Az egyedül élésnek is megvannak az előnyei, sőt, Posztolónk szerint csak előnyei vannak. Csak az a baj, hogy ezt kevés férfi érti meg, és mindig mást sejtenek a háttérben, pedig őt nem érdekli, ha a pasija még képet őrizget a mobilján az exeiről, vagy ha olyan buliba megy, ahova őt nem hívja, csak fogadja el, hogy ő ilyen, minden hátsó szándék nélkül.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Egyre biztosabb, hogy nem vagyok alkalmas az együttélésre.
31 éves nő vagyok, túl néhány kapcsolaton. Nekem mindig is az volt az ideális, hogy van egy lakásom, neki is van, és hol nálam, hol nála találkozunk. Amikor rákerül a sor, ebből mindig gond van. Én sosem éltem együtt életvitelszerűen senkivel. Nem vagyok olyan, aki erre képes. Mindezt zárt kapcsolatban. A nyitott kapcsolatban nem hiszek, az a szakítás előkészítésének modern és finomított változata, de inkább az már nem is kapcsolat egyáltalán.
Miután ezt elmondtam valakinek, általában ő már fél mondatokba is belelát olyasmiket, hogy na biztos nem szeretem őt eléggé. Ami nem így van. Utána szigorúbb felügyelet alá esek, még vicc szinten se mondhatok bármit, ha nem akarok aknamezőn sétálni.
De ők mégis azt hiszik, valójában ki akarok törni ebből, mert nem tudom, mi a jó nekem, csak segítség kell, az övék, meg akarnak menteni...
Az összeköltözéssel az az egyik bajom, hogy a másik egész napos program, akár kimondjuk, akár nem. A kapcsolat is bánná, mert ha egymás imádata falak közé rendeződik, akkor az hamar kihűl, így meg olyan minden találkozó, mint egy friss randi. Én teljesen az egyedüllétre rendeztem be az életem otthon, de nem vagyok bomlasztó elem és a saját kényelméhez ragaszkodó valaki, csak ezt szoktam meg és tudom, hogy nekem ez a legjobb.
Hozzám se költözzön senki, és ígérem, én se fogok senkihez. Eleinte ennek minden férfi örül, hogy ó, hát ők pont ilyen csajt akarnak, ám ez idővel változik náluk: azon a ponton, amikor elkezdik kérdezni, hogy nahát akkor családot hogy fogsz alapítani? Ezekre nem tudok válaszolni. Ők meg azt vonják le ebből, hogy nem vagyok magamnál, rossz munkát végeztek a kisegítősuliban : ) és ha ez nem stimmel, átázik a jövőképe, így a további maradása nem opció. Alkalmazkodás vagy a kompromisszum? Én ebből nem tudok engedni. Másból bármennyit: nem érdekel, ha az exeiről képet őrizget még a mobilján, nem érdekel, ha elfelejti a szülinapom, vagy olyan buliba megy, ahova engem nem hív, csak fogadjon el így és ne alkudozzon. Ha pedig emiatt elhagy, inkább leírom veszteségnek.
