2005 nem várt fordulatokat hozott az életembe. A május hónapot úgy zártuk akkori párommal, hogy kb. 3 hónapos szenvedés után kijelentette, hogy neki most elege van, nincs szüksége senkire, egyedül akar lenni. Eleinte nagyon dühös voltam rá, hisz úgy éreztem, hogy ő rontott el mindent a hazudozásaival. Ma már tudom, hogy én is ugyanúgy hibás voltam. Kicsit eltávolodtunk egymástól az apró-cseprő problémáink miatt, és amint nem úgy szólt egyikünk a másikhoz, máris jött a cirkusz. Ő ezt úgy reagálta le, hogy újra felvette egy olyan személlyel a kapcsolatot (Szilvivel), akit én már kapcsolatom eleje óta nem igazán szívleltem. Az utolsó 3 hónapunk azzal telt, hogy ő hazudozott a lánnyal kapcsolatban, és persze mindig lebukott. Szilvike meg nem tudom milyen megfontolásból, milyen szándékkal, de engem hívogatott, hogy elújságolja nekem, hogy a párom milyen bókokkal illette, vagy hogy találkozni akar vele (3 órányi autóútra lakik tőlünk). Bennem egyre jobban ment fel a pumpa, és hiába mondtam Tominak, hogy állítsa le a csajt, mert hívogat, mindig elintézte azzal, hogy a Szilvi ilyet nem tenne, ő rendes lány.

Persze bizonyítani nem tudtam, mert letiltott számról hívogatott, és akkor ő volt Tomi szemében a jó, a kedves, aki meghallgatja, és törődik vele, én meg a hárpia, aki utálja, hogy vele beszél, aki amiatt veszekedik, hogy rendbe kéne tenni a dolgokat. Tudom, hülye voltam, hogy nem hagytam ott már az első alkalomnál. Nem akarok mentségeket keresni, de 3 év mégiscsak 3 év. Nem hittem el, hogy egy ember ekkorát változzon, és persze mikor egyszer-kétszer összeszedtem a cuccaimat (szinte már együtt éltünk), hogy elegem van, jött a sírás, a könyörgés, hogy ne hagyjam el. Szinte két személyisége volt. Az egyik, aki engem szeret, velem akar lenni, és mindent velem akar csinálni, ez a része szerintem nem tudta elengedni a régi megszokott dolgokat. A másik meg aki kivolt a folytonos veszekedésektől, aki vágyott az újra, a szabadságra. Végül hosszas civódás után egyik este megkérdeztem tőle, hogy: „Szerinted ennek még van értelme?”. Másnap kaptam rá választ, hogy igazam van, és jobb lenne befejezni. Az első hónap nagyon rossz volt, de utána rájöttem, hogy a sors jobbat szánt nekem, és hogy már nem is őt szerettem, hanem azt, aki régen volt. Ekkor már elvetettem a békülés gondolatát is, hisz a bizalmam teljesen padlón volt. Mire vannak a barátok, ha nem arra, hogy kihúzzák az embert a rosszkedvéből? Sose szenvedtem hiányt a barátokban, és ez teljesen jó volt ebben az időben. 2 single barátnőmmel, Kittyvel és Ancsival (Anikó) az egész nyarat együtt töltöttük. Buliztunk, kajáltunk, fagyiztunk, moziztunk, éltük a single nők életét. Egy helyet, mely ebben az évben nyitott előszeretettel látogattunk. Hétköznap kávézóként, hétvégén „disco”-ként üzemelt. Végre volt egy hely, ahova a fiatalok eljárhattak szórakozni. A tulajt is rövid idő alatt megismertük (Unokanővérem és unokabátyám jóban voltak vele, és Ancsi is egy általánosba járt vele), mely jó dolognak bizonyult, hisz mindig volt 1-2 szempár, aki figyelt ránk, és mint utóbb kiderült a meglepi szülinapi bulim szervezésében is vállalt egy kis szerepet. Hosszú idő után augusztus első hetében elfogadtam egy srác meghívását, akit neten keresztül „ismertem meg”. Mivel nem lakott tőlem messze (kb. 10km) 2-3 mondat után megbeszéltük, hogy inkább beülünk valahova, mert levelezgetni nem a legjobb. És itt kezdődtek csak a „gondok”. Az első randi elég jól sikerült, sokat nevettünk, beszélgettünk. Zsolti egy tényleg rendes embernek tűnt, bár elsőre nem teljesen fogott meg a stílusa. Gondoltam talán csak én vagyok túl óvatos. Persze találkozni akart velem megint. Furcsa érzés volt, újra belecsöppenni a randizók életébe. A második randi nagyon furcsára sikerült. Megkért, hogy kísérjem el ruhát vásárolni az egyik bevásárlóközpontba. Mit ad Isten az egyik üzletbe összefutottunk barátnőm húgával, aki épp egy ruhát próbált, és megkérdezte tőlem, hogy jól áll e rajta. Mielőtt válaszolhattam volna Zsolti válaszolt neki: „ez a ruha nagyon kövérít téged, inkább nézz valami mást”. Miután ismerősöm visszavette a ruháit jött a következő beszólás „hát lehet nem is a ruhával volt a probléma. Nem gondolod, hogy edzened kéne kicsit?”. Tátott szájjal figyeltem, hogy te jó ég, mit képzel magáról. A lánynak teljesen jó alakja volt (hála égnek nem az anorexiás típus), a másik fele meg az, hogy számára mégiscsak vadidegen volt a barátnőm húga. Gondoltam, jobb, ha továbbállunk, persze ismételten összefutottunk valakikkel, ezúttal az ő barátaival. Nagy kérdőjelek, hogy ki is vagyok. „csak stoppolt, gondoltam hazaviszem. De ha gondolod, te is hazaviheted”. Végre túlestünk a napon, gondoltam magamba, a következő talin elmagyarázom neki, hogy ez a stílus nekem nem jön be. Másnap szabin voltam, mivel egyik ismerősömet, és a most született babáját látogattam meg Székesfehérváron. Zsolti egész nap írogatott és hívogatott, hogy hol vagyok, mikor jövök már haza, mikor találkozunk. Mondtam neki, hogy nem érek ma rá, ha akarja, holnap délután összefuthatunk mielőtt jönnek hozzám a lányok (péntekente mindig összeültünk valakinél a buli előtt). Teljesen fel volt háborodva, de azt mondta, hogy akkor majd holnap felhív. Ehelyett, másnap 9-kor jött egy sms, hogy akkor találkozhatnánk-e. Felhívtam, hogy már nem jó, mivel a lányok 10-re jönnek hozzám, és én meg épp vásárolok. Persze jött a kioktatás, hogy megígértem, és hogy milyen vagyok már, hogy nem vele találkozom. Az este folyamán még 2x hívott, egyszer mikor nálunk ültünk, és át akart jönni, hogy beszélgessünk. Mondtam, hogy felejtse el, mert vendégeim vannak. Másodszorra mikor már a szokott helyünkön buliztunk, hogy lejön és majd ott beszélünk. Felvilágosítottam, hogy én itt bulizok, tehát felesleges lejönnie beszélgetni. Andris (tulaj) látta rajtam, hogy nem vagyok teljes mértékben boldog, ezért megkérdezte mi a gond. Csak annyit mondtam, hogy van egy srác, aki nem fogja fel, ha azt mondják neki, hogy nem. Megölelt és csak annyit mondott, hogy „látod, majd ha az én feleségem leszel, akkor már nem lesznek ilyen gondjaid.” Válaszul csak annyit kérdeztem „és majd a barátnőddel együtt fogjuk nevelgetni a gyerekeket?”. A válasz egy sima „már nem vagyunk együtt” - volt, amire gondolatban csak legyintettem egyet, hisz folyton „kibékültek”. Megjelent Zsolti, odamentünk barátnőimmel, persze egyből beszólások, hogy milyen csúnya barátnőim vannak, és hogy milyen szar ez a hely. Közöltem vele, hogy ha nem tetszik, akkor menjen haza. Ekkor már nagyon ki voltam élezve a beszólásaira. Persze megállt a pultnál, kért egy piát és folyton azt leste, ahogy a barátnőimmel táncolok. Andris megfogta a kezemet, és megkérdezte, hogy megiszok-e vele valamit, ha már a szülinapomkor nem volt rá lehetőségünk. Igent mondtam, erre betessékelt a kávézóba (a bulik kint voltak a szabadban, sátor alatt), és hozott két Bacardi kólát. Nem sokáig beszélgettünk, mert neki elég sok dolga volt. Este már csak akkor láttam, mikor