Megcsalom a feleségem. Ő is engem

2011. november 28. 07:47 - csajokespasik

„Bepasizott megint. Tudom, ki a csávó, nem is rossz fej, nálam azért gyengébb eresztés. Egyáltalán nem fájna, ha néha jól érezné magát vele” - a nyitott házasság néha egész jól működik, tehát nem minden félrelépés robbant szét egy kapcsolatot. De mi van akkor, ha egy szerelem-féle fellángolás felborítja az addigi kényes egyensúlyt és az asszony komolyan veszi a játékot? Posztolónk félelmei valóra válni látszanak, mert elfogynak a szavak és elkomolyodik a játék.

 

A feleségem gyönyörű, okos nő. Szeretjük egymást. Megcsalom. Ő is engem. Egyetemista korunk óta, 18 éve vagyunk együtt. Egy tízéves fiúnk van, házunk, autóink, relatíve jó állásunk. Szeretjük egymást, szeretünk együtt lenni, összeillünk. Jó a szex is. Mégis megcsaljuk egymást. 38 évesek vagyunk. A feleségem jó, ha 30-nak néz ki. Megfordulnak utána a pasik. Engem is mindig szerettek a nők, állítólag ún. helyes fiúnak számítok. Visszahallottam, hogy sok ismerős nő úgy tart számon, mint az álomférjet, aki biztos nem csalja meg a feleségét. Pedig 18 év alatt többször voltam mással. Leginkább az újdonság iránti kíváncsiság, a pillanat varázsa hozta össze ezeket az alkalmi dolgokat.

Sokat utazom, az alibim lényegében folyamatos volt. Többnyire nem is én szedtem fel a csajokat, inkább hagytam magam. Aztán persze, amikor élesbe fordult az ismerkedés, már én nem engedtem veszni hagyni a lehetőséget. A magam számára felállított szabályok szerint a harmadik alkalom egyben az utolsó is volt mindig. Nem akartam szeretőt, kapcsolatot, bújkálást, állandó otthoni hazudozást. Volt, amikor nehéz volt lelépni egy-egy lánytól, de tudtam, hogy nem szabad folytatni. A csajozás mindig hullámokban jött. Volt olyan év, amikor 5-6 lánnyal is voltam, aztán három évig semmi. Megjelent például az első ősz hajszálam, beparáztam, rögtön felszedtem egy nyár alatt három fiatal lányt egymás után. Az egyik egy ismert tévés műsorvezető volt, visszagondolva csak az vonzott benne, hogy képes voltam befűzni, miközben száz pasinak folyt utána a nyála. Aztán lenyugodtam, és nem ismerkedtem senkivel jó darabig. Néha kedvem volt hozzá ugyan, de tudatosan leállítottam magam. Amikor terhes volt például, vagy később, amíg vissza nem nyerte a versenysúlyát, nem csajoztam, azt árulásnak tartottam volna. Amikor a munkahelyén flörtölni próbált vele minden pasi, és ezt élvezte is, akkor nem éreztem lelkifurdalást. Hazudni kellett persze így is, leginkább elhallgatni dolgokat. Soha nem beszéltem vele ezekről, fájt volna mindkettőnknek. Fel sem merült bennem soha, hogy elhagyom egy másik nő miatt, hogy nem vele élem le az életemet. A fiúnk mellett őt szeretem a legjobban a világon. Közben tudtam, hogy néha neki is volt más az életében. Láttam az apró jeleket, és volt, hogy konkrét bizonyosságot is kaptam a párhuzamos kapcsolatáról. Ügyetlenül konspirált, de nem akartam, hogy lebukjon. Volt különbség az ő ügyei és az enyémek között. 18 év alatt öt pasijáról tudok, de mindegyik hónapokig tartott, az egyik talán egy évig is. Szerelem-féle fellángolás nekem is volt többször, de elmúlt hamar, elfojtottam. Ő viszont szerelmes lett mindig, hagyta végigégni a dolgokat. Tudtam, hogy a végén lélekben is visszajön hozzám, de azért féltem, hogy egyszer nem tud majd szakítani. Szóval így telt az életünk. Mostanáig. Bepasizott megint. Tudom, ki a csávó, nem is rossz fej, nálam azért gyengébb eresztés. Egyáltalán nem fájna, ha néha jól érezné magát vele. Azt persze nem szívesen látnám, ahogy lefekszenek egymással, de ha nem kell tudnom a részleteket, ez sem zavar. Szavam sem lehet. Pontosan tudom, hogy kell az embernek az új, az ismeretlen izgalom. Szóval nem ez a baj, csak az, hogy látom, kezd belehabarodni a pasiba, és ettől szenved. Ideges, zavarba jön mindentől, sírva fakad a filmeken, sms-ezik egész este, aztán ki is törli az összeset a telefonjából, mintha megnézném. Hallom, ahogy a barátnőjével arról beszél telefonon, hogy szenved, nem akar hazugságban élni. Most érzem először, hogy elveszíthetem. Tudom, hogy a mostani ügy attól is más, hogy azt hiszi, mindjárt 40 éves lesz, és már nem fog kelleni senkinek. Ez hülyeség persze, de ettől így érzi. Félek, hogy ha elmondom neki, hogy nem kell paráznia, nem kell hazudoznia, nincsen semmi baj, akkor rontok a helyzeten. Akkor ki lesz mondva, hogy 18 évig megcsaltuk egymást. Ezzel nem tudna szembe nézni, a neveltetésébe nem férne bele egy nyitott házasság. Inkább elhagyna. Így viszont szenved, és lehet, hogy egyszer csak nem bírja tovább, összeroppan, és ő mond el mindent. Aztán azért lép le. Meg akarom tartani.

