„Hirtelen megérezte, valójában mennyire is törékeny és élete tán egy hajszálon lóg” - a barátnő eleinte könnyedén fogadja a frissen diagnosztizált betegségét, majd ahogy egyre inkább felfogja a dolgot, fokozatosan megtörik. Eltaszítaná magától a pasiját, aki hiába igyekszik segíteni. Mert a nő ezt nem hagyja.
Lenne egy krízis, amit megosztanék veletek. Szerintem ez a blog is azért megy ilyen régóta, mert maga a téma, a párkapcsolatok és viszonyok, erősen benne vannak az emberiség érdeklődési körének top10-jében. Két éve vagyunk együtt. A barátnőmnél pár hónapja egy elég súlyos betegséget diagnosztizáltak, ami kezelhető, de sok időbe és pénzbe fog kerülni. Amikor megtudta, eleinte próbálta félvállról venni – sőt, magát az egész betegségről szóló hírt szinte csak csepegtette nekem. Próbált úgy tenni, mintha misem történt volna, vagy legalábbis mintha nem lenne ez olyan súlyos dolog. Könnyedén állt hozzá: ahhoz, hogy ebbe akár bele is halhat. Oké, hogy kezelhető, de garancia semmire nincs.
Szinte már irigyeltem a kimozdíthatatlan lelki egyensúlyáért. Azonban pár napra rá zuhanásszerű hangulatváltozás következett be nála. Ellenséges lett velem és nem sokára rá el is költözött tőlem. Alig bírtam telefonon elérni. Ha sikerült is, akkor sem beszéltünk tovább 3 percnél, s végig ellenséges volt. – Mi ez? miért csinálja? Mit véd? Miért? miért? miért? Egy darabig oda is eljutottunk, hogy nem akar többet látni és szakítsunk. Végül kierőszakoltam tőle egy találkozót és megtört végre. Azt mondta, nem akar terhemre lenni, és nem akarja azt sem, hogy az esetleges leépülésének én legyek a legközelebbi tanúja. Mert ez is benne van. Igen, de a tünetek még nem jelentkeztek, nyomuk sincs. A kezelést már el is kezdték és jó eséllyel gyógyulhat fel. Azt is elmondta, most már tiszta előttem: ő előbb félt attól, hogy én hagyom el őt emiatt. Világossá tettem számára, hogy nem akarom elhagyni, az nagy tetűség lenne részemről, vagy bárki részéről ilyen helyzetben, és a mi kapcsolatunk amúgy sem csak a külsőségekről és gondtalan életről szólt. Zavar, hogy nem bízik bennem és ennyire félreismert. Valószínűleg az lehet a háttérben, hogy elvesztette az önbizalmát és a rendíthetetlen „kemény csaj” hirtelen megérezte, valójában mennyire is törékeny és élete tán egy hajszálon lóg. Ez egy kemény belső őrlődés lehet nála még most is. Persze, hogy arra a lépésre jut, hogy tűnjön el, mert nem kell már, a továbbiakban csak teher. Eldöntötte magában, és a másik fél nem téma, akármit is mondjon. Legalább már visszaköltözött és én biztosítottam őt, hogy mindenben mellette fogok állni és segítek, pénzt és energiát nem kímélve, de olykor elutasító és rideg velem még mindig. Én mondom neki, hogy ha együtt csináljuk végig, sokkal könnyebb lesz és utána csak még szorosabb lesz a kapcsolatunk. Szerintem ő úgy hiszi, hogyha velem marad, csalódást és szenvedést okoz mindkettőnknek. Kitartok mellette. Tudom, hogy szüksége van rám, még ha ezt nem is mondja ki. Szégyelli magát, mintha a betegsége az ő hibája lenne. És nem érti, hogy nem szánalomból maradok vele, hanem mert a társa vagyok.
