„Azt mondta, bármit is tett, kettőnkért tette, a szerelmünkért, a kapcsolatunkért” - Mindezt úgy, hogy közben már ott volt a harmadik fél is, aki viszont majdnem mindent tudott. Addig is tagadni, hazudni, hízelegni, ahogy a szakmájában tanulta.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Dady Saga 5. (Prosti blues, avagy titkok és vádak)
Na, ez most nem lesz könnyű.
Valahogy úgy kell kezdeni, hogy ha valaki élve el van temetve önmagában, akkor önmaga is egy titok. Ha valaki szinte gyerekként megtanulta, hogyan lehet prostituáltként gyorsan sok pénzt keresni, és soha nem tudott belőle kilépni, bizonyosan előjönnek a vádak. Az önvád bizonyosan. Folyamatos titkokkal és az önváddal pedig ugyan együtt lehet élni, de egyszer csak összeomlik a világ. Végképp és örökre.
Szögezzük le, a prostitúció nem bűn, foglalkozás. Méghozzá a lehető legnehezebb a világon, főleg, ha az, aki űzi, mellette családról és gyermekről álmodik. Főleg akkor, ha azt annyira megszokta már, hogy szinte minden más munka neki elviselhetetlen kötöttségekkel, frusztrációval jár.
Persze ki akar törni, és ideig-óráig sikerül is ez neki, mindaddig amíg nem érik kudarcélmények, és újra nem menekül bele a „könnyű” pénzkeresés világába. Ami egyáltalán nem könnyű, ha tudja, otthon várják, és aki hazavárja, még csak nem is sejt semmit arról, hogy ő éppen mit csinál.
A titok borzalmas és aki képes ezt hordozni, valójában egy roppant erős ember. A gyengék a titkok alatt összeroppannak. Az erősek sokszor belebolondulnak. Egy a közös: szégyellik. És ugyanúgy vágynak egy tisztességes, szép életre, mint bárki más. De a pénz rabságából, a viszonylagos jólét világából a valóságba átlépni nagyon nehéz.
Szinte tanulatlanként, nem értve semmi máshoz, ha kilépsz, nem egy szabad világ vár, hanem az unalmas napi rutin, a kifizetetlen számlák, a napi pörgés helyett egy gyorsan megunható férfi, aki mindig ugyanazt és ugyanúgy csinálja az ágyban, ami gyorsan unalmassá válik. Ha valaki tizenöt évet úgy él le, hogy minden praktikát megtanul, vagy megtanítják neki, nem nagyon tudja hová tenni azt a szerencsétlent ott az ágy másik végében, hogy miért csak azt a három rutinból elkövetett pózt használja, nem nagyon érti, miért nem vágyik többre, másra. És ebből jönnek a vádak.
Én nem tudtam semmiről, ami nyilván szánalmas, hiszen csak pár ismerőst kellett volna alaposan kifaggatni. De nem is érdekelt. Egyrészt jól volt előadva a sztori, másrészt én tényleg hittem, hogy kapcsolatot építek, még akkor is, ha éreztem én, nem feltétlenül tart ez majd örökké.
De egyszer minden kiderül.
És amikor kiderült, nem álltam fel azonnal és mentem el – ma sem tenném. Azt mondta, azért hordozta a titkot, mert félt, hogy ha elmondja elveszít. Azt mondta, bármit is tett, kettőnkért tette, a szerelmünkért, a kapcsolatunkért. Mindezt úgy, hogy közben már ott volt a harmadik, aki viszont majdnem mindent tudott. A múltját bizonyosan. Addigra régóta rájött, azzal kell kezdeni, ha ki akar törni ebből a világból.
De jöttek a vádak is, az önfelmentés, a közösen felélt pénzek, az, hogy én, amikor itthon volt nem törődtem vele… És közben egyre több titokra is fény derült. És elkezdtük bántani egymást. Jöttek a vádaskodások, az indulat és az eltávolodás. És újabb és újabb titkok, hazugságok, megcsalás. Aztán megbocsájtás és szerelmes pillanatok, hogy utána újra és újra kiderüljön, hogy színjáték az egész. Egy nagyon profi színjáték, amit tizenöt év alatt a szakmában megtanult. Tagadni, hazudni, és hízelegni. A miértre nincs válasz, és ha nem lettem volna képes én is beleállni egy színjátékba, aminek az kellett, hogy legyen a vége, hogy megutáljon és minden kapcsolatot – legalább is egyelőre – megszakítson velem, még mindig egy kib*szott prosti blues mellékszereplője lennék. Egy marionett, amit kénye-kedvére rángathatna. És amit bizony élvezett.
De itt és most leírom, bár nem tudtam, hogy a párom prostituáltként dolgozott a kapcsolatunk alatt külföldön, ez nem lett volna válóok. Még az sem, hogy megcsalt, amikor hazajött és itthon nem találta a helyét. És még az sem, hogy valójában soha, a mai napig nem tudom a szájából az igazságot. Nem merte, tudta elmondani, hogy hol és mikor hirdette magát. A valódi válóok a játszmázás volt, amit egy prosti elsőként tanul meg, és soha nem fog elfeledni és feladni, mert tudja, az a túlélésének a záloga. Legalábbis az volt nagyon sokáig. De vannak erős emberek, akik beleállnak a játszmákba, sokszor nem azért, hogy megmutassák erősek, azért, megmutassák, emberek. Bármi áron. Már régen nem számít, hogy ki nyer, vagy ki a kiválasztott, azt az idő dönti el, az számít, hogy képes vagy-e felvállalni, bármi is történt. És akarod-e helyrehozni, na persze csak akkor, ha hagyják. Ha nem, jön a végleges elengedés, még ha bele-belehalsz is. Mert tudod, se neked, se a következőnek nincs más választása.
De ne felejtsük el, aki bluest játszik, a saját fájdalmával játszik, ne felejtsük el, aki képes akár csak egy bluest eljátszani, szépen lassan képes lesz megérteni önmagát, a világot, a múltját, a jelenét és talán a jövőjét is.
Csak az a baj, hogy a blues és egy operett között nagyon kicsiny a különbség. Talán csak annyi, hogy az egyik fájdalmasan szép és emberi a vége, míg a másik csak egy álom csillogással egy képzelt világban, ahol ugyan a közönség tapsol, de az előadás végén már nem is emlékszik az elejére.
Egy blues egy életre szól, egy operett meg csak szórakoztatni jó.
(folytatás hétfőn)