 
686 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr173417466

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hogyan tudok túllépni azon, hogy megcsalt? 2011.11.28. 13:38:18

Egy 8 éves kapcsolat áll mögöttem a párommal. Nagyon szerettük egymást, ő volt az a férfi akivel el tudtam az életemet képzelni és most is ő az akivel le tudnám élni és el tudom képzelni, hogy együtt fogunk megöregedni. Rengeteg veszekedés van mögöttün...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cyd 2011.11.28. 22:25:08

@Kytia: Ezt én akartam elsütni :(

2011.11.28. 22:25:25

@ST83:
Nem éltem még át ilyet (nem tudok róla, hogy megcsaltak. Én meg nem csaltam meg senkit), de simliskedtek már, és inkább ne tudtam volna meg, minthogy akkorát csalódjak valakiben amekkorát csalódtam. A csalódás érzését, mikor olyanban csalódsz aki fontos számodra, és akiről nem gondolnád sokkal rosszabb szerintem mint ha nem tudok bizonyos dolgokat. Én ilyen csalódást nem akarnék senkinek sem okozni, ezért is mondom, hogy saját magamban rendezném le és megkímélném a másikat a fájdalomtól és attól,hogy utána ezzel a tudattal éljen.
Nah ez elég zavarosra sikeredet.

kiraaaaa 2011.11.28. 22:25:56

@JOKKA21: csak kíváncsi voltam, mire alapozod állításod. De akkor volt puding próbája.

_Ω_ 2011.11.28. 22:29:39

@allegravelli: Ezzel teljes mértékben egyetértek.

Egyébként időben kicsit visszaugorva @pollio: hozzászólására, még annyit hozzátennék, hogy attól, hogy valamit nem próbáltam ki, még előfordulhat, hogy igenis el tudom dönteni, hogy szeretnék-e úgy cselekedni, vagy sem. Ehhez önismeret szükséges. Én pl. tudom, hogy nem viselném el, ha más döngeti az asszonyt, továbbá amit irányába érzek, abba nem fér bele az, hogy én más nőket hajkurásszak. És nem azért nem fér bele, mert más nőket hajkurászni így önmagában rossz dolog lenne, de ez nem spenót, hogy kóstolgassuk!

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.11.28. 22:29:39

@JOKKA21: Kedves tőled. Ma inkább bújós kedvemben vagyok. :)

kiraaaaa 2011.11.28. 22:32:58

@"Zsu": ez nekem baromságnak tűnik.
Akit szeretek,azzal őszinte vagyok. Nincs mellébeszélés, azt gondolom.

KJ4prez 2011.11.28. 22:40:59

@"Zsu": a csalódás nem más, mint szembesülni a másikkal szembeni elvárásaid hamisságával. ha csalódsz, az nem a másik hibája. a te hibád, mert mást gondoltál róla, mint ami.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.11.28. 22:46:35

@Bohumil Stejskal: Két kedves puszi... Csak, mert te is kedves vagy. Miért, nem kell? Akkor visszaveszem! :)

(lehet picit nyálas lett az arcod. töröld a pólódba.)

