A pasi 26, a nő negyvenfelé tart, de ennyi még nem indokolja, hogy valaki mindent túlreagáljon, féltékenykedjen és szánt szándékkal tönkre tegyen egy amúgy működő kapcsolatot. A barátnő sokat panaszkodik, minden apróságon kiborul, nem tudja értékelni azt, amije van. Nem fektet túl sok energiát az önismeretre, így mára teljesen egyoldalú lett a kommunikáció.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Korkülönbséges story már régen volt, így mindenki megelégedésére küldöm az alábbiakat:
Pár éve már együtt vagyok a barátnőmmel. Én 26 vagyok, ő 39 lesz nem sokára. Az utóbbi időben olyan, mintha megkattant volna, állandóan irányítani akar, ellenőrizni, nem akar sehova se elengedni, semmiségekért kiabál. Mintha ennyi idő után pont most akarna betörni. Csakhogy én nem vagyok az a fajta, ezzel van a bajom. Mintha meghunyászkodásra akarna késztetni. Régen együtt mászkáltunk, de egyedül nem szívesen enged el, ő meg nem akar velem jönni.
Hogy miért nem, többnyire hülyeségekért. Volt, hogy azért nem jött velem, mert „fiatalos helyre” mentünk volna – ezt a kifejezést ő találta ki hozzá – ahova szerinte ő nem passzol...(szerintem meg passzolna). Miért értékeli le magát, amikor nem kéne? És ha a fejébe vette, akkor én kevés vagyok ahhoz, hogy ezt kimagyarázzam. Ez akkor kezdődött, amikor hosszas győzködésére hozzá költöztem. Nem volt muszáj, se szükségszerű – ő ragaszkodott hozzá. Képes már elérni azt is, hogy mondjuk szemétnek érezzem magam bármiért. Mert ő próbál elnyomni, én meg nem tartozom azok közé, akik ezt nem veszik észre, vagy hagyja magát. Szeret, meg minden, én is őt, és inkább azt látom, hogy magával van baja, magával elégedetlen. Hiába mondok bármit. De ezen én nem tudok segíteni, nem vagyok pszichiáter. Most odáig nem akarok eljutni, hogy hazudoznom kelljen neki, hogy hova megyek, csak hogy ne nyugtalankodjon. Sokat panaszkodik, minden apróságon kiborul, nem tudja értékelni azt, amije van. Túl sok energiát nem fektet be az önismeretbe, teljesen egyoldalú a kommunikációnk. Én meg nem sokáig hagynám ezt. De mit is csináljak? Az ok nélküli féltékenység nála alap, pedig nem volt így az elején, sőt, voltak érdekes éjszakáink... Szóval, megvolt az összhang, de hogy újra meglegyen, az nem csak az én feladatom innentől.
