Körülöttem már mindenki megnősült!

2012. január 24. 07:48 - csajokespasik

„Csak azért vállaljuk be, hogy az eltűnt sörözéseket vasárnap délutáni közös gyereklegeltetés és társasjátékozás váltsa fel??” - Levélírónk sajnálja, hogy a családot alapított barátai eltűntek mellőle és már csak a mókuskerék van, kocsmázás helyett. A kérdés így hangzik: van-e élet a család után?

 

Sziasztok! Nem lesz túl érdekes poszt, maximum annak, aki éppen a mai magyar családi kapcsolatok kialakulásából írja a szakvizsgáját. : ) Én 36 éves vagyok, a barátnőm pedig 35. Öt éve vagyunk együtt, közös fedéllel a fejünk fölött. Azt látjuk, hogy körülöttünk, az ismeretségi körünkből, a nagy többség már családot alapított, gyerekük van, vagy éppen folyamatban. A baj nem is ez, csak annyi, hogy túl komolyan veszik ezt az egész családozást. A barátaim korombeliek, és amint megnősültek, elindult a mókuskerék, elmaradtak a jó kis sörözések, közös programok, minden. Persze, nem hirtelen, fokozatosan kopott ki.

Egyre nehezebb elhívni őket bármire is, mert mind húzzák a szájukat, hogy „jaj, nincs idő, meg jaj, az asszony nem tud jönni, a gyereket el kell hozni, sok a dolgunk” stb. A család teljesen beszippantotta őket. Nekem is sok a dolgom! Pontosabban nekünk, mert a barátnőmmel többet dolgozunk, mint egészséges lenne, mindketten ígéretes karriert építünk… családra nem is lenne idő. Éppen ezért, nem is erőszakoljuk magunkra. De mellette nekem mindig volt (van és lesz) időm a barátokra. A párommal a munkánk miatt nem gondoltunk még a komolyabb jövőtervezésre. Léteznek érthetetlen dolgok: pl. van egy barátunk, aki agyondolgozza magát, tele van tartozással és mégis megnősült… mert a nője azt mondta neki, hogy már nagyon szeretné… Oké, én is szeretnék egy bőrüléses Bentley-t … nagyon… DE nem telik rá. Persze, ha eladom a házam meg az anyám házát, akkor megvehetném. De az következetlenség lenne. Egy nagy hülyeség… De ezzel a jelenséggel, hogy így nevezzem, a párom is így van. Ő sem akarja a családosdit és ő sem érti, miért tűntek el emiatt a barátaink. Bennem a mai napig él az a szülői (vagy társadalmi) regula, hogy „Kapd már össze magad kisfiam, mindjárt 40 leszel!” - És akkor mi van? Jön a rendőr és elvisz, hogy: „hé, maguk még nem családosodtak le, biztos bűnözők!” És a baráti kapcsolataim eltűnése kapcsán egy kicsit magamat (magunkat) is féltem. Csak azért vállaljuk be, hogy az eltűnt sörözéseket vasárnap délutáni közös gyereklegeltetés és társasjátékozás váltsa fel?? Ennyit akartam csak. Nem sok rágnivaló van rajta, de bízom benne, hogy akad majd némi magyarázat.

 
701 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr373742986

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vajnágh Domokos: Villanyszerető 2012.01.24. 11:48:23

Megint bizsergést érzett. Ott legbelül. A vágyak, melyek napközben békésen szunyókáltak láthatatlan rejtekükben, az este közeledtével előbújtak és kígyóként tekergőztek rajta. Érezte selymes bőrüket, amint végigsiklottak végtagjain, s kúsztak egyre csa...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Tyne folyó déli partja 2012.01.24. 20:15:50

csak szólok a posztírónak, hogy olyan 35-36 felé már család nélkül is kevesebb lesz az éjszakai sörözés, kocsmatúra. olyan egyszerű okból, hogy másik életkorba, életszakaszba ért. ha gyerek is van, akkor pláne. elég egyértelmű, és érthető, hogy az lesz fontosabb, nem a sörözés a haverokkal.

trey82 2012.01.24. 20:16:02

There is no point for men to marry women in this modern age, or live with them, or share money or credit with them, or get them pregnant. All these things are lifetime financial traps for men. (the exceptions are people who are strict Muslims, strict Jews, or strict Christians). Men and women are best served now by having separate private worlds. Generally, men have no obligation to work themselves to death for a woman these days.

pretty kitty 2012.01.24. 20:19:14

@Somaka: "Gyerekkel szar az élet, de gyerek nélkül még szarabb!..."

Ha nyomi vad akkol id isz ud isz cal, annyi jeccel bisztosz ;)))))

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.01.24. 20:22:43

Kicsit későn szállok be, de a poszternek igaza van. Nekem a hétvégén lett elegem az egészből, amikor a hatévest már nem értem utol a sípályán. Ezer szerencséje, hogy a sörömbe még nem ivott bele.

Somaka 2012.01.24. 20:24:37

@Kiszlanyocka: te vagy rá a példa ;-)))

pretty kitty 2012.01.24. 20:25:42

@penelope garcia: Te meg vedd le mal a cemuveged mel kulva lohejeszen nezel ki benne :P

pretty kitty 2012.01.24. 20:30:36

@_Ω_: "Mindenki önigazol, különben el kellene ismernie, hogy elszúrta az életét."

Ehh ... esz aki mindent jol cinalt az eleteben??

_Ω_ 2012.01.24. 20:32:39

@Kiszlanyocka: Aki mindent jól csinált, annak az önigazolása egybevág a valósággal, vagyis az idézett állítás még mindig érvényes, csak nála sosem jön az "elszúrta" rész.

pretty kitty 2012.01.24. 20:33:51

@trey82: En a vodka mellett maladok, az tutijooooooo!!!!! :)))))

pretty kitty 2012.01.24. 20:35:26

@_Ω_: OK ... akkol en isz onigazolok, "cupelkiszlanyvadooooook!!!" ... asztan 20 ev mulva maj viccatelunk a temala, kivanci vadok hol fogok taltani jakkol :))

pretty kitty 2012.01.24. 20:45:34

@trey82: "Generally, men have no obligation to work themselves to death for a woman these days."

