Kínos randi, hatalmas családi kabaréval

2012. március 02. 07:25 - Panni CsP

„Lesenkizte B-t, mondván, hogy 35 évesen még mindig bizt.őr és azt is elkezdte felsorolni, hogy miért hagyta el őt a felesége” - mivel a lovag korán berúgott, posztolónk a nővérével kötött ki egy ágyban. Most megtudhatod, hogyan kell udvarolni akasztással.

Nyereményjátékunk utolsó nevezője következik: aki még nem tudná, a héten izgalmas sztorikra vadásztunk a Heinekennel - egyébként hasznos ötletekért ide is érdemes ellátogatni. Hétvégén összesítünk, és a legtöbb komment-terméssel dicsekvő poszt szerzője 1 rekesz Heinekent kap! Eredményhirdetés hétfőn.

 

37 éves vagyok, nő, és még tavaly nyáron próbálkozott nálam egy illető (35), legyen B, akivel ha közvetlen kollégák nem is, de egy épületben dolgoztunk, ő biztonsági őr - sokat viccelődtünk (talán a baráti kapcsolatnál kellett volna maradni). Egyik este mindketten túlóráztunk és megkérdezte, hogy nincs-e kedvem találkozni vele a hétvégén. Ez így is lett: találkoztunk, dumáltunk, majd hazamentünk. Nem léptünk át semmit, még egy csók se volt. Na, a második randira (két hét múlva) kitalálta, hogy menjek fel szombaton a lakására. Pomázon volt egy kis háza, ahol a nővérével élt együtt. B még évekkel ezelőtt elvált és azóta itt él. B-nek volt egy 7 év körüli lánya, aki ha nem az anyjánál, akkor néha B-nél volt.

Szombaton B kocsival kijött elém a hévhez. Eleinte minden jól ment, iszogattunk, dumáltunk, bemutatott a nővérének… A házban elég nagy rumli volt és kosz, a vécében nem mertem a deszkára ülni sem. Többször megfordult a fejemben, hogy le kéne lépni, de azt hittem, ez csak egy olyan 40 felé közelítő nő paranoiája, aki fél, ha éjszakázni kell és ilyenkor idegen helyen már nem tartózkodhat, ellenben otthon a tévé előtt… Akkor kezdődött a műsor, amikor a kislány nem akart valamit megcsinálni és visszaszólt az apjának, aki erre lekever neki egyet, az meg bömbölve elszalad. Ezután már megzuhant az este. B elkezdett versenyszerűen vedelni, elég tisztességesen be is rúgott este 10-re, aztán megkérte a nővérét, hogy fektesse le a gyereket. Akkor még bement és bocsánatot kért a kölyöktől, könnyek között mondta neki, hogy mennyire szereti és ne mondja el anyunak, hogy megszaladt a keze. Na, ezután B a nővérével veszett össze, aki számon kérte rajta, hogy miért kell megütni a gyereket, B meg azzal vágott vissza, hogy a csaj ne szóljon bele a nevelésbe… a szokásos párbeszéd. Aztán B azt mondta neki, hogy a nővére csak ne ugasson, amikor ő meg 3 évre kiment dolgozni külföldre (Londonba mosogatni, nem Svájcba agysebésznek) itt hagyta az egész családot, a beteg anyját stb. Erre a csaj visszaüvöltött neki, és az lett a vége, hogy lesenkizte B-t, mondván, hogy 35 évesen még mindig bizt.őr és azt is elkezdte felsorolni, hogy miért hagyta el őt a felesége. Na, ez volt a bevágott kiskapu. Hatalmas vita kerekedik. B többször megemlíti, hogy felakasztja magát és akkor majd megtudjátok! És még nem volt vége. B még jobban berúgott és eltűnt, egyszerűen nem találtuk a házban. Aztán a nővére (aki, szerencsére csak lájtosan ivott, mondhatni alig-alig) kiderítette, hogy nagyon is a házban van, a verandán fekszik. Eldőlt, elaludt. Szuszog. Akkor jó, lélegzik, nincs baj. Hát én hol aludjak? Mert elég pici volt a ház. A nővér azt mondta, hogy sajnos már csak mellette van hely (hozzátenném egy gusztustalanul kövér csaj volt) … nem akar a földön elszállásolni, mert kosz van, hálózsák nincs, jobban járok, ha egyszerűen bebújok mellé… így is lett. Épp hogy elfértünk az ágyon ketten, de nem is ez volt a bajom…. OLYAN K*RVA HANGOSAN HORKOLT, HOGY NEM ALUDTAM SEMMIT, EGÉSZ ESTE!!! Olyan volt, mint a rajzfilmekben, azt hittem, direkt csinálja… Sírva nevettem ezen az egészen. Elmenni innen nem tudtam sehogy, mert Pomáz az Pomáz, max ha taxit hívok, de úgy voltam vele, hogy kibírom valahogy, mindjárt hajnalodik… Reggel nagyon gyorsan elhúztam, nem vártam meg míg B magához tér, a nővére kiengedett. Hétfőn, a munkahelyen úgy beszélgettünk B-vel, mintha misem történt volna. Több randi nem lett, nem is hívott, szerintem szégyellte magát. Gondolom, rájött, hogy ennyiből ennyi éppen elég lehetett nekem belőle… Aztán KEDDEN mégis azt mondta, szeretné, ha „nem túl maradandó” élményként emlékeznék arra az éjszakára, … de ez valahogy a mai napig nem sikerült. Kollégák maradtunk, aztán pár hónapra rá elhelyezték onnan, nem tudom, hova.

