Jó az ágyban, csak ne manipulálna

2013. május 30. 07:11 - Panni CsP

A királynő bevette magát a kastélyba, szó nélkül átrendez és pakolgat. Kijelölt párjának egy ösvényt, azon kell haladnia, ha letér róla, előveszi a passzív-agresszív stílust és fenyít. Posztolónk egyelőre nem akarja elzavarni a hölgyet, mert az ágyban rendkívül jó vele.

 

Sziasztok,

Sokáig nem volt barátnőm, és megfogadtam, ha lesz majd valakim, megbecsülöm. Aztán összejöttem egy nővel,  az egyik barátom esküvőjén találkoztunk. Nagyon tetszett, csodálkoztam is, hogy szóba áll velem. Ő már az elejétől önmagát adta, nem akartam észrevenni a nyilvánvalót, de mégse volt olyan ellenszenves, hogy ezért változtassak az elhatározásomon. A háttérben meg az is játszott, hogy régóta nem volt barátnőm.

Ő egy passzív-agresszív típus, direkt rám hagy dolgokat, hagyja hogy hibázzak, hogy utána a fejemre olvashassa őket és neki legyen igaza. Ugyanakkor figyelmes és gondoskodó, az ágyban egyenesen tökéletes, nem volt még ilyen jó senkivel sem. Csak ezzel az oldalával kéne kompromisszumot kötni. Mindezzel együtt nem tudom, van-e közös jövőnk, ha ez a tulajdonsága ennyire zavar. Vagy csak én lennék túl érzékeny? Sajnos, ritkán veszem észre, ha manipulálnak, legtöbbször akkor, ha késő, vagy ha mások szólnak, de az már régen baj, hiszen addig mindenki észrevette már, csak én nem. Ő már elkezdte berendezni az életünket, hozzám költözött és gyakran szó nélkül átrendez és pakolgat. Kijelölt nekem egy ösvényt és azon kell haladnom, ha letérek róla, előveszi a passzív-agresszív stílust. Néha igaza van, néha valóban lökdösni kell, de azt kétlem, hogy annyira selejtes lennék, hogy ez tartósan is fennálljon.

Ha szóba hozom neki mindezt, nagyon hamar elintéz, két mondat után lezárja a dolgot. Úgy, hogy a végén még én is belátom, hogy én vagyok, aki téved. Tehát a kommunikációtól elzárkózik. Úgy érzem, nem társként, hanem küldetésként tekint rám, és ez később csak hatványozódni fog. Azt hiszi, egyedül neki van itt igaza. Már látom a kommenteket, hogy hagyjam ott, ha zavar, de valamilyen szinten szükségem is van rá. A változást pedig nem követelhetem rajta. Más férfi-nő kapcsolatokban vannak ennél súlyosabb problémák is. Egy nézőpontra lenne szükségem, hogy világosan láthassam magunkat, mert lehetnénk mi harmonikus pár is, nem rajtam múlik.

---

Ha tetszett a poszt, kommentelj, ha viszont inkább saját élményekre vágysz, gyere a Csajok és Pasik társkereső oldalára. A több százezer ismerkedni vágyó közül sokan szívesen megismerkednének Veled. Nézegess fotókat, levelezz, böngéssz, flörtölj!

 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr45333219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása