A pasim túl sok nővel ölelkezik

2011. január 07. 07:49 - Panni CsP

„Néha élőben, a baráti társaságunkban is tapogat, ölelkezik és összebújik lányokkal, de akkor rászólok és rendszerint abba is hagyja” – Levélírónk azon tépelődik, hogy párja túlzott rajongása a másik nem iránt, mikor csap át tettlegességbe. Mert aki sokáig áll a cukrászda előtt, előbb-utóbb be is tér oda…

 

Sziasztok! Nő vagyok, 36 éves. Lehet, hogy nevetséges a problémám, de ha már nekiálltam írni, akkor be is fejezem. Van egy pasim (38 éves, aki lassan már vőlegényem) és igen aktív: már ami a nők iránti rajongását illeti. Na, nem csal meg, vagy ilyesmi (bízom benne), egyszerűen rajong a másik nemért. Ami a legszembetűnőbb: a Facebook galériájában rengeteg kép van, amin nőkkel bújik össze, ölelkezik vagy éppen az ölében ülnek. Tavaly ősszel kiment Németországba öt napra, és a neten tartottuk a kapcsit. Egyszer csak ahogy az adatlapját nézem, a galériájában máris megjelentek a fotók.

Azonnal felrakja őket. Itt kissé megijedtem, mert nem láttam a sürgősség értelmét. Meg úgy az egész értelmét sem. Nem beteges ez egy kicsit? Később amikor erre rákérdeztem nyíltan, azt mondta, hogy semmi nincs ebben, azok a nők csak barátok, kollégák és ő egyszerűen ilyen. Nincs mögötte semmi. Jó. Néha élőben, a baráti társaságunkban is tapogat, ölelkezik és összebújik lányokkal, de akkor rászólok és rendszerint abba is hagyja. Titeket zavarna az ilyesmi? Vagy én reagálom túl? Vagy mi tartja vissza attól, ha az egyik lány egyszer csak azt mondja, hogy „oké, ha már így rám másztál fejezzük is be, amit elkezdtünk.” Mert nem egy ilyen típusú lány mászkál körülötte…

 
337 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr262566693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hurri Kán 2011.01.07. 13:54:37

Na, megvan a megfejtés!
A posztban vázolt problémáért a neurológiáról frissen hazaengedett ablakot pucoló szinglik a hibásak :DDD

fumerin 2011.01.07. 13:55:18

@Joe69: Nekem bezzeg nem írtál:D
Főbelövésre sorakozó!!!

2011.01.07. 13:58:49

@fumerin:
Ááá, öreg vagyok én már bohocnak. :)

fumerin 2011.01.07. 14:00:30

@Zsu0805: De biztos vagyok benne, hogy nem is az ilyen férfiak vonzanak:DDD

Joe69 2011.01.07. 14:00:40

@fumerin:
Csak mert tegnap elaludtam, meg tele vagyok papírmunkával, neked meg igényesebb szöveg jár:)))
Coming sooooooon !

hajtűkanyar 2011.01.07. 14:02:09

@tuli _: tehát hazugság volt a hozzáállása, csak befedte a lávos mázzal, azaz csak kapni akart, nem felelősséget vállalni a kapcsolatáért. ;)

hajtűkanyar 2011.01.07. 14:05:33

@Dr. Jula Watson: ó, kimaradt az a változó, hogy van egy alapon már kialakult érzelem a képletben és nem majd megtanulom szeretni. így értem.
a kísértésnek meg a meggyőződés áll ellent szerintem, nem a genitáliák. :) nyilván mindig lesz egy olyan, aki fel tudja fokozni a tüzet, ám itt visszacsatolok az elvekre. :D

fumerin 2011.01.07. 14:05:47

@Joe69: Nekem?
Egy deviánsnak?
Ugyannnnmááá:DDD
Cserébe kapsz egy papírmelós zenét:
www.youtube.com/watch?v=7fDJqIRjae0
Mert Lorealllllll ;)

2011.01.07. 14:06:04

@fumerin:
Pedig de. Imádom az olyan pasikat akik 5 percenként töltögetnek fel magukról olyan képeket, melyeken mindenféle nőcskével vannak lefényképezve. Ha ölben ül, puszit nyom az arcára, kacáran belecsíp a fenekébe egy nő, az nagyon vonzóvá teszi a férfit. Pláne ha zenére vonagló, együtt riszálós videót is feltöltenek az a legjobb. Az ilyen pasi egy kincs, és meg kell becsülni.

hajtűkanyar 2011.01.07. 14:06:12

@Rebelde: igen, elképzelés nélkül semmi értelme egy kapcsolatnak.

Hurri Kán 2011.01.07. 14:09:13

@Zsu0805:
Ez így van! Ilyen nem is terem minden bokorban! :DDD

Rebelde 2011.01.07. 14:10:05

@Joe69:
a 40 ++ másokra mutogató pasiknak meg marad a 30-s nők fészbúkos kapcsolati hálójának nézegetése heves farok és fejcsóválás közepette
hát ez se irigylésre méltó:))

2011.01.07. 14:10:14

@gyvy:
Olyan ritka, mint a fehér holló! :D :D :D

hajtűkanyar 2011.01.07. 14:16:49

@Joe69: azért megnézném én azt a párt, akiknek tíz éven át egyenlő aktivitással van ereje leizzasztani a társát, hogy az ne akarjon félredugni. :)
tapasztalatom szerint ez úgy megy, hogy néha változnak az aktivitási időszakok, ha peches a dolog, akkor nem egy fázisban van a két fél. itt jön be a tolerancia. így, vagy úgy. (és most lehet kiforgatni a szavakat :D )
de azért elismerésem a szignifikáns szinglifikás szinglifikációkért!

fumerin 2011.01.07. 14:18:27

@hajtűkanyar: Mivel nekem technikai okok segítenek...ezért van ám olyan is:P

Rebelde 2011.01.07. 14:20:57

@fumerin:
milyen technikai okok?:)

fumerin 2011.01.07. 14:22:56

@Rebelde: Ezek nem könnyű percek...nem sírom tele a blogot :DDD

Hurri Kán 2011.01.07. 14:23:52

@hajtűkanyar:
Szerintem egy normális kapcsolatban nem csak azért nem dugok félre mert a másik jól lefárasztott... Szerintem. De nyilván nem mindenki így gondolja...

Rebelde 2011.01.07. 14:26:36

@gyvy:

ha jól választ az ember normális a kapcsolata:)

Hurri Kán 2011.01.07. 14:30:04

@Rebelde:
Vagy legalábbis nagyjából normális ;-)

Egyébként meg világ életemben úgy voltam vele, hogy nem lehetek a nap 24 órájában másikkal. Ha félre akar ...nézni, úgy is félre fog, megakadályozni nem tudom, legfeljebb tenni azért, hogy ne nagyon akarjon. De 100%-ban kizárni nem lehet.

És ha azon görcsölök meg cseszegetem vele, hogy de ugye nem, és nem is fogsz, akkor elég valószínű, hogy ha nem is akarta volna, most majd megteszi...

nosce 2011.01.07. 14:37:43

@gyvy:
látott már valaki fehér hollót ? én nem max szarkát, de az nem az :), bár rokonyok :)

hajtűkanyar 2011.01.07. 14:37:49

@gyvy: bizony. :)
@fumerin: egy őszinte nő! :)

fumerin 2011.01.07. 14:39:35

@hajtűkanyar: Most ne gondold ám azt, hogy egy őszinte nővel könnyű az élet:DDD

nosce 2011.01.07. 14:41:05

@hajtűkanyar:
"ha peches a dolog, akkor nem egy fázisban van a két fél. itt jön be a tolerancia. így, vagy úgy."

orális toleranciára gondolsz ? :)

tuli _ 2011.01.07. 14:41:11

@Dr. Jula Watson: erről beszélek. @hajtűkanyar: önbecsapásnak nevezném, nem hazugságnak.

fumerin 2011.01.07. 14:44:39

@nosce: Ammmá divatjamúlt és szigorúan bevezető szakaszra redukálódott:D
De ezt Freud is megmonttta!

