„Már lemondtam arról, hogy valaki felesége legyek, csak egy normális férfit szeretnék megismerni, akin ki tudok igazodni” – kimerítő beszámoló 5 pasiról, akikhez Levélírónknak az utóbbi években szerencséje volt. Az egyik hisztisebb, mint egy nő, a másik kutyamániás, és azért szakít vele, mert nem érzi magát méltónak hozzá. Van, amelyik szappant lop, és előkerül egy elvált pasi is, aki 17 éves lányokról álmodozik mellette.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Kedves CsP,
most, hogy lett egy kis időm, írok nektek. Nő vagyok, 29 éves. Így, 30 felé tartva, már mérleget állít magában az ember lánya. Az utóbbi pár év eredményeit osztanám meg veletek pasi-fronton. Öt férfit említenék meg, és hogy mi lett, illetve, mi nem, az alább kiderül.
Bevezetésként ide kívánkozik, hogy a mai modern kapcsolatok sajnos úgy festenek, hogy gyorsan összejövünk, gyorsan elhasználjuk egymást, és gyorsan lépünk is tovább. Kifacsarjuk, amit ki lehet és uzsgyi, jöhet a következő élmény, kaland stb.. Nem akartam ebben hinni, de attól tartok, így van. Ha a másik (a nő) egy kicsit is unalmas / nem simulékony / betörhetetlen / nem engedelmes / túlságosan helyén van az esze (és talán az érzelmei is) akkor a pasi nem érzi magát a helyén és távozik.
Érzékenyke (32) egy hónap után be akart költözni hozzám. Mondtam, hogy oké, nincs kifogásom ellene, persze, de ne most, mert még korai. Na, mosolyszünet. Utána elmondta, hogy történt egy jelentéktelen csók egy idegen csajjal egy fesztiválon. Akkor betudtam annak, hogy csak kitalálta, így büntet, hogy megsemmisítettem a költözési tervét. Ettől kezdve mindenért megsértődött, nem beszélt velem, vállat vont, olyan volt, mint egy csaj. És ezek miatt nem tudtam már férfinak tekinteni. Szerintem egy ilyen apróság még nem indokol ilyen szintű sértettséget. Végül drámaian bejelentette, hogy elhagy. Ha azt várta, hogy emiatt majd elgyengülök és meggondolom magam, engedve a zsarolásnak, akkor koppant. Annyit azért nem ért ő. Nagyon helyes volt, meg minden, de azért sem. Aztán azt mondta, hogy mégse szakít. Megkönnyebbülést várt tőlem. Ekkor szakítottam vele én, hogy segítsem oldani ezt a szánalmas helyzetet, ami már csak bajosan lehetett volna még szánalmasabb.
Kutyás Joe (38): hat kutyát tartott. Nagyon szerettem hozzá járni. Elmondta, hogy tudja, hogy nem volt szép dolog, de a korábbi nőjét megcsalta. Igazából inkább örült neki, hogy megtette, mert már nem voltak jóban, a csaj teljesen rátelepedett az életére... Ma sem tudom, miért avatott be ebbe. Gondolom, hogy lássam, milyen őszinte (és mekkora kan). És értékeltem is. Most őszintén? Ki nem csalt meg még senkit? Ilyen az élet. Azt is értékeltem, hogy egyedül is megállt a lábán, bírt egyedül élni. Mondta, hogy neki nem hiányzik a társaság, ha van, van, ha nincs, nincs. Nem szalad utána. Vele egy darabig egész jól kijöttem. Nem kerestem árulkodó jeleket, nem féltékenykedtem, ő meg néha hagyta, hogy rendet csináljak nála. Éldegéltünk. Szerettem, mert egyszerű volt és őszinte. Aztán egyszer csak elkezdett férjecskeként viselkedni és minden alkalommal le akart nyűgözni. Az önbizalomhiány egyik tipikus jele, az elismerés hajhászása. Tőlem várta a megerősítést arról, hogy értékes ember, és nem fura az, ha ennyi kutyát tart és néha szakadtan mászkál az utcán. És én mondtam is neki: ne strapálja magát, én így szeretem, ahogy van. Nem kell folyton lenyűgözni, utálom a meglepetéseket.
