Szeretnék más csajokkal is randizni

2011. szeptember 30. 07:42 - csajokespasik

„Elkezdtem őt fotózni, kértem, hogy álljon ki a fényre, hogy jobban érvényesülhessen a szépsége. Kérdezte, hogy mi a tervem a fotókkal, én meg viccből azt mondtam, hogy berakom a többi csaj fotója közé” – ha a hármas szex témát nem sikerül erőltetni a barátnődnek, és nem tudod mi tévő legyél, írj egy posztot nekünk, itt megkapod a magadét! Így tett mai Levélírónk is, aki azt kérdi, hogyan vezesse fel óvatosan szerelmének, hogy jó ideje már a megcsalását tervezi?

 

Hello! Egy olyan problémával fordulnék hozzátok, amivel szerintem már sokan találkoztatok, és ki így, ki úgy oldotta meg. Én 25 éves vagyok és fél éve van egy nagyon aranyos barátnőm. A kérdés az, hogy én szeretnék más csajokkal is randizni… de nem szeretném őt sem elveszteni. Hogyan mondjam el neki? És miért gondolom, hogy hajlandó lenne rá? Azért mert régebben beszéltünk róla, hogy egyszer hármasban csinálhatnánk, de nem lett belőle semmi. És az csak szex. Talán azért nem lett belőle semmi, mert úgy érezhette, hogy a csajoknak megalázó a 2 férfi 1 nő felállás? Vagy a 2 nő 1 férfi… az meg nekem túl jó : D. nem derült ki, mely felállásban szeretné a hármast. Én az utóbbi megoldást preferáltam. Végül maradt vicc szinten az egész, de akkor láttam rajta, hogy izgatja a téma…

Megismerkedtem egy lánnyal, még nem volt semmi. Ebben nem ismerek kompromisszumot, már hogy sutyiban, a barátnő háta mögött… vagy elmondom neki, és úgy, vagy szakítunk, és úgy, de titokban szánalmas, mert úgy érezném magam közben, mintha lopnék. Szóval szeretnék randizni más lányokkal is, de nem tudom, hogyan mondjam el neki. Egyfajta engedélyezett félrelépésre gondolok… sokan most azt gondolhatják, hogy a megcsalás tényét akarom így lemosni magamról… De ha tudja és engedélyezi, (mert hajlandóságot már láttam rá) akkor az nem megcsalás. Nem az én találmányom: más pároknál működik. Tudom, hogy látszólag nem bántódna meg, de érzem, hogy ami köztünk van sokkal mélyebb a puszta testiségnél. Még nem lakunk együtt, nincs semmi anyagi kapocs, csak az érzelmek. Mert szeretjük egymást. De nekem kéne még egy kis szabadság. Azt hiszem, nem kérek sokat. Megtehetném, hogy szakítunk, vagy időt kérek, de nem tudom megtenni, mert iszonyatosan vonzódunk egymáshoz. A legutóbbi találkozásunkkor elkezdtem felvezetni a témát neki, de az utolsó pillanatban visszafordultam: feljött hozzám, én meg elkezdtem őt fotózni – kértem, hogy álljon ki a fényre, hogy jobban érvényesülhessen a szépsége. Kérdezte, hogy mi a tervem a fotókkal én meg viccből azt mondtam, hogy berakom a többi csaj fotója közé. Nevetett. Nevettünk. Látszólag kemény nő, de úgy érzem, ez csak a felszín. Lépjek a témában, vagy hagyjam az egészet, és uralkodjak az ösztöneimen egy harmonikus kapcsolat érdekében?

