„Ha vége lesz, az ő hülyesége miatt. Szerintem túl vagyunk már a másik kóstolgatásán, de valahogy úgy érzem, a játék még mindig tart” – a 30 év alattiak kergék, legalábbis ezt állítja következő posztolónk, aki fél éve van együtt egy nála valamivel…
„Gyerekes vagyok, ostoba és meggondolatlan. Vállalod-é?” – a levelezés eleinte tartózkodó, majd váratlanul kapcsol nagyobb sebességbe: a lányt hirtelen nyakon öntik egy nagy adag patetikus öklendezéssel, ami abszurd viktoriánus nyelvezettel fogant. A címzett egyelőre…
„Nekem fantasztikus élmény volt közvetlen kapcsolatba kerülni álmaim nőjével, akiről addig csak fantáziáltam. Érezni az illatát és azt, ahogy a figyelmében fürdök” – Romantikus történettel indul a hét. Rómeónk eleinte csak plátói szerelmet tanúsít egy lány…
„Azért mert együtt töltöttünk egy egész napot, nem érzem jogosnak, hogy kezdeményezzek. Munkahelyen különösen nem – vallja egy pasi, aki 6 hónapot várt egy nőre. Az első találkozást követően azonnal megtetszenek egymásnak, de egyikük sem mer lépni. Fél év múlva…
"Közben a neten is ismerkedett ezerrel és ott össze is jött egy sráccal: el is hívta szépen koncertre, az én hátam mögött" – írja következő posztolónk, aki egy olyan fiatalember, kinek szakmai élete rendben van, ám ugyanez már nem mondható el a szerelmi területre.…