Nem kell haraggal elválni, de ez nem a maradjunk barátok-kategória. Levélírónk ex pasija csak azért nem száll le róla, mert így valamennyire részt tud venni még az életében. Mindenről tudni akar, eljátssza, hogy ő csak aggódik, de a hátsószándékok így is kilátszanak.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
(Azokhoz a nőkhöz szólna leginkább a kérdés, akik a volt párjukkal hasonló helyzetben találták magukat.)
Mi úgy három évet töltöttünk együtt, és az összeköltözésünk után nem sokkal lett vége. Rövid időt laktam nála. Beszálltam a rezsibe és minden házimunkába. Főztem, takarítottam. Mégse volt egy privát terem. Vagyis csak az övé. Ez is közrejátszott abban, hogy szétmentünk, mert az ő lakásába mentem és gyakorlatilag semmit se csinálhattam, mindenért rám szólt, számonkért, pedig én aztán nem vagyok rendetlen, így hülyén éreztem magam. A másik része, hogy olyan dolgokat hallottam vissza másoktól, amiktől ledöbbentem: hogy én minden energiáját felemésztem, meg hasonló panaszok. Hogy van ő, a Normális, meg én, a nevelendő. Oké, mondom, akkor itt a vége.
Először nem ellenkezett, majd jöttek a könyörgések. Aztán nagy nehezen elfogadta. Barátok maradtunk, ebbe belementem, de ennek is van egy érdekes oldala: kiakad, valahányszor úgy érzi, mással találkozom. Beleszól, hogy hova és hova ne menjek. Meg hogy ne igyak (tudok kulturáltan alkoholt fogyasztani, ezzel ő is tisztában van valójában) Ha egy-egy posztomról úgy véli, pénteken buliba megyek – vagy ha egyáltalán elmegyek valahova – akkor jönnek az óvó jótanácsok, kóstolgatások.
Ez mire jó? Magától idővel elmúlik nála?
Hogy fejben is lemondjon rólam? Csak azért mentem bele a barátosdiba, mert három év együtt az nem kevés. Én megkönnyebbültem utána, őszintén. Azt hittem ő is. De most már bensőséges dolgokat is irkál, ami azelőtt nem volt jellemző.
De folyton kérdezgeti kivel és hol vagyok, leszek? Ha megtudja, hogy férfi is lesz ott, akkor jön az önsajnáló duma, hogy biztos vele élem ki, amit vele nem tudtam, vagy vele pótolom az ő hiányát, mikor mit. Már ha nem ír, az is jelzésértékű, a tüntető szótlanság, hogy szálljak szépen magamba : )
De nincs rám hatással. Én sosem keresem.
Nyilván nem akarja, hogy mással legyek, nem nézi jó szemmel. De hát ez van. Ha egy-egy szót válaszolok neki, azt írja, hogy most csak le akarom rázni, én meg odaírom, hogy igen, ez a szándékom.
Nyilván keresek mást, ő is tudhatná, de ez, hogy csak azért nem száll le rólam, mert így valamennyire részt tud venni az életemben, pont arra elég neki, hogy úgy érezze, ő csak törődik velem és még bármi lehet. Ő is keressen mást. Így sose tud továbblépni, de én se nagyon. Nem kell haragban lenni, de ez nem a maradjunk barátok-kategória. Ha elmondom neki, mit gondolok erről, akkor egy ideig meghúzza magát.
