Telefonon zaklat a kikosarazott lovag

2011. június 15. 07:32 - csajokespasik

„Megmondtam neki, hogy öcsisajt, nekem nincs időm rejtvényeket megoldani, ha meg látott engem az interneten, akkor azt is látnia kellett, hogy van pasim, ergo ne akarjon már velem ismerkedni” - egy rejtélyes telefonáló zavarja meg Levélírónk nyugalmát: a hang ismerkedni akar vele. Csak úgy. Most megtudhatod, hogy a nyelvérzékkel megáldott pasikat a legnehezebb lerázni.

 

Sziasztok blog olvasók! A történetemet hirtelen felindulásból írom, ugyanis cseppet felidegesített egy személy. Augusztusban leszek 20 éves. Lassan egy éve járok a barátommal (23), a párkapcsolatunkban minden rendben van. Amiért írok: nagyban tanultam vasárnap délelőtt, ekkor hívott valaki telefonon. Csodálkoztam is, mert ismeretlen a szám. Felvettem, és egy motyogó pasi-hang üdvözölt. Pislogok, mint a szemafor, kérdeztem, mit szeretne: hát megismerni! WTF? Elkezdtem kifaggatni, hogy honnan tudta a telefonszámomat (ami titkosított és nem is az én nevemen van!), emellé a keresztnevemet is tudta, ami nem egy gyakori név. Azt mondta, a telefonkönyvében találta.

Aha, és mégis honnan van meg neki a számom?- kérdezem. Itt elkezdett valamit makogni az internetről, de olyan érthetetlenül beszélt, hogy muszáj többször visszakérdeznem, viszont így sem teljesen értettem, hogy mit mondott! A probléma ezzel az, hogy két helyen vagyok regisztrálva: a facebook-on és az iwiw-en, és a neten sehol nem adtam meg a számomat - nem ettem meszet. Kérdem én, mire fel akar megismerni? A válasz: ki tudja, csak úgy… A határozatlansága következtében rém dühös lettem, és megmondtam neki, hogy öcsisajt, nekem nincs időm rejtvényeket megoldani, ha meg látott engem az interneten, akkor azt is látnia kellett, hogy van pasim, ergo ne akarjon már velem ismerkedni (egy, a barátommal közös képet lát minden idegen az adatlapomon, több adatot nem)… Hozzátettem, hogy törölje szépen a számomat, ne is keressen többet. A kíváncsiság persze fúrta az oldalamat, és a beszélgetés alatt még a nevéből sikerült a vezetékneve egy részét, valamint a keresztnevét megérteni. A telefonszámra rákerestem a neten, kidobta a pontos vezetéknevet, rákerestem facebookon és iwiw-en… A facebookon kb. 2 hónappal ezelőtt jelölt be (már akkor sem tudtam, ki a fene az fénykép nélkül, nem is igazoltam vissza), iwiw-en meg már ott volt az ismerőseim között (ezt később orvosoltam a „törlés” gombbal :) ). Akkor rájöttem: egy angol tanfolyamról ismertem a pasit, aki már három éve is öreg volt hozzám: most 30 éves ugyanis, nemsokára 31… Nem azért, de egy ilyen alak mit akar egy csajtól, aki nála 10-11 évvel fiatalabb? (A dugáson kívül…) Emlékszem, az egyik tanóra után randizni akart velem, én meg finoman, de egyértelműen lepattintottam már akkor is. Azt nem értem, hogy a pasiknak ez miért jó? Édesanyám azt mondta, hogyha ennyire pancser a csóka beszédstílusa és jelleme, valamint már 2 hónapja várja a visszaigazolásomat fb-n plusz ott volt a számom a telefonkönyvében, akkor lehet, hogy eddig gyűjtötte az erőt, hogy felhívjon… de miért mondja azt, hogy meg akar ismerni, ha már egy tanfolyamról (igaz, három évvel ezelőtt) ismer? Szerintem már ő sem emlékezett rám, csak bepróbálkozott és felhívott, hátha rámosolyog Fortuna… de ha nem emlékezett rám, akkor miért jelölt be fb-n ismerősnek? Iwiw-en is ott van a közös képem a barátommal. Ha akarta, lecsekkolhatta volna és akkor nem akart volna ismerkedni, nem? Egymást érik a kérdések a fejemben, és nem értem a pasi logikáját. Ti mit gondoltok? Mire volt ez neki jó?