 
411 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr113266814

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A szerelmem mindig féltékenykedik 2011.09.30. 10:25:13

Az a problémám hogy szerelmem mindig féltékenykedik, pedig én sosem csalnám meg, nem vagyok az a típus. Annyit bizonygattam neki hogy csak őt szeretem! Többször úgy tűnt hogy elhitte, aztán másnap kezdődik elölről, napjában nyolcszor-tízszer felhív hog...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovács Tomi 2011.09.30. 15:39:14

@cyd: Már többször is említettem, te melyik tábort erősíted?:D

@michaela77: Igen ezt elhiszem, én mindig inkább lassítok, ha egy autós valamire készül előttem.:D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.09.30. 15:40:51

@Kovács Tomi: nekem nincs, de én küldtem! *sátáni kacaj*

cyd 2011.09.30. 15:43:08

@Kovács Tomi: Ne reménykedj. Hetero vagyok, már a Capellában is megmondta az egyik művész úr. Vagy hölgy.

michaela77 2011.09.30. 15:44:47

@Kovács Tomi: a piros suzukikkal pedig a jövőben még inkább vigyázz:) Francnak jársz bicajjal, most aggódhatunk itt érted állandóan:)

Kovács Tomi 2011.09.30. 15:45:19

@cyd: Ez a része rohadtul nem érdekel, az érdekel bringás vagy autós vagy-e?

Kovács Tomi 2011.09.30. 15:46:25

@michaela77: Piros és szürke suzuki már ilyen feketelistás nálam.:)))

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.09.30. 15:47:54

@Kovács Tomi: akkor legközelebb megkérem, hogy csapjon is el! Vagy agyon szurkálom a woodoo bábút, amit rólad mintáztam. ehhhehhhehhhh! :P

Kovács Tomi 2011.09.30. 15:51:52

@Bundabandi: Ezzel itt és most minden emberi mivoltodat és méltóságodat elvesztetted a szememben, az egy dolog,h nem bírsz, de ilyet kívánni, gratulálok, kiállítottad magadról a bizonyitványodat...

@michaela77: Megjegyeztelek.:))

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.09.30. 15:53:44

@Ibrahim a tevehajcsár: hát banyek egyetértek és ez a zongoraversenyes gyakorlat... ez valami fantasztikus :) és mennyire igaz.

De amúgy hiába kér tanácsot és hiába kap is tőlünk, úgyis saját bőrén fogja megtapasztalni vagy most, vagy évek múlva.
Ha most nem bír magával, akkor lelép és csajozik össze vissza.
Ha pedig elfojtja magában a vágyat más nők iránt, akkor majd 2-3 év múlva mikor már nem lángol úgy a szerelem, fog félredugni vagy lelépni és addig meg csak kínozza magát és a nőt is.

Szóval apukám ha már érzed hogy más nőkre feláll, akkor vess véget a kapcsolatnak, mert csak hiszed, hogy szerelmes vagy belé.. jobb minél hamarabb túlesni a dolgon.

@Bundabandi: hmm.. :D erre most mit is mondjak? Ez most itt a reklám helye? :)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.09.30. 15:54:20

@Kovács Tomi: aki nem érti a viccet, vessen magára! :P

Na jó hétvégét mindenkinek! :*

michaela77 2011.09.30. 15:55:04

@Bundabandi: szerintem nem viccből rühell téged, hanem komolyan, kár hozzászólnod, nem nagyon értem ezt az erőlködést:)

michaela77 2011.09.30. 15:59:29

@Kovács Tomi: félni azért ne kezdj, de légy óvatos... *gonosz tekintet*

Frigyesur (törölt) 2011.09.30. 16:03:32

@michaela77: Ejnye no, csak en tulorazom onszorgalombol. Szep mondhatom. Ti piacgazdasag szegyenei! :D

@cyd: Most mar csak az a kerdes, hogy minek nezett: ferfinak vagy nonek? :))

Kovács Tomi 2011.09.30. 16:04:56

@michaela77: Majd a hátam mögé nézek, olykor-olykor *ravasz mosoly*

michaela77 2011.09.30. 16:05:58

@Frigyesur: én is aaannnyiiraaa szeretnék túlórázni, hogy növeljem a gdp-t, na de napi 8 órában sem tudok micsinálni, mit csinálnék túlórában?:)

dr. gernika 2011.09.30. 16:08:34

@Kovács Tomi: :D Á, soha ki nem találnám. :)

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.09.30. 16:09:13

@Frigyesur: Ha vigasztal akkor elárulom, én is dolgozom még, de nem túlóra. Egyszerűen csak sztahanovista vagyok :D

@michaela77: dehogynem érted te ezt :) tudod jól: erőlködésnek nyögés a vége... :D

Frigyesur (törölt) 2011.09.30. 16:09:23

@michaela77: Leginkabb nem elmondani ezt a fonokeidnek :)))

dr. gernika 2011.09.30. 16:09:42

Aki szeret és tud idült izomlázat masszírozni, különös tekintettel vádlira, jelentkezzen nálam priviben.
kösz.

michaela77 2011.09.30. 16:12:19

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): gondolod ő is már csak azért jár futni, hogy lihegést halljon?:)

@Frigyesur: na jó, de majd negyedéves bevallások tájékán meg két napi munkát fogok megcsinálni egy nap alatt:)

@gernika: én inkább jótanácsot tudok adni idült izomláz elkerülésére: ne fuss!:)

Frigyesur (törölt) 2011.09.30. 16:14:26

@gernika: De, biztosan. Elarulod? :)

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): Vegre valaki! Latjatok, igy kell ezt csinalni. Ilyen az, amikor valaki kotelessegtudattal rendelkezik.
:D

dr. gernika 2011.09.30. 16:16:32

@michaela77: Áhá, versenytárstól nem fogadok el tippet, a futásnak köszönhetem, hogy másfél hónap stagnálás után megindult lefele a súlyom. :D
A hurkakolbászhoz hozzáfűzve: nyugi, mi az éjjel kb. 1-kor melegszendvicspartiztunk, hagyományos magos kenyérrel és bóti provence-i szendvicskrémmel, azután hogy az ebéd meg eredeti orosz pelmenyi volt, az meg olyan mint a tortilla, csak sokkal-sokkal finomabb. Szóval ma rá sem merek állni a mérlegre, majd holnap, a mai futás+torna kombó után. :)

Frigyesur (törölt) 2011.09.30. 16:17:24

@gernika: Tudok, na jo, annyira nem szeretek, de aggodom, hogy megint elkezdenel fixirozni, mint multkor, amikor talalkoztunk :))) Ilyenkor nem kell semmit csinalni, csak latvanyosan jelezni a kulvilagnak, hogy te igen, nagyon kemeny voltal, azert van izomlazad. (Legalabbis en ezt szoktam :))

@michaela77: Hatpersze, kedves michaela, hatpersze.

michaela77 2011.09.30. 16:19:13

@gernika: :) Finoman hangzanak:) Én képes vagyok éjszaka az általam elkészített téliszalámis melegszendvicsből csak egyetlen falatot enni, az íze kedvéért:)
De szerintem nálad ez még rásegít majd a futásra és még gyorsabban fogsz fogyni!:D

@Frigyesur: jóvan, nem kell elhinni, amíg nem te vagy a főnököm:)

Frigyesur (törölt) 2011.09.30. 16:19:25

@gernika: Uuu, az a melegszendvicskrem nagyon kiraly. Multkor azon eltem, aztan megint vettem, de a szemet eltort, konzervnyito meg nincs. Nagyon morcos tudok lenni, ha nem jutok a kajahoz, amit elterveztem :x
Nard nem szokta azt csinalni, hogy raall hatul a merlegre? :)

Frigyesur (törölt) 2011.09.30. 16:21:03

@gernika: Nem en. :S

@michaela77: Szerencsedre kizart dolog, hogy valaha is az legyek. Nem egy ligaban jatszunk :)

Frigyesur (törölt) 2011.09.30. 16:22:51

En lustasaggal fogytam. Lusta voltam elmenni kajaert. Priman mukodik :D

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.09.30. 16:22:58

@michaela77: nem arra gondoltam, hogy Bundabandi meg K.T. futni mennek, vagyis még az is lehet de nem attól fog nyögdécselni :)

@Frigyesur: neeeem.. ilyen az amikor a főnököd azt mondja, hogy: -akkor ezt és ezt meg ezt, ja és ezt is csináld meg légy szíves.
-Okés, mikorra kellene?
-TEGNAPRA!

michaela77 2011.09.30. 16:22:59

@Frigyesur: én nem sportolok...;) Szétcsapnál köztem, ha a főnököm lennék?:D

dr. gernika 2011.09.30. 16:26:42

@Frigyesur: Nem férnénk rá egy mérlegre. :) Hat lóval is nehéz ráállítani, magától nem tenné, mióta az allergiagyógyszer visszahízlalta.
Ígérem, hátat fordítok vagy becsukom a szemem, míg a vádlimat gyúrod, bár múltkor sem fikszíroztalak, csak beleültél a látóterembe. :D
Tényleg nem vágod, kinek alapítani a kovácstomi utálós klubot a facebookon? :D

dr. gernika 2011.09.30. 16:29:20

@michaela77: Amikor egyedül eszem, én is meg tudom állni, de Nard mellett nem lehet.
Az ilyen zabák engem is hátráltatnak a fogyásban, de néhanéha azért megengedhető szerintem, ha az ember nem akarja magát valami gladiátoriskolában érezni.

Frigyesur (törölt) 2011.09.30. 16:29:24

@Anakin Solo (a.k.a. Ape): Bah.

@michaela77: Az eleg baj kerlek. Igaz, en mar nagyon regota keszulok ra szigoruan mentalisan, de szerettem magam fittnek, erosnek erezni (nem jelenti azt, hogy az is voltam, de szerettem ugy erezni :)).

Miazhogy. De igazabol utalnek barki fonoke lenne. Minel kevesebb emberrel kell kommunikalnom, annal jobb. Szerencsere efele tartok :D

Errol jut eszembe, Egy úr az űrből-ben volt "Én például transzcendentálisan teniszezek." :)))

2011.09.30. 16:31:21

posztoló egy ostoba barom - ez volt már ?

Frigyesur (törölt) 2011.09.30. 16:32:55

@gernika: Ooo, azt egyesek profi tesokaja ugy oldotta meg, hogy finoman ralepett csak a labujjaval, es nem is eszleltem mitol vagyok 70 kilo :D

Nocsak, nocsak, Nardy csajszi hiu noci lett a sulyara? :))

Jahperszepersze. Mer' en pont olyan vagyok. Aki beul mas latoterebe. Pont.

Jaaaa. De ha komolyan utalja az nem vicces :D
Most elkepzeltem, hogy Kytia fotoira miket tennek az utalo klubban :D

Kovács Tomi 2011.09.30. 16:32:59

Zseniális, h van google maps okostelefonra is.:D

michaela77 2011.09.30. 16:34:01

@gernika: egyedül én is simán megállom, főleg, hogy nem veszek semmi olyat otthonra, ami elcsábíthatna:)
De a leendő exem általában nyolckor nem éhes, ne csináljak semmit, kilenckor sem, biztos nem, majd 11-kor majdnem éhenhal és akkor rendelünk pizzát vagy csinálok melegszendvicset:)

@Frigyesur: azt mondják soha nem késő elkezdeni, úgyhogy én várok még egy kicsit:)

michaela77 2011.09.30. 16:35:00

@Kulics: nem tudom így pontosan volt-e, de eddig sem vállveregetést kapott.

michaela77 2011.09.30. 16:35:44

@Kovács Tomi: zseniális, mennyire nem tud felizgatni sem a google maps sem az okostelefon:) Pedig amúgy szenzitív nő volnék:)

Frigyesur (törölt) 2011.09.30. 16:38:01

@gernika: Kitty ram is rossz hatassal volt, most lemondok a javara hozzaalas van. Annyira nincs etvagyam :S

@michaela77: Optimista vagy a te korodban :))

Kovács Tomi 2011.09.30. 16:40:12

@michaela77: Nekem is csak azért kell, h utvonalat tervezzek vele, amúgy semmi másra nem használom a google mapset, az okostelefont igen.:D

michaela77 2011.09.30. 16:42:38

@Kovács Tomi: tényleg igaz, hogy csak a butáknak van okostelefonjuk?:D

Kovács Tomi 2011.09.30. 16:44:00

@michaela77: Fingom sincs, nekem azért van, mert az előzőt ami nem volt okos, elhagytam, pedig nagyon szerettem..

