Ha ő nincs, idegrohamot kapok

2010. augusztus 12. 07:05 - Panni CsP

„Volt egy srác a csapatban (Miki), aki csak csendesen vonult velünk. Ő lesz később a megmentőm” - sose menj külföldre merülő mobillal, vagy ha igen, a töltőjét se felejtsd otthon. Ha mégis egy teljesen döglött telefont tartasz a kezedben, akkor készülj fel rá, hogy bepasizhatsz, mert a fiúk nem tudnak ellenállni, ha lovagiaskodva megmenthetnek egy kétségbeesett, elveszett lányt. Örömtörténet következik.

 

Sziasztok! Meg szeretnék osztani Veletek egy vicces sztorit, melynek kapcsán párommal összejöttem. Aki a véres, szakítós, meghalós történeteket szereti, előre bocsátom, hogy csalódni fog, mert ez vidám lesz, kevés csámcsognivalóval. Csak egy kicsit lesz drámai. Tavaly történt: hárman kitaláltuk, hogy karácsony előtt menjünk el 1 napra Bécsbe vásárolni. Amikor a felvetés elterjedt a haverok között, egyszer csak már hatan lettünk – 3 fiú, 3 lány. Reggel megyünk, este jövünk, kiváló, 29 euros jeggyel még a belvárosi tömegközlekedést is használhattuk. Bécsben első dolgunk volt egy kávézó után kajtatni, majd elindultunk shoppingolni.

Sajnos eléggé fáztunk és olykor meg kellett állnunk egy-egy forralt borra. Az egyik srác vett egy üveg tojáslikőrt és azt itta az utcán, elég igénytelenül. Minket is megkínált, de nem kellett senkinek a kortyinkó. Azt mondta, hogy „ez kell ilyenkor, lányok!”. Volt egy srác a csapatban (Miki), aki csak csendesen vonult velünk. Ő lesz később a megmentőm : ) Bementünk egy plázába és szétszéledtünk. Én betévedtem egy ajándékboltba, ahol „haszontalan csetreszek” és dekor anyagok halmozódtak. Sajnos ezek a gyengéim, így elég sokáig bent voltam. Nem is vettem észre, hogy repül az idő. Amikor észhez kaptam, szaladok ki, de lám, sehol senki. Nem baj, ezért van az embernél mobil. Igen ám, de az csak akkor működik hatékonyan, ha fel van töltve. Amint felnyitottam, rögtön jelezte, hogy kész. Be se tudtam utána már kapcsolni. Pedig reggel még gondolkodtam is, hogy töltőre kéne dugni – „minek, úgysem tévedsz el, egy hívásra elég, annyi szufla csak marad benne”. De a töltő bizony otthon maradt. Elkezdtem kutatni a többieket, de nem találtam senkit. Három órát keringtem, végül megálltam a bejáratnál – ami akár a kijárat is lehetett. Már a sírás szélén álltam, amikor Miki megérintette a vállamat. Hát, tényleg a nyakába ugortam, szegény jobban megrémült, mint én addig. Ha ő nincs, idegrohamot kapok hamarosan. Elmondta, hogy a többiek leültek egy italra, azzal a bolttal srégen, ahova bementem. Gondolták, majd csak meglátom őket, ha kijövök. De nem így lett. Én sem láttam és ők sem folyamatosan a boltot lesték. Vis mayor. Mikivel egyre közelebb kerültünk egymáshoz és innentől kezdve megtört az a fal, amit néha érezni véltem körülötte. Miki nehezen nyílik meg, eléggé magába forduló típus. Volt egy csúnya motorbalesete régen, a többiek azt mondják, ezért. Még most is magába forduló, de már sokat változott mellettem, ugyanis még mindig együtt vagyunk. Az egyik barátnőm szerint, pánik helyzetben olyan erős érzelmi potenciált kapcsoltam hozzá, hogy ez lett az egész kapcsolatunk alapja. Tényleg ennyi lenne? Szerintem nem.