Okej ... bat faking vimin filz glejt, daznit? ;)))))

pretty kitty 2012.01.24. 20:47:56

@Csokis: "Kicsit későn szállok be"

Szoszekeszooooooooooo!!!!!!!!! :)))

"Nekem a hétvégén lett elegem az egészből, amikor a hatévest már nem értem utol a sípályán."

Edzzel bazmeg akkol tucc maj szijelni :PP

"Ezer szerencséje, hogy a sörömbe még nem ivott bele."

Nejaggodd majd a vodkadba jisz belejicogat ha kicit nadobb lecc ;)))))

EasyBenefits 2012.01.24. 20:57:15

@gernika, @zsu, @tőzegmalac:thx

@csokis: :))

Princesa-Romy 2012.01.24. 21:01:37

Nőként mondom, hogy a gyerekekre (családi elfoglaltságokra) hivatkozás a legtöbb esetben kifogás!

1. Igaz, még nincs gyerekem, de a szüleimnek volt (én) és gyerekkoromban igen sűrűn jöttek hozzánk vendégek / mentünk mi is ide-oda és nem csak rokonokhoz! Oké, ahol nagyon pici a gyerek, az más. De kb. óvodáskortól felfelé aki akar, az gyerekkel együtt is tud programokat csinálni.

2. Vannak országok, ahol elképzelhetetlen, hogy egy család elzárkózzon a barátoktól és a külső kapcsolatok ápolásától csak azért, mert van gyerek.
"Jobb helyeken" nincsenek túl merev szabályok, hogy este 7-kor fürdetés és 8-kor alvás, meg hogy nem beszélgetünk hangosan (napközben), mert nem tud aludni a gyerek. Érdekes módon ezek a gyerekek jókat alszanak pl. a babakocsiban, miközben az anyukájuk egy lármás étteremben, kávézóban tereferél a barátnőivel. És ha nem kerülnek 20:00 előtt ágyba, vagy éjszakára a nagyi marad velük, attól sem éri őket egészségkárosodás.

Nem is csodálkozom, hogy itt a férfiak többsége annyira ódzkodik a gyermekvállalástól...
De azért van egy jó hírem, hogy lehet ezt másképp is csinálni. A rossz hír, hogy Mo-n mások a szokások.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.01.24. 21:03:21

@Kiszlanyocka: Eddzen a franc, öreg vagyok én már ahhoz. Inkább karizomra gyúrok, akkor a sörömet még sokáig meg tudom védeni.

Αphelion 2012.01.24. 21:07:04

@Princesa-Romy: +1! Azt meg ki nem szarja le h Mo-n mik a szokasok, majd mi megvaltoztatjuk oket! ^5

pretty kitty 2012.01.24. 21:07:51

@Csokis: "Inkább karizomra gyúrok"

Jolteceeeeeeed!!!!! Imadom a kidolgozott bicepceket :)))

_Ω_ 2012.01.24. 21:17:39

@Kiszlanyocka: Igazi karizmatikus egyéniség lesz... :)

VOGAben 2012.01.24. 21:17:54

Semmi pánik! A haveroknál ~4-5 év után beindul az első válási hullám. Ha jól összehangoljátok a csapat egyik fele a páros, a másik a páratlan hétvégéken ráér majd sörözni, bandázni megint.

pretty kitty 2012.01.24. 21:19:35

@_Ω_: Hihihi :))) Kalizma-tikusz!! :)))))

fogyókúra 2012.01.24. 21:31:00

@Csokis:
Na ja. Amikor megszülettek a skacok, azon morfondíroztunk az apjukkal, hány évig leszünk kénytelenek hozzájuk alkalmazkodni. Az addigi pörgős, túrázós-síelős-sportolós életünket az ő életkoruk miatt a teljesítményükhöz csökkenteni.

Idén bevallom, pofára estem, a 7 és 9 éves gyerekeim jobban/szebben/gyorsabban úsznak, mint én, a kirándulásokon rajtam nevetnek, hogy nem bírom hegymenetben az iramot (gyakorlatilag felfutnak bármelyik hegyre), a síelésnél a gyerek nevetve integet vissza, hogy majd megvár a felvonónál...

Azt hiszem, még 1-2 év, és már nem visznek minket magukkal. ;-)

Akkor újra mehetünk bulizni és sörözni. :-)))

trey82 2012.01.24. 21:44:09

@Kiszlanyocka:

kiverni kenyelmesebb es ingyer van, raadasul a net 90%-a folyamatosan fejlodo tartalommal a kiszolgalasomon dolgozik 24/7

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.24. 21:50:45

@_Ω_: Am ezt az önigazolós részt én sem értem...

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2012.01.24. 22:10:01

@Princesa-Romy: hallottam egy olyat, hogyha a gyerek zajban alszik el, nem fog felébredni. De ha csönd van amikor elalszik és utána zajonganak, arra fölébred.

Nehéz hosszászólnom a témához, mert a posztolónál bő tíz évvel fiatalabb vagyok. (24) Azt viszont világosan látom, hogy nagyon sokan állítják be beképzeltnek, holott ők maguk is azok, legalábbis olyan módon osztják ki. Persze ez egy összeszokott kommentelőgárda és itt láthatóan így divat, én viszont azt mondom, hogy önteltség tekintetében az vesse az első követ aki ismeri az alázat fogalmát!

35-36 évesen ez lehet érzelmi éretlenség, de bő tíz évvel fiatalabbként egyelőre én is így gondolom, hogy előbb stabil háttér, és majd a többit utána. A karrierépítés (értsd: normális anyagi háttér megteremtése oly módon hogy szereted is a munkád) pedig egyre későbbre és későbbre tolódik.

Elemózsia 2012.01.24. 22:19:58

Sziasztok!

Nem olvastam el mindegyik hozzászólást, amit itt irtatok, de elég negy butaság hogy csak abból az egy infóból hogy még nem akarnak gyereket, önzőek. Lehet, hogy egy vagy két év múlva majd akarnak. Vagy nem. Nem kötelező gyereket csinálni (sőt, van, akinek nem is kellene, de ez most nem ide tartozik).

Hadd irjak egy ellenpéldát: van nekem egy tesóm, akinek van két gyereke (ovis-iskolás). Na, én még ilyen kis önző dögöt életemben nem láttam. Ja, és természetesen ő a tökély, MERT ANYA. A felelősségről meg ne is beszáljünk ott, ahol egyszer a villanyt, másszor a gázt kapcsolják ki, és gyakorlatilag csak azért nem éheznek, mert a család és a barátai kisegitik hol pénzzel, hol terménnyel. Szóval van úgy néha, hogy az a felelősebb gondolkodású, aki (még?) nem akar.
Természetesen mindent jobban tud, MERT Ő ANYA. Én egy senki vagyok, mert nincs (még) gyerekem, és egyébként sem tudom azt amit ő mert ő az első gyermek fogantatásának pillanatában megvilágosodott, és azóta is az őrületbe kergeti a családot azzal, hogy mindent jobban tud.

Szóval nem az tesz valakit jobb emberré, hogy már van utódja. Én mondjuk nem értem, hogy hogy nem vágynak gyerekre ennyi idősen, de nem vagyunk egyformák, és ha nem akarnak, hát nem akarnak. Ennyi.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2012.01.24. 22:29:28

igen, csakis a társasozás miatt
és de rohatttttak, hogy mindenféle szar kibúvókat keresnek a sörözés miatt - hát nem mostanában világosodsz meg család tekintetében, az is biztos :), de te dolgod, a te életed, emiatt nem fitymállak (ellentétben veled)

_Ω_ 2012.01.24. 22:38:46

@Zsit (nyau és rémizé): Tény, nem fitymálod, de kíméletlenül rámutatsz az igazságra!

Egyébként szerintem (köveket készíts!) társasozni jobb, mint sörözni. A borozásnál is többre becsülöm, mielőtt a borreklámos kolléga megtalálna...
Rémes... Nem vagyok igazi férfi, hiszen képtelen vagyok eszméletlenre inni magam. :)

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2012.01.24. 22:40:47

@_Ω_:
és sörözve társasozni? :) fullextra!
te nemtelen!

:)
Jóccak!

Elemózsia 2012.01.24. 22:41:40

@Zsit (nyau és rémizé): Mondjuk gyerek mellett is el-el lehet menni barátokkal, ha meg tudják oldani, hogy valaki vigyázzon a gyerekre, sőt, el is kell menni (szerintem) mert jót tesz az, ha néha kettesben mennek el valahová, nem családilag.
Nem egy házasság ment már tönkre azért, mert minden a gyerekek körül forgott. A szülők meg közben szépen csendben eltávolodtak egymástól.

Elemózsia 2012.01.24. 22:44:17

@Zsit (nyau és rémizé): Azért ez tetszett nagyon: "hát nem mostanában világosodsz meg család tekintetében, az is biztos :)"
Amúgy hogy vagy? Rég hallottam felőled.

_Ω_ 2012.01.24. 22:48:38

@Picicsibe a szexistennő: Valami olyasmit próbáltam mondani, hogy mindenki önigazol. Az illetőnek - kívülről szemlélve - vagy tényleg igaza van, vagy csak azért teszi, mert nem képes rá ill. nem akarja belátni, hogy tényleg tévedett. Egyébként ez is érdekes dolog, mert személyes döntésekről van szó, tehát két teljesen ellentétes döntés két külön embernél akár mindkét esetben lehet sikeres is. Persze ilyenkor nincs szükség arra, hogy ezt a külvilág felé önmegerősítés céljából kommunikálja, de ez már megint más kérdés.
Aztán persze van az a pont, ahonnan ha valaki tévedett, már nem tudja figyelmen kívül hagyni ennek tényét; de előtte valamivel meg kellett győznie magát és ha rákérdeztek, nagyon valószínű, hogy be is próbálta bizonyítani saját döntései helyességét (különben a kérdés után megint csak ott tartanánk, hogy belátja saját tévedését és korábbi önigazolási kísérleteit).

Hűha! Ez hosszú téma... Biztosan meg akarjuk tudni, milyen mély a nyúl ürege?

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2012.01.24. 22:48:45

@Elemózsia:
posztolónak fogalma sincs, hogy a szülők mennyi időt töltenek el kettesben
Én ezt mindenképpen a sörözés elé helyezném a rangsorban, pláne, ha a gyerek-vigyázást nehezebb megoldani. És nem fikázva ugyan, de a sörözés valahogy olyan nívótlan. Ha gyerek van, az ember nagyon hatékonyan akarja (ér többnyire tudja) beosztani az idejét. Kerekedjen fel a jóbarát posztoló és nyújtson segítő kezet a "barátainak" a dolgaikban, addig is együtt lehetnek és több idő juthat a lazulásra is.
De szemlátomást ül a babérjain (nem tesz az égvilágon semmit) és nyíg valamint fitymál.
Ember, ha hiányzik a barátom, és látom, hogy el van havazva, akkor tök magamtól odaállok segíteni. Ha ez eszébe se jut .....

Na, télleg jóccak

_Ω_ 2012.01.24. 22:49:37

@Zsit (nyau és rémizé): Igen, igen, éééééés IGEN! (Vagy milyen aki NEMtelen? :P)

Jó éjt, kedves Zsit!

indapass90210 2012.01.24. 22:50:49

@lyesmith: "Amásik probléma az hogy vajon miből gondolod hogy bárkinek is fontosabb vagy, mint a saját családja? Miből gondolod hogy a sörözés egy családosnak érdekesebb mint a gyerekkel való focizás."

Jó ez a fontossági megközelítés. Én pl akkor is szeretek elmenni hetente egyszer valami diszkóba, és jól bebaszni, ha vénkurvák potyognak az égből. Ettől függetlenül nem gondolom, hogy ez a legfontosabb.

Mindenesetre, aki csak és kizárólag a családjának él, az általában egy unalmas ember.