Hurri Kán 2011.09.30. 16:45:45

@michaela77:
Én azért nem veszek okostelefont, nem akarom, hogy okosabb legyen a telefonom, mint én. :)

michaela77 2011.09.30. 16:47:10

@gyvy: akkor te nokia 5110-t se vegyél:D

cyd 2011.09.30. 16:49:34

@Kovács Tomi: hülye kérdés. közlekedő

@gernika: lusta vagyok privit írni

Hurri Kán 2011.09.30. 16:49:57

@michaela77:
Á, nekem már a 2110-es is túl összetett volt. Az a sima, fémtárcsázós fekete bakelittelefon, az igen, na azzal még boldogultam. :D

cyd 2011.09.30. 16:53:24

Mai napi tanulság: a forgalmiban lévő lakcímre küldik a bírsághatározatot (azért nem kaptam meg, mert az még az előző lakás) és 15 év vezetés után kaptak az első gyorshajtásomon
Pont filóztam, hogy mit is csináljak 30 rugóval.

dr. gernika 2011.09.30. 16:54:35

@michaela77: Nard detto, súlyosbítva azzal, hogy ő ebédelni se nagyon szokott napközben, este pótol be mindent. Télen azért kerekedtem ki ilyen szépen, mert önkéntelenül ugyanannyit ettem én is, mint ő.
Tegnap vittük magunkkal egy puccparádéra a fényképezőgépet, amin megtaláltam a karácsonyi fotókat, óanyám.. :S
@Frigyesur: Miért nincs étvágyad?

Kovács Tomi 2011.09.30. 16:57:36

@cyd: És mi bajod a bringásokkal?:D

dr. gernika 2011.09.30. 17:04:25

@Frigyesur: :D
Igen, beleültél a látótérbe, te meg a dekoltázs, ami lehet olyan mély, hogy a hetero tekintetet is vonzza. :D
@cyd: *lustán odanyújtja a jobb vádliját*

cyd 2011.09.30. 17:08:28

@Kovács Tomi: Ki mondta, hogy bajom van?

@gernika: Ja hogy virtuális masszázs is elég? Akkor nincs izomlázad :P Egyébként is teccet vóna gondoskodni az oxigén ellátásról, meg utána rendesen nyújtani

Kovács Tomi 2011.09.30. 17:13:44

@cyd: Úgy tűnt, de, ha nincs akkor bocs, h benéztem.:)

Frigyesur (törölt) 2011.09.30. 17:14:26

@gernika: Ha nem edzek, akkor nincs, mer' ugye ellustult kocka eletforma. Idegeskedes, sok teendo, rosszkedv, ilyesmik. Kidobom a rendelt kajat, egyszeruen nem esik jol. :S

@cyd: Hogy beleokoskodjak: meg nem tudjak mi okozza az izomlazat, ergo nem nagyon lehet ra okosakat mondani, se preventive, se terapiasan. Es gernika nagyon macso, nagyon kemeny volt, teljesen termeszetes ez most nala. :P

Frigyesur (törölt) 2011.09.30. 17:16:00

@gernika: Jo, ugy teszek, mintha meggyoztel volna, bogyoske :D

cyd 2011.09.30. 17:16:27

@Kovács Tomi: Semmi extra, de a 2kerék vs. 4kerék örök gyiloktéma én meg itt szocializálódtam, ahol lement párszor :)
forum.index.hu/Article/showArticle?t=9016937

dr. gernika 2011.09.30. 17:17:24

@cyd: Brühühü. Akartam én levegőt venni, de nem kaptam. :( Najóvan, 1 óra múlva megyek és ráfutok. Meg nyújtok.

