Párkapcsolat titokban (?)

2009. szeptember 29. 07:10 - csajokespasik

A következő sztoriban a férfias gyávaságra találunk példát. A pasi csak hiteget egy lányt, és a kavarás, a titkolózás csak ront a helyzeten. Ha egy férfi nem tud megoldani valamit, vagy túl sokat akar, az egyetlen megoldás a közös párbeszéd. Ami ezúttal ismét elmaradt, és fájdalmas véget szült…

 

14 éves voltam, mikor megismertem Tamást, 8 évvel volt idősebb nálam. Egy társaságba jártunk, és nagyon megtetszettünk egymásnak. Folyamatosan udvarolt nekem, szinte ittam minden szavát. Én kicsi voltam és naiv...ő a csillagokat ígérte nekem, én elhittem...Volt, hogy kettesbe találkoztunk, és mondta, hogy fontosat szeretne kérdezni. Megkérdezte, hogy nem lennék-e a barátnője. Két hétre rá, már egy pár voltunk, boldog voltam, mert végre volt valaki, akit szerethetek, titokban...Sosem értettem, miért nem mehetünk el kettesbe sehova, miért nem foghatja a kezem az utcán, miért nem érhetek hozzá, csókolhatom meg...még a barátaimnak sem mondhatom el, hogy van köztünk valami... Ha találkozunk, akkor vagy nála (egyedül élt),vagy a pincébe, vagy csak akkor, mikor már sötét volt... Soha nem értettem, de nem is kérdeztem tőle, hogy miért....én csak csendben szerettem, és elhittem neki minden mesét: „majd ha elmúlok 18 akkor majd mindenki megtudhatja” - mondta mindig.

Fél évre rá, kb. elhatároztuk, hogy végre egymáséi leszünk, végre szeretkezünk, először...igen, megtörtént az első...nagyon boldog voltam, addig a percig, míg nem egyszer véletlenül meg nem láttam egy másik lánnyal kézen fogva bemenni a lakásába... Egy világ dőlt össze bennem akkor, nem értettem semmit, ki volt az a lány? Mióta van, honnan és hogyan ismerte meg? Vagy mégis mi történt? Másnap találkoztunk, én rákérdeztem, ő meg elmesélte, hogy amiatt a lány miatt kell titokban tartani mindent. Végül elmesélte, hogy a lány terhes, és ezért kell vele lennie, de engem nem akar elveszíteni... Pedig sikerült... Nekem nagyon fájt, hogy elveszítem azt, akit szeretek. Egy évig nem is beszéltünk, aztán újra keresett. Azt mondta, hogy szakított a lánnyal, mert nem jöttek ki jól egymással, és hogy folyamatosan rám gondolt, engem keresett, de nem volt bátorsága megkeresni, ezért várt idáig...Én ezt is elhittem...De továbbra is titkolózni kellett mindenki előtt... Már a magyarázat az volt, hogy az én szüleim meg ne tudják, mert akkor biztos nem találkozhatnánk többet... Hát belementem így is....heti háromszor, négyszer találkoztunk, 2-3, néha 4 órára, legtöbb alkalommal csak szeretkeztünk egyet, és ennyi. Jó volt vele lenni, megvolt a varázsa annak is, hogy titkolni kell, de ugyanakkor rossz is volt, hogy nem mondhatom el az egész világnak, hogy kit szeretek, kivel vagyok együtt. Így teltek a hetek, lassan eltelt másfél év, mikor újra ugyanaz történt, láttam őt a lánnyal kézen fogva, gyerekkel a kezében... Egy világ dőlt össze bennem. Azt tudtam, hogy mindig megy a kislányához, de nem gondoltam volna, hogy ki is békül a gyereke anyjával...rosszul hittem. Én még annyit sem érdemeltem, hogy megmondja, „újra együtt vagyunk, köztünk meg vége”. Hét év telt el azóta hogy megismertem, de így visszagondolva, nem bántam meg semmit...de a sok fájdalmat nem kívánnám még egyszer!

