Hét óra körül keltek, kávéztak, majd a férfi szedelőzködni kezdett.

- Jól van, akkor megyek - mondta már útra készen, kezével a kilincsen. - Nyitva hagyjam a kaput?

- Ja, hagyd - felelte a nő. - Tízre úgyis jön a Viktor, tudod, az egyetemista, akinek maszekolok. Ákos megint megélt egy gyomorszájon ütést, vagy még inkább övön alulit. Szóra nyitotta a száját, aztán egy pillanatig mégis hallgatott még. Arra számított, hogy a gyerekek apja miatt nyitva hagyhatja a kaput, de hogy más miatt...

- Oké. Majd hívj akkor, ha tiszta a levegő - nyögte ki végül, és elindult.

Egész délelőtt kattogott az agya. Engem távol tart apucival, elküldi vele a gyerekeket valami délelőtti programra, és már lehet is "maszekolni".

 

Tudta, hogy ostobaság, amit csinál. Ha képtelen tolerálni a nő dolgait, nincs miről beszélni, szakítani kell vele. Igen ám, de sokkal jobb lenne, ha megbizonyosodhatna róla, hogy nincs a nővel semmi baj - vagy netán az ellenkezőjéről; a kételynél még az is jobb lenne. Viszont az első esetről úgyszólván képtelenség meggyőződni. Nem lehet, de nem is akar folyton a nővel lenni, uram bocsá' szaglászni utána; az mindkettejük számára megalázó lenne. És hasonló okból a második esetről sem tud másként meggyőződni, csak a nő feledékenysége vagy hanyagsága révén. Másrészt viszont számolnia kell a nő esetleges terhességével is. Még akkor is, ha gyanúja beigazolódni látszana, és Vanda nem is tőle lenne terhes. Képtelen volt megszabadulni a nő szavainak visszhangjától - "...tudnám, hogy attól van a gyerek, akit nagyon szeretek..." -, és egyre csekélyebb kétsége maradt azzal kapcsolatban, hogy a nő nem róla beszélt akkor, hanem másról - nem mosolygott rá, hanem derült rajta. Abban állapodtak meg, hogy a nő felhívja, amint Zalán távozik, vagy legalábbis kiderül, hogy meddig marad, hogy Ákos is tudjon programot szervezni magának, ha úgy alakulna. Mivel ez addig nem történt meg, tizenegy óra körül a férfi elhajtott Vanda háza előtt. Az udvarban Zalán kocsija, az utcán egy másik állt. Ákos tovább várakozott a szüleinél. Két óra körül már nagyon türelmetlen volt, és mivel a nő még nem hívta, ismét kocsiba ült, hogy megnézze, ott van-e még a nőnél a volt élettársa. Változatlanul az udvarban állt a kocsija. Ákos visszatért a szüleihez. Rövid töprengés után felhívta a nőt, hiszen úgy érezte, csak tudhatja már, meddig fogja vendégül látni állítólag nemkívánatos exét.

- Szia - hallotta a nő távoli hangját.

- Szia. Tudsz valamit mondani?

- Éppen most ment el. Nincs öt perce.

- Sírsz? Mi a baj?

- Semmi... Mit csináltál délelőtt?

- Hogyhogy mit? - hökkent meg a kérdésen Ákos. - Miután letakarítottam a motort, beugrottam a városba tankolni, aztán visszajöttem anyámékhoz.

- Akkor most itt vagy? Ide bírsz jönni?

- Megyek.

A férfi öt perc múlva a nőnél volt. A gyerekek fenn voltak a szobájukban, a nő akkor fejezte be a konyhában a söprést. Könnyes szemmel lépett ki a nappaliba.

- Mi a baj? - kérdezte tőle Ákos puszi után. - Megviselt a találkozás? Vagy mondott valamit Zalán, ami kiborított?

A nő magához ölelte.

- Nem, az az ember már teljesen hidegen hagy. Ő is tudja és én is, megint megbeszéltük, hogy köztünk már semmi nem lesz a régi. A gyerekek miatt tartjuk a kapcsolatot és ennyi. Amúgy akár itt is lehettél volna, tök normális volt.

- De akkor miért sírsz?

A nő hallgatott egy hosszú másodpercig.

- Amiatt, amit éjjel mondtál.

De azért csak erőteljesebben ölelte a férfit.

*

- Ugye, nem mondtad nekik, hogy ma a Mekiben ebédelünk? - kérdezte Vanda, miközben kézen fogva hasították a jeget.

- Nem mondtam volna egyébként se, de mivel külön megkértél rá, pláne - válaszolta Ákos.

- Jó, mert nincs kedvem döglött kutyát enni - mosolygott a nő -, úgyhogy inkább összeütök valamit otthon.

- Vasárnapi ebéd gyanánt kicsit fura is lett volna a hamburger - nyugtázta a férfi. Majd kis szünet után hozzá tette: - Szerintem engedjük el egymás kezét, mindketten jobban járunk...

- Mi-mi, mi? Miért is? - firtatta immár leplezetlen arroganciával a nő.

- Hát mert te tudsz korizni, én meg nem, azért - méltatlankodott a férfi. - Menj csak, nem akarom elrontani a szórakozást.

- Mért rontanád el?

- Majd megint jól eltanyázunk, mint az előbb! Még összetörjük egymást. Na, szia! - azzal kiszabadította kezét a nő markából, és törzsével bizonytalanul előre-hátra hajlongva, karjaival össze-vissza kalimpálva elkanyarodott mellőle.

*

- Felmegyek kicsit dolgozni - mondta ebéd után Vanda. - Mit akarsz csinálni?

- A gyerekeknek nem kell segíteni a tanulásban?

- Most nem tudsz, a Gerinek betűket írni kell gyakorolnia, a Donátnak meg tanulnia kell - olvasni, azt nem tudsz vele.

- Hát akkor megpróbálom megcsinálni a konyhaszekrény ajtóit.

Ákos már az utolsó simításokat végezte a konyhaszekrény összeszerelésén, amikor Donát szegődött hozzá.

- Szia! Mit csinálsz? - kérdezte a kisfiú.

- Hello! Megjavítottam az ajtók zsanérját - pillantott Ákos a fiúra. - Végeztél is a tanulással?

- Aha, nem volt sok - felelte Donát könnyedén.

- Ügyes vagy.

- Te is. Már nagyon régen le voltak szakadva az ajtók, jó, hogy megcsináltad.

- Örülök - mosolygott a férfi a fiú felé. - Remélem, beválik, és sokáig jó is marad.

- Hát, biztosan. Megmutassam a játékaimat, ha végeztél?

- Persze, mutasd.

Donát elcsörtetett, majd kisvártatva visszatért egy nyaláb játékkal. Lelkesen elmagyarázta Ákosnak, mi micsoda, hogyan kell használni - ami azt illeti, a férfi kezdetben tanácstalan is volt egyik-másik modern játékot illetően -, ha szükségesnek vélte, különösen a fegyverekkel kapcsolatban, még bemutatót is tartott. Aztán miután végig vették a fiú kincseinek legbecsesebb darabjait, Donát minden átmenet nélkül a konyha díszeit kezdte ismertetni a férfival.

- Ezt a két kis virágot meg a Geritől és tőlem kapta anya szülinapjára.

- Szépek, anya biztosan örült nekik.

- Aha, örült.

- És apától mit kapott anya a szülinapjára?

- Csokit - felelte a kisfiú. Majd felvillanyozva hozzátette: - A lovagjától viszont egy igazi rózsát kapott!

Ákos hirtelen nem tudta, mit gondoljon. A nő születésnapja tavasszal, tehát több, mint fél évvel korábban volt.

- Nem mondod?! - felelte, igyekezve kedélyesnek maradni. - És mit gondolsz, megvan még anyának az a lovagja?

- Csak apa hívta a lovagjának amúgy - pontosított a fiú. - De nem hiszem. Az öntödében dolgozik, és anya azt mondta, nem szereti az ilyen koszos embereket.

- Á, értem - nyugtázta Ákos, azzal folytatódott a berendezés részletes ismertetése a következő említésre érdemes tárggyal.

- Teljesen kész vagyok! Csak ne lenne holnap hétfő - sóhajtotta Vanda, miután megpihentek az éjszaka közepén.

- Szerintem jelentsünk beteget, és dugjunk egész nap - indítványozta a férfi.

- Le is lőnének, fizetési időszakban - kontrázott a nő. - Jól érezted magad ma?

Hoppá.

- Ööö... igen, miért?

- Nem tudom, furcsa voltál...

- Één? Mikor? Most?

- Nem most, most olyan voltál, amilyen szoktál. Jó volt. - Nap közben. Sokat is ittál...

- Hát ja, unatkoztam...

- De aztán a Donáttal jól elbeszélgettetek.

- Előtte nem is ittam.

- És miről beszéltetek?

- Hát, mindenféléről. Megmutogatta a játékait. Ja, meg az ajándékokat, amiket szülinapodra kaptál tőlük. - És azt is mondta, hogy a lovagodtól meg egy igazi rózsát kaptál - tette hozzá a férfi rövid hallgatás után.

- A lovagomtól? - ült fel hirtelen a nő. - Milyen lovagomtól?

- Én is ezt kérdeztem tőle. Donát azt mondta, a munkahelyeden. Kérdeztem, hogy szerinte megvan-e még ez a lovagod, mire azt mondta, nem hiszi.

- Hát ezt nem hiszem el! - fakadt ki a nő. - Nincs semmilyen lovagom, és nem is volt!

- Azt mondta, az apja nevezte a lovagodnak, de te azt mondtad, nem szereted az olyan retkes embereket, mert az öntödében dolgozik.

- Fogalmam sincs, kiről beszélsz! És akkor hol van a rózsa?

Ákosnak kezdett elege lenni ebből a párbeszédből.

- Hát mit tudom én! Azt nyilván nem a fiad tette el emlékbe! De nem is érdekel, ha tudni akarod... - Azzal elfordult a nőtől.

- Tudom már, biztos összekeveri a nőnapi virággal. Nőnapon meg minden cégnél ajándékoznak virágot a nőknek, tudod. Szerintem ez a gyerek ki akar téged túrni. Mégiscsak hiányzik neki az apja, és vissza akarja kapni...

Ákos visszafordult a nő irányába és kicsit várt még, hogy Vanda folytatja-e, de a nő csak némán fürkészte tovább.

- Ki akar túrni? - kérdezte dühösen, mint aki nem hisz a fülének. - És azért jön le hozzám beszélgetni, meg játszani? És nem te mondtad, hogy mindig engem kérdeztek először, amikor mentél értük a suliba? Meg hogy Donát az apjának is rólam kezdett beszélni telefonon, hogy én még nem vagyok itthon, mert messze dolgozok? Ha egy kilenc éves gyerek nem kérne belőlem, az nem kezdene ármánykodni meg hátulról támadni, legföljebb duzzogna, nem állna velem szóba, nem gondolod?

- El tudod rólam képzelni...?

Mivel a nő ezzel megkerülte az érdemi reakciót a férfi érvelésére, Ákos sem óhajtott erre a kérdésre verbálisan válaszolni.

 

- Mindegy, engem már nem érdekel az egész... - Azzal ismét, végleg elfordult a nőtől. Azonban elaludni, Vandával ellentétben, megint nem tudott.