Frigyesur (törölt) 2011.09.30. 17:19:26

@gernika: "Akartam én levegőt venni, de nem kaptam." :DDD
Ha Nardot is megrugdosod, tutira elmulik, bizd csak ide :)))

cyd 2011.09.30. 17:21:14

@gernika: Jól van ne nyígjál, azért virtuálisan megmasszírozlak, na adsza azt tejsavós pacskerodat, kapsz rá egy tíz ujjas gyilkolászást. Jajongani, sziszegni ér.

@Frigyesur: Túlórázó, renyhe orvosdoktorokra most nem adunk :P

dr. gernika 2011.09.30. 17:29:14

@Frigyesur: Áááá, nem vált be. :)))
@cyd: Áuuuu! *szisssz*

Frigyesur (törölt) 2011.09.30. 17:31:24

@cyd: Mondja ezt egy...? :P

@gernika: :DD Mert nem csinaltad eleg ideig. Folytasd csak :)))

Frigyesur (törölt) 2011.09.30. 17:38:39

Nyah vegeztem a felevel, arrivederci :)

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.09.30. 18:15:53

@Frigyesur: Felével? És abbahagyod? Mi lesz a GDP-vel? Dolgozz még! :D

hany eves a kapitany 2011.09.30. 19:37:05

@gernika: Nekem anno az első spinning óra után annyira beállt a combom, hogy őrület. Kb egy héten keresztül nem múlt az izomláz, bármivel próbálkoztam. Aztán bekentem a Bengay nevű sportkrémmel, másnapra elmúlt. Úgyhogy szerintem próbáld ki, szuper jó.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.09.30. 19:42:15

@gernika: RE :)

@hany eves a kapitany: Az is jó. Egy időben nem lehetett kapni.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.30. 19:47:57

Na, én leszek az utolsó ontopic hozzászóló:

Ha én akarnék 3as felállást, akkor az így nézne ki: Me Myself and I. :D Asszem ezzel kimerítettem a postot :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.30. 21:12:01

@michaela77:

Ezt módszert már kipróbálta :P Nem sok sikerrel! :)

dr. gernika 2011.09.30. 21:12:07

@hany eves a kapitany: Ismerősen cseng, lehet van is otthon. Köszi!
@Köldökszösz (csodalampa): Szintén, örülni fogsz. :)
@michaela77: Óigen kösziköszi, ezt én mindig is tudtam, sosem álltam le az étcsokievéssel, a legkeményebb fogyókúra alatt sem. Azt azért hozzá kell tennem, hogy a csoki nem helyettesíti a tornát, ha így lenne, soha meg sem híztam volna.

michaela77 2011.09.30. 21:13:19

@Nard: @gernika: hú de egyszerre, nincs nektek valami közötök egymáshoz?:D

JOKKA21 2011.09.30. 21:37:11

Hát öcsém én csak egy lánnyal szeretnék randizni, de para van.:)

Frigyesur (törölt) 2011.09.30. 21:58:43

@Nard: :DD Es az a szep, hogy ezt Nard komolyan gondolja :))

indapass90210 2011.09.30. 22:05:58

@Zs*******: nem, mert én is jártam úgy, hogy kicsi volt :D

JOKKA21 2011.09.30. 22:26:52

Tré, hogy le kell nyűgözni a nőket randin és könyörögni nekik, hogy eljöjjenek.