 
49 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr101393934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Missy88 2009.09.29. 07:32:29

Az első gondolatom az volt, hogy "uhh basszus, te jó hülye picsa voltál, hogy kétszer is beszoptad ezt a szar dumát", de aztán rájöttem, hogy igazságtalan lennék. Főleg azért, mert egyszer mindenki beleesik abba a hibába, hogy elhiszi azt, amiről tudja, hogy nem úgy van. Baszhatjuk a nagy eszünket, amikor a szívünk vezérel. Gondolom vannak olyan szerencsések, akik soha nem viselkedtek naivan...Alig várom már, hogy mit fogtok írni...
De most srácok komolyan...Akinek nem inge..De mi a fene a jó nektek abban, hogy összevissza hitegettek, gerincre vágtok, aztán elhagytok minket?? Nem arra gondolok, amikor a szia és az ágy között fél óra sem telik el, hanem arra, amikor időt, pénzt és energiát nem sajnálva bizonygatjátok szerelmeteket, aztán leléptek, amikor elértétek a nemes célt??? Nem lenne tisztességesebb, ha közölnétek, hogy csak baszni akartok aztán csókolom?! Persze tudom..Az kevésbé lenne hatékony. Kedves Tamás és a hozzá hasonló patkányok remélem egyszer visszakapják ezt valamilyen formában. Mondjuk egy foguk legyen és az is fájjon vagy valami...

Igazság Atyja 2009.09.29. 07:52:55

@Missy88: Jó reggelt. Valószínűleg mindenki viselkedett naivan, főleg 14 évesen. (Egyébként számomra alapból gáz ez a 14 + 22 felállás). Itt nem is ez a probléma, hanem hogy hét évvel később sem bánt meg semmit. Azért ennyi idő elteltével, további tapasztalatok és exek birtokában már reálisabban kellene látnia Tamás görény mivoltát. Ha nincs így, akkor azt kell mondanunk, mégiscsak jól megérdemelték egymást ők ketten. Ez kicsit erős lesz, de amíg lószar van, veréb is van.

A második gondolatod annyiban nem kapcsolódik a poszthoz, hogy Tamás a leírtak szerint nem akarta elhagyni tini főhősnőnket. Ellenkezőleg, tetszett neki az a heti 3-4 kényelmes extra dugás. Amit írsz, tényleg gerinctelenség, de a magyarázat elég kézenfekvő. Numeragyűjtők mindig voltak, vannak és lesznek is. Mivel fél óra alatt a nők igen kis hányada vihető az ágyig, legtöbbször szükség van több-kevesebb summantásra, időre, pénzre, egyebekre is. Még az is lehet, hogy így izgalmasabb a játék, kihívás-érzetet kelt bennük a dolog - ráadásul fejlődnek verbális és színészi képességeik is. :)

azallamenvagyok 2009.09.29. 08:02:25

"14 éves voltam, mikor megismertem Tamást, 8 évvel volt idősebb nálam." sajnálom, de itt abbahagytam... 14 és 22?

Missy88 2009.09.29. 08:06:11

@Igazság Atyja: Neked is jó reggelt!:)Nekem is szemet szúrt, hogy a korkülönbség nem kevés. Szerintem ilyen esetben nem is alakítható ki egy normális kapcsolat, hiszen az egyik fél még gyerek, a másik pedig szinte felnőtt. Amíg lószar van, veréb is van..igaz..Én sem értem miért nem bánta meg a főhősnő a történteket. Jó persze nem vagyunk egyformák.

