Hiába a huzamosabb együttélés, ha az összecsiszolódás csak részeredményeket hoz. A pasi még mindig nincs hozzászokva, hogy nem egyedül él, néha olyan, mint egy felelőtlen gyerek: amikor felmondott a melóhelyén, úgy jelentette be, mintha nyert volna valamit, felszabadult, hiszen sok szabadideje lesz... És ha egy nő ilyenkor a pohár után nyúl, senki se csodálkozzon.
Fedezd fel és használd! Ha lazán ismerkednél, barátkoznál, de nyitott vagy egy kis extra kényeztetésre is, akkor a Barátság Extrákkal kapcsolat passzol hozzád. Aki még nem tudja: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Azzal indítanék, hogy mi még az a kategória vagyunk, akik kitartanak, és ki is akarnak tartani egymás mellett. Nem rövid ideje vagyunk együtt, és minden elképzelhető hibát elkövettünk már a megcsalást kivéve. Ő kicsit kontrolláló, én meg agyalós vagyok. Nincs bennem viszont olyan, hogy titkolózom, hazudozom, vagy direkt figyelmetlen vagyok, hogy így tüntessek valami ellen, vagy követeljem ki a figyelmét. Olyan sincs, hogy én direkt ne akarnám őt megérteni. Sok minden pozitív irányba is változott köztünk, ahogy egyre jobban összecsiszolódtunk, nagyobb lett a felelősségvállalásunk is. De még mindig nem vagyunk teljes egész.
Neki most nagyobb lett a szabadság igénye, és nem akarom, hogy kalitkában érezze magát, így elengedem, ha menni akar valahova. De együtt élünk és legalább annyit elvárnék, hogy mondja meg mikor megy és mikor jön. Nem fújom fel az apróságokat, de sokszor meggondolom, mire hogyan válaszolok.
Együtt is elmegyünk néha barátokkal, közösen...akkor viszont néha az van, hogyha kicsivel többet iszunk a kelleténél, összevitatkozunk – ez se egy pozitívum. Nem vagyunk alkoholisták, (alkalmanként, otthon nem) annyit iszunk csak, mint normálisan bármelyik felnőtt, és nem rossz borokat.
Attól nem tudok szabadulni, hogy a sok sérelem idővel előjön bennem. Néha olyan, mintha egy felelőtlen gyerek lenne velem, nem pedig egy férfi: amikor hirtelen felmondott a melóhelyén, úgy jelentette be nekem, mintha nyert volna valamit, sugárzó örömmel, hogy végre felszabadult, örüljek vele és mennyi ideje lesz majd... Ő még mindig nincs hozzá szokva ahhoz, hogy nem egyedül él... Ez a vonulat mennyire természetes a tartós kapcsolatokban?
