Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

Negyvenes férfi vagyok. Megismertem tavaly egy 32 éves nőt. Lelövöm a poént: már nem vagyunk együtt. Hogy miért? Úgy ahogy aktív kapcsolatunk kb. pár hónap alatt lett inaktívvá.

A kényelmes utat választotta, azt vélvén, én is így gondolom, meg sem kérdezte, hogy nálam lakhatna-e, egyszerűen ottmaradt, apránként hozta át a cókmókját, míg udvariasan nem szóltam, hogy most már biztosan hiányzik valakinek...

Míg én elmentem dolgozóba, ő csak ült nálam, olvasgatott, játszott a telóján, mint egy szállodában. Unatkozom mellette – be kellett ismerni. És mi ez köztünk, egy kapcsolat? Milyen ? Miről szól? Láthatóan ő is unta magát mellettem, de volt kaja, fűtés és négy fal.

Szerintem egy társ azért van, hogy megosszuk vele az életünket, de mellette egyedül éreztem magam. Volt, hogy egyedül mentem sétálni, mert ő fáradt volt – állandóan. Nem tudni, mitől. Ahogy sétáltam, láttam a párokat, családokat, és szerencsétlennek éreztem magam. Programokra ő is nyitott volt, de elvárta, hogy mindig én hozzam fel ezeket. Kell a nyugi is, persze, de nem folyamatosan.

Szóval a társas magány fázisában voltam/voltunk. És néha arra gondoltam mellette, milyen jó lenne egyedül, nélküle. Mivel a tiszta játszmákat szeretem, mellette nem ismerkedtem, ha egyedül lennék, legalább tudnék másfelé is nyitni. Elvittem a baráti körömbe, és egész este egy mukkot nem szólt, kifejezéstelen arccal ült és 3 órán át ivott két deci kólát.

Aztán jött a meglepetés. Én azt hittem, benne is érik a szakítás gondolata és titkon azt vártam, ő mondja ki. De ehelyett egész mást mondott: - Mikor jegyzem el? Meg se kellett szólalnom, az arcomról leolvashatta a választ, ugyanis igen megrökönyödtem. Egyenesen elmondtam, hogy nálam ez nincs tervben. Na, akkor kirobbant, hogy minden az én hibám, én nem invitáltam meg őt a magánéletembe (??) én voltam elzárkózó, másrészt egyedül fogok meghalni stb. csalódott nőies finomságok ...Annyira nem izgatott a kiborulása, hogy érdemben foglalkozzak ezzel. Felmértem a helyzetet és tudtam, hogy a legelvetemültebb bíró sem az ő javára ítélne. Azt mondta, én nem akarok vele minőségi időt tölteni. Ami alatt azt értette, hogy én nem ülök vele a kanapémon a tévét bámulva kukán. Az sem jó érv egy hasonló kvalitású feleségjelölt mellett, hogy a háztartás 80%-ával nekem kellett boldogulnom. Végül is az én lakásom, mondhatnánk. Persze, hogy ellaposodik egy kapcsolat, ha nem csinálunk semmit, de hogy mit gondolt, miért és mitől lendítene mindezen pozitív irányba egy házasság, azt nem értem ma sem.

Vége lett. Egyetlen haszna volt az egész odaköltözésének, hogy lemodelleztünk pár év házasságot néhány hónapban, és senki nem nyert. Csak tapasztalatot.

Következtetés: a harmincas-negyvenes nők becsavarodnak, ha valaki nem húz gyűrűt az ujjukra. Egy nőnek ez is lehet életcél, és nem fogadják el, ha valaki máshogy látja. Én két diplomát szereztem, és mire elindult igazából a karrierem, jócskán elmúltam már harminc. Ha azokban az időkben megállapodok egy ilyen leányzó mellett és eltartok egy családot, ez mára mind nincs, biztosan nem tartanék ott, ahol vagyok.

Azt tudom tenni, hogy rágörcsölés nélkül élvezem az elmúlt évek gyümölcseit. Sok minden van, amit csak most tehetek meg, oda utazok, ahova szeretnék, ha le akarnám cserélni a kocsim, az sem jelentene gondot, és a lakásom is jó környéken van, belülről sem igénytelen – de nem azért, hogy beleüljön egy kétségbeesett gyűrűmániás. A 30-40 éves nőknél természetes, hogy meg kell értenie minden hím egyednek, hogy az ő igényeik elemi fontosságúak. Nincs apelláta. És nem vagyok magányos, mindig van kivel megosztani az ágyam, ha kedvem tartja, vagy nagyokat sétálni, beülni ide-oda, olyanok, akik nem gyűrűvadászok. És főleg: őszinték velem.