A polcfúró 2012.01.24. 22:56:17

@VOGAben: :D :D :D CSÚCS!!!!! :D :D :D

Az Utolsó Csillagharcos 2012.01.24. 22:57:40

A poszt tolónak van igaza! Nálunk még mindíg az a divat, hogy a gyerekvállalás áldozat, amiért örök hálával tartozik a társadalom APEHtől a kalauzig. Szánalmas amikor valaki áldozatként állítja be a saját szuverén döntését: a te döntésed, vállald a következményeit!

A polcfúró 2012.01.24. 23:00:41

@Dövan: "... Ettől függetlenül nem gondolom, hogy ez a legfontosabb.

Mindenesetre, aki csak és kizárólag a családjának él, az általában egy unalmas ember."

100 pontos vagy ma nálam!!!

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2012.01.24. 23:02:29

talán valami olyasminek kell az élet szakaszait elképzelni, amik egymásra épülnek és folyamatosan változnak. Egy idő után át kell lépni egy másik szakaszba, nem lehet benne maradni semelyikbe, ahogy gyermekek sem leszünk örökké.
ekkor talán elképzelhető válik azoknak a leterhelt barátoknak az öröme, akik most annyira furcsának tűnnek.
az persze megfontolandó, hogy ha a gyerekprojektet üzleti vállalkozásként kezeljük, valóban nem sok örömünk fog benne telni, bár aki imádja a cégvezetést, az elképzelheti mint minialkalmazottat és így is sok örömet fog neki szerezni, jutalmazás és büntetés elegyével terelgetheti a kitűzött célok és az örök növekedés felé, hogy végül rádöbbenjen, hogy csupán változás van, aminek egy része növekedésben jelenik meg.

talán még nem tapasztalták meg a kötődés igazi természetét, a barátságoknak mondott dolgok nem szakadnak meg a gyerekkel, példát tudok rá hozni, hogy ezek még erősödhetnek vagy átalakulhatnak kissé. valahogy az én hátrébb sorolódik, sokkal természetesebb pozíciót vesz fel, ezt én nem bánom.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.24. 23:04:50

@_Ω_: Ezt most lehet, h nem igazán értem. Akkor véleményed szerint minden egyes vélemény egy önigazolás?

Nem gondolom, h így van. Vagy nem lennék tisztába az önigazolás jelentésével?!

Akkor senki nem lehet biztos abban, h amit tesz egy adott esetben az jó? Mindig újra és újra bizonygatnia kell magának?

Hát én rohadtul nem így érzem. Nem mondom, h nincs ilyen az életemben, de a gyerek téma? Meg minden döntés?

A polcfúró 2012.01.24. 23:05:02

@Az Utolsó Csillagharcos: Ennek azért ott van az ellenpólusa is, hogy gyakran csak lenézésben van része annak, aki gyereket, ne adj Isten gyerekeket vállal... nem tisztelni, becsülni stb. kell, csak egyszerűen néha egy kis előzékenység, udvariasság jót tenne a társadalom mindkét végének. :)

Csak belinkelem, mielőtt még félre értenél:
@A polcfúró:

:)

JOKKA21 2012.01.24. 23:06:16

Nehogy megnősülj!Nekem is van olyan osztálytársam, aki megnősült / férjhez ment és gyerekei vannak, de nem vagy elkésve!Gecik a nők és pénzre mennek meg szépfiúkra!Nem szabad nősülni, a saját érdekedben!

_Ω_ 2012.01.24. 23:08:37

@Almaleves: Nocsak! Te ilyet is tudsz? Gyakrabban kéne erre járnod, még a végén kiderül, hogy a Nap mégiscsak süt a felhők felett...

indapass90210 2012.01.24. 23:08:52

@A polcfúró: yeah! A csokit az öltözőmbe, a virágot itt fogyasztom!

mojoking77 2012.01.24. 23:13:24

Gondolom a cca 650 hozzaszolas legalabb fele megemlitette, hogy FAKE!!!!!
Egy ideje vilagos, hogy a CS&P blog valojaban par fiatal szociologushallgato munkaja, lehet nemelyik be is irogat valamely nick mogul, sot az is lehet, mar tulnott rajtuk, es a fel tanszek irogat hulyesegeket. Hogy ez egy teszt, melyben a hozzaszolok valaszait, reagalasait nezik e, esetleg valamifele gyujtemenye a lehetseges viselkedestipusoknak, azt nem tudom biztosan, de a mai postot peldaul negyon gyengen dolgoztak ki.

_Ω_ 2012.01.24. 23:19:54

@Picicsibe a szexistennő: A döntésed valahogy el kell fogadnod, különben nem tudnál együtt élni vele. Az külön kérdés, hogy az adott döntés tényleg hasznos volt e az életedben, vagy csak egy mellékvágány, amiről ha feleszmél az ember, még mindig lehet váltani. Ha engem kérdezel, a gyerek jó döntés volt, nem is tart semeddig, hogy mai fejjel magad is annak lásd. Persze az önigazolás szót inkább arra szoktuk használni, amikor hibás döntést próbálunk önmagunk meggyőzéseképp jónak feltüntetni, de ha kicsit továbbvisszük a témát, valójában nem ismerhetjük döntéseink helyességét... Társadalmi konszenzus lehet valaminek a helyesnek véléséről, de ezen a szinten ez is kevés.
Maradjunk abban, hogy minden döntésed a tiéd, továbbá vannak olyan emberek, akik egyet tudnak vele érteni (személy szerint kedvellek, a döntéseid is helyesnek vélem!), aztán van egy rakás másik, aki nem tud egyetérteni veled. Őket pedig felesleges meggyőzni, mert neked halálodig jó lesz így és ők sem élnek örökké. (De ettől még a saját döntéseid helyességében továbbra is hiszel, noha rendesen bizonyítani nem tudod azok helyességét.)
Szerintem hagyjuk a témát, mert depressziós leszek... :P

Az Utolsó Csillagharcos 2012.01.24. 23:21:40

@A polcfúró: nyilván semmi sem fekete vagy fehér, én azt írtam le amit a környezetemben tapasztalok. A gyerek miatt leépített társadalmi kapcsolatok pontosan ugyanannak a divatnak a következményei, ami miatt 600 HUF/l áron lehet babavizet eladni, és egy babakocsi ára egy használt BMW árával vetekszik. Sokan gondolják azt, hogy amit ösztönösen nem képesek megadni a gyereknek, azt kiválthatják "áldozat"-al, legyen az pénz/idő vagy bármi amiről lemondhatnak, pedig lehet hogy csak az esti mese hiányzik...

