„Olyan ruhákat hord, amiket már a nagyanyám se venne fel, ha élne...Hogy engedhetik el magukat annyira a nők, hogy ez legyen a vége?” - Posztolónk egyik kérdése az, hogy érdemes-e 45 éves férfiként gyereket vállalni, a másik pedig az, hogy mit lehet tenni, ha a párja, aki a gyerek-témát felvetette, egy ideje elhagyta magát ?
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
A kérdésemet két részre bontanám. Az egyik az Én-rész a másik pedig a Kivel-rész. A társammal hat éve vagyunk együtt, és nála most jelentkeztek komolyabban a reprodukciós igények, bár korábban megbeszéltük, hogy nem akarjuk (ő jobban is erősködött emellett, mint én). 45 lettem idén, nem tudom, hogy mennyire lennék jó és építő apuka 5-10-15 év múlva... A társam viszont megváltozott, már ami a külsejét illeti. Nem menekülni akarok tőle, megtehettem volna többször is, de szeretem őt, őszintén, és ő is engem. Nem értem nála ezt a fajta gondolkodást, hogy egy hosszabb kapcsolatba miért jó neki ennyire belehízni. Biztosan sokan érzik úgy, hogy ha megvan életünk párja, már bármit lehet, de a kényelemnek nem kéne az igénytelenséggel együtt járnia.
Elhagyta magát, olyan ruhákat hord, amiket már a nagyanyám se venne fel, ha élne...Hogy engedhetik el magukat annyira a nők, hogy ez legyen a vége? És ekkor bedobják a gyerek-témát. Nem ilyen nővel álltam össze az elején, és nem egészségügyi okokból ilyen, igényes volt és vagány, most meg megöli a vonzalmam.
Ha ilyen tervei vannak, mondjuk törekedhetne arra, hogy a körülményekhez képest a lehető legjobbat hozza ki magából a párjának. Az Így fogadj el-elv nem minden esetre húzható rá és arra is káros, aki ezt kimondja, mert azzal le is korlátozza magát. A tespedést és önfeladást nem fogadom el. És ez egy kapcsolatban nem magánügy. Igen, mindenki úgy él, ahogy akar: ha egyedül van. Nyilván minden ember úgy rontja el az életét, ahogy akarja, de ehhez ő semmi belsővel nem kompenzál, inkább még rá is játszik a nagymamás stílusra. Én olyan típus vagyok, aki a párja mellett sokkal motiváltabb, sokkal szívesebben járok el edzeni, vagy adok magamra, mintha egyedül lennék. És egy nő ezt miért nem gondolja komolyan, pláne, ha gyerekben kezd el hirtelen gondolkodni? Nem hiszem, hogy ő akar így kinézni, senki nem akarhat így élni, akkor meg nem látom, miért nem változtat ? Ő is ebben a világban jár-kel, látja, hogy mi lenne az ideális, csak egy kis törekvést látnék rajta, de semmi. Nem bombázót akarok látni magam mellett, hanem egy vállalható, korának megfelelően öltözködő, és megnyilvánuló nőt.
