Fedezd fel és használd! Érezted már igazán felszabadultnak magad társkeresés közben? Lépj be a Csajok és Pasik közösségébe, hogy az ismerkedés igazán könnyed legyen! Aki még nem tudja: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

Mindketten a húszas éveink közepén járunk, nem élünk együtt, nem is tervezzük. A barátnőm már élt együtt valakivel, de nem bírta: azt mondja, nem miatta volt rossz, hanem az akkori párja miatt, de a részletek most mellékesek. Viszont ide kapcsolódik az én gondom is, hogy én még nem éltem együtt senkivel, de valahogy nem is szeretnék. Ennek oka, hogy a stresszes helyzeteket nem tudom kezelni, ahogy a kapcsolaton kívüli, egyéb ilyesmiket sem.        

                Kerülöm mindenkivel a vitákat, inkább rájuk hagyom. Ha bárkivel esetleg összeveszek, vagy hibáztat, az nekem mélyre megy, erősebben élem meg. Olyankor befordulok. De ha együtt élnék valakivel, és vita lenne, akkor nem tudnék csak úgy kihátrálni.

Ha valaki megbánt, napokig képes vagyok szorongani, mert utána lesz bennem egy stressz emiatt és hiába próbálom elterelni a figyelmem másra. Aztán ha nem tisztázódik, idővel elmúlik magától. Engem a stressz nagyon kimerít, és régebben azt hittem, mindenkinél így megy, de mások ezeken lazábban túllépnek.

Amikor a vita indul, ürességet érzek, nem tudok visszavágni, vagy kapásból érvelni sem. Utána meg tépem magam, és ez nagyon elszívja az erőmet. Ilyenkor pedig senki semmivel nem tud megnyugtatni, ezért nem is szeretem, ha látszik rajtam. Túl érzékeny vagyok, és tudom, de ettől még nem lesz könnyebb. A kérdésem az lenne, hogy meg lehet valahogy tanulni elengedni ezeket? Van erre módszer? Vagy tényleg legyek inkább egyedül?