A pasi a türelem mintapéldáját hozza, ugyanis hat éve vár erre a nőre, de a forgatókönyv mindig ugyanaz: a nő lelkifurdalás nélkül kelti a reményt, ő meg elhiszi, hogy most aztán beteljesül a szerelmük, mégsem kerülnek közelebb egymáshoz. Egy ideig minden rendben, aztán egy apróság miatt teljes elzárkózás következik.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok! A helyzet az, hogy ezzel a lánnyal mi már legalább hat éve ismerjük egymást. Többször volt, hogy közeledtem hozzá, és valamikor teljesen megnyílt, valamikor meg teljesen bezárt felém. Voltak bizonyos levelezések, melyekből ki tudtam következtetni az írása alapján, hogy éppen milyen szakaszban van (egyszavas válaszok, flegma a stílus, nem érdeklődik = lerázás). Amikor egyszer megkérdeztem erről, érdekeset válaszolt: nem szándékosan csinálja, egyszerűen belülről történik benne hirtelen ez a változás.
Ha volt valakije, és épp nekem is, akkor nem is kerestük egymást. Többnyire ő keres engem, amikor magányos. Ez a megismerkedésünk első pillanatától számítva jellemző rá.
Annak ellenére, hogy még semmi komoly nem történt köztünk, nagyon szeretem ezt a lányt. Az a tipikus eset, amikor napjában többször is gondolok rá. Fordítva nem biztos, hogy így van. Elfogadom, hogy ő hullámzó természet, ahogy azt is, hogy ő ilyen. Néha nem érzem jogosnak az elzárkózásait, mert sosem adok erre okot, annak is örülök, ha beszélünk. Néha határozottan azt a reményt kelti, hogy van nála esélyem. Pár hétig minden rendben, teljesen normálisan beszélünk egymással, aztán egy apróság miatt, amit félreért, jön a teljes elzárkózás. Én meg várok. Úgyis fog keresni. Mindig keres.
Az is lehet, hogy nem is illünk össze, két ellentétes személyiség vagyunk. De ha meg se próbáljuk...? Az érzelmi rész tavaly ősz óta bontakozott ki nála látványosabban, amikor is olyanokat írt nekem 0:30-kor, hogy én vagyok az egyetlen, akire támaszkodhat, és nem is az a kérdés, hogy ő ad-e esélyt nekem, hanem hogy én adnék-e neki... Azóta erről nem beszéltünk, csak közeledni kezdtem, ha alkalom nyílt rá.
Néha úgy érzem, hogy ő szeret érzelmileg zsarolni, a játéka része, én meg próbálom kiengesztelni: többnyire a semmiért. Talán tudnánk egy kapcsolatot működtetni, talán nem – de egy esélyt megér, még akkor is, ha ő valójában a múltbeli személyiségembe volt szerelmes. Akkor egész máshogy beszéltünk még. Csak nem értem, miért ígér meg valamit, amihez aztán nem tartja magát, vagy eljátssza, hogy elfelejtette. Nekem meg nincs jogom semmit számonkérni rajta, végtére is nem vagyunk együtt.