Az zavarta, hogy nem olyan, mint a mai sikeres férfi, vagyis azok eszményképe. A mobiltelója 10 éves, a számítógépe kb. szintén, laptopja nincs, azt sem tudom, látott-e valaha.... amolyan vidéki gyerek, ...és mindig ezzel csesztetett, hogy biztos lenézem emiatt. Nem néztem le. Ha lenéztem volna, nem járok hozzá, heti kétszer.
Volt egy beszélgetésünk, ami arra futott ki, hogy szerinte minden nőnek alfa csávó kell, de nem jut minden nőnek alfa csávó. És hogy ő mennyire béta. (de még ezek a fogalmai sem voltak tiszták a fejében: neki az alfa csávó azt jelentette, hogy drága kocsi, öltöny, zsé, hátranyalt hajú üzletember. Holott ez totál nem így van.
A vége az lett, hogy ő szakított velem. A mai napig nem tudom, mi miatt. Mert nem érezte magát hozzám méltónak?? Szóval, (hangsúlyozom, magamból kiindulva) nem tudok másra gondolni, de elfogadtam, szerettem, ő mégis bemesélt magának valamit, ami nem volt valóságos. Panaszkodott, hogy nem ilyen és nem olyan, de semmit nem csinált azért, hogy változzon. Engem nem zavart, őt igen. De akkor minek panaszkodott, és minek kellett nekem végighallgatni??
Mégis valahányszor elhagynak valakit, jogosan érzi azt, mintha elbukott volna egy vizsgán.
Ágrólszakadt (27): barátoknak indultunk, aztán történt, ami történt. A dolog vége: segítettem neki, vitte a pénzem (azaz: kölcsönkért, de elfelejtette megadni) és akkor hagyott el, amikor megmozgattam pár szálat és melót szereztem neki. Már nem volt rám szüksége, miért ne dobott volna?
Nem igényelte a külső környezete elismerését, nehezen tudott alkalmazkodni és változni. Volt, hogy szappant lopott tőlem és őszintén megmondom, örültem neki. Azt mondta, ő haszontalan, senki se fogja szeretni. Egyszerre volt önfejű, önző és panaszfal. Nagyon fura volt ezt így egyszerre látni egy férfiban. Sokat gondolkodtam rajta, hogy minek ez az önsajnáltatás, hiszen van benne törekvés, még ha lappang is: és egy magyarázat (a csillagjegyek rajongóinak) ő Kos volt Rák aszcendenssel, (ahogy akkor utánajártam) ez folyamatos belső feszültséget jelent nála, mert két ellentétes tulajdonságú jegy áll egymással párban. A logikus és akaratos Kos érvényesült, amikor dobott engem / igen jókor és igen hálásan. Az előző nőjével 2 hónapig jártak, de közel egy évig sírt utána (ez volt az érzelmes Rák).
Észrevettem valamit: Minél többször szakítanak velem, a következő már annál könnyebb, nem visel meg annyira. Nem tudom, hogy ez mennyire jó, ill. mennyire építi a jellemet valójában.