Dr. Jula Watson 2011.01.07. 14:46:40

@nosce: szóval az, hogy akkor szexeljenek nem olyan kérdés, amiben mindkettő egyetért? :D

Dr. Jula Watson 2011.01.07. 14:47:44

@Zsu0805: de ha így viselkedik, miért a pasid? Olyat kell keresni, aki úgy viselkedik, ami neked jó :)

Dr. Jula Watson 2011.01.07. 14:49:26

@hajtűkanyar: az elvek szart se érnek, ha jön az érzelem :)

Dr. Jula Watson 2011.01.07. 14:53:26

@hajtűkanyar: pedig pont az a szerencsés, ha nem teljesen egyszerre vannak a hullámvölgyek. Ugyanis ha az egyik épp aktívabb, az még szinten tudja tartani a másik hormonháztartását is. Ha meg együtt hanyagolják a szexet, ahhoz hamar hozzászoknak, és könnyen tartóssá válhat az elhidegülés. Nagyon lentről meg nehéz újraizzítani a tüzet.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.01.07. 14:55:40

Valaki lőjön fejbe. Púzóba Péntek van ma :(

nosce 2011.01.07. 14:57:53

@Dr. Jula Watson:
"Kompromisszum lehet az, ha elmennek az operába és utána a diszkóba, konszenzus az, ha úgy döntenek otthon maradnak és szexelnek :)"

Konszenzus az ha se opera nem merül fel se disco hanem sexelnek, lehet az is konszenzus h végül elmennek az operába vagy discoba mert ott sexelnek, de ha otthon maradnak sexelni de közben a nő a kékszakálúval a pasi meg lady Gagaval lepedőzik közben, na az a kompromisszum :)

nosce 2011.01.07. 15:00:26

@fumerin:
azt mondta volna a geeci :) Fraud h ha engem egy nő jól lepippant, az idejétmúlt ? :)

nosce 2011.01.07. 15:05:03

@Dr. Jula Watson:
így igaz, a szerelem mindent elmos még azt az elvet is, ami nem is volt :),

fumerin 2011.01.07. 15:06:32

@nosce: Sőőőt!
Ha fogaz a nő, az már orál-szadisztikus-szakasz:DDD

Dr. Jula Watson 2011.01.07. 15:07:14

@nosce: nem, az az eset a szívás, mert végül senkinek sem jó igazán. Nem is szexelek ha épp más van a fejemben :)

nosce 2011.01.07. 15:13:11

@Dr. Jula Watson:
"Nem is szexelek ha épp más van a fejemben :)"
akkor gyorsan ki kell verni :)

nosce 2011.01.07. 15:14:14

@fumerin:
ha már fogaz a nő, inkább a fenekemet harapdálja mint a farkamat :)

fumerin 2011.01.07. 15:16:45

@nosce: Nem mindenki ért hozzá:D
Ne legyél optimista a témában:DDD

deflorator 2011.01.07. 15:22:38

Kapuzárási pánik férfinál? Nem kell minden női hisztériát átültetni férfiakra.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.01.07. 15:26:06

@deflorator:

Ó dehogynem, van a férfiaknál is. Általában a harmincas évek végén, negyvenes elején kezdődik el. Olyankor az a tévképzetük kezd kialakulni, miszerint ők még fiatalok. Elég szarul veszi ki magát külső szemlélőként :)

Dr. Jula Watson 2011.01.07. 15:27:56

@deflorator: Pont, hogy az ő esetükben találták ki először :)

Dr. Jula Watson 2011.01.07. 15:28:31

@nosce: jut eszembe: nincs reklamáció :)

nosce 2011.01.07. 15:29:43

@fumerin:
igaz, jól kicakkozza a fenekemet, minrt egy piranha :), akkor marad a torkozás, az kizárja a harapást :)

nosce 2011.01.07. 15:30:43

@Dr. Jula Watson:
ha teccett örülök :), mondhatnám welcome :)

nosce 2011.01.07. 15:34:58

@Kedves Nard:
örül ha levegőt kap :), bár érhetik a zembert meglepetések , tény :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.01.07. 15:39:30

@nosce:

Ha megijesztik az embert, az első dolog becsukni a száját. Nem láttad Garp szerint a világ -ot? :)

Dr. Jula Watson 2011.01.07. 15:39:44

@nosce: ezért jó, ha a nőnek kivehető a fogsora :D

Dr. Jula Watson 2011.01.07. 15:41:22

@nosce: oh, köszönöm :)

@Kedves Nard: Na de ő azt is mondta, hogy kétszer úgysem száll bele egy repülő a házba :D
Amit említettél, az jó kis jelenet volt. :)

Dr. Jula Watson 2011.01.07. 15:48:22

@Kedves Nard: csak a parkoló helyet kell jól megválasztani :)

nosce 2011.01.07. 16:12:16

@Kedves Nard:
a susnyásban meg alligátor figyel :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.01.07. 16:19:36

@nosce:

Én még sosem láttam alligátort a susnyásban a környékünkön! :)

Dr. Jula Watson 2011.01.07. 17:08:25

@Kedves Nard: télen hideg a susnyás :D

@nosce: mind a 28 még érintetlen :)

@Zsu0805: te kezdted így: ha az én pasim... :) szóval a képzeletbelid :)

Dr. Jula Watson 2011.01.07. 17:09:08

@Kedves Nard: rossz környéken laksz :)
Bár errefelé inkább védett teknősök vannak :)

kiraaaaa 2011.01.07. 17:30:15

Van még valaki az irodában?

@deflorator: pedig igenis van, főleg a 40 felé közeledőknél tör ki.

dr. gernika 2011.01.07. 17:44:26

@Frigyesur: Ideje lesz felhoznom Pestre. :)

deflorator 2011.01.07. 18:31:03

@Dr. Jula Watson: Nőknél van ilyen, ennek hormonális okai is vannak. A férfiak 40 évesen általában fiatalosan néznek ki (kivéve persze a dagadtakat), az arcon levő ráncok sem állnak nekik rosszul. Egy férfinak semmi oka pánikba esnie 40, de még 50 évesen sem. A 40 illetve 50 (sőt 60) éves ismerőseim (és ismét nem a dagadtakról beszélek) egyáltalán nem tűnnek pánik betegnek, derűsen fogadják a szebbnél-szebb nők szexuális ajánlatait, válogatnak köztük. A két bátyám is 40 fölött jár és nyílt dugásra vonatkozó ajánlatokat kap nőktől, amin nevetni szoktunk, mert házasok.
Kapuzárási pánikot, tehát valódi hisztériás viselkedést kizárólag nőknél tapasztaltam. Nem is igen titkolták, hogy már csak pár évük van hátra, faszt akarnak ha még lehet.
Annak az oka, ha egy férfi 40 évesen félrelép, inkább a dagadt, semmire sem jó feleség lehet, nem valamiféle "kapuzárási pánik".

Dr. Jula Watson 2011.01.07. 19:12:42

@deflorator: a kapuzárási pánik nem arról szól, hogy milyen visszajelzéseket kap a külvilágtól, hanem, hogy ő hogyan éli meg a saját korát. Mint ahogy a nőknél előjön, hogy kifut az időből a gyerek miatt, a férfiaknál meg az okoz belső pánikot, hogy ő még magát fiatalnak tartja, mégis egyre többször "csókolomozzák" le a csitrik, elkezd az öregedő férfiak sorába tartozni. Bepánikol attól, hogy akkor hamarosan már tényleg vége, és ő még nem is élt, pedig hát mennyi szép nő van még a világon, és ahogy írod, ajánlatokat is kap. Ennek semmi köze ahhoz, hogy a feleségnek milyen a súlya. Egyszerűen csak vissza akarja hozni a saját fiatalságát, fiatalként akar még élni. A kapuzárási pánik nem csak a félredugásról szól, ilyenkor kezd el sportautót venni, ejtőernyőzni, hegyet mászni, bármit, csak hogy bizonyítsa ő még fiatal, hiába kopaszodik és őszül, meg nő a hasa.