Bohumil Stejskal 2011.11.28. 22:57:40

@Picicsibe: Éééén kedves? Jesszusom, hova kerültem?:)

_Ω_ 2011.11.28. 23:01:35

@Bohumil Stejskal: Mwahahahahahahaha! (Sátáni kacaj (tm) ) Még nem is sejted!

Ibrahim a tevehajcsár 2011.11.28. 23:43:10

@pollio: Ismét eltelt egy újabb gyönyörű nap az életemből úgy, hogy azzal a jóleső érzéssel mehetek aludni: ma sem éltem hiába, tanultam valami újat. Kész szerencse, hogy nem csak ilyen defektes, erkölcsi, érzelmi és stilisztikai selejtek járnak ide, mint mi, hanem ilyen okos, intelligens, liberális és főleg toleráns emberek is, mint te. Remélem a posztoló is sokat okult a kommentedből, elvégre ő azért tette fel ide az esetét, mert arról akart hallani, nem pedig arról, hogy neked mi a véleményed rólunk.

Neked pedig posztoló: 38 éves vagy, tetszik vagy sem, az a kategória, akinek 1-2 éven belül már a 20 éves lányok is csókolomot fognak köszönni (ha ez eddig még nem történt meg). Van családod, fiad, egzisztenciád, feleséged, .... és hazugságban telt az életed. Legfőbb mércéd az volt, hogy te vagy-e jobb pasi, vagy az aki éppen "felpróbálta" a feleségedet, és van-e olyan kétbites "tévéceleb", akit viszont te próbálhatnál fel. Tetszik vagy sem, ezt az életedet már el...tad. Hiába lépsz és borítasz mindent akár te, akár az asszony, már nem leszel ismét abban a helyzetben soha, hogy tiszta lappal nulláról indulj. Egy dologban reménykedhetsz. Abban, hogy Buddha nem tévedett és van reinkarnáció, mert akkor talán még lesz egy esélyed, hogy nullláról indulva újrakezdd és másképp csináld. Ennyi volt, így jártál.

pretty kitty 2011.11.28. 23:45:33

@Picicsibe: LOL ... kocike, de jen a vodkatol isz jol be tudok am aludni ;)))

Ibrahim a tevehajcsár 2011.11.28. 23:47:45

@Picicsibe: Kiclanyocka kaliforniai személyiségének lassan lejár a munkaideje és mehet kondizni, nem biztos, hogy ezt már hallja. De azért mindenképp gesztusértékű volt tőled! Szép álmokat!
:)

pretty kitty 2011.11.28. 23:48:20

@Ibrahim a tevehajcsár: "Egy dologban reménykedhetsz. Abban, hogy Buddha nem tévedett és van reinkarnáció"

Szajnalom, ninc. Eccel elunk, udhod mosz kell jol cinalni, kulonben bachatod az egeccet!

Αphelion 2011.11.28. 23:51:06

@Ibrahim a tevehajcsár: 3pm in California man. Ezz still a long fuckeen day!

Ibrahim a tevehajcsár 2011.11.28. 23:52:49

@Kiszlanyocka: Öööö....úgy látszik tévedtem. Kiszlanyocka még nem ment el kondizni. Tudom, hogy nincs, csak a posztolót próbáltam megvigasztalni. Remélem sikerült!
:)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.11.28. 23:54:12

@Aphelion: Fú! Ez félelmetes! 1x ez, 1x az... Lassan már azt hiszem, csak mi ketten vagyunk itt. Te, sok, sok, sok(k) nick alatt, meg én a Picicsibe. :D

Ibrahim a tevehajcsár 2011.11.28. 23:54:17

@Aphelion: Akkor visszaküldöm a telefonom, mert az 15:53-at mutat Kaliforniára!
:)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.11.29. 00:01:28

@Picicsibe: Ne reménykedj! Én nem ő vagyok!
:)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.11.29. 00:03:12

@Picicsibe: Ja, és épp most főztem egy finom japán zöld teát! Meghívhatlak egy csészére? (Minden hátsószándék nélkül csak úgy, mint a későnfekvők egyikét).

pretty kitty 2011.11.29. 00:12:19

@Ibrahim a tevehajcsár: Mien tipuszu a keculek? Valami lohadtul el lehet lajta bacodva teli/nyali idocamitasz udileg.

www.worldtimeserver.com/current_time_in_US-CA.aspx

Ibrahim a tevehajcsár 2011.11.29. 00:18:52

@Picicsibe: Én? Mihez adtam én ötletet? Én kizárólag ezzel az egy nickkel vagyok itt fenn (régebben ugyanezzel au index fórumon is kommenteltem, de egyszer megmondtam valakinek a véleményem a polidiliben és azt hiszuem kitiltottak, mert azóta ott nem bírok belépni. Szóval nincs másik).

