„Eltelt így 3 hónap és már kezdett idegesíteni a dolog, hogy ez a kis csaj minden alkalommal felhúz, majd fittyet hány az erekciómra” – ha három hónap múlik el az első szex nélkül, akkor azt még fejen állva is kibírod hat hónap távlatából. A fiú felszed a neten egy lányt, kölcsönös a vonzalom, minden, de a lány fél évig nem áll annak a kötélnek, amire a fiú lassan felköti magát a nagy türelmi idő alatt. Most megtudhatod, hogy a türelem néha nem terem semmit…
Ruhasex live.
Fel vagyok készülve rá, hogy ma sokan jót fognak nevetni rajtam, de megérdemlem. 24 éves vagyok, fiú. A neten ismerkedtem meg kb. fél évvel ezelőtt egy lánnyal. Már bíztató jel volt, hogy a fotócsere után nem húztuk az időt hosszadalmas levelezéssel, egészen pontosan 2 hétig leveleztünk. Ennyi szerintem amúgy is elég. Aztán jött a személyes tali. 6 órán át beszélgettünk egy belvárosi kávézóban. Jól éreztük magunkat. Utána rögtön írt, hogy helyes vagyok, előtte én mondtam neki ugyanezt. Hát, minden jel kedvezőnek bizonyult.
Aztán jött a második randi, majd a harmadik, és a többi… mindegyiken nagyon jól éreztük magunkat. Majd egyik alkalommal felhívtam magamhoz. Smároltunk és hagyta magát … szóval, hagyta, hogy a kezem testének minden domborulatára elkalandozzon. Ám egyszer csak stop. Jó, jó, nem akarok tolakodni, majd legközelebb. A következő alkalommal is csókolózunk, s hagyja magát… de megint stop. Eltelt így 3 hónap és már kezdett idegesíteni a dolog, hogy ez a kis csaj minden alkalommal felhúz, majd fittyet hány az erekciómra (pedig tudta, hogy jelen van, khm... mert rávezettem, sajnos csak gatyán keresztül – nem kapta el a kezét : DD ). Eleinte arra gondoltam, hogy biztos van valami betegsége, ami még nem múlt el és ezért akar várni. Szóval kezdtem unni, hogy a szexuális aktusaink ruhában zajlanak és sorozatosan hoppon maradok. Próbáltam beszélni vele, de azt mondta, hogy nincs semmi, „csak nem akar sietni”. És ez így megy már régóta… Már 6 hónap sex nélkül vagyunk. Nagyon felizgatott, nem bírnám csak úgy eldobni most, hiszen kíván engem… csak valamiért nem akar tovább menni. Nem tudom, mit jelent nála a nem sietni akarás… Most rólam aztán igazán nem lehet elmondani, hogy olyan szexőrült vagyok, aki rögtön az ágyba cibálja a lányt és ajtóstul ront a házba… szerintem nincs még egy srác Pesten, aki ennyire türelmes volna hasonló helyzetben.
Az utolsó 100 komment: