„A szerelem a fiatalabbaknak való, az én korosztályom már inkább azt nézi, hogy mit kaphatna még azon kívül” - Posztolónk szerint csak akkor létezhet egészséges birtoklási vágy, ha az kölcsönös. Amikor a pasi rátelepszik a barátnőre és állandóan ellenőrzi, az előbb-utóbb a kapcsolat végét fogja jelenteni. Egy viszonylag normális férfi képes irányítani az érzelmeit és el tudja fogadni a visszautasítást. A híradókból tudjuk, hogy néha ez tragikusan nem így szokott történni...
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok! Jelenleg egy kapcsolat után vagyok, és remélem, egy másik előtt. 28 éves nő vagyok, átlagos, normális, tisztában vagyok az előnyeimmel, csakúgy, mint a hátrányaimmal. Az előző kapcsolatomnak a párom birtoklási vágya vetett véget. Úgy gondolom, hogy önmagában a birtoklási vággyal nincs különösebb gond, ha legalább kölcsönös. De itt nem erről volt szó. Létezhet egészséges birtoklási vágy, hiszen ez az emberi alaptermészet része.
A férfi részéről ez annyit jelenthet, hogy „az én barátnőm, tehát felelősséggel tartozom neki, vigyázok rá és óvom őt, és nem akarom, hogy más férfi legyen körülötte”.
A nő részéről ez lehet imponáló és lehet nagyon zavaró. Ez típusfüggő.
Idővel a birtoklási vágy-elve módosulhat az alábbi szerint:
- A 30-as pasi vesztesnek érezheti magát, ha sokáig nem talál valakit, így a sok csalódás után a soron következő nővel már szigorúbb lesz, megfogadja, hogy semmi áron sem ereszti el, akár még egy elkapkodott házassággal is magához láncolja.
- A 30-as nő pedig gondolhatja azt, hogy: „A szerelem a fiatalabbaknak való, az én korosztályom már inkább azt nézi, hogy mit kaphatna még azon kívül”. És ha ennek az az ára, hogy behódol neki és tűri, hogy elnyomják, akkor kialakul ez a felállás, de azzal a veszéllyel, hogy később súlyosbodhat.
Két évet töltöttünk együtt, és a vége felé ő már teljesen átesett a ló másik oldalára: napi háromszori spontán hívások, kivel vagyok, mit csinálok stb. Ha egy e-mailre nem válaszolok 1 órán belül, ráküld még kettőt. De ezt sokáig még mindig nem éreztem erőszakosnak, mert nem volt mögötte indulat, csak érdeklődés. De a szándék ugyanaz, akár emelt hangon faggat, akár normál beszédhangnemben érdeklődik. El kellett telnie egy időnek, amikor már tudtam, hogy mindezt nem csak úgy beképzelem magamnak, hanem valóban gond van.
Számára elviselhetetlen volt, ha nem tudta, hol vagyok és a látókörén kívül helyezkedtem el. Magánéletem már abszolút nem volt.
Nagyon nehezen fogadta el a szakítást – persze, tudtam, hogy így lesz. Sajnálom, hogy így alakult.
Elképesztő, hogy minden híradóra jut egy új eset, amikor huszonéves pasi bántalmazza, elrabolja, fenyegeti, megerőszakolja vagy akár el is teszi láb alól a barátnőjét. És itt többnyire mindig a féltékenység van indíték gyanánt. Szerintem senki sem szeretne a híradóban szerepelni, ahogy én sem. Egy viszonylag normális, nem túl pronyó férfi képes irányítani az érzelmeit, el tudja fogadni egy nő visszautasítását, mert egy szakítás nem a világ vége, van még más nő is az országban. A legcsúnyábban végződő történet is szerintem ilyen apróságokkal indult...
Arra lennék kíváncsi, hogy szerintetek létezik-e egészséges birtoklási vágy, illetve, hol vannak a határok, amiket nem jó átlépni?