A polcfúró 2012.01.24. 23:22:44

@Dövan: Csak pontokról volt szó, ez nem a Shell, hogy beválthasd ajándékokra! :D

Egyébként miből gondolod, hogy @Csokis-t be tudom cipelni az öltöződbe? :D :D :D

A polcfúró 2012.01.24. 23:32:09

@mojoking77: jaaa és azt ki ne felejtsük, hogy a pentagonból az egész világon mindenkit lehallgatnak és követnek sasszemekkel és minden elektromos berendezést úgy manipulálnak, hogy az az eseménysorozat történjen, amit ők akarnak. Eszembe is villant ma ez, amikor nem adott tejet az a mocsok KV automata! Bakker ezek ki akarnak nyírni! Egész nap résen voltam és ovatba használtam minden elektromos tárgyat...és győőőztem!!!

Ha így is van, ki a f.szt érdekel?

@Az Utolsó Csillagharcos: Ez csak egy jó marketing eredménye. Senkinek sem kell feláldoznia magát a család vagy a gyereknevelés oltárán, csak ha Ő akarja... Mindenkinek az fér bele az életébe, amit megenged magának. Százezrek meg a "munkátol fáradtak" annyira, hogy csak tv-zni van kedvük a hét 7 napjában... struccok.

_Ω_ 2012.01.24. 23:33:20

@_Ω_: És most valaki kérdezze meg, mit szívtam, hogy ilyen filozófiai és már-már teológiai mélységekbe jutottam... Ne, inkább ne!

A polcfúró 2012.01.24. 23:39:18

@_Ω_: Ezt a f.szságot! :D :D :D :D :D :D

_Ω_ 2012.01.24. 23:40:47

@A polcfúró: Nekem mondod?!?! Én írtam!!! :P Szerencsére úgy érzem, már elmúlt!

A polcfúró 2012.01.24. 23:42:14

@_Ω_: :D akkor jo, megnyugodtam! :D

Ám eddig azt hittem férfi vagy....

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.24. 23:44:31

@_Ω_: Nos csak azért megyek bele, h hagyjuk a dolgot, mert úgy 40 órája nem aludtam, és végre talán kicsit fogok tudni aludni...

De h a gyerek a mai fejemmel jó döntés? Soha nem merült fel bennem az ellenkezője. Igaz még a nagy is csak 3 éves...
A titka csupán annyi szerintem, h akkor szülj, amikor vágysz a gyerekre. :)

Am én értelmes emberekkel szeretek vitázni. Nem a meggyőzés a cél, hanem a vélemények cseréje. Érvelni, kiállni az igazunkért. :)

Alszom. Ájulok elfele! Jó éjt!

I////_ zzzzz

;))
Ja, én is kedvellek! zzzz

Vasastom 2012.01.24. 23:44:36

Megházasodtam, még úgy ahogy jól is éreztem magam. Jött a gyerek, foglalkoztam vele, segítettem az asszonynak, melóztam. Fejlődött a gyerek, volt pénz, a kapcsolat megkopott vége lett, elváltunk.
Vettem egy rom lakást, még jobban leromboltam, felújítottam. A "családi" kocsit eladtam, vettem helyette egy játszós autót. A gyerekkel jó a viszonyom, az anyjával is úgy ahogy. Kurva jól, felszabadultan élek.

A gyerek jó dolog, de az a férfi aki azt mondja, hogy neki boldogság az, hogy reggel felkel, elmegy dolgozni, délután hazamegy, foglalkozik a gyerekkel, nyomja a maszek melót, hogy legyen pénz, majd megdugja az asszonyt és közben azokra az egyetemista puncikra gondol, akiket a villamosmegállóban látott az szerintem hazudik. Az embernek egy élete van, és amíg kielégíti az az állóvíz, amit családnak neveznek, élje azt. Utána meg lépjen le. A családnak is jobb lesz.

Egy esetben működhet hosszútávon a család, ha apunak és anyunak házasságkor ugyanazok az igényei anyagi, testi, lelki téren és az évek során ugyanabba az irányba akarnak fejlődni. Na ilyet kb 100-ból kettőt látok... Az összes többi a kompromisszumokról szól, amikből egy idő után elege lesz a feleknek.

sieddie 2012.01.24. 23:48:11

Miért maradnak el a sörözések?Mert ha gyereked van, főleg az elején 24 órás műsor.Ha beteg,vagy egyszerűen nyűgös képes nem átaludni az éjszakát.Míg nem tud önállóan enni, addig valakinek el kell készíteni a reggelit, mert ha nem teszed,bepipul és jön a bömbi.Egy gyereknek meg van a maga rimtusa, és ha apa hazajön a sörözésből hajnalban attól ő még ugyanakkor a megszokott időben csicseregni fog neked, "nem érdekli", hogy söröztél vagy késő estig dolgoztál.Itt ilyen értelemben "nincs pihi" minden nap ez megy.A gyerek nem egy meló amit szüneteltehetsz, olyan mint az állattartó telepen,kórházban ott nincs újév se karácsony se húsvét se vasárnap valakinek dolgozni kell.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.01.24. 23:50:06

@Vasastom: "állóvíz, amit családnak neveznek"

Fáradt vagyok, szóval bocs, de tömör leszek:

Mekkora fasz vagy! :D
Most vered a faszod, mikozben az egyetemista puncikra gondolsz?

Bruhahahahaaaa

Na jóccakát!