 
230 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr232985100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. gernika 2011.06.15. 11:49:01

@Alfonzina: Damuval rendszeresen összefutok az utóbbi időben, itt lakik a környéken az a fasz. :S

Virgo1975 2011.06.15. 11:49:15

@Bundabandi: én értem, és csatlakozom. de úgy látszik, itt egyeseknek más tapasztalataik vannak.

Papundekli 2011.06.15. 11:51:22

Nem gyakori női keresztnév? Talán Leokádia vagy esetleg az atomritka ősi négybetűs női név: BÉLA!!!! "Szerintem te fogtad meg a seggemet is, ismerem a piszkos kis trükkjeidet!"

Virgo1975 2011.06.15. 11:51:24

@Dr. Jula Watson: szembetalálkoznak utcán, az hagyján. engem olyanok is be szoktak (míg ki nem írtam a falra, hogy nem jelölök vissza senkit, akit nem ismerek), akikkel még az utcán se találkoztam, new yorkból, meg mindenhonnan...

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.15. 11:51:46

@*zsu: HŰŰŰ Bakkker és tényleg ott van! Megőrülök! Egyre jobban kezdem gyűlölni a FB-ot. Viszont én úgy látom csak az ismik láthatják, vagy tévedek?

indapass90210 2011.06.15. 11:52:05

@Alfonzina: nem azt mondtam, hogy nincs ilyen, hanem nem jellemző. 10millió emberből szükségszerűen van jópár hangyás, de a rákra jóval nagyobb esélyünk van, mint a machetére.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.06.15. 11:54:11

@gernika:

Szerintem hamarosan ő fog feljelenteni téged, mert összevered! :D

indapass90210 2011.06.15. 11:55:17

@Nard: csak olyanoknak, akiknek már lehet pinát hajtogatni a hátára!

dr. gernika 2011.06.15. 11:56:24

@*zsu: Aszta, mennyi telefonszámom lett hirtelen. :D

boss888 2011.06.15. 12:03:20

Nekem egy csomó női telefonszámom van a telefonomban, amiről azt sem tudom kié... felkellene hívnom őket, h szívesen megismerkednék veled!:)))

@Zsu0805: majd jelezz már vissza msnen, ha vagy.. cupp

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.15. 12:03:29

@gernika: Hogy őszinte legyek én mindig idegenkedtem a mű dolgoktól. Ha annyira átlagos, hogy már-már átlag alatti csaj valaki, akkor is! Szerintem nagyon kiábrándító, de nem vagyok pasi nem tudom megítélni... mindenesetre nekem nem kellene ilyen nő, ha pasi lennék.

*zsu 2011.06.15. 12:07:18

@Bundabandi:
csak ismerösökét látod, igen. mikor erre rájöttem szétrobbant a fejem az idegtől...van ismerösöm,akinek smsezett a fb, hogy más IP-röl jelentkeztek be a fiókjába mint szokott, ugyhogy saját biztonsága érdekében csekkolja le :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.15. 12:10:52

@Virgo1975: A FB-on engem már nem nagyon, még az elején voltak ilyenek, de akkor kevés magyar volt fent. Viszont az Iwiw-en egy időben megtalált még majdnem a sarki zöldséges is. :) pl: egy suliba jártunk és a haverjával beszélgettem egyszer... ebből tudnom kellene, hogy ő kicsoda.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.06.15. 12:11:24

@*zsu:

Igen, néha felkínálja a lehetőséget a fb hogy add meg a telszámodat, pontosan ez ügy végett :) Én nem adtam meg, mert tudom hogy a Cukkerberg geci eladja a számokat marketingcélra, még ha nem is vallja be. Amúgy is eladja a személyes adataidat :) Legalább akkor ezt nem kapja meg a nyomorék :)

@Bundabandi:

Ha igazán profik csinálják a műtétet és nem extrém cuccot kért a páciens, észre sem veszed rajta. Amelyik meg látszik...hát az a Szandika-jellegű nőkön van, de azokat max arra használják a pasik, amire valók. Bár olcsóbban lehet erre készült célszerszámot venni, mint ilyen nőt fizetni arra a 10 percre :)

2011.06.15. 12:19:20

@Nard:
Azt nem tudom milyen volt a pasi, csak hogy csomo mindent kapott, jah és elég öregecske volt. :)

dr. gernika 2011.06.15. 12:21:55

@Nard: Ha felveszel bármilyen vicces alkalmazást, az máris hozzáfér az adataidhoz.

2011.06.15. 12:23:50

@gernika:
Állítólag, dehát tudjátok hgoy megy ez, a pletykák fele se igaz, de...
volt egy pasija, aki idősebb is volt, meg gusztustalan is, de pénze volt dögivel. Egyik este meg tök részegen hazaesett, lehányt ruházat, miegymás, dehát anyusnak produkálnia kellett, merthát abból van a lé. Nemelég, hogy lehányta, még le is hugyozta.
De mint mondtam, ki tudja ebből mi igaz, de állítólag ő mesélte a kocsmában mindenki füle hallatára.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.15. 12:24:02

@Nard: Szerintem én sem adtam meg a számom, pedig egy időben állandóan feldobálta, hogy nem biztonságos a fiókom, adjam meg a számom, meg még egy e-mail címet.... még mit nem! Bahhh!

Egyébként a szám megadása nélkül is megtalálnak néha! Azt mondta az egyik telemarketinges csaj (miután megkérdeztem, hogy a titkos számomat mégis honnan tudja), hogy valami véletlen generátoruk van, ami véletlenszerűen dobja ki a számokat és ők azokat hívogatják.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.15. 12:26:53

@Zsu0805: Már az is sokat elmond róla, hogy ezt mások füle hallatára híresztelte egy kocsmában (még ha nem is igaz, akkor is)!

dr. gernika 2011.06.15. 12:27:01

@Zsu0805: Mmint ő mesélte, vagy a pasi? A nő helyében én ezekről mélyen hallgatnék.
@Bundabandi: Nekem azt szokták mondani, hogy adatbázisból. Elég szomorú. :(

*zsu 2011.06.15. 12:38:43

@gernika:
Az igazság az h adatbázisból van. Diákként dolgoztam telmarketingben. A számokat elöre meghatározott szürési szempont alapján (céges szám-e,férfi vagy nő,végzettség vagy foglalkozás, stb.attól függöen kiröl milyen adat van megadva)listázzák ki a tel.szolgáltatók, és azt megveszik a tel.market. cégek. Ez teljesen illegális. Egyébként aki mást mond az hazudik.

bagolybagoly 2011.06.15. 12:40:03

@Dövan: Ebben tökéletesed igazad van. Viszont nem is kell feltétlen feldarabolva feküdni az árokparton ahhoz, hogy kellemetlenül érezzük magunkat. Nem teljesen valótlan, de nem jellemző. Valójában épp elég, ha valami félkegyelmű megpróbálja ránk tukmálni magát, jószándékúlag.

indapass90210 2011.06.15. 12:40:41

@Zsu0805: "dehát anyusnak produkálnia kellett, merthát abból van a lé. Nemelég, hogy lehányta, még le is hugyozta. "

Ilyen egy ápolónővel is megtörténhet, minimálbérér'

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.06.15. 13:02:52

@Dövan:

És meg is történik. Főleg hogy az ápolónők egy része főiskolát végzett. Azoknak ennyi jár ilyen munkáért. Szomorú. Csodálkoznak, hogy elhúznak innét? Én nem csodálkozom.

Dr. Jula Watson 2011.06.15. 13:56:58

@*zsu: Ráadásul mindehhez elég az is, hogy az ember 1x töltsön ki egy nyereményszelvényt, máris szabadon garázdálkodnak az adataival. Vagy egy rendezvényen (akár szakmai is) leadja a névjegykártyáját. Kész is az adatbázis. De a pontgyűjtő kártyák, törzsvásárlói kártyák is mind erre szolgálnak.

Virgo1975 2011.06.15. 13:59:17

@Bundabandi: engem meg pont iwiwen nem igazán szoktak vadidegenek bejelölni. tán, ha egyszer volt ilyen, az is egy valami 17 éves leányka (én 35 vagyok, nő, szóval nem értem), az ország másik végéből, ahol életemben nem jártam. mikor megkérdeztem, hogy honnan is ismerjük egymást, visszavonta a bejelölést.

Virgo1975 2011.06.15. 14:01:36

@*zsu: na, egy időben én is dolgoztam ilyennél, egész egyszerűen lefénymásoltak egy oldalt a telefonkönyvből, és onnan kellett hívnunk boldog-boldogtalant. egy hétig bírtam a munkát.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.15. 14:07:18

