„Hirtelen megláttam magam kívülről, egy koldust, aki várja, hogy hátha leesik még neki valami. Hát, nem tehetek róla, nem vagyok számítógép: nem tudom kikapcsolni gombnyomásra az érzelmeimet” – amikor azt hiszed, hogy túltetted magad valakin, a hormonok mindig képesek meglepni az embert. Mai posztolónk egy barátjának köszönheti új gerincét.
A tegnapi poszt és a gerincesség-gerinctelenség téma emlegetése kapcsán jutott eszembe a saját sztorim. 28 éves vagyok, férfi. Tavaly novemberben történt, hogy elmentünk páran beülni valahova. Hogy a tegnapi megnevezéseknél maradjunk, legyen a szóban forgó hölgy neve Miss. Fekete (a haja színe). Miss. Fekete is jelen volt, akivel 2 hónapig jártunk, majd azt mondta, hogy neki ez nem megy és lelépett. A társaságban ezt még egy sráccal megcsinálta, de ő rosszabbul járt, mert azóta nem a régi önmaga. Én szerencsésebb voltam, mert nem szerettem bele ennyire, mint ő. Csak kicsit. Vagy nem is tudom... mi a szerelem mértékegysége? : ) Ma arról írok, hogy mennyire hülye tud lenni a férfi.
Miss. Fekete eddigi életem legjobb nője volt, már ami az intim dolgokat illeti. Egzotikus szépség volt, minden vele töltött perc olyan volt nekem, mintha egy nagyon drága külföldi exkluzív utazásra fizettem volna be. Nem a pénzre hajtott, látta, hogy nekem nincs, ennek ellenére elmosogatott és kicsit rendet csinált, ha nálam járt. Nem kértem. De örültem neki. Szóval azon az estén mind a hárman jelen voltunk: Miss. Fekete, az ex második, és én. Az előttem levő másik pasija nehezebben viselte, mert azóta rákapott az italra, most is így volt: ivott rendesen. Hirtelen elegem lett, nevetségesnek éreztem az egészet, hogy még ennyire vágyom Miss. Fekete után, mert mindig azon kaptam magam, hogy őt bámulom az asztal másik végén. A haverommal leléptünk. Útközben olyan jó beszélgetésbe merültünk, hogy elhatároztunk, beülünk a közeli csehóba egy pohár sörre. A pohárból korsó lett, a fél órából pedig egy óra. Amikor is kik lépnek be az ajtón? Miss. Fekete és társasága – vagy udvartartása. A leendő partnerei. A második exe is ott kullogott - nem tudtam, hogyan tud még járni, és mit akar inni még ma, mert szemlátomást alig áll a lábán. Miss. Fekete megörül nekem, odajön. A haverom a fülembe súgja, hogy most lépjünk le. Én azt mondom, hogy várjunk még egy kicsit, most jöttek csak. Mivel ő tud az egész kalandról, azt mondta nekem: „Elmegyünk a gerincboltba: veszünk neked gerincet!” - és akkor hirtelen megláttam magam kívülről, egy koldust, aki várja, hogy hátha leesik még neki valami. Hát, nem tehetek róla, nem vagyok számítógép: nem tudom kikapcsolni gombnyomásra az érzelmeimet. Azonnal felálltunk, elköszöntünk és leléptünk. Azóta sikerült Miss. Feketét lezárnom. Ha nagyritkán látom, köszönök neki és annyi. Lehet, hogy van olyan ember, aki tudja irányítani az érzelmeit és beállítani, mikor legyen szerelmes, és mikor ne… én erre még mindig képtelen vagyok. És milyen fontosak a barátok!