Elemózsia 2012.01.24. 23:50:28

@Zsit (nyau és rémizé): No de ha annyira szereti a sört, akkor is lehet sörözős partikat szervezni, apukákkal félrevonulnak sörrel a kezükben, a gyerekeket kicsapják a kertbe, anyukák úgy is tudnak pletykálni, ha közben fél szemmel nézik a csemetéket, és mindenki elégedett.
Nna. Megmondtam a nagy tutit. Nem muszáj társasjátékozni. :-D

_Ω_ 2012.01.24. 23:51:02

@Picicsibe a szexistennő: Istennő, meghajlok nagyságod előtt, mint mindig! Jó éjt, pihend ki magad!

_Ω_ 2012.01.24. 23:52:29

@A polcfúró: Megnéztem. Technikailag még az vagyok. Ha kialudtam magam, szerintem az elmémben is az leszek újra.

Jó éjt!

Elemózsia 2012.01.24. 23:52:54

@sieddie: Ez csak az első évben van igy. Utána már anyu is menne ki a négy fal közül, meg ne őrüljön

sieddie 2012.01.25. 00:10:03

@Elemózsia: Igen menne...1 évesnél idősebb gyerek is fel ébred reggel és nem hiszem, hogy egyedül tud reggelizni.Több évesnek kell lennie mire eléri azt a kort ,hogy magára hagyhatod igazából.Nyilván le is lehet szarni a gyereket csinálja a nagyszülö vagy gyám vagy az állam?Csak akkor miért vállaltál gyereket,hiányzott az életedből igazán?Nem adod meg a tisztelet neki azzal,hogy foglalkozol vele,milyen alapon várod el, hogy tisztelni fog öregkorodban?Tudod az iskolában azok a problémás gyerekek, ahol otthon problémák vannak, ilyen gyerekek közül kerülnek ki a legnagyobb arányban fiatalkorú bűnözök,drogosok alkoholisták,öngyilkosok...Gondold el, milyen érzés úgy felnőni,hogy szülök szarnak fejedre..Nem papolni akarok, hanem ezek a tények, sajnos...

sieddie 2012.01.25. 00:20:58

@Elemózsia: A gyerek tulajdonképpen kiskorban,a szülök tükörképe.Ha nyugodt csendes gyerek, nyugodt a légkör otthon.Ahol rendszeresek a veszekedések , nyügös lesz a gyerek.Tudod vagy nem, de kis gyereknek a szüleje/szülei lesznek a példaképek.Japán gyerek pálcikával eszik az európaiak evőeszközzel, más helyeken ázsia afrika kézzel esznek.Miért?Mert ezt látják otthon és ezek a dolgok lesznek természetesek, ehhez méri majd később is magát.Sok dolgot egy az egyben átvesz (például anyja kiszolgálja apát,ezt fogja elvárni a jövendőbeli feleségétől, vagy férj elküldi anyját csába kiskorban tuti elfogja) bizonyos dolgokat meg akar változtatni,de szülői ház a mérce!!!

Never 2012.01.25. 00:28:59

@EasyBenefits: Sokszorosan :))))))

Kívánom, hogy rendes gyerek legyen és hagyja aztán aludni a szülőket is - de ki lehet bírni akár 2,5 évig is a strapát, saját tapasztalatból mondom, csak akkor már fogytán az erő.

Egyébként pedig olyan édesek tudnak lenni!!! (És idegölőek...)

Minden jót és egészséget kívánok!

Tóth Ágas 2012.01.25. 00:30:35

azon én is gondolkodtam, más országokban miért nem ér véget a társasági élet, mint a bot, a gyermekáldással? ott rohangálnak a gyerekek a felnőttek között és megy a bulizás. sőt, még több gyereket is vállalnak, mint nálunk és emellett buliból is több van..
szóval ez nem biológiai ok.
inkább arról lehet szó, hogy az itteni életstílust úgy megborítja már egy gyerek is, hogy a pár évekig nem tudja összekaparni magát, úgy szétesnek, nemhogy buliba járni. ahol még él ennek a kultúrája (a férfiben és a nőben is), ott nem áll meg az élet csak azért, mert született egy gyerek, aránylag könnyedén megbirkóznak a kihívással, mondhatni felkészültek rá. aztán jön a következő gyerek, meg a következő és igen, még buliznak is, életük végéig (bizony, öregen is). nem egy ilyen országban jártam.
nálunk meg egy gyereknél leáll a többség, már ha odáig végre 40 évesen sikerül eljutni és azzal a bulizásnak, sőt a társasági életnek is vége. éljen nemzetünk vitalitása!

Never 2012.01.25. 00:33:29

@Vasastom: Ettől a véleménytől engem világok választanak el, még csak átérezni sem tudom azt, hogy miért vágyik el valaki a saját gyerekétől. (A feleségemmel hála Istennek jól megvagyunk, így nem kérdés a kérdés, de a gyerekeimért különösen ölni tudnék...)

Gondolom, hogy a nagy különbség valahol a DNS-ben és a neveltetésben is gyökeredzik. Én azt remélem, hogy az én gyerekeimtől nem fogok majdan ilyesmit hallani (bár édesanyám szokta mondani, hogy akinek gyereke van, az soha ne mondja, hogy soha...)

A végén mégis kikívánkozik belőlem a kérdés: biztos, hogy így boldog? Persze Ön tudja.

Never 2012.01.25. 00:35:56

@Tóth Ágas: A több generációs nagy családdal függ össze. Ha ott a nagymama-nagypapa kéznél, könnyebb több gyereket is megszervezni. Nekünk az egyetemi csapat évekig nem fog tudni még összejárni, mert mindenhol 2-3-4 gyerek van (amiért hálával tartozunk), és amíg a gyerekek közül mindenki el nem éri a 4-5 évet, addig minden nagyobb utazás komoly szervezést igényel.

Never 2012.01.25. 00:40:38

@sieddie: Lehet, hogy ezt elméletben szép megfogalmazni, és van is alapja annak, hogy zaklatott háttérrel zaklatott a gyerek - de felesleges leendő vagy friss szülőkben azt az elképzelést elültetni, hogy a nyűgös, hisztis vagy túlmozgásos gyerek a családi életre vezethető 1:1 vissza.

