„Fociról, autókról nem tudok velük csevegni, mert az előbbi nem érdekel, az utóbbi meg az én szememben sosem volt több egy járműnél” – A korkülönbség addig nem probléma, amíg azt nem gyártunk belőle. Posztolónk meglenne a nála fiatalabb barátnőjével, mégis mindig talál okot arra, hogy nyugtalanítsa magát.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok,
a barátnőmmel elég nagy korkülönbség van köztünk, szerintem ezt ő is érzi. Úgy jöttünk össze, hogy egy ismerősöm mutatott be neki, majd elkísért egy helyre, amit ő jobban ismert. Én mindig is olyan párt akartam, aki egyben a legjobb barátom is. Ez sikerült is. Tiszteljük egymást, mindketten társasági emberek vagyunk, de ő megy a saját barátaival, én is a magaméival, ebben nem volt vita, nem járunk össze - a vegyülés nem alakult ki, nem volt rá alkalom, de akkor se ment volna. + a barátai vele egyidősek, nem találtam velük közös hangot. Ő nagyon különleges lány a szememben, a koránál jóval érettebb.
Fél éve költözött hozzám, életem első kapcsolata nálam ennyire fiatalabbal. Amikor néha hazaviszem, behív a szüleihez, akik közvetlenek és udvariasak, de hát azért ők is remélik szerintem, nem marad sokáig velem, és majd elkönyvel egyszer kalandnak. Én úgy érzem, azzal, hogy hozzám költözött, természetesen a lakás is közössé vált. Mégis úgy mondja, nem érzi itt igazán otthon magát.
És a barátokra visszakanyarodva, találkoztam velük, de én 42 évesen nem szeretnék huszonévesekkel egy társaságban lenni, vagy vendégül látni őket. Ezt nem tudom megmagyarázni, miért van. Valahogy feszengek és minden, amit mondok, erőltetett bratyizásnak hangzik a fülemben. Hát, nem is olyan nagy túlzással, de a gyerekeim lehetnének. Csak párszor voltak nálunk és nem csináltak semmi olyat, én mégse tudtam feloldódni köztük.
Finoman szólva, nem túl értelmiségiek.
Nem buták, csak tök más világ. Fociról, autókról nem tudok velük csevegni, mert az előbbi nem érdekel, az utóbbi meg az én szememben sosem volt több egy járműnél, ami elvisz A-ból B-be, és annyi. Nem buzultam bele a kocsikba fiatalon se. A számítógépjátékok sem vonzottak sosem. A párom mesélte, hogy amikor nélkülem találkozik velük, kérdezik, miért nem kísértem el. És hát erre kell egy elfogadható válasz, ami nem lehet az igazság. (vagy mégis?)
Azt mondja, simán letagadhatok egy tízest, mert jól tartom magam, „nem hullik a szőröm” ahogy mondani szokta, van tartásom és fiatalos vagyok, nem vagyok elhasznált vagy lestrapált. Eleget mozgok és este 6 után ritkán eszem.
Most kell intézkednem, az ő oldaláról nézve, „elnyomni” pár dolgot, hogy ne hagyjon el? Ha nem élem bele magam a dolgokba, kevésbé lesz fájdalmas, ha talál korabelit. Túlgondolom? Ha visszalépnék egy időre a társaságtól, az pihentetné a dolgot?
