A következő vasárnapon Vanda ismét a férfiért ment. Ismét a belvárosban sétálgattak, üldögéltek vízparton, padokon. Beszélgettek munkáról, családról, motorokról, szenvedélyekről, régi szerelmekről.

- Összehasonlítasz? - kérdezte a nő, miközben a férfi ingjének két gombja között bedugva kezét a férfi pocakját simogatta.

- Mire gondolsz? - próbált időt nyerni a férfi, hiszen tudta, mit akar a nő.

- Tudod... Hát összehasonlítasz-e - Vele?

A férfi egyetlen bevallott szerelmével, Patríciával.

- Hát... nem... - válaszolt a férfi kicsit kínlódva. Jó kérdés, amire nincs jó válasz. - Nincs semmi értelme az összehasonlításnak... Két annyira különböző karakter vagytok, hogy majdhogynem nem lenne mit összehasonlítani... És te összehasonlítasz?

- Én? - kérdezte tágra nyílt szemmel a nő. Most ő akart haladékot kapni. - Kivel?

- Hát, például a szőke hercegeddel vagy a nős exeddel...

- Ó, ugyan már...

Végül is nem derült ki, mit is jelenthetett az az "ugyan már", de azért idővel egyre nyilvánvalóbbá vált.

 

A következő - immár októberi - vasárnapon Vanda ismét lopott három órát, hogy találkozhassanak Ákossal. A nő kérte a férfit, hogy vezesse ő a nő kocsiját, lehetőleg olyan helyre, ahol kettesben lehetnek. A férfiban nem váltott ki osztatlan örömöt, hogy a nő - előbb csak burkoltan, később nyíltan - a hátsó ülés igénybevételét helyezte kilátásba. Végül hosszas kocsikázás után a Duna-parton kötöttek ki. A nő átölelte a férfit, aki viszont gyengéden ellenállt. Mivel a dolgok nem voltak számára egyértelműek, igyekezett végre tisztázni őket, és lehetőleg tapintatosan a nő tudtára adni, hogy ő hogyan definiálja kettejük viszonyát.

- Nekem ez a dolog nem igazán jó... - kereste a szavakat. - Rossz, hogy együtt laktok Zalánnal... de persze nem azt akarom, hogy miattam menjetek szét... Én soha nem leszek az élettársad.

Ákos próbált kiszabadulni a nő öleléséből, de Vanda nem hagyta, annál inkább szorította és tágra nyílt szemekkel hallgatta a férfit. Az kényszeredetten folytatta. - Ott vannak a gyerekek is, én pedig... egy gyermektelen hajadonnal akarok... tiszta lappal indulni az életnek...

- Nyugi már, Ákos - mondta a nő, és meg akarta csókolni a férfit, aki elfordult. - Mi lenne, ha nem görcsölnél már, csak egyszerűen elengednéd magad és jól éreznéd magad?

- Úgy érted, felnőtt emberek vagyunk... vannak szükségleteink... melyeket együtt ki tudnánk elégíteni... és kész?

A nő félrepillantott, miközben nyelt egyet és bólintott. - Például. A férfi néhány másodpercig a folyó mentén jártatta tekintetét.

- Ezzel az a baj - próbálta saját érzelmeit és a nő törekvését is legyőzni -hogy ha belemegyek egy ilyen viszonyba, akkor... fennáll a veszélye, hogy benne is ragadok. És ebből számomra nem bontakozik ki a klasszikus család majdani perspektívája. Legalábbis úgy nem, ahogy elképzelem.

Közben a nő apró fejcsóválásokkal, mintegy jelezve egyet nem értését, igyekezett megcsókolni, majd ahogy a férfi elfordította a fejét, hogy mondókáját befejezhesse, Vanda a nyakát kezdte kétségbeesetten csókolgatni.

- Kérlek, ne foglalkozz most ezzel - kérte a nő két puszi között. - Add át magad a pillanatnak... ezzel ráérünk még foglalkozni...

A férfi ellenállása gyengülni kezdett, de nem volt igazán ínyére a dolog rendezésének halogatása. A hátsó ülést most sem vették igénybe.

- Ki fog holnap előbb írni a másiknak? - kérdezte Vanda búcsúzóul. Reggelente ő szokott korábban munkába állni és ezzel együtt ő szokott először írni is.

- Hát, azt majd meglátjuk - mosolygott Ákos. Végül ő írt előbb, még aznap este.

"Nem kaptál ki, hogy sötéttel mentél haza? És egyáltalán, nem volt gyanús Zalánnak, hogy már negyedik vasárnap, hogy délután háromkor programod volt (hiszen a gyerekzsúrok alatt sem mentél haza)? [...]"

"[...] Nem tudom, hogy hogyan mondjam el, hogy megértsd, NEM TARTOZUNK EGYMÁSHOZ ZALÁNNAL SOHA TÖBBÉ. Nem kell elszámolnom az időmmel és azzal se, hogy hova megyek és mikor jövök. Amit megbeszéltünk annyi , hogy vigyázzon a gyerekekre. Ez azért valamilyen szinten elvárható, mivel ő az apjuk. [...] A szakításon rég túl vagyunk és ő is felfogta, hogy nem működik tovább és lépni kell másirányba. Innentől nem csak anyagilag, hanem mindenhogyan külön vagyunk. A lakás megoldásával van elfoglalva és keresi a lehetőséget, hogy minél előbb külön tudjunk lenni, mert mindenkinek ez lenne a legjobb. Sajnos nem megy gyorsan de remélem még egy hónap és ezzel is megbirkózunk valahogy. Igaz, kérdezte, hogy van-e valaki a láthatáron, de ezt nem vele fogom megbeszélni, nem mondtam, hogy nincs, azt se hogy igen van, egyszerűen csak annyit mondtam ,hogy nem akarok erről beszélni, mert ez magánügy. Nem kérdezett többet. [...]

Még nem mondtam igazából senkinek ezt a változást ami körülöttem forog pár hónapja. Még a tesómnak se egyenlőre. [...]"