Dr. Jula Watson 2011.01.07. 19:14:21

@deflorator: és még valami: fiatal lányoktól az ajánlat a 40-50-60 éves férfi felé a legkevésbé szól annak vonzó kinézetének, még kevésbé a szexuális teljesítményének. Sokkal inkább a pénzének, egzisztenciájának, kapcsolatainak. Szóval hiába nevetnek a haverjaid. :D

kiraaaaa 2011.01.07. 19:19:19

@deflorator: lehet a két tesó nem elég nagy kontrollcsoport a témához.

deflorator 2011.01.07. 19:41:46

@Dr. Jula Watson: Bepánikol. Ez a kulcsszó. Nos, azt hiszem az esetek többségében szó sincs pánikról, így a pejoratív jelző nem indokolt.
Én legalábbis ezzel a kifejezéssel kizárólag olyan szövegkörnyezetben találkoztam, hogy a randa feleség (az okos barátnőivel) értetlenkedett, hogy a férje miért sportol, miért ad magára, egyáltalán miért hord ugyanolyan méretű ruhát, mint 20 évesen? Keresett hozzá egy pejoratív jelzőt és lám: kapuzárási pánik, haha.
40 évesen semmilyen kapu nem záródik be az ember előtt, ha ad magára, sőt új lehetőségek nyílnak meg. Az egyedüli ami bezáródik maximum a felesége puncija, ami persze még nyitva állna, csak nem biztos, hogy még be akar lépni rajta. Ez esetben a feleség jelzők aggatása helyett inkább a súlyzókkal foglalkozzon. Na ennyit notóriusan hízásra hajlamos magyar feleségekről.

deflorator 2011.01.07. 19:45:02

@deflorator: Csak hogy egyértelművé tegyem, a pánik -ahol ilyet láttam- a nőkön tört ki, hogy immár nem tudják tartani a lépést a férfival, aki még jóképű, izmos, sportos.

deflorator 2011.01.07. 19:46:21

@Dr. Jula Watson: Téged a pénzedért dugnak? :-) Nos, egy férfi tovább megőrzi a szavatosságát.

Dr. Jula Watson 2011.01.07. 21:23:37

@deflorator: Én nem tagadom, hogy vannak olyan esetek is, de mindent a nőre kenni, elhárítva a saját felelősséget nem éppen egy érett viselkedés. Ha a pasi mindig is fitt volt, sportolt, adott magára, a nő meg nem, akkor érthető, ha egy idő után eltávolodnak. Ilyen van. De azért ebben benne van a férfi felelőssége is, hiszen miért nem szól a feleségének, veszi rá arra, hogy odafigyeljen magára. Az pedig igenis pánik, amikor valaki nem hajlandó a saját korának megfelelő életet élni, család, hozzá való korú társ, hanem a saját maga 10-20-30 évvel ezelötti életét kívánja vissza, vagy épp azt, amiről úgy gondolja kihagyta. Ilyenkor hagyják el a családot, gyereket, kezdik el festeni a hajukat és járnak egyetemista bulikba bohócnak. Éppoly nevetséges, mint az az 50-es nő aki úgy próbál öltözködni, mint a saját lánya. Mindkettő meg akkarja állítani, vissza akarja fordítani az idő kerekét, de sajnos ez nem lehetséges. Annyi a különbség férfi és női "kapuzárási pánik" között, hogy a férfi attól riad meg, hogy akkor most már ez a sors vár rá, mindig ez lesz, hogy munka-család, ugyanaz a nő, a nőnek meg az, hogy akkor neki már sosem lesz állandó pár, meg gyerek.