A második gondolatnak tényleg nincs sok köze a poszthoz, azonban a hitegetés része igen csak jelen van. Értem én, hogy izgalmas a játék, de csak addig nevezhető annak, amíg mindkét fél játéknak tekinti. A verbális képességek az ilyenek esetében nagyon jók, viszont a nonverbális kommunikációjuk is ezeknek a puncipecéreknek olyan szinten van, hogy az valami hihetetlen. Én igazából csak azt nem értem, hogyan lehet az, hogy nekem már attól lelki gondjaim vannak, hogy egy hódolót elküldök... Mások viszont még a csillagokat is lehazudják az égről és semmi. Mondjuk szerintem én jártam jobban, amikor az emocionális dolgokat osztották.:)

boss888 2009.09.29. 08:14:56

Kicsit pedofil story... Amúgy, ha a kórtól eltekintek, tipikussan megcsalta az élettársát, vagykit a Tomi gyerek. Csak kihasználta a drága posztolonkat. Hát igen, ha belegondolok, engem is megfektetett egy angol csajszi még fiatal koromba...:) Ilyen mindig is volt és lesz.

Missy88 2009.09.29. 08:21:07

@boss888: 13 évesen..ezt kihagytad drága!:) Tényleg, megírtad már neki a levelet, amiben bevallod neki, hogy valójában hány éves voltál?:)

TBal 2009.09.29. 08:28:07

@Igazság Atyja: @Missy88: Miért kellett volna megbánnia? Ez nem egy fekete-fehér kapcsolat volt, hanem egy szürke, a csajszi egy csomó dolgot megtapasztalt, hogy hogyan hazudnak a pasik, mik a motivációk, meg... hát, színlelés vagy sem, attól még a lányka boldognak érezte magát a srác mellett, megismerte a szeretkezést - és a pasi nem tette a lányt lelki nyomorékká, a csajszi továbbra is képes normális kapcsolatokat kialakítani, valószínűleg rendes élete lesz. Sokkal-sokkal rosszabb férfiak is vannak ám.

A lány szüleinek meg nagy taps a neveltetésért, ugyanakkor biztos az otthoni neveltetésen is múlt, hogy a lányt nem rázta meg komolyabban a dolog. Szerintem viszont lehet úgy nevelni valakit, hogy nem tartja jó ötletnek a szülei előtti titkolózást, mert megérti, hogy a szülők nem azért tiltják őt el dolgoktól, mert szadisták, hanem mert nagyon megszívhatja.

Suave 2009.09.29. 08:28:39

@Igazság Atyja: "Itt nem is ez a probléma, hanem hogy hét évvel később sem bánt meg semmit"
Ez miért is probléma? Ez a tapasztalat hozzásegítette őt a mostani önmagához, e nélkül most más ember lenne a posztoló. Semmi nem inodokolja, hogy megbánja ezt a kis kalandot, sőt.

"Mivel fél óra alatt a nők igen kis hányada vihető az ágyig"
Ez hülyeség. Le kéne már vetni az álszent szemellenzőt, hogy a nők az ártatlanság mintaképei meg szende szüzek.. A nők szeretik a jó szexet és vágynak rá, sokszor még jobban is, mint a férfiak, csak ha ezt ők kimutatnák, mindenki lekurvázná őket, míg egy férfit nem baszogatnak e miatt.

@Missy88: "Nem lenne tisztességesebb, ha közölnétek, hogy csak baszni akartok aztán csókolom?! Persze tudom..Az kevésbé lenne hatékony."
Erre azért ne fogadj. :P

TBal 2009.09.29. 08:32:04

@Suave: Miért, neked bejön ez a taktika? :)

Igazság Atyja 2009.09.29. 08:34:32

@Missy88: Biztosan volt hitegetés is, de mivel a "majd ha 18 leszel..." adu ász mindent vitt, túlságosan nem kellett megerőltetnie magát Tamásnak ilyen téren. :)

Normális embereknél tényleg akkor izgalmas a játék, ha mindkét fél tisztában van vele, hogy játszanak (optimális esetben az összes játékszabály ismeretében). Dehát mindenki nem lehet 'normális'.

@boss888: Nehogy megírd neki, hogy csak 11 voltál, mert a hölgy el fog bizonytalanodni, tényleg tőled származik-e az örökös. Jól jöhet még ez a kis kaland, mikor küldik a hagyatéki értesítőt Windsorból! :)

boss888 2009.09.29. 08:42:55

@Igazság Atyja: 13 éves a csaj meg 15.:) A pénz mindig jól jön:)

Igazság Atyja 2009.09.29. 08:43:46

@Suave: "Ez a tapasztalat hozzásegítette őt a mostani önmagához, e nélkül most más ember lenne a posztoló." Épp ezért probléma - talán jobb lenne, ha más ember lenne, ilyen tapasztalatok nélkül. Vagy ilyen tapasztalatokkal, de a megfelelő konzekvenciákkal.

"Mivel fél óra alatt a nők igen kis hányada vihető az ágyig"
"Ez hülyeség."

Mitől is hülyeség? Bár ha te fél órán belül megfekteteted a nők túlnyomó részét, igazad lehet - de nem mindenki lehet ekkora májer. Milyen szemellenzőről beszélsz? Nem látom, hol írtam olyat, hogy a nők az ártatlanság mintaképei lennének. Ha egyszerűen csak reagálni szeretnél valamire, ami a te fejedben létezik, nem szükségszerű nekem címezned a mondandódat.

Missy88 2009.09.29. 08:49:26

@TBal: Nem azt mondtam, hogy meg kéne bánnia, csak furcsállottam, hogy egy ekkora csalódás után i ilyen pozitívan áll a történtekhez. De ez nem kötekedés volt, vagy ilyesmi.
Hihi..ez jó volt!:)
@Suave: Már bocsi, de az első és egyetlen pasi akinek sikerült átvernie, ilyen piszok módon azzal állt volna elém, hogy szexuális örömöket szeretne velem átélni és ennyi, semmi több, úgy verem arcon, hogy azt sem tudja milyen nap van. Lehet valakinek bejönnek a "szopj le szépségem" kategóriájú dumák, de inkább taszítóan hatnak. A nők is szeretik a jó szexet, és ők is vágynak rá, de a többség a szerelmet részesíti előnyben. Persze vannak olyanok, akik a faszt, de hát van ilyen. Nem vagyunk egyformák, szerencsére!:)

Missy88 2009.09.29. 08:57:58

@Igazság Atyja: Nálad a pont!:) A nők túlnyomó többségét nem lehet fél óra alatt ágyba vinni. Bár mondjuk attól függ, hol ismerkedik az ember. Én is tudok olyan környékeket, ahol az ifjak megismerkedhetnek olyan "hölgyekkel", akiket nagyon hamar meg lehet fektetni. Csak tudni kell az út melyik oldalán keresd őket, és persze a tarifák sem elhanyagolható tényezők!:)

Igazság Atyja 2009.09.29. 09:11:39

@Missy88: Bizonyos helyeken megy az előre meghatározott tarifa nélkül is - ott később dől el, hogy pár ital vagy egy nercbunda lesz az ár. Ha kizárólag ilyen közegben gondolkodunk, ott már valóban igaz lehet a nők többsége = fél óra "munka" tézis.

2009.09.29. 10:04:14

Fuuu kicsit elmentetek a fél óra alatt meg lehet e dönteni v sem téma felé.

Én speciel @TBal: - al értek egyet. Itt nem volt semmit megbánni, hisz nem volt ebbe semmi olyan extra. Kicsit naív volt, és megtörtént az eset. Ez max jó lecke volt a Poszt-olonk számára, h legközelebb jobban vigyázzon.

Én 2 dolgon ütköztem meg.
Az egyik a korkülönbség. Nem azért, mert az a 8 év annyira nagy lenne, hanem inkább azért, mert ebből az egyik fél még igencsak fiatal volt. Nem lenne ezzel a korkülönbséggel akkor gond, ha pl egy 18-26, v egy 22-30 éves felállásról lenne szó. Bár a mai világba...
A másik amin megütköztem az a TITKOS KAPCSOLAT volt. Mért ilyen hülyék az emberek (már bocsy), a TITOK-nak mindig van vmi oka, és általába ez az, h az az illető nem akarja felvállalni a kapcsolatot. És hogy mért nem? Mert az rossz. Titok a szülők előtt, mivel a szülők nyitottabb szemmel járnak, mint a rózsaszín ködbe rohangáló kislányuk. Titok egy másik nő előtt, mivel a nő még mindig a nője, és esze ágába sincs otthagyni. Titok a barátok előtt, mivel csak dugni akar, de bnőnek nem akarja a lányt. TITOK... GONDOLKOZZATOK MÁR! NE LEGYETEK NAIVAK. Bár posztolonk javára azért írnám azt, h még csak 14 volt, tehát a naivitás az élete része volt akkor még, hisz igencsak kevés tapasztalata volt.

Drága Posztolónk! Ne bánj meg semmit, csak tanulj belőle!

csillag× 2009.09.29. 12:10:45

én legjobban a csajszi szülein csodálkozom! Hogy nem vettek észre semmit??? Ha egy szülő kicsit is odafigyel a gyerekére, akkor látniuk kellett vna, h valami nem stimmel!
A leányzó, meg télleg fiatal és naív volt :)

vagány csaj 2009.09.29. 13:59:40

Na de végre egy jobb sztory! :)
Bár nem tudom ki hogy van vele, de azért 14 évesen elveszíteni a szüzességét egy lánynak... Kicsit korai talán...
Egyébként meg a kor nem kifogás a naivság ellen. Hiába 14 éves, annyira buta nem lehet, hogy nem jön rá, itt valami bűzlik! Illetve mégis! Nemcsak naív, de még buta is a lány. Most akkor meg miről beszélünk???
A pasi szeretője volt, és dehogynem tudta! Ugyan már!

vagány csaj 2009.09.29. 14:00:43

@csillag×: Na igen, ez megint egy jó kérdés, a szülők! Nekem még 16 évesen is este 8-ra otthon volt a helyem...

csillag× 2009.09.29. 14:06:32

olyan kár, h alig van olyan poszt, ahol maga az író is megszólal és végre választ kapunk a kérdéseinkre :( Pedig úgy lenne igazán jó kis fórum, mert lehet h valakit elmondunk mindennek, viszont ha megszólalna és elmagyarázná bővebben még az is megeshet,h megértőek tudunk lenni...

2009.09.29. 14:10:13

@csillag×:
Igen jó lenne, ha megszolalnának a posztolok...

Igazság Atyja 2009.09.29. 14:51:30

@csillag×: Megértőek vagyunk mi anélkül is. (Megértjük a történetet, csak nem vagyunk elnézőek). :) Azért tényleg jó lenne, ha írna nekünk a posztoló, és persze Tamás is megoszthatna velünk néhány huncut-kopasz trükköt a tinilányok becserkészésével kapcsolatban.

csillag× 2009.09.29. 16:17:03

@Igazság Atyja: csak nem Te is hasonló pályára gyúrsz? ;) :D

cicamancs 2009.09.29. 16:17:15

Hátmárneisharagudj...
14 évesen lefeküdni egy 22 éves pasival??? És special szóba se állnék vele...pedofil...hülye voltál, hogy másodszorra is bedőltél neki..főleg, hogy volt egy várandós felesége/barátnője...pfff-.-

cicamancs 2009.09.29. 16:22:26

@Zsu0805: Igazad van...mégcsak annyit, hogy én 15 vagyok, de sokszor jobban átlátom a dolgokat mint egy 18-20 éves akárkicsoda...a naivitás nem kor kérdése
És ez is hülyeség..minek egy 14 évesnek fiú, nem ráérsz még ezzel??? Ismerek sok olyat, akik 1-2 hetente váltogatják a pasijukat, csak mert megtehetik...nem azt mondom, lehet hogy tényleg szerette a pasit, de könyörgöm...8 év az mégiscsak 8 év...és még én aggódtam, mikor egy 18 éves tetszett....:)

Igazság Atyja 2009.09.29. 16:35:55

@csillag×: Eddig nem terveztem ilyesmit, de most gondolkodóba estem - főleg, hogy 22 is rég voltam már. A liliomtiprás eddig kimaradt, pedig egyre inkább úgy tűnik, ez is szükséges ahhoz, hogy Férfi legyen valaki. :)

Mondjuk tavasszal engem is megkörnyékezett egy 18 éves naiv kislány. Furcsamód nála is az volt az egyik kardinális kérdés, hogy járhatnánk-e kézenfogva az utcán. :)

csillag× 2009.09.29. 16:41:40

@Igazság Atyja: nah, akkor itt az idő, h Te is feldobd valamivel a szürke hétköznapjaidat :D ...romantikus..sötét pincei lamúr.. hmmm... :P

AlexanĐra 2009.09.29. 17:34:09

Durva....már bocs de....nem korai egy kicsit??mondjuk a mostani lányok 14évesen már 55%-uk elveszti amit még nem is kellene talán...De mindenki maga tudja mit csinál..meg h a bnője terhes..???...nah ennyit meg erről...:S

Mindeki elveszti az eszét ha egy időseb eteti széppel-jóval de ebből is lehetett legalább tanulni..Sok sikert a további életedhez!!

Puncskocka 2009.09.29. 17:34:12

egy titkos pedofil jellegű kapcsolat hmm, érdekes felhozatal. Mindenkinek van első hibája, ő nagyon megszívta

szmercs 2009.09.29. 17:54:15

Sziasztok,Ugylátom a történet eléggé felkorbácsolta az indulatokat.Hát igen 14 és22 között van némi különbség.Lehet valakinek a liliomtiprás hiányzott a repertoárlyábol a családi élet elött.Legalább 10 év múlva amikor az emberkénk 130kg-ós dagadt papucs lesz 4 gyerekkel meg egy fogatlan házsártos feleséggel lesz mit mesélni a kocsmában egy fröccs mellet.Az emberkénk gondolkodásárol ennyit mindig jól jön egy kis ingyen dugás.A leányzoról annyit hogy nagyon naiv és tudatlan.De szerintem nem is akart gondolkozni inponált neki hogy egy idősebb barátja van még ha titokban is.Amikor az első összeomlás volt akkor végleg lezárni és esetleg keresni egy korban és gondolkodásban közelebb álló emberkét.Titkos találka a pincében, nem találkozhatnak nyilvánosan?A lánynak tényleg nem esett le? De nem baj a hibáinkból tanulunk.Szerintem ez a leányzó megfizette a tanulopénszt.

Kaccwalc (törölt) 2009.09.29. 20:31:57

"14 éves voltam, mikor megismertem Tamást, 8 évvel volt idősebb nálam"

"Ha találkozunk, akkor vagy nála (egyedül élt),vagy a pincébe, vagy csak akkor, mikor már sötét volt"

„majd ha elmúlok 18 akkor majd mindenki megtudhatja”

"Már a magyarázat az volt, hogy az én szüleim meg ne tudják, mert akkor biztos nem találkozhatnánk többet... Hát belementem így is....heti háromszor, négyszer találkoztunk, 2-3, néha 4 órára, legtöbb alkalommal csak szeretkeztünk egyet"

Azért tudjuk már hol a határ. Az ilyeneket hívják pedofilnak később. Az arc pontosan tudta mi a szitu. A csaj meg egyszerűen kukira éhes volt. Csak gratulálni tudok hozzá. Szerencséd hogy neked nem lett gyerek, különben pisloghatnál mint hal a szatyorban.

2009.09.29. 20:43:24

@Kaccwalc:
Látom megint szar napod van. :)

vagány csaj 2009.09.29. 21:08:03

De Kac-nak megint igaza van... Ennyi! :)

Devil2 2009.09.29. 21:44:36

@cicamancs: Nem értem minek kell ezen kiakadni, azt sem tudod hogy hogy néznek ki. Lehet hogy a csajszi többnek néz ki mint 14, a pasi meg kevesebbnek mint 22. Nem a naptár dönti el hogy ki kihez vonzódik hanem a hormonok. A pedofília meg egy kicsit más dolog... Na erről ennyit.

Devil2 2009.09.29. 21:53:14

@Kaccwalc:
"Az ilyeneket hívják pedofilnak később"-később igen, sokkal később.
"Az arc pontosan tudta mi a szitu"- na látod ez igaz.
"A csaj meg egyszerűen kukira éhes volt"- a csaj nem kukira volt éhes, hanem a pasira, meg vele a romantikára, de ha már egyszer a pasi inkább kukival kínálgatta, hát beérte azzal.

Missy88 2009.09.30. 04:49:33

Tanulópénisz!xD Ez jó duma!:D

Panni CsP · http://csajokespasik.blog.hu 2009.09.30. 06:29:57

@szmercs: igaz, tényleg a hibákból tanulunk, és valamennyire általánosnak is mondható a történet. 14 évesen pedig még jó hogy tudatlan meg tapasztalatlan. Kíváncsi az ember lánya. És az is igaz, hogy az idősebbekben van valami vonzó egy fiatal számára...ami nem is tudom, minek nevezhető pontosan (biztonság?)

Suave 2009.09.30. 09:37:53

@TBal: Olyan fele-fele arányban bejött eddig. Ha csak szexet akartam, mindig megmondtam, volt, aki belement, olyan is, aki kijelentette, hogy csak kapcsolatban fekszik le sráccal. De nem is ezen van a lényeg, hogy megdugod-e vagy sem, hanem, hogy őszinte vagy és ezt értékelik a nők.

@Igazság Atyja: Miért lenne jobb, ha más ember lenne? Valószínűleg elégedett önmagával, ezért írta, hogy nem bánta meg, az meg csak a te fejedben van, hogy jobb lenne neki, ha most más ember lenne.
A második mondatod meg attól hülyeség, hogy nem igaz. Ha van megfelelő partner, akkor a nők is mennek szobára akár fél óra alatt is. Az, hogy te nem megfelelő módon próbálkozol (summantás, idő, pénz, egyebek) egyéni probléma.

@Missy88: Tapasztalatlanságra utal, hogy csak a "szopj le édesem" stílusu dumákban tudsz gondolkodni. Vagy túl sok idióta amcsi vígjátékot nézel.

Igazság Atyja 2009.09.30. 09:42:54

@Panni CsP: Szerintem egy 14 éves gyerek a biztonságot - ha rendezettek az otthoni körülmények - a szüleitől (kell, hogy) várja. Itt sem volt róla szó, hogy menekülni akarna otthonról a kislány. Általában annak nevezhető, amit mások is említettek már: vagány dolognak érzik és büszkék rá, hogy (jóval) idősebb pasijuk van. Éppen ezért szomorúak, ha nem lehet ország-világ elé kilépni a kapcsolattal.

Az esetek kisebb részében pedig az az indíték, hogy néhányan szellemileg is jóval fejlettebbek, és érettebbek is, mint a hasonló korú fiúk. De ez is csak akkor normális, ha a lány nem a kiskorúság és fiatalkorúság határán táncol, hanem pár évvel idősebb. Például ha 18 évesen járt volna 22-23 éves fiúval, aligha pedózna bárki is.

Igazság Atyja 2009.09.30. 09:46:59

@Suave: Ok, látom, még mindig nem érted. Szerintem ne fussunk felesleges köröket, csak leírom még egyszer a lényeget, hátha segít valamit: IGEN KIS HÁNYADA.

"Ha van megfelelő partner, akkor a nők is mennek szobára akár fél óra alatt is."

Helyesen: Ha van megfelelő partner, akkor a _megfelelő_ nők mennek is szobára akár fél óra alatt is.

Suave 2009.09.30. 10:05:21

@Igazság Atyja: Ok, nem akarlak én meggyőzni semmiről, de az, hogy te a saját tapasztalataid alapján kijelentesz vmit nem megalapozott és tényként elfogadható. Szóval nem érdekel, hogy te miket írsz le, amíg nekem más tapasztalataim vannak. :)

Igazság Atyja 2009.09.30. 10:14:41

@Suave: Azonban a te tapasztalataid alapján tett kijelentések megalapozottak és tényként elfogadhatóak. Akkor egyvalamiben egyetértünk: tényleg felesleges győzködnünk egymást. :)

2009.09.30. 10:16:15

@Suave:
Csaja válogatja, van aki elmegy, van aki nem. Nem a pasitól függ, hanem a csaj hozzáállásától. Engem egész nyáron át füzött egy pasi akitől a föld felett jártam, mégis tudtam, h csak szex lenne, ezért nem mentem bele. Kell a jó szex, de nem mindenáron. Sztem ezzel jópáran ígyvagyunk.

Suave 2009.09.30. 11:49:14

@Zsu0805: Igen, ilyen is van, mint ahogy én is írtam. A rövid sztoridról: elmondta a pasi, hogy csak szexet akar? Te elmondtad, hogy nem fogsz lefeküdni vele?

sing-lee 2009.09.30. 12:35:19

@Zsu0805: na most jól kibabráltál azzal a pasival. Amúgy honnan tudtad, hogy csak azt akarta?

2009.09.30. 12:56:57

@Suave:
Azt mondta, h szexet akar (akkor, nem 2 hét múlva), azt nem, h csak azt (de nem élek rozsaszín ködbe). És igen, megmondtam neki, h ezzel kapcsba engem felejtsen el, mert én ilyenbe nem megyek bele. És hozzáteszem, h utána ugyanúgy próbálkozott, de ki már nem mondta többször. Sőt elkérte a számom bnőmtől (bement a céghez és ott), de fel se hívott. Tehát számomra egyértelmű.
@szingli75: Nemhiszem, h kibasztam volna vele. Nem áltam kötélnek ennyi. Majd más megteszi.

Missy88 2009.10.01. 05:44:32

@Suave: Ha van megfelelő partner a nők is mennek fél óra alatt szobára?! Na takarodj... Eddig nem tudtam, hogy én nem vagyok nő... Szerinted milyen a tapasztalt?! Aki több faszt fogott, mint kilincset?! Vannak ilyen nők is, igen. Azokat fél óra alatt viheted szobára, de ha egyszer egy olyan nővel kezdenél, akinek nem a f@sz a lényeg, akkor nem hiszem, hogy szerencsével járnál. Naiv picsákat akárki meg tud fektetni...

mrs.bechkham 2009.10.03. 20:51:08

beleszeretett, kíváncsi volt...
de tényleg baromi fiatal.
nem mondom h barbieztam 14évesen, de nem azzal voltam elfoglalva mi van a pasik nacijában.
sajnos én is belefutottam hasonlóba, foglalt volt.
persze későn tudtam meg.
sokáig húztuk mint a rétestésztát...
nagy szerelem volt és beszari pasi...
belefásultam, telefonszámot cseréltem és új életet kezdtem...
csak elhatározás és erő kérdése...
de máig nem szeretett és nem örült nekem úgy senki...
süti beállítások módosítása