Az antidepresszánsa állt közénk

2021. április 19. 07:49 - csajokespasik

       

               Levélírónk igazán sokáig türelmes volt a barátnővel, elviselt belőle annyit, amennyit el lehetett, végül kilépett a dologból. Ha nem így tesz, ez a meddő viszony talán még ma is zajlana. Vajon a mentálisan instabil csajok tényleg ennyire jól néznek ki, hogy mindezt megérje eltűrni értük?          

 
       

               Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

(Ez nem mai történet – nem is túl régi, tavaly év végi -, de megmaradt bennem, gondoltam elküldöm)

Azt tudom, hogy a fiatalabb nők többnyire nem a kedves & rendes férfiakra gerjednek, bár ők is azt hangoztatják, nehogy már rosszat gondoljanak róluk, hogy nekik is CSAK Normális pasik jönnek be. És ezt már az idősebbek is átvették. Csakhogy az akkori barátnőm már közelebb állt a harminchoz, nem 19 volt, nem így kellett volna viselkednie. Mégis sok mindenben nekem kellett kisegíteni. Én alapból környezettudatos vagyok, ő lazán eldobott mindent az utcán, büfés szalvétától a cigicsikkekig. Az, hogy nem szelektív valaki, még érthető, nem nevelték rá, de hogy magától sem jut el erre, az már gond.        

       

               Rengeteget pazarolt, fél kajákat inkább kidobott, minthogy elrakta volna a hűtőbe. A számára fölöslegessé vált műszaki cuccokat is inkább egyenesen kivágta, minthogy eladta, vagy odaajándékozta volna valakinek. Emiatt az ő szemében én voltam a fura, a megfelelési kényszeres.

Van az, hogy feltétel nélkül szeressük a másikat, és én sokáig tartottam is magam ehhez. Ám a feltétel nélküli szeretettel az a baj, hogy sokan többnyire visszaélnek ezzel, hogy nekik akkor bármit lehet, lábtörlőként bánhatnak a másikkal.

Mindez próbára tette a kapcsolatunkat rendesen. Elmondta, hogy ő már lépett félre korábbi exeinél, mégis tudott a hűségről prédikálni, én meg nem akartam abba ellenvéleménnyel belerondítani. Higgye, amit akar.

Neki nem voltam már elég érdekes, pedig eseménydús volt a kapcsolatunk, de nem úgy, ahogy szerettem volna. A végén kiderült, mégsem egyeznek az elképzeléseink, vele kapcsolatban már semmi sem volt biztos.

Hülye fejjel sok mindent bevállaltam érte, ha lemondatott velem egy számomra fontos programot, belefért. Tőle viszont semmit se kérhettem, nekem kellett hozzá alkalmazkodnom. Én is megcsináltam volna helyette sok mindent, még többet is, ha futotta volna rá az időmből.

Törekvéseimet nem igazán értékelte. Ha összekaptunk, ő akár több héttel azelőtti dolgokat is képes volt a fejemhez vágni. Zavart, hogy ingadozott a hangulata, mert nem tudtam mire érek hozzá, és talán simán elküld, vagy mi lesz, ha épp leszálló ágban van? Vártam, hogy letisztuljon benne a dolog, de ha lerí róla, hogy nem akar a következő szintre lépni, ott már tehetetlen vagyok... Esetében, egy népszerű antidepresszánst szedett, ami úgy derült ki számomra, hogy láttam rajta a tompaságot, és rákérdeztem, mitől van ez, de őt nem csak lenyugtatta a cucc, hanem egyenesen be is fordította, és nem akart már találkozni, se beszélni. Amikor megírtam neki, hogy részemről ennyi volt, ennek már nincs értelme, a válasz, amire méltatott, csak egy ékezet nélküli „oke” volt. Ennyit ért neki a vége is.          

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr1716505692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása