Posztolónk úgy érzi, ő nem változott tíz év alatt, csak a párja, akihez hűséges, még akkor is, ha már az érdektelenség szelleme járja át a kapcsolatot. Sok mindent elfogadott és megszokott, de nem tudja, hogy ilyenkor ez-e a helyes hozzáállás?
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok! Azt, hogy egy hosszú távú kapcsolatnál mely évben jönnek majd a kihívások kapcsolata válogatja, de mi lassan tizedik éve leszünk együtt és hiszem, hogy az érdektelenség probléma, még a meglévő harmónia ellenére is. Ő már szinte semmiben nem hasonlít a tíz évvel korábbi önmagához. Teljesen megváltozott, és tudom, mind korosodunk természetesen, de nekem sem a stílusom, sem a modorom, a viselkedésem, az igényeim nem változtak. Összességében nem látom azt, akivel összejöttem anno.
Az én értékrendembe nem fér bele az, hogy megcsaljam. Elveszíteni sem akarom. És egy kívülálló nyilván azt mondaná, hogy azt én csak hiszem, hogy csak ő változott, és én nem, mert én is ugyanannyira változtam, csak nem látom át... Lehet ezzel jönni, de én határozottan tudom, hogy nem változtam oly mértékben, mint ő - ezt a környezetem is alá tudja támasztani. Vagy ha igen, csak az előnyömre - minden nagyképűség nélkül. A melómból adódóan is folyamatosan fejlődök. Ő hülyeségeken idegeli magát, fölös információkat jegyez meg. Stílusa és jelleme már csak árnyéka a réginek. Vágyai eltűntek, pedig volt egynéhány, ahogy a kalandossága is. Most olyan, mint akit fokozatosan kicseréltek, nem féltékeny, ha mondok valamit, langyosan fűzi hozzá, hogy „ jól van, majd megoldod” és társai. Hűséges vagyok, igyekszem mindig jó társasága lenni és megoldani minden problémát, akár helyette is. Vannak saját dolgaim, amiket tudok csinálni, nem kérek tőle semmit, ami terhére lehetne, önálló vagyok, külsőmre igényes. Lehet, hogy ő sok mindenbe belenyugszik és sok mindent elfojt magában. Én meg sok mindent elfogadtam, de nem tudom, ez-e a helyes eljárás ilyenkor?