Engem nem a pénzemért, tekintve, hogy nem vagyok férfi. De el kell, hogy keserítselek, a férfi akármennyire is karban tartja magát, bizony az ő sejtjei sem fiatalodnak. Szóval külsőre sem fogja tudni felvenni a versenyt a huszonévesekkel. Ráadásul amíg a férfi szexuális teljesítőképessége 18-20 éves korában van a csúcson, és onnantól az állóképessége, orgazmuskészsége csak lefelé ível, addig egy nőnél ez a menopauzáig felfelé halad, neki ugyanis sokkal inkább meg kell tanulnia a saját testét ahhoz, hogy jól működjön szexuálisan. Szóval míg a kor előrehaladtával a nőnek egyre kevesebb időre van szüksége, addig a férfin bizony egyre többet kell dolgozni valami eredményért.

Nem tudom, hogy mennyi idős vagy, eddig nem mondtam volna rólad 25-nél többet, de most ezek a hozzászólások nagyon olyanok voltak, mintha találva éreznéd magad, és mentegetnéd a helyzetet. Mindenféle személyeskedés nélkül mondom.

hajtűkanyar 2011.01.07. 21:43:05

@Dr. Jula Watson: itt inkább az önismeretnek kellene játszania. meg a hosszútávú elképzeléseknek a másikkal.
másik: ha csökken az aktivitás az élethelyzetek és -módok okán, akkor nem hiszem, hogy a másik ki tudná kefélni a társból a csüggedést. inkább megértés kéne.
ha meg valaki bedepizik, akkor meg lehet baszni a hormonháztartást, mert nagyon nem fog segíteni a szex. sőt, támadásnak veszi. viszont ha kb együtt van a periódus, akkor egy idealizált, kommunikatív kapcsolatnál, ahol feltételezzük az azonosan magas érzelmi intelligenciát, máris könnyebben átvészelhető kapcsolati szonten a dolog. mondjuk elismerem, hogy ez elmélet. a depresszív szex meg a gyakorlat volt egy időben :)

hajtűkanyar 2011.01.07. 21:46:47

@tuli _: jaja, néha forgalomzavarok lépnek fel a sznipp... szinapszisaimnál.
főleg, ha sznippan... szívok. :)
persze, csak viccelek, bár a fogalmi zavarokkal sosem.

hajtűkanyar 2011.01.07. 21:47:32

@nosce: konkrétan a morális toleranciára. :) mélyen, ja nem , az az orális. szóval megértő félre, aki még hab a tortán, kezelni is képes a szituációt.

hajtűkanyar 2011.01.07. 21:49:20

@fumerin: nem gondolom. tudom. igaz, kell hozzá egy szokatlan igény az önismeretre, de akkor ha ez áll, megvan a lehetőség a nőnek, hogy kiadja a feszkót kertelés nélkül és megbeszéljék, mi nem megy jól, vagy mit kéne máshogy csinálni. férfi dettó, nehogy már azt higgye, hogy ő megússza. :D

Dr. Jula Watson 2011.01.07. 22:08:34

@hajtűkanyar: Nem mondom, hogy a másiknak ilyenkor a megértés okán nem kell kicsit lejjebb adnia, de energiát csak meglévő energiából lehet adni. Egy depressziós embernek nem épp egy másik depressziós lesz a segítsége, az csak mégjobban lehúzza. Ellenben ha nem egy harsány, de mégiscsak pozitív személy van a közelében az jó hatással lehet rá. Amúgy nagyon utálom ezt a depresszió szót, mert manapság már mindenre ezt mondják, és ez nagyon jó kibúvó minden alól, jó indok a nemcselekvésre. Pedig pusztán arról van szó, hogy az ember inkább átadja magát a szenvedésnek, azt mondva, nem tehetek semmit, ahelyett, hogy tevőlegesen lépne fel a helyzet jobbítására.

Mell Gibbon 2011.01.07. 22:14:37

@Dr. Jula Watson: A korom, meg egyebek miatt találva érzem magam.
Amit a korrol állítasz, azzal nem értek egyet. Akár utazgatás közben, akár baráti társaságban azt látom a férfiak kedvezőbben öregszenek, kevésbé csúnyulnak el. Persze ez nem szabály, ami alól nincs kivétel, de én főleg ilyet látok. Az, hogy valaki kevésbé gyorsan megy el, pedig nem tudtam, hogy hátrány. Ez most szöget is ütött a fejemben, mert soha nem mentem el túl gyorsan.
Saját magamon azt tapasztalom, hogy több sikerélményem van a nőkkel mint amikor fiatal voltam és azok a barátok akikkel beszélgetek szintén erről számolnak be. Ezért nem értem Joe69-et, hiszen pont az ellenkezőjét látom, hallom - sőt tapasztalom. Azok a nők akik 20 évesen keresztülnéztek rajtam most akár le is feküdnének velem (persze nem mindegyik, sajnos :) )

deflorator 2011.01.07. 22:17:37

@Dr. Jula Watson: Tehát nem a pénzedért fekszenek le veled. Akkor te fekszel le a férfiakkal pénzért? Vagy nem a pénzükért fekszel le velük? Arra szándékozom kilyukadni, hogy még nem kényszerültem arra, hogy pénzért vegyek szerelmet.

Dr. Jula Watson 2011.01.07. 22:34:43

@Mell Gibbon: Nem csúnyulnak kevésbé, csak velük a férfiak által uralt társadalom sokkal toleránsabb. Egy kopaszodó pasi láttán csak megvonkák a vállukat, hogy hát istenem, ez férfias. Vagy a mackósabb termet is milyen jó... Ugyanakkor a nőtől elvárja a tökéletes, makulátlan külsőt. Mindig, mindenkor. Korfüggetlenül.
Nem mindegy, mit értesz sikerélmény alatt.
Ha valaki órákig nem tud elmenni, az bizony hátrány.

@deflorator: Nem is állítottam, hogy konkrétan a kezébe adna a pasi a nőnek pár ezrest. De olyan lakása van (vagy egyáltalán van lakása), ami szebb, kényelmesebb, jobb autója van, jobb helyekre viszi, más ajándékokat ad, más körökben forog, egész egyszerűen, mert a korából, megteremtett egzisztenciájából ez adódik. Valljuk be, nem sok 40-es, 50-es homeless csavargót ugrálnak körbe kifent fiatal lányok.

hajtűkanyar 2011.01.07. 22:48:51

@Dr. Jula Watson: miért hátrány? hiszen addig élvezhet anő, ha van rá képessége.

Dr. Jula Watson 2011.01.07. 23:05:52

@hajtűkanyar: Nem feltétlen. Ugyanis ha a férfinak nem azért tart soká, mert nem akarja, hanem mert nem megy, akkor bizony az energiáit, figyelmét arra fordítja, hogy magának összehozzon valamit, és kevesebb figyelme marad a nőre. Nem mellesleg ilyen esetekben egy gyors szenvedélyes szeretkezés ugye kizárva. :)

Joe69 2011.01.08. 00:26:38

Deflorator jól vázolta a férfiúi "midlife crisis" problematikáját. Mellesleg tipikus harmincas szingliduma (!!!!!), hogy "öregítik" a férfiakat - nyilván azért, mert saját maguk rettegnek a kortól. 32 éves csajtól hallottam egy olyan dumát társaságban és halálkomolynak tűnő intonációval, hogy 35 év felett a férfiak nem érnek semmit. Az amúgy 50 felé nyomuló Somamamagésa azon okoskodik, hogy 40 körül a férfiak "belassulnak" , ezért csajok, válasszatok fiatalabbat ! És ezt komolyan is veszik...