 
974 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr214283603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fumerin 2012.03.03. 18:45:26

@Bicepsz Elek77: Koppanni lehet úgy is, hogy szakmókus bassza át az embert. Szal' nem függ össze...

_Ω_ 2012.03.03. 19:05:25

@Анна ( fumerin): Határozottan a tiéd! :) Ettől boldog vagy?

fumerin 2012.03.03. 19:07:27

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Óóóó, nem :) Zenélgetek, láthatod. :)
Hajjj, mástól vagyok boldog ;)

_Ω_ 2012.03.03. 19:11:48

@Анна ( fumerin): Homályosíts fel... Bár így a szerdai posztnak egyre kevésbé van esélye nyerni...

fumerin 2012.03.03. 19:13:51

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Dráááága, kedves Omega! Tuooood, montttaaam valamit. Itt semmitsenem, amit nem akajóóók :D
És miután én nem nyertem sört, pedig kikínlódtam egy irományt...baxok rá, ki vedeli meg a sört.

_Ω_ 2012.03.03. 19:17:38

@Анна ( fumerin): Tudom, amit nem akarsz nagy nyilvánosság előtt megosztani, azt nem is kell. Múltkorról még van kb. 2 kérdésem, amit privátban akár fel is tehetnék...

Tényleg írtál posztnak valót? O.O

Walsh és Kirby 2012.03.03. 21:03:53

Ti szebbek vagytok, mint az Ebola? Szerintem nem.

JOKKA21 2012.03.04. 03:41:25

@HetedikEnVagyok: Azt ne mondd, hogy nincs igaza Kordának.:)

@Picicsibe a szexistennő: Szereted a szőrt?:)

@Bicepsz Elek77: Majd rájönnek, ha a gazdag hejjespaseek miatt bőgnek.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.04. 11:06:12

@JOKKA21: Pasin? Bizonyos helyeken, gondozott állapotban. :)

Hát, váll, mellkas, has NEM! :)
(Szakáll se! ;))

De nem a gyantázott verzió tetszik, hanem az, ha alapból szőrtelen ott az ember.

kiraaaaa 2012.03.04. 11:31:57

Ebben a történetben csak a gyereket sajnálom, a többiek megérdemlik egymást.

Bicepsz Elek77 2012.03.04. 16:49:23

@kiraaaaa: Ne sajnald. A gyerekek se kis szentek. Na persze azert gaz egyutt elni igy. De hat ha nem ivott volna, allt volna es happy end volna.
@gernika: Uhummmm jaja
@JOKKA21: Azert nem kell depresszioba esni. Vegul is nem az o sorsuk az erdekes, hanem mindenkinek a sajatja. De aztat egyik se sirjon.

Elemózsia 2012.03.04. 19:09:50

Sziasztok!
Szép történet. :-) Tőlem megkapja a "legkinosabb randi"-érmet.

Elemózsia 2012.03.04. 19:20:20

@Picicsibe a szexistennő: Egy férfi legyen szőrös! Na jó, ne túlzottan...
:-D

kiraaaaa 2012.03.04. 19:24:30

@Bicepsz Elek77: ezt sneki nem állította, hogy szentek.

kiraaaaa 2012.03.04. 19:48:51

@Elemózsia: azért karbantartott szőrztete legyen:)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.04. 20:12:29

@Elemózsia: @kiraaaaa: Bizonyos helyeken. Alkar, láb igen. Hónalj, fanszőrzet perszehogy, de igazítva (géppel, rövidre). Köldöktől lefele a csík kötelező! :D

Máshol én nem szeressem! :))

_Ω_ 2012.03.04. 20:17:32

Látom témánál vagyunk, szőrbevágó témánál. :P

Elemózsia 2012.03.04. 20:29:46

@Picicsibe a szexistennő: meg a hátán ne legyen bunda például...

