„Azt is mondta, hogy ne csodálkozzak, ha majd a következő pasim egyszer csak összever az utcán, és ha én évek múltán elfelejtem, ő nem fog” - ha a pasi nem fogadja el, hogy vége, ráadásul agresszív, rágja a körmét és bárkinek beszól az utcán, nincs mit bánni a szakításon. Viszont ha fenyegetőzik és hazugságokat terjeszt rólad, akkor a pohár lassan betelik. Hova forduljon egy idegbeteg 35 éves pasi?
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Kedves CsP Blog! Azért írok, mert jelenleg egy olyan fordulat zajlik az életemben, amin én túllépnék, de az érintett fél erre képtelen. Nem rég egy 2 éves kapcsolatnak vetettem véget. Én 26 éves vagyok, az exem 35. Nem azért hagytam ott, mert találtam egy jobbat, vagy mert kiszerettem belőle. Most is ugyanúgy szeretném, de a valódi természetét, amit kapcsolatunk elején elnyomott, csak mostanában engedett a felszínre. Képes volt apróságokon feldühödni, a végén már féltem tőle és félek most is, sőt: csak most igazán. A második évfordulónk előtt egy kicsivel szakítottam vele.
A féltékenysége zavart leginkább: olyan lett, mint egy megszállott bolond, volt hogy rám nézett valaki az utcán, ő meg majdnem nekiment. A boltban lelassít véletlenül előtte egy öreg hapsi, és úgy leku***anyázta, én meg égtem. Ezeket az ok nélküli dühkitöréseit nem tudtam tovább elviselni. De nincs olyan normális nő, aki igen. Mi történt, miután szakítottam vele? Telefonon történt, mert a személyestől féltem, már mindent kinéztem belőle. Nem fogadta el, ordibált (tudtam, hogy ez lesz, annyira nem lepett meg) majd ő rakta le előbb. Aztán jöttek az üzenetek, rengeteg elütéssel, tehát nem egy nyugodt és összeszedett valaki írta, hanem egy zavarodott és büszke férfi (értsd: hogy a nő a hibás) az egyik pillanatban mindennek elhord, utána meg azt mondja, ha elhagyom, nincs már senkije – de ez még mindig nem hatott bűnbánónak, csak követelőzőnek. Még a leírt szavain keresztül is átsütött az agresszió, pont ami elől menekültem. Semmi, hogy "én vagyok a hibás és adj még egy esélyt a változásra"… Elmondtam neki, miért hagytam ott, tudja, mégse kért bocsánatot és tűnt el méltósággal. Nem, mert a falu bikájának mindig igaza van.
Én meghoztam egy döntést, amit nem fogad el, józanul megindokoltam, még azt sem mondhatja, hogy csakúgy otthagytam minden magyarázat nélkül. Ha maradok és tűrök, annak semmi értelme, hogy én folyamatosan félek tőle, bár szerintem neki így jó lenne. Azóta mindenféle alaptalan hülyeséget terjeszt rólam, már sok mindent hallottam vissza. Félek, hogy sohasem fog leállni. De egyetlen nő sem fogja ezt eltűrni tőle, nem akar egy idegbeteggel együtt lenni. Azt írta, tudjam meg, hogy megcsalt… Pár perc múlva azt írja, hogy nem is, hazudott csak: kíváncsi volt, mit szólok. Ezt miért írta? Ez is az elmebetegségének a része. Azt is mondta, hogy ne csodálkozzak, ha majd a következő pasim egyszer csak összever az utcán, és ha én évek múltán elfelejtem, ő nem fog. Neki eddig több rövid kapcsolata volt, és ahogy tőle tudom, a kapcsolatai igen rövidek, eddig talán velem volt a leghosszabb. Ha az egyik nője elhagyta, megpróbált visszamenni valamelyik régihez. Én már régebb óta ismertem, még amikor mindketten más kapcsolatban voltunk, azért dőltem be neki, mert nagyon félrevezetően meg tudja mutatni a szimpatikus oldalát, de azt fenntartani nem sokáig képes.
Rágja a körmét, ami – ahogy megérdeklődtem másoktól – azt jelenti, hogy a saját agresszióját, a „karmait” próbálja lerágni, elfojtani az agresszív oldalát, valamint a szülei megoldatlan kapcsolati problémáit is a vállára veszi - ennek a jele ez. Próbáltam beszélni vele és segíteni rajta, de valakin tényleg nem lehet, ráadásul ez nem az én dolgom lenne, hanem egy szakemberé, akihez önszántából megy el. De ahhoz fel kéne ismerni a problémát.
Mindegy, ő már a múltam része, csak hogyan tudnám leállítani őt szép szóval?? Arról szó sem lehet, hogy a Facebook-ról letiltsam, mert akkor borulna el teljesen, írogasson nyugodtan, legfeljebb nem olvasom el, nézegesse az adatlapom, úgysem használom, alig posztolok rajta. Gondolom, többen írni fogják majd, hogy miért nem vettem észre ezeket a jeleket 2 év alatt? Azért, mert nem éltünk együtt, nem tudtam, milyen, amikor önmaga és privát. Nem egy városban élünk: vagy ő jött hozzám, vagy én hozzá. Főleg én jártam hozzá, mert sok szép emlék köt oda, mert valamikor én is ott laktam. És heti 2-3 alkalommal találkoztunk, amikor időnk engedte. Fura dolgai akkor is voltak, amikor én láttam vendégül: amikor egyszer megkérdeztem, mit főzzek, azt mondta, mindegy, nem szeret enni… De hát ezen akkor átsiklottam. Arra is gondoltam, hogy tudat alatt direkt taszítja el magától az embereket és így bünteti magát.