Arra is kíváncsi lennék, h a két 40-es bátyuska vajon kapna-e szexuális ajánlatot, ha egyedülállóak lennének...aligha ! Mert akkor gyanúsak lennének..a 35 körüli, természetesen nem gyanús szinglicsajok szerint...

deflorator 2011.01.08. 10:19:07

@Dr. Jula Watson: Nos, tegnap már nem volt időm alaposabban körüljárni a témát.
Nem 25 éves vagyok, hanem 36. Nem tudom, hogy dícséret-e, hogy 25-nek tűnök. Nem is érzem magam sokkal idősebbnek(igen, tudom, kapuzárási pánik.) Fizikailag nem romlott jelentősen a kondícióm, hájam soha nem volt.
A szexet illetően alighanem igazad van, valóban érzem, hogy lassabban megyek el. Meg sem fordult idáig a fejemben, hogy ez negatívum, bár az előző barátnőm már ritkábban akart velem ágyba bújni. Igazad van hát abban, hogy a vénülő nők kevesebbel beérik, kevésbé bírják a strapát. Azt azonban nem ismerted fel (talán találva érzed magad?), hogy ez újabb nyomós érv amellett, hogy a férfi fiatalabb nővel járjon. Fiatal lány + idősebb férfi szexuálisan jól megérti egymást. Nekem jó, ha órákig dugunk, és olyan lányra van szükségem, aki értékeli ezt a figyelmességet.

"Egy kopaszodó pasi láttán csak megvonkák a vállukat, hogy hát istenem, ez férfias"
Ugyanazt mondod amit én. Az idősödő férfiak a közmegítélés (ez tehát a férfiak és nők közös véleménye) szerint nem csúnyulnak el annyira, mint a nők, akik egyik pillanatról a másikra (még talán) dugnivaló öreglányokból semmire sem jó vénasszonyokká válnak. (Ezt nem rosszindulatból mondom, valóban úgy találom, hogy a nőknél nagyon keskeny az a határ, ahol még talán, és ahol már biztosan nem. És ez a határ náluk hamarabb elérkezik mint a férfiaknál.)
Nem arról beszélek, hogy 18 éves lányok tolonganak a 60 évesek előtt, de egy 30 vagy egy 40 éves nő is bőven megfelel 60 évesen. Inkább, mint egy 60 éves!
Az külön figyelmet érdemel, mennyire jelentősnek tartod hangsúlyozni, hogy 35 fölötti férfiak kizárólag pénzért dughatnak, merthát a hajléktalan csavargókat bezzeg nem ugrálják körül.
Ezzel szemben viszont gondolom a 20-40 éves hajléktalan nők előtt tömött sorokban állnak a jóképű férfiak házassági ajánlatokkal...

kiraaaaa 2011.01.08. 11:09:46

@Dr. Jula Watson: @deflorator: szerintem az nem baj, ha nem 10 perces egy menet, s a férfi, ahogy idősödik tovább bírja:)

( De gondolom, most bejelentkeznek a 25 évesek, s közlik, hogy mekkora csődörök, pedig nem:) )

Nándusz 2011.01.08. 13:48:45

Van ilyen. Pár évtized és leszokik erről a csúnya viselkedésről!

kerdesek05 2011.01.08. 20:21:16

a pasid még gyerek. dobd ki a fa**ba

Take-it-Easy 2011.01.14. 12:36:25

És ez a pasi a posztíró "majdnem vőlegénye"?! A posztírónak javaslok egy naponta elvégzendő gyakorlatot: reggel beáll a tükör elé, megpróbál hosszan a saját szemébe nézni (nem fog menni). Ezután szembeköpi magát a tükörben (esetleg felköp a levegőbe és alááll), majd akkurátus mozdulatokkal letakarítja a tükröt. Ha nem takarítja le, az azért lesz jó, mert akkor a tükör állapotán nagyszerűen le fogja tudni mérni, hogy milyen kib...ottul régóta hagyja magát megalázni egy pondrótól!!!
süti beállítások módosítása