@Virgo1975: :) Engem bejelölt az egyik kolléganőm unokatestvére és annak a lánya. Írta az egyik, hogy de örül, hogy lát és olyan jó, hogy rámtalált. Visszakérdeztem, hogy ismerjük egymást? Írta, hogy hát persze, a nagyapám a János és náluk nyaraltam régen sokat, meg a kutyájukra is biztosan emlékszem.... Visszaírtam, hogy sajnálom, de összetévesztett valakivel, mert semmi ilyenre nem emlékszem, nagyapám meg nem János. Kiderült, hogy mivel úgy hívnak, mint a kolléganőm lányát, azt hitték ő vagyok. Kellett vagy 5 üzenet váltás mire elhitték, hogy nem én vagyok a lánya. :)Mondtam másnap a kolléganőmnek, hogy ezek után igazán lányául fogadhatna! :D

indapass90210 2011.06.15. 14:09:27

@bagolybagoly: különben meg, azok közül, akik olvasták a hozzászólásaidat, csak a félkegyelműeket nem ijesztetted el :D

Nem értelek benneteket. Én nagyon örülnék, hogy ha az lenne az egyik legnagyobb bajom, hogy alig tudom a csajokat elhajtani :)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.15. 14:15:02

@Virgo1975: Azt nem is lehet sokáig bírni! Soha nem csinálnám, max. ha tényleg nem lenne más. Call-centerben helyettesítettem még anno pályakezdőként, ott voltak ilyen jó kis hideg hívásaink... nem bírnám. Ennyire beszabályozott pisi-kávé-ebéd idővel!

Dr. Jula Watson 2011.06.15. 14:15:05

@Dövan: Tényleg meghírdetünk a donnatonnák között :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.15. 14:16:53

@Dövan: Miért, hát alig tudod a bálnákat elhajtani! Nem tudsz te semminek sem örülni... :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.15. 14:23:24

@Dövan: Nemrég még az volt a bajod, hogy a bálnák nem hagynak békén... most meg itt nyavajogsz, hogy bezzeg téged nem hív senki! :P Hát neked semmi sem jó, te birka, te! :D

Szerintem törjük fel dövan fiókját és írjuk át a testtömeg indexet mondjuk 35-re. :D Annyi levelet kapna, hogy csak na!

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.15. 14:25:24

Előbb kellett volna blogmotor! Már megírtam másképpen BEEEEEEE! :P:P:P

indapass90210 2011.06.15. 14:29:03

@Bundabandi: nem tudom kinek lesz az jó, ha utána többet nem áll fel!

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.06.15. 14:29:25

@Dr. Jula Watson:

Cserébe mondjad el AZT! :)

@Bundabandi:

Ez túl aljas dolog lenne! :)

2011.06.15. 14:34:15

@Bundabandi: @gernika:
A nő mesélte a kocsmában. Elég nagy szégyen. Barátnőm ki is van borulva, hogy lecserélték erre. Dehát a pasi focista, mit is várhatnánk... :)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.15. 14:37:06

@Zsu0805: Na focista nálam labdába sem rúghat! :D Ki nem állhatom a focit, értelmetlen játéknak tartom. Rohangálnak egy bőr golyó után nagy pénzekért...igazán megdolgoznak a GDP növekedésért!

KalJack 2011.06.15. 14:37:45

Hát ez nagyon durva és nem mindennapi történet volt:)
Felhívott,bepróbálkozott,sosem lehet tudni...ennyi!Végül is ezek szerint ismert téged,nem volt vadidegen.Amúgy amíg nem próbáltad addig nem tudhatod,hogy miért is lehet jó egy 10 évvel idősebb partner.Még lehet benne részed,a szerelem nem ismer határokat + korkülönbséget:)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.15. 14:38:59

@Dövan: Ha nincs kinek álljon, akkor nem oly mindegy! :D

Caddy 2011.06.15. 14:46:19

@Zsu0805:és a barátnőd ez után a fasz után sír? Jól értem? Tök részegen lehugyozza a barátnőjét, meg lehányja? És ez a PASI??????

2011.06.15. 14:59:39

@Bundabandi:
Hát igen, a focista egy külön állatfaj. :)

2011.06.15. 15:00:51

@Caddy:
Jajjj neeemmm...
Barátnőm járt a pasival x évig, utána a csávóval szétmentek, úgy volt békülnek, de a csávó közben összejött ezzel az új csajjal. Ezt a csajt hugyozta és hányta le a volt-volt (kitudja melyik) eltartója, nem a barátnőm expasija. :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.06.15. 15:07:25

@Bundabandi:

Ja, mint a rendőr. Az is kb olyan hasznos mint a focista.

Caddy 2011.06.15. 15:12:29

@Zsu0805: bocsánat, úgy látszik meghaladta a képességeimet a folytatásos teleregény teljes figyelemmel való követése. :)

hany eves a kapitany 2011.06.15. 15:22:05

@Bundabandi: Én is hányok ezektől. Biztos a perverz, pornón nevelkedett kis pöcsök pörögnek rá a műcicire:) A legszebb, amikor akció közben látszik, ahogy zacsi ráncai átütnek a bőrön. Gondolom a faszik ilyenkor becsukják a szemüket vagy nem tom a többség hogy nem hányja el magát. Ja! Azt a részt biztos mindig kivágják. Na jó, hagyom is, most fogok ebédelni.

A műköröm az talán még ennél is gusztustalanabb, mivel álladóan szem előtt van.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.15. 15:26:09

@Nard: Hétfőn betörőt üldöztek nálunk éjjel fél 1-től fél 3-ig. Egy élmény volt! :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.15. 15:36:31

@hany eves a kapitany: Böá! Van olyan műköröm, amit szépen meg tudnak csinálni és olyan, mint az igazai, de azt meg is kell fizetni. Van egy-két kolléganőm, akinek tényleg szép, de én nem adnék érte alkalmanként kb. 5-6 E-ret. Viszont néhánynak olyan igénytelenül rakják fel, hogy nem tudom mi a fene tetszik benne nekik. Fél cm vastag a zselé vagy mi rajta, és olyan hosszú, hogy nem tud megfogni vele semmit. Ahogy meg kopog vele a billentyűzeten, azzal ki lehet zavarni a világból. Maradok a sajátnál, szépen meg tudom csinálni, van aki azt hiszi műköröm. :D Még festek is rá néha mindenféle mintát, ha van időm (az mostanában nincs :().

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.15. 15:41:07

@Nard: Nem tudom, de a kertbe be kellett őket engedni, mert ott is keresték. Kis fiatalok voltak mind, szerintem élvezték, hogy végre történtik valami!

dr. gernika 2011.06.15. 15:43:44

@Bundabandi: Az a legdurvább, hogy igénytelen picsák is megcsináltatják, persze hihetetlen színekkel és mintákkal, kavicsokkal meg kislófasszal, ami még buliban csakcsak, de hétköznap smink nélkül, utcai ruhában lenőtt, kikopott hajfestékkel különösen szép összhatást nyújt.

Barátnőmnek szokott műkörme lenni, de az olyan szép és igényes mindig, hogy csak gyönyörködni lehet benne. Soha nem túl hosszú, nem túl csicsás, nem hegyes, ha az ember nem figyeli, meg sem tudja mondani, hogy nem igazi.

2011.06.15. 15:49:39

@gernika: @Bundabandi: @hany eves a kapitany:
A hegyesektől ki tudok borulni. :) Ha műköröm akkor meg ne legyen olyan hosszú, csak úgy szépen szolídan. :)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.15. 15:54:36

@gernika: Ja-ja! Olyan van itt is egy lánynak és tényleg jól néz ki, diszkrét színnel, néha egy kis mintával. Arra már gondoltam, hogy megerősíttetem a sajátomat, de mikor mondták, hogy akkor felreszelgetik a felszínét, elment a kedvem.

summerstorm 2011.06.15. 15:55:40

úgy látom már beindult a zoff...

dr. gernika 2011.06.15. 15:57:39

@Bundabandi: Próbáld ki a hibrid lakkot, csak minimálisat reszelnek előtte, UV-vel sütik rá és ugyanolyan tartós, mint a műköröm. Ráadásul "kőfejteni" sem kell, mikor eltávolítják, a manikűrös acetonba bugyolálja a körmöket, aztán mikor felpuhult, le lehet kapargatni. Nincs roncsolódás.

summerstorm 2011.06.15. 16:02:25

@Bundabandi:

hát igen...
és akinek egy kevés infoja van, az tudja, hogy ez a felreszelés rohadtul nem tesz jót a körömnek...
egyébként nekem is van olyan ismerősöm, akinek csak kicsit hosszabb, mint a sajátja, gyak olyan, mintha szépen ki lenne festve, egy színnel, csak épp nem jut el soha ahhoz az állapothoz, hogy ronda, lekopott, igénytelen legyen...
mer ugye ez nem kopik le :)

summerstorm 2011.06.15. 16:03:09

@Zsu0805:

bakker, ez a dzsungel könyve körmön??

summerstorm 2011.06.15. 16:05:29

@gernika:

na igen, az övé is valami ilyen...
csak rohadtul nem vagyok képben..
nekem hál istennek nem kell, mert szép körmeim vannak gyárilag :))... meg kézügyességem is, hogy szépen kifessem, szal így nem is lesz.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.15. 16:07:08

@Zsu0805: :D Mikor raknak bele tollat, meg srasszokat, meg mindenféle bizbaszt az csodás! Ilyenkor szoktam gondolkozni, hogy ezek a nők semmit nem csinálnak otthon?

Köldökszösz (csodalampa) 2011.06.15. 16:07:26

Műkörömépítést vállalok! De előtte nálam is van egy minimális reszelés. :DDD

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.15. 16:13:44

@mooon:): :D Én is áldom a géneket, amik hosszú körömágyat adtak! Meg mivel fehér a körmeim vége, igazából csak halvány rózsaszín lakkal átkenem, aztán olyan mintha francia lenne. :D Szóval nincs vele sok gond, csak krémezgetni kell néha.

@gernika: nem tudom, nekem ez a felreszelgetés annyira elveszi a kedvemet... még ha kicsi, akkor is!

summerstorm 2011.06.15. 16:15:54

@Bundabandi:

hát igen, és azért lenőni az is lenő, mert hál istennek az ember körme nő...

dr. gernika 2011.06.15. 16:24:19

@Bundabandi: Á, az csak egy kis polírozásnyi, még engem sem zavart pedig én is allergiás vagyok rá.

Caddy 2011.06.15. 16:30:53

@Köldökszösz (csodalampa): na végre valaki megtörte a csajos vonalat. :D:D:D
Mindjárt jön a szoli, meg a cuki kis toppok. :)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.15. 16:37:11

@Caddy: azért a fociról is szó esett! :D

Caddy 2011.06.15. 16:39:35

@Bundabandi: nem, nem. Focistáról esett szó. :D:D:D

Father Justice (törölt) 2011.06.15. 16:42:38

Én meg mellnagyobbítást vállalok kézrátétellel.
(Sikertelenség esetén azonnali pénzvisszafizetés!)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.15. 16:46:28

@Father Justice: Hmmm! Én meg más testrész nagyobbítását tudom kézrátétellel! XD

Puch Cavette 2011.06.15. 18:10:32

Ha a csajok (és a pasik) jó része nem vegetálna egy döglődő kapcsolatban a jobbra várva, valóban értelmetlen lenne próbálkozni foglalt emberkéknél. De így...

Joe69 2011.06.15. 20:03:26

@Puch Cavette:
Fejen találva az a bizonyos szög..amúgy meg az a vicces, hogy 20 éves hősnőnket (bár a kötelező risza-rizsa a vén +11 éves pasikról megvan, bár saját korosztálya ezt nem csinálja, 30+ körül lesz igen csak fontos nekik a pasik kora, de akkor aztán nagyon) azért izgatja valahol az eset. Egyébként ha megkérdezné kortárs szebb és belevalóbb kartársnőit, elfogná az irigység és önsajnálat, hogy őt miért csak egyszer keresték így:)))

Kytia 2011.06.15. 21:38:28

@Puch Cavette: Óóó, hát ezzel nagyon megfogtad a lényeget.:)
Pont múltkor arról beszélgettünk egy ismerőssel, hogy mi az emberiség rákfenéje. És megállapítottuk, hogy ha az a képesség, hogy tudsz úgy szexelni valakivel, hogy közben másvalakire gondolsz egyszerűen megszűnne létezni, sokkal boldogabb lenne mindenki.

Puch Cavette 2011.06.15. 21:54:47

@Kytia: Miért? Szerintem akik vegetálnak, nem nagyon szexelnek. Ellenben ez elég súlyos gyomrost adna a más téren egyébként jól működő házasságoknak. Mi több magának a házasság intézményének.

Puch Cavette 2011.06.15. 22:07:24

@Puch Cavette: Jobban belegondolva, a jó házasságoknak nagyon is fontos része a jó szex. De a jó szex hosszú évek alatt ellaposodna, megszűnne fantáziálás nélkül. Szóval a "más téren egyébként" kiegészítést kérem kihagyni a fenti kommentemből.