Elemózsia 2012.03.04. 20:31:44

@Bicepsz Elek77: Nemtom, nekem a mérnökök jönnek be, nem a bankárok vagy a zenészek...

Almandin 2012.03.04. 20:36:56

@Elemózsia: Én ismertem olyan embert, aki mérnökként biztonsági őrként dolgozott. Ma sok az állástalan értelmiségi, aki nem talál a végzettségének megfelelő állást. Nem kell általánosítani szakma alapján. A posztban szereplő pasi egy ritka bunkó, agresszív alak, de ne úgy képzeljük el az összes személy-és vagyonőrt, mint amilyen ő.

Elemózsia 2012.03.04. 20:37:25

@Walsh és Kirby: Most, hogy megnéztem a neten pár fotót róluk, úgy döntöttem, én szebb vagyok.
Bocs.

Elemózsia 2012.03.04. 20:41:28

@Almandin: Tudod, hogy én sem úgy gondoltam. Remélem. De tényleg eddig csak mérnökök voltak. Meg egy gyógyszerész.

Elemózsia 2012.03.04. 20:43:27

@kiraaaaa: Kis tündérek. De nem szentek. :-)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.04. 21:00:11

@Elemózsia: A hát ide tartozik:

"Máshol én nem szeressem!"

;))

_Ω_ 2012.03.04. 21:04:32

@kiraaaaa: Csubakka hozzám képest egy meztelencsiga :P

kiraaaaa 2012.03.04. 21:05:31

@Walsh és Kirby: én mindenképpen szebb vagyok.

kiraaaaa 2012.03.04. 21:19:17

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: :))))))))))))))
szóval férfi vagy..értem.

_Ω_ 2012.03.04. 21:20:37

@Picicsibe a szexistennő: Mindenhol ahol nem szereted! :P
Karok, lábak, mellkas (köldöktől lefelé is!), hát. Az arcomon is, bár arrafelé gyakrabban van karbantartás.

_Ω_ 2012.03.04. 21:21:14

@kiraaaaa: Igen, minden előnyével és hátrányával! :)

_Ω_ 2012.03.04. 21:25:50

@kiraaaaa: Pl. szőőőőrös vagyok. :P
Aztán várhatóan 8 évvel kevesebbet élhetek, mint egy átlag nő.
Tökön tudnak rúgni, és az fáj.
Soroljam még?

kiraaaaa 2012.03.04. 21:28:37

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: akkor 8 évvel öregebb nőt szedj össze, s nagyobb az esélye, hogy együtt haltok meg.
A szőrösség megoldható, van erre szakosodott iparág. Tökön rúgás ellen is van szuszpenzor:) vagy ne hagyd magad, fuss gyorsabban:)))

Még valami?

_Ω_ 2012.03.04. 21:33:43

@kiraaaaa: Van, de még a végén a tanácsaid hatására nővé operáltatnám magam, úgyhogy szépen elhallgatom. :P

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.04. 21:35:22

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Drágám! Rengeteg nő van, aki szereti a szőrt. Ez nem hátrány!

Ha meg annak élnéd meg (bár nem hiszem), akkor ott van, amit Kira írt. :)

_Ω_ 2012.03.04. 21:41:04

@Picicsibe a szexistennő: Alapvetően nincs vele problémám. Amelyik nő pedig nulladik körben ezen akad ki, azzal amúgy sem érdemes foglalkozni, mert valószínűleg felszínes. Persze ha konstruktívan áll a dolgokhoz, még elő is kerülhetnek a rettegett gyantacsíkok és barátaik, de nem az első randin. :P

_Ω_ 2012.03.04. 21:41:59

@kiraaaaa: Ha már itt tartunk, sorolj már te is pár hátrányt! ;)

Magyar100 2012.03.04. 21:46:05

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: és mi van ha ő meg jól mellbevág, majd vazelin nélkül jól megöklöz?Idióta feminista vagy

_Ω_ 2012.03.04. 21:46:29

@kiraaaaa: Inkább a nőkről, hadd akasszák a hóhért is egy kicsit! ;)

_Ω_ 2012.03.04. 21:47:14

@Magyar100: Hogy micsoda? :P Fejtsd már ki bővebben! :P

Magyar100 2012.03.04. 21:50:11

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: bocs, félrement!Inkább Kytiának szólna..ha velem ilyet tenne nem úszná meg..