Az Elvált: (39) elmondta, hogy 1 évig volt hű a feleségéhez, aztán egy munkahelyi flört fajult el... kiderült.., az asszony nem bizonyult elnézőnek. Sablonos helyzet. Ennek az úrnak a mániája volt, hogy a válása óta megfogadta magának: soha többet öntudatos, akaratos, irányító nőt, mert utálja, ahogy mindent látnak, kivizsgálnak, utánajárnak és lekezelően viselkednek, intézkednek - és ha ezt így nekem elmondta, akkor valószínűleg engem nem tartott annak. Ami nem tudom, hogy jó vagy rossz. Én mindig is különcnek tartottam magam, sokan éreztették is velem, hogy az vagyok. Hogy én – vagy bárki más - milyen, azt sajnos nem lehet megtanulni. Lehet formálni, művelni, de amúgy az alap adott és ha valaki már a születésénél el van tolva, arra nincs sikerrecept, azzal együtt kell élni, mint egy olyan születési rendellenességgel, ami nem látszik, mégis van. Nem akarom sokáig húzni, a lényeg, h. itt ő lett dobva, mert fiatalabbat akart, 17 éves lányokról fantáziált (néha, amikor úgy alakult, a jelenlétemben flörtölt velük, ilyenkor úgy csillogott a szeme, ahogy rám nem szokott). Olyan lányokra vágyott, akik mindig azt csinálják, amit papamaci mond nekik. Nem kell pszichológusnak lennünk ahhoz, hogy lássuk, mit miért csinált és milyen nőtípust igyekszik vészesen nagyívben kerülni. Ebbe én nem szóltam bele, de partner sem akartam lenni. Megértem, hogy mit miért tesz, csak ne legyen rá büszke.
Pörgős srác (25): bár helyesebb lenne inkább a Mindenbe Beleavatkozó srác név. A bemutatkozásában azt írta, hogy „pörgős srác” és már erre a jelre is figyelnem kellett volna, mert a „pörgős” szó számomra azt jelenti, hogy idegbeteg / drogos / önbizalom hiányos / nyughatatlan...stb, bár ő biztos arra célzott vele, hogy nagy bulikirály. Gondoltam. Nem volt az. A „pörgős” egy nagyon félrevezető és félreérthető kifejezés. Ő írt nekem. Én esélyt adtam. Nem rajtam múlt a vége. Csak egy eset: feltettem a Face-re egy képet, amin egyik barátom új kocsija mellett állok, és egyből kitalálta, hogy biztos, hogy vele csalom, mert a nők buknak a kocsira. Azt nem mondtam neki, hogy én nem nézem, melyik pasinak milyen kocsija van, van-e, sőt, olyannyira nem értek hozzá, hogy annak a kocsinak a nevét, ami mellett álltam, elsőre le sem tudnám írni helyesen. Később is belekötött képekbe, amin tulajdonképpen semmitmondó és ártatlan helyzetekben látszom, néha simán a szüleim kertjében, stb. és követelte, hogy vegyem le. Nem vettem. Megkérdeztem, mit szólna, ha én is beleavatkoznék abba, mit rak fel? Azt mondja, ő semmi olyat nem rak fel. Ja, hát olyat én sem.
„olyat??" - milyet??
Mindig apróságokon próbált velem vitázni, mígnem, az egyik ilyen alkalom után szegényt a buszon hagytam és leszálltam. Aztán telefonon hívott, hogy mi van, hülye vagyok, és én mondtam, hogy köszönöm az eddigi közreműködését, ennyi elég volt. És ennyiben is maradtunk. Most már talán mást rendszabályoz, biztos van olyan, akit ez fel is izgat, de engem csak szimplán idegesített.
Azt nem sikerült megtudnom, hogy miért ezek a férfiak találnak meg és miért vonzom be őket. Nem kesergésből írtam le mindezt, inkább magamnak, hogy azok az idők, amiket velük töltöttem, nem voltak feleslegesek, és talán valaki felismeri, hogy pont ilyen helyzetben van – és már közszolgálati is voltam. Lehetett volna jobb is, rosszabb is. Nem mindig a szakítás a megoldás, de ha legalább résen van az ember, sok mindentől megkímélheti magát. Már lemondtam arról, hogy valaki felesége legyek, csak egy normális férfit szeretnék megismerni, akin ki tudok igazodni és tisztában van saját magával, egyenrangú valakit, akit nem a hangulatváltozásai formálnak és tartósan elvisel, ill. elviselem.