@Kiszlanyocka: A készülék tipusa igazából indifferens, de lehet, hogy a téli/nyári időszámítást tényleg nem figyeli, mert nincs miért. Az itt nem játszik. Mondjuk úgy, hogy egy dupla billentyűzetes (azaz billentyűzet is van, meg érintő képernyős is) GPS-szel, internettel meg egyéb baromságokkal.

_Ω_ 2011.11.29. 00:20:05

@Picicsibe: Á, a gonosz hacker és az ő programozó énje semmilyen módon nem kompatibilis, egy személytől nem származhatnak!

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.11.29. 00:22:30

@_Ω_: Te lennél a gonosz hacker? :D
Mindenkinek van gonosz énje. Ezzel nem győztél meg. ;)

pretty kitty 2011.11.29. 00:22:46

@Ibrahim a tevehajcsár: Jatszik a teli/nyali melt maszkol telnek at. Van oan h 9 ola az eltolodasz, van oan h cak 8 ola. De mal mijisz atteltunk a telile meg ok isz atteltek, coval moszt 9 ola, azaz mikol itt ejfel van akkol Nigga Boyeknal delutan 3.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.11.29. 00:24:55

@Ibrahim a tevehajcsár: Csak mert, h vele kapcsolatban írtál... Gondoltam tán azért mert... Csak egy futó gondolat volt. :)

(iszom már a teát? csak hogy tudjam.)

_Ω_ 2011.11.29. 00:25:29

@Picicsibe: Hmm... Igazad van! Most Micimackósan a fejemet ütögetve ("Gondolj! Gondolj!") megpróbálom bemagyarázni magamnak, hogy valójában nem is létezem...

Hoppáhoppá! Siker! :P

Ibrahim a tevehajcsár 2011.11.29. 00:28:07

@_Ω_: Arra a programozóra azért én nagy téttel nem fogadnék. De nincs is jelentősége. Tudod ez itt egy virtuális tér (pont te ne tudnád?), és mindenki olyan "személyiséget" vesz fel, amilyet éppen úri passziója tart - még Aphelion/Kiszlanyocka is. A 97% SCJP-ről eddig egy bemondás tanuskodik mindössze, az pedig ugye még az ultiban is kevés. Leellenőrizni sem tudod, sem azt, sem azt, hogy épp honnan netez, ami éppúgy lehet tényleg Kalifornia, mint Vecsésalsó. De ennek nincs is jelentősége. Én elfogadok mindenkit olyannak amilyennek épp el szeretné adni itt magát. Nem zavar, úgy sem találkozom vele soha IRL. Ettől kezdve pedig mindegy.
@Kiszlanyocka: Itt nem térnek át soha semmiről semmire.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.11.29. 00:28:49

@_Ω_: "Micimackósan a fejemet ütögetve"

Hát milyen pasi jön a MM-val? :DDD

Ibrahim a tevehajcsár 2011.11.29. 00:29:20

@Picicsibe: Drága! Már a második csészével is kitöltöttem neked is, meg magamnak is!
:)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.11.29. 00:31:37

@Ibrahim a tevehajcsár: Jesszus, egész éjjel pisilni fogok! :D

De nagyon finom (ezek szerint). :)

_Ω_ 2011.11.29. 00:34:12

@Picicsibe: Vártam a kérdést! Olyan, aki kompatibilis a Kiszlanyocka személyiséggel! :P
20 GOTO 10 ?

@Ibrahim a tevehajcsár: Pedig az összes közül neki van a legnagyobb esélye arra, hogy átvegye a hatalmat szegény Aphelion elméje fölött :P SCJP ide vagy oda.
Egyébként engem sem zavar, hogy ki kinek szeretne látszani, néha én is beszállok a játékba, ha épp kedvemre való. IRL találkozóra én sem számítók egyikükkel sem, on-line meg vagy szórakoztat az illető, vagy nem, és ennyi.

Ibrahim a tevehajcsár 2011.11.29. 00:35:26

@Picicsibe: Igen. Egy hónapja kaptam egy partneremtől a kiállításon (tudják, hogy "zöldteafan" vagyok, és gyakran kapok ajándékba. Van itthon jó néhány kilónyi különböző fajta, de japán csak ez az egy. Igaz ebből két dobozzal).