_Ω_ 2012.03.04. 21:51:48

@Magyar100: Kytia épp itt sincs! Kiraaaaa van, de őt meg miért bántanád? :P Ez bizony alaposan félrement, nincs mit szépíteni rajta! :P

_Ω_ 2012.03.04. 21:53:40

@kiraaaaa: Tehát nincs hátránya? No, majd ha reinkarnálódom, visszatérés előtt szólj, hogy nőként tegyem. ;)

_Ω_ 2012.03.04. 21:54:53

@Picicsibe a szexistennő: Jááááájj bizony! :DDD
Úgyhogy inkább keresek egy kellőképp toleráns nőt. Szerencsére nincsenek Jokkai igényeim, így erre elég jók is az esélyeim.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.04. 21:54:57

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Menstruáció, hormonok "játéka", klimax, sok nőnek tanulni kell az orgazmust (igaz a pasiknak meg a többszörös orgazmust, heheheee), terhesség/szülés (ki hogy éli meg, de eccerűbb a pasiknak a gyerek program, az tuti :D). Há' most ez jutott eszembe. De nem szeretnék pasi lenni ezek ellenére sem!

Jaaaa, és a legfontosabb: nem tudunk állva pisilni! Brühühűűű.

Magyar100 2012.03.04. 21:55:41

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: azt hittem nő vagy, ezért bocs.Ha egy nő velem ilyet tenne, nagyon megbánná.Kytia feminista butaságaiból pedig már elegem van.

kiraaaaa 2012.03.04. 21:57:23

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: oké:)
várj, azért menstruálni nem egyszerű:)de ezt te is tudod:)élvezed a hátrányát:)

_Ω_ 2012.03.04. 21:57:41

@Magyar100: Ja értem! :)
Megtévesztő a nickemben a "reklám", de még Omega bácsi vagyok. :P
Kytiával sincs ám nagy baj, élőben kedves lány.

_Ω_ 2012.03.04. 21:59:19

@Magyar100: Meg van bocsátva, nincs harag! :)

Elemózsia 2012.03.04. 22:04:39

Na, srácok, mentem aludni, jó éjszakát!

kiraaaaa 2012.03.04. 22:04:44

@Picicsibe a szexistennő: de tudunk, :) illetve láttam eszközt erre:)

Magyar100 2012.03.04. 22:04:45

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: ok, még egyszer ne haragudj.Hát,lehet, de a kommentjei alapján én egy feminista nőnek tartom, aki akkor sem kéne, ha más nő nem lenne a földön.Én a nőies nőket szeretem, ennyi.

_Ω_ 2012.03.04. 22:08:51

@kiraaaaa: Gondolom ezt némi iróniával írtad... Ki szereti, amikor a barátnője spontán idegrohamot kap? Vagy amikor annyira görcsöl, hogy még nekem is fáj? Bizony ez elég komoly hátrány és nem is feltétlen kárpótolja a nőt az a +8 év. Mondjuk erről biztosan el tudnánk vitázni, hogy megéri-e holdhónaponként egyszer ez a hercehurca a 8 évért, hiszen nem halálos, de nincs róla kialakult véleményem, így inkább sem mellette, sem ellene nem érvelnék. Már ha a természet engedné a választást, hogy havi "gond" vagy nincs plusz 8 év, mert így pláne nincs értelme vitatkozni rajta, úgysem lehet megváltoztatni.

kiraaaaa 2012.03.04. 22:10:22

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: nem tudom, nekem nem fáj:)
de az idegbaj megvan a pasiknál is:)
Másrészt egyetértek, ezen nem lehet vitatkozni.

_Ω_ 2012.03.04. 22:16:34

@kiraaaaa: Az idegbaj nálunk rendszertelenül jelentkezik, holdhónaponként többször is. Ne hasonlítsd össze a kettőt! :P

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.04. 22:21:58

@kiraaaaa: Állva pisilés? Ne má'! Milyen eszkőz? :D

kiraaaaa 2012.03.04. 22:22:26

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: na ez a súlyosabb, látod:) mi legalább kiszámíthatóak vagyunk:)
most tényleg azt a néhány napos idegbajt hánytorgatod fel?:)

_Ω_ 2012.03.04. 22:26:36

@kiraaaaa: Hánytorgatja a fene! De a nők sokkal kiszámíthatatlanabbak, vannak nekik ezek az izék... Valami "érzések" vagy mi a csuda... A fene se érti ezt. Mert vegyünk csak egy példát: "ha pörkölt" és "nem én főztem" és "elém rakta", akkor "szeretem őt"; de a nőknél ez érthetetlenül túl van bonyolítva. ;)

_Ω_ 2012.03.04. 22:27:56

@kiraaaaa: És a feltalálónő neve: Samantha Fountain.
Érteeeeem? FOUNTAIN!!! :P

kiraaaaa 2012.03.04. 22:28:52

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: :))
:))
jah kérem, az élet már csak iylen küzdelmes.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.04. 22:35:45

@kiraaaaa: Szuper! Kell ilyen! :D

De kell hozzá palack víz is, h le tudd öblíteni... (már a szabadban) ;)

_Ω_ 2012.03.04. 22:41:12

@Picicsibe a szexistennő: Már meg is van a következő remek találmány: ugyanez eldobható változatban, valamilyen a természetben könnyen lebomló, ám a használat idejére mégis stabil anyagból.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.04. 22:47:18

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Olyan papírból kéne, mint amit a giga vizespalackhoz csinálnak. Nem kell eldobni, pici szatyorba beteszed a zsepi mellé, oszt kidobod majd a kukába. :)

_Ω_ 2012.03.04. 23:10:38

@Picicsibe a szexistennő: Ezt a terméket nem ismerem. Privátban dobnál róla linket?

Bicepsz Elek77 2012.03.04. 23:13:19

@Almandin: Ugyam!!!!
Visszaterve: vegul is le lehet akasztani nagy penzeket is, csak el kell jutni Thaifoldig.;-)

A mernok is beletartozik a kategoriaba, azertnem soroltam fel egyik listan se mindenkit, de ki-ki maga tudja. De ugye a (hatter) lalalazo lanyok is anno a zenekar tagjaira kacdintgattak, nem a hangositokra. :-(

_Ω_ 2012.03.04. 23:32:19

@Walsh és Kirby: Amíg vér néni rendszeresen tesz látogatást, pont az nincs. ;)

dr. gernika 2012.03.05. 00:29:17

@Elemózsia: Tele van a munkahelyem mérnökökkel. :) Sajna mind foglalt.

Bicepsz Elek77 2012.03.05. 02:20:30

Szakmák
-Talicskatoló - Egynyomvonalú kézierőgép-kezelő technikus.
-Takarítónő - Higiéniai manager asszisztens.
-Ablakmosó - Síküveg restaurátor.
-Gondnok - Háztömb manager.
-Sofőr - Kormánykerék-igazgató
-Árokásó - Okleveles nyeles lapát technikus
-Disznópásztor - Élelmiszeripari alapanyag előkészítő koordinátor
-Pénzbehajtó - Kihelyezett tőke visszaáramoltatási szociális ügyintéző
-Verőlegény - Nyeles testápoló-gép kezelő technikus

-Rakodómunkás - Anyagmozgatási szakreferens.
-Parkoló őr - Forgalombiztosítási szakmenedzser.
-Tolvaj - Tulajdonáthelyező és biztonságtechnikai szakember.
-Áruló - Szabadfoglalkozású megélhetési eladó.
-Utcaseprő - Köztisztasági, tárca nélküli asszisztens.
-Kukás - Hulladék menedzselési szakreferens.
-Autómosó - Gépjármű optikai karbantartó.
-Bérgyilkos - Humánerőforrás létszám leépítési ügyintéző
-Szódás - Szikvíz termék menedzser.
-Raktáros - Termékpozíció optimalizálásért felelős
logisztikai manager.
-WC-s néni - Anyagcsere manager

Forrás: www.napiszar.hu/?page=11#ixzz1oCWrdEbK

JOKKA21 2012.03.05. 02:32:17

@Bicepsz Elek77: Hülyék a nők.

@Picicsibe a szexistennő: Igen, pasin.Mi bajod a szakállal?Férfias szerintem.

JOKKA21 2012.03.05. 07:06:07

Hazug, álszent, pénzéhes, buta, aljas ribancok a nők.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.05. 08:36:50

@JOKKA21: Ha látok egy szakállas ffit, nincs bajom vele. De nekem nem tetszik. Jobb szeretem ha látszik az arc. Lehet puszilgatni simogatni.

Nem szeressem én a szőrt. Nem ettől ffi a ffi. :)
süti beállítások módosítása