Ki merem jelenteni, hogy van statisztikailag is releváns mértékű összehasonlítási alapom, és pontosan ugyanolyan családi környezetben felnőtt gyerekek homlokegyenest ellentétesen tudnak viselkedni azonos szituációkban.

A gyerekek már csak különbözőek. Nagyon. Nagyon-nagyon. Mindegyik egyéniség, és van, amelyik másfél évesen játszik a kis kockáival egy óráig (azért nézek rá, hogy miért van olyan csendben), a másik pedig háromszor annyi idősen sem bír egy percig sem a fenekén ülni, neki kell a feltűnés (amit sokszor verekedéssel vagy hisztivel fejez ki). Lehetne még sorolni.

A család - értelemszerűen - nagyon fontos, ezt nem vitatom egy másodpercig sem, sőt. A gyerek viszont nem egy egyismeretlenes egyenlet, aminek csak egy helyes megoldása van. Még ugyanannak a gyereknek sem, nemhogy különbözőeknek.

Vasastom 2012.01.25. 00:44:21

@Never: "hogy miért vágyik el valaki a saját gyerekétől." Nem vágyok el a gyerekemtől. Születésétől kezdve foglalkoztam vele és igazán semmi nehézséget vagy nyűgöt nem jelentett.
Jelenleg nyilván nem tudok úgy foglalkozni vele, hogy azt kellene, napi szinten. Az anyjával közösen döntöttünk úgy, hogy szétválnak az útjaink, mert nem akartuk azt, hogy úgy teljen el további 10 év az éltünkből, hogy úgy élünk egymás mellett, mint két növény, és ráfogjuk ezt az életet arra, hogy a gyerek miatt vagyunk együtt.

Itt inkább ez a lényeg, amit nyögni akartam. Ez a "gyerek miatt vagyunk együtt, mert tényleg rendes ember a másik, nem veszekszünk de boldogok se vagyunk" élet sztem többet árt a gyereknek, mint használ.

A gyerek meg ha akar napi szinten találkozik velem, nincs ilyen kéthetente hétvége meg egyéb kőbe vésett dolgok, és nekem is természetes hogy ha felhív az anyja, hogy ezt meg azt kéne segíteni akkor megteszem. Úgy gondolom boldog vagyok, sokkal boldogabb, mintha egy olyan kapcsolatban élnék ahol nem érzem jól magam a mindennapokban.

Tóth Ágas 2012.01.25. 00:45:01

@Never: igazad lehet. még az is kiderülhet, hogy az "elnyomott nő" többet bulizik a tradicionális családmodellben, mint az emancipált nő nálunk. de ezt valószínűleg nem illik így kijelenteni, hisz mások kognitív disszonanciáját is szem előtt kell tartani.. :))

Never 2012.01.25. 00:48:30

@Tóth Ágas: bezony, bezony. A városi emancipált kisgyermekes anyuka egy veszélyes terep - sokan vannak, akik presztizskérdést csinálnak abból, hogy az életük nem változik meg a gyerek miatt, pedig nagyon is megváltozik - és lehet, hogy sokkal jobb lesz, mint előtte volt.

Én azt látom (bár anyukának egy kicsit borostás vagyok, hogy más különbségre ne térjek ki...), hogy amióta a gyerekek miatt a szabadidőnk sokkal kevesebb, sokkal élvezetesebben tudjuk eltölteni. Azt hiszem, rájöttünk, hogy milyen értékes minden perc...

Never 2012.01.25. 00:49:56

@Vasastom: Ne haragudjon, hogy ezt mondom, de ez csak puszta személyes kényelem dolga. Megcsinálni a gyereket, babázni egy kicsit, aztán pedig puszi-pá, ez a gyereknek nem éppen felvidám (tudom, miről beszélek, a történetet gyerekként volt alkalmam végigélni).

Vasastom 2012.01.25. 00:56:07

@Never: én meg azt néztem végig, hogy milyen úgy élni, hogy látom a szülőkön azt, hogy tulajdonképpen már semmi közük egymáshoz de mégis valahogy együtt laknak. Aztán nagy nehezen szétpakoltak és sokkal jobb lett a viszonyom velük. Lehet én ezért mentem bele ebbe a döntésbe, míg Ön máshogy döntött volna, mert mások a tapasztalatai.

JOKKA21 2012.01.25. 00:58:16

@Picicsibe a szexistennő: Én akkor verem, ha rád gondolok.:D

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2012.01.25. 01:24:52

lehet a gyerektelen életmódot védeni, én aztán senkinek sem tenném kötelezővé. persze utód nélkül a "gyereket-nem-akarós" vérvonal kihal, de az evolúció így működik, szelektál. Ez egy új szempont, hogy valaki akar-e gyereket, hiszen baszni mindenki szeret, széleskörűen hozzáférhető, megbízható fogamzásgátlás pedig az ember történelmének 99.9%-ában nem létezett. De adjatok pár százezer évet, és nem lesz olyan ember, aki ne akarna gyereket.

hetykusz 2012.01.25. 02:23:18

Szerintem csinálj gyereket, aztán rendezzetek családi piknikeket a haverokkal... Nem kell füstös kocsma ahhoz, hogy sörözgessetek, beszélgessetek a srácokkal, és még a feleségek is boldogok, mert a családdal vagy... még ha nem is! Lurkók meg rohangálnak játszanak, míg a faterok hányásig isszák magukat. Nincsen ennél jobb buli! Mindenki jól érzi magát.
Úgy érzem Te nem tudod miért alakult ki ez a helyzet. Míg Te és a barátnőd önző módon a saját szórakozásotokkal foglalkoztok, addig a barátokból szépen családcentrikus ember lett. Te úgy gondolod a család ráér, első a szórakozás, míg a többiek felnevelik a gyereket, és utána lesz idejük szórakozni. Minél előbb túl vagy az első 14-16 éven, annál hamarabb jön el a kánaán. Ebben a korban már a gyerek is kaphat némi szülői szabadságot, és lesz időd a haverokkal szórakozni...

neoteny · http://word.blog.hu 2012.01.25. 06:34:48

Csak nehogy néhány év múlva a barátnő írjon a rovatba hogy nem akar összejönni a terhesség...

www.babycenter.ca/i/preconception/infertilitygraph.gif

Füstleee 2012.01.25. 07:51:08

Kedves poszter!