_Ω_ 2011.11.29. 00:35:49

@_Ω_: ehh... nem vagyunk mi olyan számítók, én csak számítok. :P

Αphelion 2011.11.29. 00:38:17

@_Ω_: "IRL találkozóra én sem számítók egyikükkel sem"

En nem zarnam ki hogy valamikor megigyak egy sort veled IRL. ;)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.11.29. 00:40:20

@_Ω_: Egy időben az IBM-nél az "agyilag" leginkább leterhelt vezető programozókat időről időre elküldték pihenni, hogy be ne csavarodjanak.
:)

_Ω_ 2011.11.29. 00:40:54

@Aphelion: Kizárni én sem zártam ki... De milyen az már, amikor önmagával sörözik az ember?

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.11.29. 00:43:37

@_Ω_: Egy valamit tisztázzunk. Én nagyjából az vagyok aki... Ebből neked illenék tudnod, h kurváranemérteksemmit az ilyesmiből: "20 GOTO 10" Rákeresek, h ne tünnyek má' hülyének. Erre az egyetlen értelmes szó: basic. :DDD
Na, a baszásról legalább van némi fogalmam. :P

Ibrahim a tevehajcsár 2011.11.29. 00:47:18

@Picicsibe: Ne fáraszd ilyesmivel az agysejtjeidet ilyen későn. Ez egy hurok a programozásban. Nem kell vele foglalkozni Visszaugrás az egyik előző programsorra.(egyébként némi angol tudás birtokában sem nehéz megfejteni go to: menj ...a definiált helyre)

pretty kitty 2011.11.29. 00:47:30

@Picicsibe: "Na, a baszásról legalább van némi fogalmam."

Azafontooooosz! :)))

_Ω_ 2011.11.29. 00:48:44

@Picicsibe: Gratulálunk, ön NYERT! Tapasztalatot...
Mellesleg tiszta volt eddig is, és ez tetszik is benned. Eredeti, trágár, vágatlan. Persze nagyon nem olyan, mint én, de épp ettől érdekes.

Ibrahim a tevehajcsár 2011.11.29. 00:48:49

@Picicsibe: :)))) Kis hamis! Nem kutakodunk mások IRL világában! Az október végi kiállításon.
:)))

Ibrahim a tevehajcsár 2011.11.29. 00:51:45

@_Ω_: "Persze nagyon nem olyan, mint én, de épp ettől érdekes. "
Érdekes, hogy egyesek ilyen későn is csípőből ilyen trágár stílusban tudnak reagálni egy egyszerű GOTO utasításra.
:))))

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.11.29. 00:53:47

@Ibrahim a tevehajcsár: Fene! Pedig direkt semmi szmájlit nem tettem oda, h ne legyen feltűnő, hátha kapásból válaszolsz. :D

Októberi végi... Ehh! :)

pretty kitty 2011.11.29. 00:55:30

10 GOTO 50
20 bla bla bla
50 aludni kene bazmeg

Ibrahim a tevehajcsár 2011.11.29. 00:56:10

@Picicsibe: Kapásból válaszoltam. De ennél többet nem szívesen árulnék el róla. Ennyire azért nem vagyok könnyen csőbe húzható!

:))))

_Ω_ 2011.11.29. 00:56:58

@Picicsibe: pedig nemrég még azt mondtad, erről legalább van némi fogalmad... Most akkó' mé' ne? :P

Ibrahim a tevehajcsár 2011.11.29. 00:57:32

@Kiszlanyocka: ???? You still have a plenty of time today before sleeping!

_Ω_ 2011.11.29. 01:01:14

@Ibrahim a tevehajcsár: elemezd már kicsit azt a programot... Egyrészt, ő szövegelés nélkül elhúzna aludni, hiszen kihagyja a 20-as sort, ami ennek a blognak a lényege! Másrészt csak kéne, de ammeg inkább vasoxid lesz...

Ibrahim a tevehajcsár 2011.11.29. 01:02:05

@Picicsibe: Egyébként nem csak a BASIC-ben, hanem egy csomó más programnyelvben is használják a "feltétel nélküli ugrás" utasítást (meg persze a feltételest is).

