókat tépett szét az évek során a nagy valóság. Tudod hogy néz ki? Csodáltam embereket akikről azt hittem, hogy a tökéletes házasságban élnek és 95%-ban (IGEN!!!) kiderült, hogy a tökéletesnek tűnő férj bizony nagyon szívesen kefélgetne (meg tette is jónéhány fűvel-fával!) jobbra meg balra! De aztán ki ne derüljön! Mert összeomlik a róla alkotott kép. ILLÚZIÓK! Tudod mi van? Bennem meg összeomlott az ideális családkép!
EZ VAN. A többi kamu. Akiről azt hiszed.... áááááááá. Én tudom.

csajok&pasik 2009.09.12. 22:55:43

Bocsesz az előzőt nem ehhez akartam írni de beugrott...

BolyhosNyuzsitappancs 2009.09.13. 00:48:28

Kedves Devil!

Én szívesen elmondom, hogy mi tetszett meg benne 5 éve. Azt amit most a legjobban utálok. 18 éves voltam, amikor megismertük egymást, akkor ő 28 volt. Sajnos még nem voltam elég jó ember ismerő, hogy tudjam a viselkedése, a személyiség jegyei alapján mibe fog átfordulni. Nem tudom részletezni, hogy mibe szerettem bele, ezt szerintem senki nem tudja megmondani, főleg nem 5 év távlatából... meg amúgy sem. Nem tudjuk miért szeretjük a másikat. És nem tudom megmondani, hogy milyen személyiség jegyek miatt szerettem meg, már csak azért sem, mert már mindent másként látok. Már rossz az, ami jó volt, és fordítva. Most már messziről kiszúrom, ha valaki erőszakos, vagy uralkodó. Ha jobban ismerem anno az embereket, akkor nála is biztos észre vettem volna, de nem így lett... aztán szép lassan "megismertem". Úgy értem, mikor a rózsaszín felhő elült. Láttam milyen kitörései vannak, és hogy nem képes uralkodni az indulatain...De ha már az ember belekerült a 22-es csapdájába, nincs mit tenni. Kikell lépni minél előbb, bár tudja az ember, hogy előfordulhat, hogy ez csak néhány izmosabb pofonnal, ne adj isten veréssel érhető el. Persze csak ha az ember nem vigyáz eléggé. A harag egyszer úgyis elszáll, csak megkell várni, lehetőleg biztonságban, hogy ez megtörténjen.

vagány csaj 2009.09.13. 17:11:28

@Girl21: Teljes mértékben egyetértek Veled! Feltételezem, hogy azok, akik itt nagyon osztják az észt, és ezerrel KURVÁZNAK, azok soha életükbe NEM CSALTAK MEG SENKIT!!! Ugye? Valószínű... Először MINDENKI NÉZZEN MAGÁBA!!! Aztán utána szólaljanak meg! KÉPMUTATÓ emberekkel van tele a világ! A posztíró legalább elismeri, de aki itt kurvázik, abban még annyi sincs! SZÁNALMASAK!!!

Devil2 2009.09.13. 17:39:34

@BolyhosNyuzsitappancs: Köszi a választ, azért a kevés infó is alátámasztja az elméletet, hogy mi a gond az ilyen tipusú, azt hiszem lehet tipusosnak mondani, kapcsolatoknál.

nagybigi 2009.09.13. 19:32:15

Hát én egy 33 éves srác vagyok sok mindent megéltem de tátott szájal olvastam a történetedet.Egy igazi kretén volt a srác.Jol tetted ,hogy otthagytad, ezerszer jobbat találsz magadnak.Csak előre. :)

