Még mindig a volt nője után fut

2012. szeptember 04. 07:30 - csajokespasik

„Elmondta, hogy többször találkoztak titokban, a hátam mögött, bejelentés nélkül, és az a bizonyíték (szerinte), hogy nem csalt meg, hogy mindezt most elárulta nekem” - Levélírónk azon aggódik, hogy a pasija esetleg félrelép a régi nőjével. Eltűnt sms-ek, nem titkolt találkozások és másnak címzett ajándékok nyugtalanítják. Amikor mindezt szóvá teszi párjának, az csak legyint.

 

Sziasztok! A párommal négy éve vagyunk együtt, ő 28, én 26. Ismertem a volt barátnőjét, de mióta együtt vagyunk, nem sokat láttam. És tavaly ősszel újra előkerült. Ezzel nem is lenne baj, ha élné az életét, nem pedig a páromra hajtana állandóan. Amióta felbukkant, a párom teljesen be van zsongva, bár néha próbálja leplezni. Egyik nap még tele a telefonja sms-el, - tudom, hogy minden üzenetet elrak - amikor meg titokban belekukkantok törölve az összes, bejövő, kimenő üzenet, minden… még a híváslista is. Mióta a csaj felbukkant, látom rajta, hogy milyen lelkes, néha előttem telefonál neki és nevetgél vele. Állítólag ez csak barátság. És én meg nyugodjak meg szépen.

A másik eset: amikor megtudtam, hogy karácsonyra nem csak én kaptam valamit, de ő is… hát akkor egy kicsit nyugtalankodni kezdtem. Hülyén éreztem magam, szerintem más is annak érezné magát egy ilyen képtelen helyzetben… Megtudtam, hogy vett neki valami apróságot… Nem tudom mit, de rendben van, én is szoktam a barátaimnak, DE az exemnek még soha semmit nem adtam! Amikor egy jó pillanatában megkérdeztem, hogy mik a tervei, én költözzek el, vagy ő megy a nőhöz, vagy ő jön ide, és akkor hagyjak-e itthon tiszta törölközőt a csajnak, vagy hozza a sajátját? – csak nézett, miért gúnyolódom. Amikor elmondom a gyanakvásom, legyint, hogy túlreagálom az egészet. Elmondta, hogy többször találkoztak titokban, a hátam mögött, bejelentés nélkül, és az a bizonyíték (szerinte), hogy nem csalt meg, hogy mindezt most elárulta nekem. És bízzak benne. Neki meg azt kéne megértenie, hogy mindennek van következménye. Világos, hogy ennyi idő után már nem olyan intenzív a szerelem, nyílván más nőkre is vágyik – de pont a volt csajára? Amikor a párunk testének minden pontját ismerjük, már nincs meg a kapcsolatban az a hév, a szenvedély: világos, hogy már nem is kívánatos a másik annyira. Így működik a megcsalás. Leginkább az zavar, hogy ennyire nyilvánvalóan intézi és kicsit se titkolja. Ezzel én semmibe vagyok véve. Én szeretem őt, ha ez egyáltalán még számít valamit neki… Azt mondja, nem történt köztük semmi, de semmi…, Ezt most higgyem el? Ha még nem végeztek egymással, egy kicsit elkéstek az újrakezdéssel. Egy kapcsolat kifáradása benne van a dologban: egy pasi érdeklődik új nő után, de szerintem az nem, hogy az ex nőjéhez kanyarodjon vissza.

 
1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr204753904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szoroskissnyul 2012.09.04. 12:53:21

Ezt neked kell erezni,hogy mennyire bizhatsz meg benne.Annyit elmeselek talan segitek vele,hogy az exemmel mar hat eve kulon mentunk es mai napig joban vagyunk.ot evig tartott a kapcsolatunk es szepen megbedzeltuk,hogy ennyi volt a kapcsolat.Aztan neki is es nekem is uj partnerunk lett.Az o baratnoje feltekenykedett es eltiltotta tolem.Hat en jot nevettem rajta,hogy nem normalis,ha szexet szeretnek hat tuti nem az ex lesz ra a jo.tartottuk tovabbra is a kapcsolatot van egy multunk es jol el vagxunk baratkent.Soha nem fordult meg a fejembe az ujrakezdes van,hogy fiu es lany kozott csak baratsag marad.Nekem azota mar szep csaladom van es a ferjem is elfogadja ezt es tudja,hogy soha nem csalnam meg.Probalj a paroddal beszelni,arrol ami zavar,de ne hisztizz!El kell mondani mi bant es nem erted milyen kapcsolata van a masik csajjal.Az azert eleg fura,hogy kezd a kapcsolatotok ellaposodni mi lesz kesobb vagy egy gyerek utan.
süti beállítások módosítása