2011-ben még van olyan nő, akit vernek?

2011. szeptember 16. 07:12 - csajokespasik

"Egyik este nyíltan ajánlatot tett nekem, a kezemet fogdosta. Próbáltam lerázni, de nem hagyta magát, csak nyomta a szövegét” - a negyvenes tinédzsert nem érdekli, ha le akarják koptatni, minek is zavartatná magát, hiszen otthon várja egy fix barátnő, akit még verni is lehet. Levélírónkra rácuppant egy hidrogénszőke fej, és alig várja, hogy belerúgjon.

 

Sziasztok! Történt pár hete, hogy egy kínos helyzetbe keveredtem. Én is hibás voltam, hogy nem léptem le azonnal, de kíváncsi voltam, meddig képes elmenni a szóban forgó barom. Szóval, van egy pasi, aki a társaságunkhoz csapódott pár éve, neki van egy barátnője, akivel állítólag már 4 éve együtt van. Én tudom, hogy közben össze-vissza csalja, sőt, testközelből tudom ezt. Leírom, milyen ez a pasi, érdemes lenne látnotok őt: elmúlt 40, de 18 évesként viselkedik, olyan pörgős rave-zenéket hallgat, mint a gyerekek, sárga izompólóban feszít. Nem volt sosem nős. Csak teng-leng az életben a hidrogénszőke fejével.

A „vágod?” és a „kajakra” szavakat szinte minden mondatában használja, járatja a roma-szlenget (gádzsi, dzsanázod, gecco stb.) ami piszkosul nem áll jól neki. Ilyen szövegeket nyom, hogy „Anyám a hátamra van tetoválva, aki szidja őt, vagy a családomat, megölöm,” - ilyen dumát ’95-ben hallottam utoljára egy Edda koncert után. Fogalmam sincs, mit dolgozik, szerintem semmit, vagy jobb nem tudni, mivel keresi a pénzt. Szóval róla lesz szó, legyen H. A barátnőjével egész jó viszonyban vagyok. H. egyik este nyíltan ajánlatot tett nekem, a kezemet fogdosta stb. próbáltam lerázni, de nem hagyta magát, csak nyomta a szövegét. Aztán nagy nehezen leráztam. Még nem akartam hazamenni, nem akartam hagyni, hogy egy ilyen tönkretegye az estémet. Később megtudtam egy közös havertól, hogy H. rendszeresen veri a barátnőjét. Ezen kicsit fennakadtam: nem értettem, mi az, hogy a csaj ennyire tudomásul veszi, hogy verik? Rendszeresen vernek, aztán jól van. Akkor ezek szerint tetszik neki? Tudomásul van véve, oszt jó, beépítettük az életünkbe? 2011-ben még van nő, akit vernek? Rám egyszer emelne kezet a párom, csak egyszer… Ez volt az egyik, a másik, hogy H. a mai napig nyomul rám. Gondoltam, megmondom egyszer bele az arcába, hogy „mi van, az igazi férfi két nőt ver egyszerre???” Többnyire telefonon hívogat, fura, de úgy hangzik, mintha valamit mindig rágna beszéd közben, vagy csak a laza szlenget próbálja erőltetni, amitől mindig röhögnöm kell. Miért nem üti el a vonat az ilyeneket? Hiába mondom, hogy nem érdekel, folyamatosan hívogat, azt hiszi viccelek.

 
550 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr983230995

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Чапаев 2011.09.16. 15:14:42

@Csibu78: Helyes, helyes, elvtársnő, a pina gyakorolva az igazi! Elméleti pinázással egy tapodtat sem mozdul előre az osztályharc! :D

dr. gernika 2011.09.16. 15:26:05

@michaela77: Milyen tészta volt a húslevesben?

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.09.16. 15:26:15

@Чапаев: Én mindent megteszek, ami tőlem csak telik. Szerencsére jó tulajdonságokkal lettem megáldva! Nyitott vagyok, és befogadó. Ezért könnyen tanulok!

Erőt, egészséget! :))

michaela77 2011.09.16. 15:28:04

@gernika: ha jól számoltam 6 szál cérnametélt. Nem, nem tettem neked félre:D
Egyébiránt a szervezetem nem tolerálta a mai levest, így kb. egy órája szerintem újra nullkalóriával elkezdhetném a napot:D

tuono 2011.09.16. 15:30:10

Letiltod a számát, amiről hív, és ahol várhatóan ő is ott lesz, oda meg nem mész. "2011-ben még van olyan nő, aki ezt hagyja?!"

Чапаев 2011.09.16. 15:30:46

Aham, "nyitott" és "befogadó"... ;) Persze, tudom, szégyen arra, aki rosszra gondol, ned... izé, kedves elvtársnő, de az ilyen kijelentések erősen rombolják péntek délután az amúgy is gyalázatos munkamorált! :D

cyd 2011.09.16. 15:33:26

@Köldökszösz (csodalampa): Gyomortükrözést meséltem már? Így van némi fogalmam az igazán deep throatról :)

@Bundabandi: Na epidurálást nekem is beígértek, de erősen lobbizok az altatás mellett. Bár ez még pár év szerencsére.

@Frigyesur: Azzal a kórelzőménnyel csodálod? És vannak még halmazati tételek. :)
Narding? Ne sértegess! Hát vagyok én egy... mittomén.. Nard? :)

michaela77 2011.09.16. 15:34:00

@Чапаев: mondjuk nagyon nem zavar, de mér nem mentek inkább szexchat.hu-ra vagy mittomén, biztos van erre valami oldal.

Чапаев 2011.09.16. 15:41:21

@michaela77: figyu, ez burkolt reklám! :D de tudod mit, csak egy szavadba kerül, ha nagyon egyedül érzed magad ott, mindjárt benézek, hogy felvidítsalak! ;)

cyd 2011.09.16. 15:42:06

@michaela77: Összeszedjük a mai ontopic hozzászólásokat a majd öccázbó'?

michaela77 2011.09.16. 15:49:31

@Чапаев: inkább kihagynám, köszi:)

@cyd: ja, nem azér hogy on vagy off, csak mingyá kielégítik itt egymást, azt meg nem szeretem nézni. Meg azt hiszem hazudtam, talán mégis zavar, hogy csibu vagy ki a franc nő létére hogy beszél meg kelleti magát, vagy hogy hívják ezt. Persze ez az én gondom, úgyhogy akkor inkább vissza is vonok mindent, csak majd szóljanak már, hogy a nagy pillanatban legalább ne nézzek oda.
De ha mondjuk csibu férfi lenne és így szívatná a kimondhatatlan nevűt, az tetszene:)

dr. gernika 2011.09.16. 15:53:12

@michaela77: Nem is kell, most főzöm a második adag spagettit, mert az első nem volt elég. :)
Igaz, durum, de az is 3-as kód. És nyugi, múlt hét óta nem fogytam súlyban, csak csinosodtam. Nard az előbb reklamált, hogy horpadások vannak a felsőtestemen. :D

michaela77 2011.09.16. 15:54:33

@gernika: :DD Mondd, hogy azért, mert a másik oldalon a dudor vákumot képez:DD

VDaNi 2011.09.16. 15:57:55

A postoló gázabb mint az általa kitalált ember.

Frigyesur (törölt) 2011.09.16. 15:58:00

@michaela77: Azok, Hulyek. Es meg semmit se er. Max. a stressztol fogysz fel kilot :D

@gernika: ;))) Volt egy tonnadonna, akkora bugyogoval, ami egy elefantra jo lett volna. Es huvelykenetet kellett vennem tole, ugyhogy be kellett nyulnom... ;((( Ma ujra leiszom magam :(
Azelott se volt bennem semmi leszbikus hajlam, de ezek utan nincs az a no, aki ezek utan kepes lenne nohoz erni. :x

@cyd: Halmazati? :))
Aa, ne vedd magadra, csak Nardy civecskenek akartam burkoltan beszolni.

dr. gernika 2011.09.16. 15:59:45

@michaela77: Én már reggel óta nem is olvasom, amit ír, tegnap este csömöröm lett.

Frigyesur (törölt) 2011.09.16. 16:00:57

@cyd: Ezek utan nem csodalkoznek, ha kiderulne, hogy csaszarmetszesed is volt :DDD

@michaela77: Ki gonoc ;)))

@gernika: Azert meg megmaradsz? :))

Чапаев 2011.09.16. 16:02:32

Vagy ha kimondhatatlan nevűről derülne ki, hogy nő, és végig kéne nézned egy leszbi-showt... :D

Te csak ne vonj vissza semmit, szinte isszuk a szavaidat, te vagy itt az eltévelyedtek erkölcsi mérvadója! ;)

michaela77 2011.09.16. 16:02:56

@gernika: @Frigyesur: jó, mondjuk nem kért fel az összes nő, hogy a nevükben rosszul érezzem magam, de valahogy mégis... Hogy védjük meg a női nemet, ha közben meg ez megy?
Olyan ez mint a maunika show, ha véletlenül belenéztem kellemetlenül éreztem magam és feszengtem, mert hát szegről végről ezek a lények embertársaim nekem vagy mi fene... így szégyenkezem miattuk...

Чапаев 2011.09.16. 16:04:15

@michaela77: ... és egyébként is, nem muszáj csak nézned, akár be is szállhatsz... ;)

michaela77 2011.09.16. 16:04:43

@Чапаев: :) Csapaev vagy hogy ejtik? Nem nagyon emlékszem már az oroszra:)
Nem is, hogy erkölcsi mérvadó, csak tudod, a női tartás meg ilyesmi... Meg a magyarázatot lásd az előző kommentben:)

dr. gernika 2011.09.16. 16:04:44

@michaela77: Ez már régi. :)
@Frigyesur: :))) A fazonjáról még nem meséltél.

michaela77 2011.09.16. 16:06:14

@gernika: van egy tippem, már csak abból következtetve mennyire fért hozzá: dzsungel fazon:)

Чапаев 2011.09.16. 16:13:11

@michaela77: Tartás.. tartás... kitar(ta)tás, tartásdíj, ja, valami rémlik a témakörben! :)

Meg milyen EMBERtárs? Lehetnék mondjuk egy nőnemű, mutáns esztergapad, akár. Pénteken, szinte már bármi. Ugyan lövésem sincs, mitől van hétvége-feelingem, amikor jó pár hete egyfolytában van munka, szombat-vasárnapra is! :D

dr. gernika 2011.09.16. 16:14:40

@Frigyesur: Meg hát, még mindig félúton vagyok a célomtól. Mutattam neki az előbb régi képeket referenciának, azt is csorgó nyállal nézte szóval engedélyezve van a további súlyvesztés.
@michaela77: Mikor Narddal összejöttünk, sokak szerint ennél rosszabbak voltunk. :D
A fazont Fricitől akarom hallani. :)

michaela77 2011.09.16. 16:16:46

@gernika: és azt ki mondta, hogy mostmár nem?:DD

Muha 2011.09.16. 16:56:07

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Teged is megaldalak gyermekem.

Tyiiiii de jo kis seggecske

Muha 2011.09.16. 16:57:39

Nah, minygar lehet menni innnnnnnniiiii jeah

Piazos hetveget mindenkinek!

Köldökszösz (csodalampa) 2011.09.16. 17:08:31

@cyd: ÚÚÚÚ baszod! Nem is értem, hogy vettem a bátorságot, hogy tegezzelek! :)
Ezek szerint összetehetem a kezeimet, hogy eddig ezekből a "bulikból" kimaradtam.
Az a baj, hiába vigyázol magadra, vannak dolgok, amiket nem lehet kikerülni.

@Frigyesur: Gernikához képest egy vérvétel kutyafüle. :P

@michaela77: Amelyik kutya ugat, ...!
Meg van az úgy, hogy az ember lánya legalább verbálisan elszórakoztatja magát. Vagy az is lehet, hogy egyébként bottal sem piszkálnák meg, és itt meg rárepülnek, mint törökmézre a darazsak. :D

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.09.16. 17:30:27

NE basszál már ki velem az ÉG SZERELMÉRE drága posztoló, hát a rák egye ki a beledet, hogy ilyen alantas büdös retkes tapírokkal kell neked is baszkurálnod kismuci, keressél széplelkű, baszós ifjakat inkább

dr. gernika 2011.09.16. 17:36:27

@Köldökszösz (csodalampa): Hát kösziszépen, itt a vérszívó mivoltomra akarsz utalni? :)

HagymaCsípősMehet 2011.09.16. 17:41:26

"olyan pörgős rave-zenéket hallgat, mint a gyerekek"

Megnézném, hogy aki ilyet ír, az vajon milyen zenét hallgat. De komolyan.

Чапаев 2011.09.16. 17:54:37

@gernika: Most mér esel neki egyből a torkának?! Lehet, hogy csak szívesen ábrándozik rólad nővérke-jelmezben! ;)

dr. gernika 2011.09.16. 17:58:05

@Чапаев: Nem is estem a TORKÁNAK! Már te is kezded? :D

Чапаев 2011.09.16. 18:01:35

@gernika: A TORKÁNAK nem? Másra testrészre már gondolni se merek, mert jön michaela77, és ostorozni kezd a paráznaságomért! :D Domina-jelmezben, természetesen... :D

Чапаев 2011.09.16. 18:03:19

@gernika: Amúgy meg tudd be a levendulás csoki tudatmódosító hatásának, most kaptam vásárfiának belőle a csokifesztről! ;)

cyd 2011.09.16. 18:15:05

@Чапаев: Levendula, mi? Nem az a másik növény vót az? Az a kannás na.. kannadísz?

@Frigyesur: Előbb kell egy nicknek felkelnie, hogy bármit is magamra vegyek :)
Viszont asszem bele kell vegyelek a végrendeletembe. Akárhányszor Domestossal mosok fel, a hülye macska mindig ott fetreng a nedves padlón. Fertőtlenítőszer addict. Megmurdelek Tied lehet, jól ki fogtok jönni :)

@michaela77: "Meg azt hiszem hazudtam, talán mégis zavar..."
Örülök, hogy magadtól is rájöttél erre az alapvető tényre :)

Чапаев 2011.09.16. 18:19:28

@cyd: Próbáld csak ki, szerintem a gandzsadílerek hamarosan felkoncolják a jámbor levendulatermesztőket! :D

dr. gernika 2011.09.16. 18:19:33

@Чапаев: Ó, én is nagy chocoMe fan vagyok, betudom annak. :)))

cyd 2011.09.16. 18:25:11

@gernika: Akkor most már biztos, hogy ráhagyom :)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.09.16. 18:51:07

@cyd: Nem hiába mondják, hogy a macska tiszta állat. De hogy domestosban fürödjön, ezt még én sem hittem volna! :D

Lehet, hogy tiéd a legtisztább macsek a Világon!

Virgo1975 2011.09.16. 19:50:07

@Ibrahim a tevehajcsár: több lehetőség is van. pl. megadta neki közös ismerős. de már eleve, mi van, ha a férfi elkérte? mondjuk, még mielőtt próbálkozott volna, mert közös volt a társaság, és hátha kell. vagy bármiért, elkérte, elég nehéz kibújni alóla, manapság mindenkinek van, meg láthatta is a férfi, hogy van mobilja. mit mondasz, hogy ne sértsd meg? én próbáltam azt mondani, hogy nincs mobilom (nem hitte el), vagy hogy nincs nálam és nem tudom fejből (nem baj, úgyis egy a társaság, majd legközelebb). egyszerűen nem tudtam elkerülni. más kérdés, hogy akkor már én is elkértem az övét, (hogy tudjam, hogy ő hív) és direkt nem vettem fel.

JOKKA21 2011.09.16. 20:26:53

Asszony verve jó.:)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.09.16. 20:41:03

@Чапаев: Ne szégyenkezz! Én is arra gondoltam! :D

De igaz, ami igaz! Eltereli a figyelmet a melóról! :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.09.16. 20:48:04

@JOKKA21: Hajj ember! Mi bajod a nőkkel? Mindig csak ribancozod őket! Meg most ez is? Az életben nem találkoztál még normális lánnyal? Mert akkor valamit kurvára nem csinálsz jól szerintem! De ha gondolod írd ki magadból a problémát! Majd elolvasom! :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.09.16. 21:17:52

Most látom, én voltam a 500. kommentelő. :D
Pfff, és semmi... Az élet ugyanolyan, mint előtte! :))

Frigyesur (törölt) 2011.09.16. 22:08:06

@michaela77: Hidd el, megertelek. En is egy rendkivul finom lelek vagyok :)) (Ma' ugysincs itt senki, aki beszolhatna :D)

@gernika: A fazonja volt a legkevesebb. Nem is latszott a hajtol ;(

@cyd: :DDDD Okosnak tunik macskasagahoz kepest :))

Frigyesur (törölt) 2011.09.16. 22:10:45

@gernika: Igen, tenyleg sokkal rosszabbak. Mindenki szerint. :)))

@michaela77: Szep volt! ;)

@Köldökszösz (csodalampa): Ebben egyetertunk, de nem tudom, hogy gernikatol mar nardingolt-e. Sztem max. akkor, amikor ajultra verte.

@cyd: Te milyen egy genya vagy! Tetszik :))

dr. gernika 2011.09.17. 01:07:51

@Frigyesur: 51 a cél, nem feltétlenül rövidtávon, tavaszra is jó lesz.
És nem, Nard nem nardingolt tőlem sohase. Nem verem. Nem is voltunk olyan rosszak. :P (eleinte volt abban egy jó adag provokáció is)

JOKKA21 2011.09.17. 02:07:27

@Csibu78: Az a bajom velük, hogy ribancok, pénzre mennek, csak az alfahím metroszexuális sármos széfiú macsók jók nekik vagy a kigyúrt kopaszok.Akinek nincs BMW-je és milliók a számláján azzal szóba sem állnak és az a bajom még velük, hogy szemetek velem.Nem találkoztam még normális lánnyal, mert olyan nem létezik.

JOKKA21 2011.09.17. 02:10:02

Megnéztem ezt az összeesküvő műsort..16 nőből mind ribi volt..Amikor képet láttak a kanokról vagy olvadoztak a szépfiúktól, vagy fikázták azt amelyik nem volt hejjespasee(Marcit).

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.09.17. 02:23:11

@JOKKA21: :((( De létezik! Amit leírsz, azok tényleg ribik. Akik egy faszom celebgyáros műsorba jelentkeznek, szintén. De rengeteg normális lány van! Sajnálom, h még nem találkoztál eggyel sem! Főleg, h már odáig jutottál, h ítélkezel minden nő felett! :( Tudom nem hiszel most nekem se... Kár! Bár nem ismerlek, azért remélem lesz lány aki szeret téged, és te is őt! Sok sikert hozzá! (Amúgy nem tudom milyen helyeken próbálsz ismerkedni, de lehet, h oda nem járnak a normális lányok!) :)

Joe69 2011.09.17. 13:21:52

Jelentés egy nem túl magas színvonalú szubkultúrából. Mert azért a posztolót is minősíti, hogy ez probléma neki, hogy barátostul nem tud-akar változtatni a társaságon, másrészt nem tudja-akarja-képes leépíteni a vénülő diszkópatkányt, aki azért a büntetőjogi értelemben vett zaklatás határa alatt ippeg egy kicsit nyomul rá.

Az is jellemző, hogy sokan a pasi korán szarakodnak. Jelentem, egy negyvenéves szőkített diszkópatkány faszi semmivel sem rosszabb, mint egy harmincas szőkített , fülbevalós, izompólós diszkópatkány faszi, nem is beszélve a harmincas magukat friss diszkópatkány tiniként előadni akaró szinglicsajokról. Ez utóbbi 2 kategória ugyebár tömegesnek nevezhető, megkockáztatom ide is írogat néhány.

A verésről meg annyit: az is régi alapszabály, hogy a pszichopata , gátlástalan emberek kitűnő ösztönös pszichológusok is egyben, és kiválóan kiszúrják maguknak áldozatukat. Azonkívül az ilyen emberek valamiért rendkívül vonzók sokaknak. Az a gyanúm, hogy a posztíróban is ilyen áldozatot lát, és nem ok nélkül, mert a poszt megírása is mutatja, hogy meg tudta ingatni. Vagyis vigyázzon magára.

Virgo1975 2011.09.17. 13:28:43

@JOKKA21: tán nem a buta kurváknál kéne nézelődni. amúgy meg, naná, hogy nem kellesz, miért kéne bárkinek valaki, aki alapból lenézi?

JOKKA21 2011.09.17. 16:04:08

@Csibu78: Köszönöm, nem nagyon ismerkedem.Szerintem nincs jó hely ismerkedésre.

JOKKA21 2011.09.17. 16:04:58

@Virgo1975: És az miért jó, aki ver titeket vagy minden barátnőtök megdugja?Próbálkoznék okos nőnél, ha lenne..:D

dr. gernika 2011.09.17. 17:11:39

@JOKKA21: Okos nő veled nem áll szóba, aranyom.

Virgo1975 2011.09.17. 17:35:20

@JOKKA21: képzeld: NEM JÓ. de tudod, nem csak ilyenek vannak. az a te saját marhaságod, hogy mind férfiből, mind nőből csak egyfajtát ismersz.
azon kívül, gernikának igaza van. okos nő veled nem áll szóba. annál sokkal több esze van.
max. oltogatni...

Чапаев 2011.09.17. 20:06:00

@Csibu78: Naaa, had szégyenkezzek már egy kicsit! Meg akarom őrizni a szocialista erkölcsnek legalább a látszatát! Ígérem, öt perc után abbahagyom! :D

Joe69 2011.09.17. 20:10:18

@Virgo1975:
Gernika definiálhatná egyszer, mi az, hogy okos nő, és ki az, akivel egy ilyen lény szóba szokott állni. Szeretném megtudni, mielőtt tepsire fektetnek..:))

Чапаев 2011.09.17. 20:11:45

@JOKKA21: Az a metroszexualitás, az nekem is izgatja a fantáziám, de még az utolsó metrón is túl sokan vannak ahhoz, hogy az ember ki merje próbálni valami belevaló, öntudatos elvtársnővel! Pedig ez lenne ám a földalatti mozgalom valódi értelme! :D

Чапаев 2011.09.17. 20:15:52

@Joe69: Miért, ha a tepsin tapasztalod meg az okosnőt, az miért baj? Ok, végül is értem, a bádogon fázik az ember segge ... :D

Joe69 2011.09.17. 20:19:27

@Чапаев:
Ismerek egy bombajó kórboncnok csajt, de azér' nem ártana korábban e tudás birtokába kerülni:))

Чапаев 2011.09.17. 20:24:51

Akkor hívj taxit, irány a kórboncnok csaj! Ki tudja, mit hoz a holnap! :D

dr. gernika 2011.09.17. 20:43:05

@Joe69: Okos nők azok a harmincas szinglik, akik rajtad is röhögnek. :D
@Чапаев: :DDD

Almandin 2011.09.17. 22:05:24

@Чапаев: Sajnos a világunk nagyon durva. Ez a cikk még engem is elképesztett, pedig én már szinte semmin nem lepődök meg:
www.zsaru.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=3224

JOKKA21 2011.09.17. 22:53:22

@gernika: Nem baj nem beszélgetésre kellenek, sem társalkodónőnek.:D

@Virgo1975: Majd nem ismerek csak olyat, ha találkozom olyannal, aki nem olyan.:D

@Чапаев: Próbáld egyszer ki, csak nehogy a BKV Figyelőn legyen post.:D

dr. gernika 2011.09.17. 22:57:36

@JOKKA21: Ezért fogsz te életed végéig fizetni a szexért. :)

Virgo1975 2011.09.17. 23:09:22

@JOKKA21: akkor meg mit zavar, hogy nem értelmes, ribanc, stb? úgyse beszélgetésre kell.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.09.18. 03:12:20

@JOKKA21: Valahogy úgy érzem te csak írod ezeket, és nem ilyen vagy! Persze az én megérzéseim... De még nem könyvellek el bunkónak! ;)