Kytia 2011.06.16. 07:33:11

@Puch Cavette: Nem biztos, hogy ellaposodna. Én úgy tapasztaltam, hogy pont a fantáziálós pasikkal (meg akikkel én fantáziálásra kényszerűltem:D) laposodik el nagyon hamar. Egyébként meg nem lenne baj, ha gallyra mennének a valódi kémiát nélkülöző házasságok. Amit elvesztenének a réven, megnyernék a vámon.:))

Puch Cavette 2011.06.16. 08:01:22

@Kytia: Feltételezem, nem egyről beszélünk. Ha a kapcsolat elején már fantáziál az egyik, az gáz. Elején értem az első 2-3 évet, amíg dúl a lamúr. 3 év után a szerelemnek nevezett kémia viszont szépen megszűnik. Ha a két embert nemcsak ez tartotta össze, és el tudják fogadni, alkalmazkodni tudnak ehhez a változáshoz, szeretetre, bizalomra, megértésre, együttműködésre épülő jó házasságuk lesz - beleértve a szexet is. Nagyon sok kapcsolat, házasság azért megy tönkre, mert a szerelem (törvényszerű) elmúlásával és szeretetté alakulásával sokan nem tudnak mit kezdeni: azt hiszik, vége a világnak, oda a kapcsolatuk.

Kytia 2011.06.16. 08:05:58

@Puch Cavette: Igen, de mindehhez feltétlenül szükséges, hogy amikor szexelnek, agyban "máshol" legyenek? Szóval a 2-3 év után ez is törvényszerű? Én ismertem olyat, aki nem tudott "máshol" lenni. Az elég fain volt.:P

Puch Cavette 2011.06.16. 08:10:10

@Kytia: Nem minden alkalommal, de néha kell hozzá fantázia. Mondjuk biztos van különbség férfi és nő között ilyen téren.

Kytia 2011.06.16. 08:22:29

@Puch Cavette: Nincs. Sőt, a nők még többet fantáziálnak. De szerintem akkor sem jó. Persze szexen kívül nem gáz, de amikor már ott vagy, akkor szerintem oda kéne figyelni. Mondjuk nyilván nem lehet megmondani az agynak, mit csináljon, szóval elmélet az egész, de ezért mondtam, hogy ha simán megszűnne ez a képesség, az lenne a király.:)

Puch Cavette 2011.06.16. 10:49:00

@Kytia: Igaz, hogy többet, de másképp. A férfi pornót néz, a nő romantikus filmet. Így már érthető? :)

Kytia 2011.06.16. 11:48:53

@Puch Cavette: Ahham. Biztos ugy van...te se sok novel beszelgettel a szexualis fantaziaikrol, igaz?:DDDDDD

Puch Cavette 2011.06.16. 11:59:17

@Kytia: Na jó. Példaként mondj egy olyat a fantáziáid közül, ami annyira zavar szex közben, hogy miatta eljutottál az "emberiség rákfenéje" elméletedhez, mert kezdem egyre nagyobb homályban érezni magam.

Kytia 2011.06.16. 12:06:28

@Puch Cavette: Aktualis parommal szexelek es kozben a kollegamra gondolok. Regen tortent de megtortent. Ja, es nem arra gondolok, hogy vorosbort kortyolgatunk a gyertyafenyben egy tengerparti hotelban, mikozben lagyan a fulembe sugja, hogy szeret...valamivel sikamlosabb dolgokra.:DDD
Es nagyon csodalkoznek, ha en lennek a kivetel a nok kozott, ha erted, mire gondolok.
Szerintem a parom is masvalakire gondolt. Uveges volt a tekintete. Fantazia, ami "kivulre" megy = szar szex.

Puch Cavette 2011.06.16. 20:41:10

@Kytia: Na látod, hogy másról beszélünk. Én nem egy konkrét, személyesen ismert valakire gondoltam fantáziálás alatt. És ez bizony nagy különbség. A valóságot ugyanis könnyebb fejben összemontázsolni a képzelettel, mint egy másik valósággal, és nem zavarodik meg az ember tőle szex közben. És ami még fontosabb: személyesen ismert egyénről fantáziálva megjelenik a bűntudat, hogy akkor most ez frankó-e a részemről a párommal szemben; megcsalásnak számít-e, hogy szex közben rá gondolok stb. Nem csodálom, hogy te is addig rágódtál rajta, míg megszülted az emberiség rákfenéje tézisedet. :)

Kytia 2011.06.16. 21:00:55

@Puch Cavette: Félreértesz, nem volt bűntudatom egyáltalán. Sőt, még fel is idegesített, ha kizökkentettek.:)
Meg olyan is volt, hogy nemlétező pasiról fantáziáltam és az is ugyanolyat eredményezett.
Szóval, én nem erről beszélek. Azért rákfene, mert a fantáziálás miatt nem történnek meg a két jelenlévő ember között dolgok, amiknek meg kéne. Amitől a szex szex lenne, nemcsak reszelés. De a lényeg: csak olyannal járnál, akit nagyon kívánsz, ami szerintem helyből sokkal boldogabb kapcsolatokhoz vezetne.