Ibrahim a tevehajcsár 2011.11.29. 01:04:09

@_Ω_: Ja, azt értettem, de én arra írtam, hogy amennyiben elhúz, akkor sem aludni, hisz ott még csak délután 4 óra, ha az előbbi eszmefuttatását a téli/nyári időszámításról figyelembe veszem.

Ibrahim a tevehajcsár 2011.11.29. 01:07:22

@Picicsibe: Te ilyen könnyen zavarba jössz? Jó neked! Én utoljára 5 évesen jöttem zavarba, mikor rájöttem, hogy a csokimikulás üres belülről.
:)

_Ω_ 2011.11.29. 01:07:46

@Ibrahim a tevehajcsár: No mindjárt ráeresztek egy crawlert erre a blogra, összeszedetem vele, milyen időpontokban szokott előfordulni Aphelion, és mindjárt kiderül az igazság a nyugati parttal kapcsolatban... Vagy inkább mégsem, annyira azért nem érdekel, hogy 5 percet rászánjak. :P

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.11.29. 01:10:59

@Ibrahim a tevehajcsár: Hát én már csak ilyen kis izéke vagyok. Nézd csak meg a képemet. Ott is lesütöm a szemeimet... :))

És am miért jó nekem? Olyan nagyon szeretnél zavarba jönni? :)

_Ω_ 2011.11.29. 01:14:56

@Picicsibe: Mondja a harcicsibe! :)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.11.29. 01:15:54

@_Ω_: Elég, ha legközelebb, mikor saját magadat sörözni hívod, óvatosabb leszel.Erre egyébként már én is gondoltam, de tényleg nincs jelentősége. Pont tegnap jutott eszembe, mikor megjelent itt a blogon, mert az kb. reggel 5-és 6 óra között volt a nyugati parti időszámítás szerint.
:)))

Ibrahim a tevehajcsár 2011.11.29. 01:17:57

@Picicsibe: Nem különösebben, de néha hatásos lehet egy ellenkező nemű egyeddel folytatott beszélgetés közben, ha az ember váratlanul egy "zavarba hozó" kérdésre el tud pirulni.
:))

_Ω_ 2011.11.29. 01:22:26

@Picicsibe: Köszi! Régi szép emlékeket ébresztett... (Meg rájöttem, hogy milyen öreg is vagyok már... Ezért kevésbé köszi, de a tények makacs dolgok, azokkal is jó tisztában lenni, szóval még mindig pluszban van a köszi.)

Ez esetben pedig:
Jó éjt, Csibe!

Ibrahim a tevehajcsár 2011.11.29. 01:23:20

@Ibrahim a tevehajcsár: Bocsi, tévedtem. Még nem volt éjfél a nyugati parton.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.11.29. 01:25:28

@_Ω_: Öreg? :D

Jó éjt, Omega. Szép álmokat!

Ibrahim a tevehajcsár 2011.11.29. 01:26:07

@Picicsibe: Hát azért egy jó nagy pofontól lehet, hogy piros lennék, de azt igyekezni szoktam nem kiprovokálni. Mi volt az a szám, nekem is mondjátok már meg (itt nem műxik a jutúb meg egyéb hasonló videomegosztók).

_Ω_ 2011.11.29. 01:29:34

@Picicsibe: A mai fiatalok valahogy így képzelik ezt:
www.youtube.com/watch?NR=1&v=rBDnwSVjoFY
Nagyon tanulságos...

@Ibrahim a tevehajcsár: Jóóóóóéjt gyerekek! Búcsúzik a Füles mára! Bújjatok ti is be hamar a jó puha ágyba! Brummm...

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.11.29. 01:30:42

@Ibrahim a tevehajcsár: Ó, te szegény! Dolgozol? :/

A Fülesmackó vége.

"Jó éjt gyerekek, búcsúzik a Füles (Csibe) mára... Bújjatok ti is be hamara a jó, puha ágyba. Brumm (csipp)"

Köszi a teát! Szép estét. :)

_Ω_ 2011.11.29. 01:33:33

@Picicsibe: Nem, csak most szállodában alszik, mert külföldön van a kiállítása okán... Vagy megint vacakol a WiFi a karavánszerájban, illetve Abdul már megint belerúgott a proxy szerverbe és az bosszúból bekapcsolta a szűrést...

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.11.29. 01:33:55

@_Ω_: Jájj! Durva. De azé' picit nevettem is. :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.11.29. 01:35:34

@_Ω_: No, ezen opciók nem jutottak eszembe. :)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.11.29. 01:41:53

@_Ω_: "Abdul már megint belerúgott a proxy szerverbe és az bosszúból bekapcsolta a szűrést... " Az utóbbi. De itt a sivatagban nincs is net. Csak egy WI FI lopóval (a józsefvárosi piacon vettem, mikor legutóbb arra jártam) felkapcsolódok a Mohammed WI FI-jére. Mindenkinek jó éjt!

@Picicsibe: Neked is jó éjt!
:)

_Ω_ 2011.11.29. 01:43:55

@Ibrahim a tevehajcsár: Wifilopótök, eh?
Jó éjt!

@Picicsibe: Még egyszer jó éjt neked is!

dr. gernika 2011.11.29. 01:57:05

@TBal: Mert csak ez a két véglet van?

neoteny · http://word.blog.hu 2011.11.29. 03:57:35

Én csak azt nem értem hogyha akkora nagy sirályság a "nyitott házasság" (amiről a posztban egyébként szó sincs), akkor miért vergődik itt Bélánk? Annyira nyitottak voltak hogy asszonyság épp' esik kifelé; nem ez a "nyitottság" lényege?

Bohumil Stejskal 2011.11.29. 06:34:27

@_Ω_: Pokol?Az is valami? (legyint) :)

2011.11.29. 11:21:24

Nekem az nem tetszik, hogy ilyen életet él a csávókám és azzal nyugtatgatja magát, hogy nem baj, hogy félrekúrok, az asszony is megtette.

Na ja barátom, csakhogy a nők nem így működnek. Nekik ez nem csak félrekúrás. Ha már idáig eljut akkor ott van érzelem, de mindenképp több mint testi vágy.

A posztodból egyértelműen látszódik, hogy csak magadra figyeltél 18 éven keresztül. Asszonyodnak valami hiányzott és te észre sem vetted. Talán pont te. Sokat utazol, sejtette, hogy valami nem kerek. Talán hamarabb tudta a te ügyeidet mint ahogy te észrevetted, hogy neki vannak ügye. De mivel szeretett nem akarta felfújni. Inkább homokba dugta a fejét, aminek az lett az eredménye, hogy keresett olyat aki őrá figyel. Eddig nem találta meg. Lehet hogy most viszont olyan ember van a képben aki megadja neki amit minden nő akar. Totális, kizárólagos figyelmet, odaadást, tiszteletet. Ezek mindegyike többet jelent egy nőnek, mint a jó szex.

pollio 2011.11.29. 11:34:23

@allegravelli: Én szívem szerint sokszor kipróbálnám, hogy milyen valakit megölni. Csak félek a következményeitől, ezért nem teszem meg. És a következmények alatt qrvára nem a rendőrséget meg a börtönt kell érteni, hanem a saját lelkiismeretemet. Nem akarok úgy járni, mint Ágnes asszony (pedig őt nem kapták el a csendőrök). Nem hazudom azt, hogy azért nem próbálom ki, mert erkölcsileg elítélem, blabla. Hanem bevallom, és nem tagadom, hogy sokszor vannak ilyen gondolataim, de tudom, hogy ha megtenném, utána még szarabbul érezném magam, ettől _félek_, és ezért nem teszem meg.

"Az vesse rá az első követ, aki közületek nem bűnös"-azaz aki soha nem kívánt még meg aktuális partnerén kívül mást, aki soha nem szokott gondolni még csak a lehetőségére sem, hogy megcsaljon valakit, mert _tudja_, hogy az mivel jár. De honnan tudná, ha nem próbálta? Sehonnan. Valójában arról van szó, hogy csak _sejti_, hogy ő szarul érezné magát, ha kipróbálná, és ezt a szar érzést nem vállalja be. Pedig lehet, hogy egyébként vágyik a kipróbálására, csak a következmények több hátránnyal fenyegetnek, mint amennyi előnnyel a a dolog kipróbálása kecsegtet. "de jó lenne azzal a csajjal/pasival aki itt ül szembe a metrón, de hát az gáz, mit szólna a párom (pitlibe, még be kéne vállalnom egy konfliktust, meg el is veszíthetem), nem merem."
De akkor ezt kéne mondani, az őszintét, nem a gizdát. "Igen, én is gondoltam rá, de nekem nem fér bele, nem vállalom, szarul érezném magam utána, és az nekem nem kell", nem pedig a poszter ilyenolyan módon elqrta.

Legelső hozzászólásomban egyébként nem volt név, vagy utalás előző hozzászólásra, tehát akinek nem volt inge, az gondolom nem vette magára.

Kedves poszter: azzal, hogy leírtad ezt a dolgot, megtetted az első lépést, hogy szembenézz magaddal. Nem rontottad el az életed. Azokkal a paraméterekkel, amikkel eddig rendelkeztél, nem volt esélyed másképp cselekedni, ezért nem vagy hibás. Most ébredtél fel - innentől kezdve vagy felelős. Hibád nem elrontása semminek, hanem lehetőség a fejlődésre. Hajrá!

Maddness69 2011.11.29. 13:25:47

Sziasztok!
Péter kb. 1 éve ismertem meg a randivonalon. A második randin bevallotta, hogy nős. Majd szétdurrant az agyam. Roppant idegesítő, ha egy újabb akadály bukkan fel. Gondoltam, ott is hagyom rögtön, de láttam, hogy nagyon küzdene értem. Jól van! Lássuk, hogy mit tudsz...
Belevágtunk, de bevallom, hogy kicsit már elment a sráctól a kedvem. A két randi alatt elég jól felmértem, hogy mire is számíthatok tőle. Van ebben rutinom nekem elhihetitek, nem vagyunk már a 20-as években.;) Lássuk mire is lesz jó nekem ez a srác.:)
A szex jó volt vele, tényleg rendesen bánt velem. El is döcögött volna ez a kapcsolat, ha nem lett volna az örökös nyavalygása. Nem vagyok a pszichológusa. Bevallom elértem egy bizonyos pontra, amikor már nagyon a terhemre volt az örökös siránkozása. Ekkor döntöttem el, hogy dobom.
Ez a srác ennyi volt, jöhet a következő.
Hogy egy szívtelen ribanc lennék?! Dehogy, még házassági tanáccsal is elláttam útravalóul. Jó voltam hozzá, végig. Jó lenne, ha már nem zaklatna. Itt a vége részemről.
Egyébként a Randivonalon találtok Picurka néven.:)

Maddness69 2011.11.30. 00:04:25

Már megbocsássatok... Több helyen is olvasom, hogy ha egy nő félre@, akkor ott van érzelem. Ne legyünk naivak, kérem szépen! Nem csak a férfiak szeretik a sex-et kötöttségek nélkül. A mai óra véget ért. Mindenkinek világos volt a tananyag?:D:D:D

negondolkozz!majdénmegmondom! 2011.12.01. 11:58:10

@Maddness69: Ja, ezt úgy írja a sok nagyokos, mintha a nők kevésbé lépnének félre. Akkor viszont felmerül a kérdés, hogy a férfiak kivel csinálják? Netán egymással? :D

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.12.02. 12:09:00

@Picicsibe: Persze értem én, és azt hiszem igazad is van. De ettől még én becsülöm ha valaki őszintén leírja az érzéseit. Még akkor is, ha valószínűleg ez egy virtuális blog, és a posztok 90%-a nem igazi. Sőt, tiszteletben tartom mások véleményét, ha az eltérő az enyémtől, és fikázni én is szoktam. Egy dolog azonban idegesít, és nyilván ez az én hülyeségem, de az mindig felba*sz, ha kijelentő módban, nem véleményként hanem tényként valaki leszúr olyan erkölcsi alaptételeket, melyek középpontjában ő maga áll, és az attól bármely irányban állókról a legelvetemültebb stílusban ítélkezik. Közben meg az van, hoyg az egész nem ér ennyit, amit most is írtam róla...

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.02. 12:14:29

@Legelő Őse: Fú. Kellett pár másodperc, mire rájöttem, h ezt most nem a mai poszt alatt írottakra reagálod. :)

(mert, h először a mailboxban olvadtam)

Meg tudom érteni, h idegesít. Mindenkit más idegesít. De ez nem baj. :)

Maddness69 2011.12.02. 13:13:00

@negondolkozz!majdénmegmondom!: Felesleges misztifikálni a női szexualitást. Az úrinő álarca mögött ott a ribanc csak lehetőleg ne sokan tudják.:)
Sajnos van tapasztalatom, talán túl sok is.
Az érzelmi hátteret pedig pont az nyújtja, aki kitart és neveli a srácokat, amíg az asszonyka "túlórázik".:D:D:D
Bizony, ilyen is van. Nem csak a férfiak ilyen dolgozósak.:D:D:D
süti beállítások módosítása