Minotaur 2011.09.18. 05:43:11

Khm, nemtom felmerült-e már, de így jár, aki Edda koncerteket nézett '95-ben

Чапаев 2011.09.18. 09:29:07

@Csibu78: Igen?! Majd akkor legyen nagy a szád, ha jössz velem terepmunkát végezni a metroszexualitással kapcsolatos tényfeltáró kutatásokhoz! :D

Чапаев 2011.09.18. 09:35:44

@gernika: Na és, a szükségből még erényt lehet kovácsolni! Ha pl. elmegy a APEH-hez vagy a Fogyasztóvédelemhez dolgozni, nekik hivatali kötelességük próbavásárlásokat végezni a szolgáltatószektorban is! ;)

Чапаев 2011.09.18. 09:41:40

@Csibu78: Te, a bunkók elkönyvelésének mikéntje engem is érdekelne, pláne ha lehet velük a cég adózás előtti eredményét csökkenteni! :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.09.18. 10:32:24

@Чапаев: Lehet úgy, de ahhoz az idegszanatóriumba befektetett eszközként minimum 5 évig amortizálni kell, és még akkor is lesznek csökkentő tételek. :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.09.18. 10:37:46

@Чапаев: "akkor legyen nagy a szád..." IGENIS, ÉRTETTEM! URAM! (szalutál) :))

JOKKA21 2011.09.18. 14:36:02

@gernika: De legalább tudom, hogy akinek fizetek mással is szexel és nem tesz tönkre valami ribi.

@Virgo1975: Azért zavar, mert nem ribancot akarok dugni(kurva még oké).Nekem olyan kell, akit nem dughat meg a fél bed beach.

@Csibu78: Rosszul érzed, könyvelj el nyugodtan bunkónak, bár ne, mert azokra buktok.:D

Чапаев 2011.09.18. 15:51:06

@Csibu78: Ehh, elvtársnő, viccet csinál a pártmunkából! Mondhatni, maga orá... izé, morálisan ingatag! :D

Чапаев 2011.09.18. 15:57:33

@JOKKA21: Szerintem ez a harcos érvrendszer egyre inkább beszűkíti a mozgásteredet, már feltéve, ha egyáltalán komolyan veszed saját magadat! :D Viszont ha igen, akkor az lesz a vége, hogy már csak a papnevelde vagy a Kék Osztriga marad alternatívának! ;)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.09.18. 16:36:58

@JOKKA21:
Beteg neve: Jokka21
Diagnózis: nőgyűlölet
Lehetséges okok:
- Nagyon gátlásos, fél ismerkedni, és/vagy nem volt még nővel. Ahogy telik az idő, egyre frusztráltabb. Frusztrációját a nők mocskos szavakkal való illetésével próbálja levezetni.
- Édesapja, Jokka51 hasonlóképpen vélekedik a gyengébbik nemről, és mivel ezt a szülői példát látta, ő is ezt viszi tovább.
- Édesanyja Jokka51-né megcsalta az édesapját. Jokka51 összeroppant és ez maradandó károkat okozott Jokka21 életében is.
- Elvileg az is lehetséges, hogy a beteg teljesen normális családi háttérben nőtt fel, de élete első szerelme csúnyán átverte, amit a mai napig nem tudott feldolgozni. Ezt erősíthette esetleg, hogy e csalódás egy másik lánnyal megismétlődött.
- Rejtett homofóbia. A páciens a férfi nemhez vonzódik, amit önmagának sem hajlandó beismerni. Próbál nőkkel kapcsolatot fentartani, de ezek felületesek maradnak, törekvése rendre kudarcba fullad. A nőket teszi felelőssé a sikertelenségeiért.