Puch Cavette 2011.06.16. 21:33:27

@Kytia: Nem vitatkozunk azon, hogy a legjobb szex csak két emberről szól. A konklúzióban is egyetértünk. Abban nem, hogy hosszú-hosszú évek alatt rengeteg változás lezajlik az emberekben és a kapcsolatokban. Vannak jobb és rosszabb időszakok, laposodás, eltávolodások, aztán újra egymásra találások. Hullámzik a szexuális vágy is. Ha nem volna a hullámvölgyekben átsegítő szerepe a fantáziálásnak (mert kigyógyulna az emberiség a rákfenéjéből), sok házasság, párkapcsolat menne szét.
A boldogság (és a kémia) nem állandó, életre szóló jelenség két ember közt. Az elején természetes, később sokat kell melózni, hogy működjön.

Kytia 2011.06.17. 07:57:53

@Puch Cavette: Ok, ezt értem. És lehet, hogy igazad is van. Bár én még nem láttam olyat, hogy a fantáziálásból valaki visszatért a megszokott valósághoz, szerintem a fantáziálás olyan szokássá tud alakulni, amit nem tud levetkőzni az ember.
Nekem volt olyan (akit fentebb említettem), aki már az elejétől fogva fantáziált, soha nem is nézett oda szinte és ha hozzá szóltak, vagy valahogy kizökkentették, akkor...khm...mondjuk úgy, hogy elment a kedve.:)))
Sok pornót nézett és látszott rajta, hogy azoknak a képkockáit vetíti ki a szemben lévő falfelületre, miközben mechanikusan végzi a dolgát.:S Nem volt egy nagy élmény.:)))
Meg kicsit az is az érzésem erről az átvészelő fantáziálásról, hogy olyan, mint egy tudatbutító gyógyszer, amit csak bekapsz, ha a dolgok nem a legjobban alakulnak és úgy legalább kibírod. De én ezekben nem hiszek, szerintem szembe kell nézni a dolgokkal, pl. azzal is, ha már nem kívánod a másikat, és ha szakítani/válni kell, hát váljatok.

Puch Cavette 2011.06.17. 08:26:06

"Bár én még nem láttam olyat, hogy a fantáziálásból valaki visszatért a megszokott valósághoz"
Korábban azt írtad, hogy te is fantáziáltál már másról a jelenlegi pároddal szexelve. Itt van egy kis ellentmondás.

De piszkálódást félre téve, miért kell feltétlenül a végletekkel hozakodni egy ilyen témában? Ez kb.olyan, mintha azt jelentenéd ki, aki egyszer-kétszer (alkalomadtán) nem tartja be a sebességkorlátozásokat, az könnyen krónikus gyorshajtóvá válhat, és csak egy halálos baleset vethet véget örökös ámokfutásának.
Azért mert találkoztál már igazi fantázia(pornó)-függővel, miért vezeted le rögtön, hogy a fantázia a hibás?

Puch Cavette 2011.06.17. 08:27:34

@Kytia: Utolsó mondatodra meg térjünk vissza tíz év múlva.

Kytia 2011.06.17. 08:37:17

@Puch Cavette: Nem jelenlegi, hanem "aktuális". Ezt úgy értettem, hogy akkori, csak bénán fogalmaztam, sorry. Nem most volt, hanem régen.
Lehet, hogy végletesen fogalmaztam és vannak enyhébb esetek. De azért ismerem a különbéget a fantáziáklós és a koncentrálós pasik között és utóbbiakkal sokkal felemelőbb az élmény. Ettől függetlenül igazad lehet, biztos vannak arany középutak.

Puch Cavette 2011.06.17. 12:17:12

@Kytia: Ha úgy érted az arany középutat, mint azokat az autóvezetőket, akik már megsértették néhányszor a sebességkorlátozásokat (néhány kivételtől eltekintve mindegyik), elfogadom végkövetkeztetésnek a mondatot :)

Kytia 2011.06.17. 14:00:24

@Puch Cavette: Azt IS. meg azt is, hogy egy cirka egyórás aktus alatt néha azért egymásra is figyel a két ember, anélkül, hogy azonnali péniszzsugorodás/vaginaszáradás lépne fel.:)
Szóval arany középút mindenben. Mennyiségben és minőségben egyaránt.:)

artemisia annua 2011.06.21. 17:22:34

változtass számot és tartsd expertül titokban, egy csomó pasi nem normális!
süti beállítások módosítása