Régi történetnek számít, az események olyan 5-6 évre nyúlnak vissza. Aranykor, ezüstkor, Gépont, satöbbi… Szép emlékek, némi keserű, csalódás, öröm, remegés, dráma, csattanó, majd lecsengés, ahogy kell. Végy egy kihűlő házasságban unatkozó hölgyet, egy roppant elfoglalt magasan kvalifikált férjet, és egy nyitott, könnyen lángra gyúló kollégát. A kolléga történetesen én voltam, a valóság néha furcsa dolgokra ragadtatja magát. Házinyúlra nem lövünk, de aztán mégis. Nem vágytam a szeretői státuszra (harmincas éveim elején), de valahogy magába szippantott a történet, amiből aztán nehezen lehetett sérülésmentesen kikecmeregni.

Egy helyen dolgoztunk a feleséggel, nevezzük Icunak, (ekkor húszas évei közepén) aki történetesen már eléggé unta magát a mindig elfoglalt férj mellett, akit nevezzünk Petinek. Szokásos szindróma, a lány elmenekül otthonról egy házasságba, és a férjet a végén már csak testvéreként tudja szeretni. Ebben a szituációban kapóra jött a kollega, legyek én G., aki a világra való nyitottságával, egy egészen új oldalát tudta kibontani az érzelmeknek. Szinte észrevétlenül zuhantak egy nagy szerelembe. Először csak kisebb beszélgetések a munkahelyen, majd kis séták munka után a hazafelé vezető úton. Jöttek a közös programok egyre hosszabb időtartammal. A szerelem napról napra gyarapodott már csak idő kérdése volt, hogy egymáséi legyenek. Aztán megtörtént, a kis pesti garzonomban kigyúltak a testek és a lelkek, és hatalmasakat szeretkeztünk, beszélgettünk. Nagyon erős függés alakult ki mind a két félben, erős ragaszkodás. Annyi örömöt adott ez a kapcsolat az elején, az aranykorszakban mind a kettőnknek, hogy alig bírtuk elviselni. Lebegtünk egy darabig, megszűnt az aranykorban minden, az idő, a tér csak Icu és G. létezett... No persze azért be kellett járni dolgozni, de mennyivel nagyobb öröm nemcsak egy aktakupaccal a kezedben utazni a liftben, hanem csókolózni a Kedveseddel úgy, hogy jujjj az ajtó mikor nyílik… Icu megőrzi a külvilág felé az álcát. Nem vállalta fel a szerelmet, se a családja, se a kollégák előtt. Meg akart felelni mindenhol, a sikeres, dolgozó feleség mítoszát nem akarta feladni. Természetesen bár ezt, akkor még nemigen éreztem, de a kényelmes budai lakást sem akarta feladni. Peti közben mit sem sejtett, csak érzi, hogy egyre rosszabb a házassága. A hazugság óriási hullámokat vet. Több mint egy éven át tart a titkos szenvedély, hihetetlen, hogy nem volt lebukás. G. tiszteletben tartja Icu titoktartását, aki közben munkahelyet vált a karrier érdekében, bár Peti éppen bejelenti, hogy havi 1milliót fog keresni. És igen, itt a pénz, mert Peti által nyújtott anyagi biztonságot én nem tudtam volna megadni, akkor. Gyakran megfordult a fejünkben, hogyha esetleg foganna egy gyermek, mit tennénk. Sosem felejtem el azokat a feszült pillanatokat, amikor egy pláza mosdója előtt vártam Icu-t, miután a terhességi tesztet elvégezte a toalettben. Negatív lett… Többször is… Egy darabig komolyan szerettem volna gyereket tőle, és talán ő is. De aztán diadalmaskodott a józanesze, mert bár nem említettem, mérnökként dolgozott a cégnél. Persze sokan mondják, hogy a pénz nem számít, csak a szerelem és az mindent megold. Tartott az ezüstkor, még izzott a szerelem, de már kevesebbet tudtunk találkozni, mert már nem volt közös a munkahely. A szív szakad meg, ahogy látja az ember elpusztulni a szerelmet, szép lassan elfonnyadni a csodás virágot, amely nyíltan sosem virágozhatott. Törvényszerű volt az eltávolodás, és közben tudod, hogy nem mentheted meg a kapcsolatot, bár remegsz érte. A bronzkorban már csak halványan csillan fel a boldogság. Ekkor már sokkal jobban éreztem, hogy nem olyan jó férjes asszony szeretőjének lenni. Feszültség volt, de Icuban az új munkahelyen elérendő karrier lehetősége okozza ezt leginkább. Icu menthetetlenül és egyre gyorsulva távolodik. Aztán Icu bejelenti Petinek (a férjnek) otthon és mindenkinek lassan, hogy házasságuk menthetetlen és külön költöznek. Ekkor már nincs mit felvállalnia, közben velem is szakít. „Tiszta szívvel” mehet a válásba, és belekezd kérészéletű kapcsolatba egy fiatal sráccal, legyen a neve: Jani. Ő lett a nevető harmadik. A mi kapcsolatunkat egyszerűen halottnak nyilvánította Icu, és kijelentette, hogy amúgy leginkább a szexen volt a hangsúly, és különben is. Amúgy is levegő után kapkodtam, mert bár éreztem, hogy vége lesz, de ez övön aluli ütés volt. Úgy éreztem, hogy ha vége is a dolgoknak, de egy szép emléket nem kellene még be is sározni, csak, hogy minél jobban el tudjon távolodni tőle. Icunak volt egy hobbija, járt táncolni, és voltak nézőteres fellépései is. Pont így a történet vége felé, a vaskorban, ott volt Icu, Peti, G., az új kapcsolat, Jani. Vége az előadásnak, hazamennek a legények. Petivel összefutottam a kijáratnál, és ő felajánlotta, hogy elvisz egy darabon kocsival, beszálltam, és aztán kérdeztem. Ott voltunk, mint férfi a férfival, a közös sorsban osztozva egy fémdobozban. „Peti, Te soha semmit nem vettél észre, hiszen egy másfél évig szeretője voltam Icunak?” Szerencsére nem fordultunk le az útról, sőt megköszönte Peti, hogy elmondtam neki és remélte, hogy ebből mind a hárman tanulni fogunk. És nem is az fáj neki, hogy én voltam a feleségének, hanem a Jani, az új srác… Higgadt viselkedett, természetesen aztán másnap már ott zokogott Icu vállán. A válófélben levő feleség pedig kijelentette, hogy mivel a szegény férjet így megbántottam, hogy az igazságot elmondtam neki, na ezért velem az életben többet nem áll szóba. Minő fintora ez a sorsnak? Mi van ma? Ennyi idő után? Peti és Icu kapcsolata normalizálódott, szépen békésen elváltak, és a mai napig jóban vannak. Icu az új munkahelyén összejött egy ügyvéddel, aki ott dolgozott, (hiába a munkahelyi kapcsolatok) szült is neki két gyermeket, öröm és boldogság, és remélem, hogy most már egy stabil házasság. Rám viszont csúnyán megharagudtak (exférj és exfeleség), és azóta is makacsul nem ismernek meg még a közösségi oldalakon sem. Nem mintha számomra ez olyan nagy veszteség lenne, csak tanulság, hogy milyen fura az élet. A nagy szerelem után a gyűlölet, és a közöny is el bír jönni. Néha egy kérdéssel az ember örök haragot tud generálni, bár ez milyen ostobaság már. Meg az, hogy kemény bizony létrának lenni, főleg ha a létrafokok az én vállaim voltak, amin keresztül Icu kimászott a házasságából. Egyéb tanulságok? Vonjátok le ti, blogolvasók, biztos kapok hideget, meleget is… …