Ibrahim a tevehajcsár 2011.10.01. 01:27:14

@michaela77: Wow! Kár, hogy alapvetően a mandulás-mazsolás a kedvencem, nem pedig az étcsoki! De azért azt is szeretem! Akkor aszondod, álljak le a fekvőtámaszokkal, és egyek helyette étcsokit két pofára, mint a kölyökgólya?
:)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.10.01. 01:31:51

@Kovács Tomi: Nincsen, de ha ez neked jobb közérzetet okoz isten bizony máris indulok a pirosszuzukiboltba és veszek egyet! Na, milyen vagyok? Ugye, hogy rendes?
:)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.10.01. 01:34:47

@JOKKA21: Nem akarlak kiábrándítani, de:
1. Ha már könyörögni kell neki, hogy elmenjen randizni veled, akkor gond van;
2. Ha érzi rajtad a parát, az nem jó jel! A csajok általában nem azt szeretik érezni, hogy parázol tőlük (dominák bőrszerkóban, korbáccsal a kezükben persze kivételek).

michaela77 2011.10.01. 06:44:55

@Ibrahim a tevehajcsár: szerintem te egyél csak étcsokit, én meg tudományos kísérletbe kezdek és edzés helyett tejcsokit eszem, hátha bebizonyosodik, hogy az is jó:)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.10.01. 07:00:57

@michaela77: Megdumáltuk! De van egy rossz hírem: én roppent bizalmatlan természetű vagyok, ezért biztos ami biztos, vettem az előbb mandulás mazsolásat is! Ja, de abból egyet már meg is ettem!
:)

michaela77 2011.10.01. 07:01:57

@Ibrahim a tevehajcsár: kérlek azonnal szólj, ha izomlázad lesz tőle:)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.10.01. 07:28:57

@michaela77: ok, megettem, ahogy említettem, és most halálravált arccal várom az izomlázat!
:)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.10.01. 07:30:11

@michaela77: Egyébként mi a francot csinálsz itt szombat hajnalban? Nem tudsz aludni?
:)

michaela77 2011.10.01. 07:40:14

@Ibrahim a tevehajcsár: ez volt itt az utolsó éjszakám, ma költözöm át végleg, izgatott vagyok és nem tudok aludni.
Neked mi a mentséged?:)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.10.01. 07:49:31

Nekem? Ó hát az nagyon egyszerű! Tudod, én Napóleon elveinek megfelelően élek. Ő pedig azt mondta, hogy: "4 órát alszanak a férfiak, ötöt a nők, hatot pedig csak az idióták.". Szóval én már így is idiótának számítok!
:)

JOKKA21 2011.10.01. 21:18:17

@Ibrahim a tevehajcsár: Nem tőle parázom, hanem attól, hogy elkúrom, mert nagyon bejön nekem és szeretném, ha ő lenne életem megkeserítője.

Father Justice (törölt) 2011.10.02. 10:17:44

@JOKKA21: Ha a megkeserítést szó szerint gondoltad, nem lesz itt semmi probléma. Nyilván másnak is nagyon bejön a nő, ezért ha érzékeli rajtad a görcsölést, az akarást, a parázást, esetleg bekerülhetsz a pasifelhőjébe. Márpedig ennél nagyobb keserűség hosszabb távon nincs is - pláne, ha a felhőben nem a sunázós pasi szerepét szánja neked. :)

Joe69 2011.10.03. 01:50:24

A posztoló egy hülye fasz. Félrekúrást nem szokás bejelenteni, azt csinálni kell. Na persze miután már van kihez viszonyítva félrekúrni. A csajszi sem fogja tájékoztatni, ha félrekefél. Márpedig fotóztatni mással is fogja magát, és nem csak fotóztatni.

Persze , már egy csomó poszt volt itt, ahol csaj vezette fel tökugyanezt, csak hát úgy volt eufemisztikusan előadva, hogy izé, vívódik, kit válasszon,meg hát ugye a párhuzamos pasiztatás, nagyobb farok, vagy nagyobb buksza, stb. Viszont őt senki sem nevezte patkánynak..

JOKKA21 2011.10.03. 01:52:26

@Father Justice: Sunázásra nem vagyok nekik jó, mert nem vagyok hejjaspaseeka.
süti beállítások módosítása