elbúcsúztunk. Másnap jöttek az sms-ek, hogy „szép volt amit műveltem”, a „miért is” válaszomra csak annyit kaptam, hogy mekkora egy hülye picsa vagyok, hogy elvonultam azzal a sráccal, és hogy látta, hogy mennyire élvezem, hogy a srác meghívott egy piára. Megírtam neki, hogy „szerintem nincs miért magyarázkodnom. Szóban akartam elmondani, de. . . fejezzük be, mert semmi jövőjét nem látom ezeknek a találkozásoknak.” Erre annyit írt, rendben. Vasárnap késő este újabb sms-em érkezett. Szilvi: „A Tomi az egész hétvégét nálam töltötte, összejöttünk. Mondtam én, hogy nem tudsz kettőnk közé állni, és hogy fontosabb vagyok neki mint ahogy te azt gondoltad. Jah, és lefeküdtünk egymással, tökre élvezte.” Barátnőim teljesen felháborodtak ezen az sms-en, de engem szinte teljesen hidegen hagyott. Valahol rossz volt, de nem túlságosan. Teltek múltak a napok, szerda ismét jött egy sms. Tomi: „A bátyám megkért, hogy adjam oda a kölcsönkért filmeket. Találkozhatnánk holnap, hogy odaadjam?” Másnap találkoztunk, azt hittem csak áthozza és megy is tovább, de nem így lett. Leállította a kocsi motorját, és megkért, hogy sétáljak vele egy kicsit. Én már rosszat sejtettem, talán ő is szint fog most vallani, hogy összejöttek a lánnyal? Miért van erre szükség? De ehelyett jött a bevezető, hogy az unokahúgainak mennyire hiányzok, és hogy mindig jönnek leellenőrizni a szobáját, hogy ott vagyok-e (2 éves ikerlányok), és persze a nagymamája is folyton panaszkodik, hogy mekkora egy balfék volt, amiért elszúrta ami velem volt. Ezután jött a vallomás, hogy sokat gondolkozott, és hogy jóvá akarja tenni amit elrontott, hogy megpróbálhatnánk-e újra. „Nem egyedül rontottad el, ehhez két ember kellett. Viszont én most jól érzem magam, és nem akarom már újrakezdeni. Nincs bizalmam feléd.” Erre Ő: „De visszaszerzem, csak adj egy esélyt. Ígérem, soha többet nem beszélek a Szilvivel, és bebizonyítom, hogy nekem csak te számítasz. Szeretlek és nem jó nélküled.” „A bizalom kérdését már eljátszottad, és biztos nem fogok már benned úgy megbízni, hogy az elég legyen egy kapcsolathoz. A szeretetem meg elmúlt, már nem tudok úgy tekinteni rád, mint a páromra. Hidd el, fogsz találni valakit. Ha nem is a Szilvivel, mással majd boldog leszel.” Erre Ő: „Szilvivel?” – Hopsz, asszem most lehet lebuktattam a kislányt. „Jah semmi, csak írt egy sms-t.”. Meg akarta nézni, mire én közöltem, hogy nem mutatom meg, ha akarja, inkább kérdezzen rá a lánynál. Jöttek a további mondatok, hogy neki én kellek, nem a Szilvi stb. stb. Azzal búcsúztunk el, hogy én kitartottam a nemleges válaszom mellett, ő meg közölte, hogy azért majd még próbálkozik (nem tudtam meggyőzni, hogy felesleges). (Csak megjegyzem, hogy nem is zárult le ilyen egyszerűen, de már így is hosszú a story) Este lementem tankolni a kútra, ahol már 100x megállapították, hogy én mindig mosolygok. A mosoly ma valahogy nem volt olyan fényes, de a kérdésekre csak annyit feleltem, hogy „hosszú”. Válaszul csak annyit kaptam, hogy „ne is törődj a pasikkal”, ekkor hallottam, hogy valaki bejött fizetni. Pénztárcámba visszatettem a visszajárót, megfordultam. Amint felpillantottam egy széles mosolyra és a „mosolygó” kék szemekre lettem figyelmes. Persze egyből kiült az arcomra a széles mosoly és máris elfelejtettem mindent, ami történt. „Szia! Holnap jössz? Meg kéne beszélnünk az esküvő részleteit.” Széles mosoly, amibe szerintem kicsit belepirultam. „Persze Andris, lent találkozunk” és elindultam kifelé. . . De rég is volt.