SithLord 2009.09.13. 22:18:41

Hát igen... A hozzászólásokból azt hiszem ti is látjátok mennyire különbözően gondolkozunk és mennyire hasonlóan cselekedhetünk, amikor nem gondolkozunk. Ahány ember, annyi történet, annyi felfogás az előzőekben megéltek hatására. Én például voltam úgymond ERŐszakos egyén életem során, ám a civil életben meg tudtam állni, hogy bármilyen körülmények közt kezet emeljek nőre. Vannak akik kevésbé tudnak uralkodni magukon, urambocsá a stresszhelyzetekben alkalmatlanná válnak a gondolkodás egyszerű megvalósítására s az élet bizony kiszámíthatatlan. A zárcsere - kérdést rosszmagam sem értem, annyira kézenfekvő lett volna, miért nem? A többit ilyen vagy olyan oldalról el tudom fogadni, a leírtak alapján e lány még nem kurva, a pasit sem ítélem el nagyon, hirtelen hévvel elcsattant pár pofon, amit a nemfüggetlen szerető igazán viszonozhatott volna ha nem csupán aktusok idejére lenne vér ama testrészében s mindjárt kerekebb lenne e hétköznapi történet. Szó esett itt a yard esetleges nemleges reakciójáról, mely abból fakad, hogy csak vérzéses állapotba való noszogatás gyanújának fennforgása esetén avatkoznak közbe.
Ez sajnos igaz, amennyiben a szenvedő alany teszi a bejelentést. Szolgáltam itt-ott életemben és bizton állíthatom, hogy csak a mi kicsiny országunkban láttam eme hozzáállást a szervek képviselőitől. Ennek is megvan az oka sajnos. Mindamellett érdekes történetem volt hasonló téren. Exfeleségemmel hevesen vitatkoztunk - tettlegességig soha nem fajultak a dolgok - mindentudó, látó és halló szomszédunk kihívta a yardot, hogy minden bizonnyak gyilkolom a nejem. A rend két őre megkérdezte ugyan, hogy szándékomban állt-e meggyilkolászni a feleségemet, mire egyszerű válaszként odavágtam, hogy ugyan erre képeztek ki valaha, valahol eképp elhihetik ha terveztem volna ilyesmit, már megtettem volna. A meglepő számomra az volt, hogy a két rendőr erre az exemet kérte meg, hogy távozzon közös tulajdonú házunk portájáról s töltse nyugalmasabb helyen az éjszakát s nekem "jó éjszakát"-al odaköszönve távoztak az éjszaka csendjében. Hozzátenném, hogy még repülő csészealjak sem száguldoztak a konyhában de gondoljátok el micsoda erő és önbizalom lakozhat eme emberekben ha ezt az ügyet így kezel(het)ték le. Nem inkább engem kellett volna nyugalmasabb éghajlatra küldeniük? Ugyan mit ért volna az esetet leíró hölgy a szervekkel? Mindenesetre e konfliktussorozat remélhetőleg a helyes mederbe terelte mindkettejük életét és mély nyomokat hagyva bennük talán nem követik el újra ugyanazon hibákat, melyeket többen is felemlítettetek. De ne feledjétek, kívülről és főleg vihar után könnyebb okos dolgokat gyártani. Ezért inkább nem is okoskodnék tovább.

Missy88 2009.09.14. 01:56:19

@SithLord: Iszonyatosan jól írsz!:) Remélem megosztod majd velünk egy történetedet. Szívesen olvasnám.:)

vagány csaj 2009.09.14. 11:15:46

@min0rity r3port: "igen, a hűség mintaképei"
"ma már nem pofont kapna hanem gipszet"

Ez elárul rólad mindent! Képmutató vadállat! Egoista majom! Pff!

vagány csaj 2009.09.14. 11:36:47

@BolyhosNyuzsitappancs: Egyszer túl kell lenni a szakításon, akkor se lesz jobb, ha húzod-halasztod a dolgokat! Minél előbb, annál jobb! Tudom, hogy a legnehezebb erőt venni, és eléállni, főleg ha még félsz is, de muszáj! Próbálj meg minél higgadtabban beszélni vele. Ha kell vidd oda valamelyik szülődet, vagy egy testvért. Persze az is csak addig biztonság (ha biztonság) amíg ott van.
Kitartást és sok-sok erőt kívánok neked! Szükség lesz rá! De túl lehet élni ezt is, mint minden mást! Hidd el! Én már csak tudom... :)

BolyhosNyuzsitappancs 2009.09.18. 01:10:32

@vagány csaj:
Köszi a "buzdítást", de én pontosan tudom mit fogok tenni :) Egyáltalán nem nehéz erőt venni magamon, azon már rég túl vagyok, és nehéz sem volt. Diplomatikus leszek, és remélem ő is tud majd az lenni, ugyanis nem valami IQ fighterről beszélünk, hanem egy intelligens emberről, akinek nagyon sok sütnivalója van, és nagyon sokra vihetné az életben, ha az indulatatit vissza tudná fogni. Azon leszek, hogy megértessem vele, hogy mi romlott el, és miért nem megy, és nem letámadni akarom, hogy minden az ő hibája. A baj csak az, hogy ő a saját igazát fogja majd szajkózni, és amit én mondok, az egyik fülén be, a másikon ki. De azért megpróbálam, hátha az elmúlt 10 hónapban megváltozott. Még az is lehet... :)

vagány csaj 2009.09.18. 13:22:04

Próba szerencse! Aztán majd tájékoztass a fejleményekről!!! :)
Én szorítok! :)
süti beállítások módosítása