A feleségem gyönyörű, okos nő. Szeretjük egymást. Megcsalom. Ő is engem. Egyetemista korunk óta, 18 éve vagyunk együtt. Egy tízéves fiúnk van, házunk, autóink, relatíve jó állásunk. Szeretjük egymást, szeretünk együtt lenni, összeillünk. Jó a szex is. Mégis megcsaljuk egymást. 38 évesek vagyunk. A feleségem jó, ha 30-nak néz ki. Megfordulnak utána a pasik. Engem is mindig szerettek a nők, állítólag ún. helyes fiúnak számítok. Visszahallottam, hogy sok ismerős nő úgy tart számon, mint az álomférjet, aki biztos nem csalja meg a feleségét. Pedig 18 év alatt többször voltam mással. Leginkább az újdonság iránti kíváncsiság, a pillanat varázsa hozta össze ezeket az alkalmi dolgokat.

Sokat utazom, az alibim lényegében folyamatos volt. Többnyire nem is én szedtem fel a csajokat, inkább hagytam magam. Aztán persze, amikor élesbe fordult az ismerkedés, már én nem engedtem veszni hagyni a lehetőséget. A magam számára felállított szabályok szerint a harmadik alkalom egyben az utolsó is volt mindig. Nem akartam szeretőt, kapcsolatot, bújkálást, állandó otthoni hazudozást. Volt, amikor nehéz volt lelépni egy-egy lánytól, de tudtam, hogy nem szabad folytatni. A csajozás mindig hullámokban jött. Volt olyan év, amikor 5-6 lánnyal is voltam, aztán három évig semmi. Megjelent például az első ősz hajszálam, beparáztam, rögtön felszedtem egy nyár alatt három fiatal lányt egymás után. Az egyik egy ismert tévés műsorvezető volt, visszagondolva csak az vonzott benne, hogy képes voltam befűzni, miközben száz pasinak folyt utána a nyála. Aztán lenyugodtam, és nem ismerkedtem senkivel jó darabig. Néha kedvem volt hozzá ugyan, de tudatosan leállítottam magam. Amikor terhes volt például, vagy később, amíg vissza nem nyerte a versenysúlyát, nem csajoztam, azt árulásnak tartottam volna. Amikor a munkahelyén flörtölni próbált vele minden pasi, és ezt élvezte is, akkor nem éreztem lelkifurdalást. Hazudni kellett persze így is, leginkább elhallgatni dolgokat. Soha nem beszéltem vele ezekről, fájt volna mindkettőnknek. Fel sem merült bennem soha, hogy elhagyom egy másik nő miatt, hogy nem vele élem le az életemet. A fiúnk mellett őt szeretem a legjobban a világon. Közben tudtam, hogy néha neki is volt más az életében. Láttam az apró jeleket, és volt, hogy konkrét bizonyosságot is kaptam a párhuzamos kapcsolatáról. Ügyetlenül konspirált, de nem akartam, hogy lebukjon. Volt különbség az ő ügyei és az enyémek között. 18 év alatt öt pasijáról tudok, de mindegyik hónapokig tartott, az egyik talán egy évig is. Szerelem-féle fellángolás nekem is volt többször, de elmúlt hamar, elfojtottam. Ő viszont szerelmes lett mindig, hagyta végigégni a dolgokat. Tudtam, hogy a végén lélekben is visszajön hozzám, de azért féltem, hogy egyszer nem tud majd szakítani. Szóval így telt az életünk. Mostanáig. Bepasizott megint. Tudom, ki a csávó, nem is rossz fej, nálam azért gyengébb eresztés. Egyáltalán nem fájna, ha néha jól érezné magát vele. Azt persze nem szívesen látnám, ahogy lefekszenek egymással, de ha nem kell tudnom a részleteket, ez sem zavar. Szavam sem lehet. Pontosan tudom, hogy kell az embernek az új, az ismeretlen izgalom. Szóval nem ez a baj, csak az, hogy látom, kezd belehabarodni a pasiba, és ettől szenved. Ideges, zavarba jön mindentől, sírva fakad a filmeken, sms-ezik egész este, aztán ki is törli az összeset a telefonjából, mintha megnézném. Hallom, ahogy a barátnőjével arról beszél telefonon, hogy szenved, nem akar hazugságban élni. Most érzem először, hogy elveszíthetem. Tudom, hogy a mostani ügy attól is más, hogy azt hiszi, mindjárt 40 éves lesz, és már nem fog kelleni senkinek. Ez hülyeség persze, de ettől így érzi. Félek, hogy ha elmondom neki, hogy nem kell paráznia, nem kell hazudoznia, nincsen semmi baj, akkor rontok a helyzeten. Akkor ki lesz mondva, hogy 18 évig megcsaltuk egymást. Ezzel nem tudna szembe nézni, a neveltetésébe nem férne bele egy nyitott házasság. Inkább elhagyna. Így viszont szenved, és lehet, hogy egyszer csak nem bírja tovább, összeroppan, és ő mond el mindent. Aztán azért lép le. Meg akarom tartani.