Te is és a párod is egy odakozmált gyöktörzs vagy! Nekem is megy ez a környezetemben, el is fogadom ezt a dolgot teljesen. Megnyugtatlak h nem az én társaságomat keresték utána olyan komolyabb szinten hanem más gyerekes szülők társaságát h a porontynak már legyenek barátai. És ők sem azt nézik h a másik két szülő mekkora barom, hanem azt h a gyereküknek mi a jó. Sry de ez van és ezt el kell fogadnod. Amennyiben ezt teszitek hosszú keserű magányos életetek lesz egy idő után mivel valami és valakik hiányozni fognak belőle.
Még annyit tennék hozzá, gondolkodjatok el azon h mi volt akkor mikor benneteket neveltek annak idején.
U.i.: 30 éves kor felett a nőknél sokkal magasabb az esélye annak, h valami humanoid szerű kevés végtagú értelmi fogyatékos izét fog szűlni ember helyett. Ez a statisztika rontva van általad mert a férfiakra is igaz. Tehát ti már ne is próbálkozzatok.
Na pápá!

jabba74 2012.01.25. 08:55:27

@Füstleee:
No valami ilyesmit akartam írni én is. Remélem, hogy a poszter csak virtuális személy.

Void Bunkoid 2012.01.25. 08:57:43

@hetykusz: ez bizony így van.

Mondjuk megjegyzem, a "füstös kocsma" mint olyan, egyre inkább a kocsmajárók által sóhajtozott már csak áhított dolog, később szép emlékké, végül történelemmé fog válni - ahogy elnézem a dohányzás ellen az utóbbi évtizedben indított - és igen sikeres - hadjáratot, szerintem mire én 70-75 éves leszek, a cigarettázás körülbelül olyan státuszú lesz, mint jelenleg a tubákolás vagy bagórágás - régen így csinálták az emberek, ma már csak pár idióta különc dadaista művész teszi, de az is csak szigorúan otthon, egyedül, nehogy kiröhögjék...

Müller Krisztina 2012.01.25. 09:17:13

Gyerek nélkül sivatag az élet!

hááááát 2012.01.25. 09:28:19

@EasyBenefits: Na ez az élet regulája!!!!!! :D

jabba74 2012.01.25. 09:29:18

@Vasastom: Ha képtelen vagy kompromisszumokra, nem vagy felnőtt! Ha állóvíznek nevezed a családot, akkor nem volt igazi családod! Vagy volt, csak nem vettél benne részt. Részt venni az életben= kompromisszumokat kötni. A haverokkal is kell kompromisszumokat kötni különben otthagynak a p...ba.

Általában:
Akinek az élet a haverokkal b@szni a rezet egy kocsmában, az ne vállaljon családot mert annak a gyereke nagyon megszívja.

jabba74 2012.01.25. 09:39:29

@Kiszlanyocka: te egy troll vagy tüllruhában...

wellwellwell (törölt) 2012.01.25. 10:27:48

Asszem Dovan irta h a babasok nem merik bevallani h hianyzik a partyelet. Babazo vagyok. hianyzik! de! nem gondoltam volna h fog m nem igy keszultem. es ez nem az allando partyrletre vonatkozik hanem h legyenek hetvegek rendszeres alvas szex stb.. (bocs h nen kozpontozok de mobilon konnyebb igy)

Peetee 2012.01.25. 10:52:30

1 dolgot tudok javasolni: Elfogadni a másik ember döntését.

1 okból tudom javasolni: Ők is elfogadták ,hogy Te karrierista vagy, nem építesz családot, nem fogtok összejárni a gyerekekekkel, és nem fogtok együtt sörözni a kertben, amíg a nők az árnyékban heverésznek a gyerkek pedig a homokozóban játszanak.

Ők ezt az utat választották, Te pedig egy másikat.
A család az evolúció során kialakult szoros "intézmény", míg a bőrüléses Bentley Continental NEM AZ; nem keverjük össze a Gizikét a gőzekével!

Чапаев 2012.01.25. 10:56:25

@mojoking77: Ezt itt mindenki tudja rég, de úgy csinálunk, mintha nem is, mert nem akarjuk elrontani a játékukat, szóval érted, na..... ;)

wellwellwell (törölt) 2012.01.25. 10:58:59

" nők az árnyékban heverésznek" - muhaha. Max 40-50 fele heveresznek, talan. De inkabb megse. Hacsak nincs par cseledlany a kornyeken.

Elemózsia 2012.01.25. 22:37:48

@sieddie: ööö... kicsit félreértettél, úgy látom. Az 1-3 éves korosztélyra vigyázzon a nagyszülő EGY MOZI EREJÉIG, mondjuk. Később lehet pár napra, de nem a gyerekre szaró párokra gondoltam. Ehh, mindegy is.

Elemózsia 2012.01.25. 22:39:21

@sieddie: ...azt lehagytad hogy a fű zöld, az ég meg kék. :-)

Szilard Kigyo 2012.03.09. 05:07:33

Egyetértek a posztolóval, én is ugyanebben a helyzetben érzem magam. Egy komoly kapcsolatom vált semmivé mert nem akartam házasságöt,gyerekeket egyelőre.persze tudom,a nőknél gyorsabban ketyeg a biológiai óra.remélem talál valakit,aki megadja ezeket neki. Ismerősök házasságát kívülről nézve nem gondolom hogy nekem ez annyira kellene.a testvérem fia 10 perc alatt kiborit.a barátoknak meg fontosabb lett a saját rossz házasságuk, minthogy jól érezzék magukat.bocs ha kicsit összevissza volt, de bé nem taperolom megint a telefonba.remélem a lényeg átment.
süti beállítások módosítása