Gyógyulási folyamat várható kimenetele: reménytelen

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.09.18. 16:43:02

@Чапаев: Igaza van elvtárs! Elragadtattam magam! Letérdelek... akarom mondani, meghajlok józansága előtt! ;)

Чапаев 2011.09.18. 17:45:36

@Csibu78: Elvtársnő, az osztályharc fokozódik, csak semmi hajlongás, semmi térdepelés! Meg kell lovagolni minden lehetőséget, amely elősegítheti, hogy a dolgozó osztályok kedvezőbb pozícióba kerüljenek a csúcsra vezető, fáradtságos úton! :D

Joe69 2011.09.18. 20:26:03

@gernika:
Akkor tehát eddig csak buta harmincas szinglikkel volt dolgom..de jó, hogy megerősítettél abban, amit amúgy is tudtam..:))

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.09.18. 20:44:41

@Чапаев: Kedves elvtárs! Szüleimtől mikor elindultam a KISZ-tagság rögös útján egy alapelvet kaptam útravalóul: "ha tehetem segítsek ahol csak tudok, és vegyem le a terhet másokról". Úgy érzem ez esetben igen hasznos tagja lehetek az osztálynak. Kérem elvtárs bízza ezt rám, és míg én lovagolok a lehetőségen, ön csak döljön hátra az irodájában. Ígérem semmi fáradtságot nem fog érezni, csupán csak az eredényeket kell kiértékelnie!

JOKKA21 2011.09.18. 22:56:36

@Csibu78: Ezen nagyon jót nevettem Csibe.:DDD Az az oka, hogy buták a nők és csak a szépfiúk, kigyúrtak, gazdagok, menők és műmájer csírák jók nekik.Nőkkel van a baj nem velem.

@Чапаев: Csapaev komrad!Agglegény vagyok, ha nem akarod, hogy egy csaj kiszúrjon veled kövesd a példám.
Nincs nő=nincs baj.:D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.09.19. 01:59:09

@JOKKA21: Örülök, h tetszett! :D

De amúgy ha valaki valamit eltorzulva lát, ott van probléma! Olyan nincs, h MINDEN nő buta és vagy kurva, vagy ribanc (ez egy torz kép a nőkről). És ezt neked is tudnod kell. Tehát vagy tudod és csak direkt trollkodsz itt (én meg etetem a trollt), vagy nem tudod, és akkor tényleg van veled némi gond!
Na mindegy! Békén hagylak! 

JOKKA21 2011.09.19. 02:20:15

@Csibu78: VV Annamária szimpatikus nekem.:D Őt nem tartom kurvának.Csak akkor etess, ha jól főzöl.:)

Чапаев 2011.09.19. 08:35:35

@Csibu78: Semmi iroda, elvtársnő, semmi iroda, sőt, nem riasztanak a vérrel-verítékkel és egyéb testnedvekkel járó komoly megerőltetések sem! Nekem ott a helyem a bikin... akarom mondani a tűzvonal közelében! :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.09.19. 10:02:23

@JOKKA21: Sajnálatos módon a hölgyet nem ismerem, mivel lassan 4 éve már, h egyáltalán nem nézek tv-t. De ami késik, nem múlik! Hamarosan az internet bugyraiból úgy is elkerülhetetlen lesz, h ne tudjam meg ki ő, és hogyan vélekedik a világról!

Főzni utálok, de a nők azon rétegének, akik nem kurvák és nem ribancok, sajnos muszáj. Ehető...

További szép, kurvákban gazdag napokat kívánok! :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.09.19. 10:06:03

@Чапаев: Biztosíthatom elvtárs tűzvonal az van! Izzik itt már minden!
De félek csak elbeszélünk egymás mellett, és kifutunk az időből. Ha a szükség úgy hozza, én egyedül is megkűzdök az org...osztályért. De azt tudnom kell előre, ha megint csak magamra számíthatok, mivel a kivitelezés előkészületei nagyon eltérőek a két esetben! Kérem mielőbbi válaszát. Erőt, egészséget!

Csibu elvtársnő

Чапаев 2011.09.19. 11:22:26

Egymás MELLETT beszélünk el, elvtársnő?! Ez valami új, ilyesmi nem szerepelt sem a haditervben, sem a pártutasításban! Remélem, ez nem valami trockista elhajlás, mert könnyen a géppuska csöve előtt találhatja magát, és az ebben a túlfeszített helyzeteben nem egy életbiztosítás! ;)
süti beállítások módosítása