 
163 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr572213070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frigyesur (törölt) 2010.08.12. 10:19:04

Nyah, otthon hagytam a mobilom. Ha valaki latna a varasban keringeni, mert egyedul nem jutok haza, kerem mentsen meg! :D

Hopi Bond 2010.08.12. 10:20:34

@Kedves Nard: Counter Strike a Passióban? :D Mi a fene. :D

Frigyesur (törölt) 2010.08.12. 10:22:42

@Kedves Nard: Arra meg nem emlekszem. De a Doktor Hause nagyon tud fajni, amikor rosszul mondjak ki :D Ennel mar csak az a rosszabb, aki kedves anyanyelvunkon nem tud helyesen beszelni. Pedig en aztan nem vagyok egy helyesirason rugozo. :x

(Hova jartal te, hogy ott is volt latin? :)

kiraaaaa 2010.08.12. 10:28:20

@Frigyesur: az én gimimben is volt latin:) nem olyan ritka az:)

Frigyesur (törölt) 2010.08.12. 10:30:12

@kiraaaaa: De annyira nem is gyakori. Legalabbis en nem sok olyan emberrel talalkozom, akik tudnak is valamit latinul. (Azon kivul, akik velem egyutt jartak, ertelemszeruen.)

Hopi Bond 2010.08.12. 10:33:39

@Frigyesur: Inkább kínait oktattak volna, az majd nemsokára jól jönne. :D

Rebelde 2010.08.12. 10:37:41

@Frigyesur:

ahhoz miccósz, hogy én is tanultam latint?:))

Rebelde 2010.08.12. 10:39:00

@Frigyesur:
pedig rámnézve igen nagy szégyen lett volna, ha veled járok egy iskolába, esetleg egy osztályba;DDD

Frigyesur (törölt) 2010.08.12. 10:40:28

@Rebelde: Az nem latin tanulas, ha az ordogre raolvas a pap latinul :P

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.12. 10:40:43

@Frigyesur:

Gyógyításhoz nem értek, max kézrátéttel tudok arcplasztikázni.Gondoltam, hogy tele van hibával House (szakmailag), de nem is ebből tanítanak az orvosin :) Gimibe jártam, ott volt latin, választhattam volna franciát,németet meg olaszt is, de egyik sem tetszett. A latintanár azt mondta, hogy menjek latinra, mert "neked olyan latin fejed van". :) Ha nem jelentkeztem volna, nem indult volna latin szak, szóval velem ki lett a létszám. Eredetileg oroszt akartam (mert lógni akartam volna), de arra nem volt elég jelentkező. Így aztán lett latin.

Frigyesur (törölt) 2010.08.12. 10:41:38

@Rebelde: Jo'van, azert azt nem allitottam, hogy sehol mashol, senkinek nem oktattak latint. :P

Es eleg nagy szegyen lett volna :P

kiraaaaa 2010.08.12. 10:42:20

@Frigyesur: de, az ördögöt tanítja épp:)

@Kedves Nard: öregszel, ma már túljelentkezés van az orosz nyelvre:)

Franky4fingers 2010.08.12. 10:46:44

@MickthePick:

Nálunk:

csetres- mostalan
csetresz- apró bizbasz, haszontalan tárgy (eredetileg kerámia bizbaszok)

Franky4fingers 2010.08.12. 10:47:17

@Franky4fingers:

NA még egyszer

Csetres- mosatlan edény

Frigyesur (törölt) 2010.08.12. 10:52:52

@Kedves Nard: "neked olyan latin fejed van" :DDDDDDDDD Nalunk aszem 8-an voltunk latin fakultacion (elotte 4 vagy 6 evig mindenkinek kotelezo volt), ebbol ketten tudtunk latinul. :D En forditani, mert volt szokincsem, a srac meg bevagta a nyelvtant. Nekunk 3 nyelv volt, az angol ertelemszeru, es kinomban nemetre mentem meg. Az bojzaszto volt! :( Az oroszon toprengtem, de elotte tanultam ogorogot, feltem, hogy belezavarodok a cirill betukbe. :)

Doktor Hause-ban az a legdurvabb, hogy daignozis elott adnak neki valamit, aztan ha nem hasznal, 'hat istenem, nem az volt a baja'. Ez kesz! Kepzelem mi lenne, hogy igy menne az eletben is :D

Rebelde 2010.08.12. 11:06:56

@Frigyesur:

jáj ne már, az életben pont így megy, persze a egy doki nem is mondhat mást:PP
:))))

2010.08.12. 11:19:58

@Hopi Bond:

Shisei. Elso lecke :D

Caddy 2010.08.12. 11:22:41

@MickthePick: mondjuk az már igaz hogy a kis történetről nem sokat lehet diskurálni. :)

@kiraaaaa: jól próbálja használni csak nem jól írja. :)

@Frigyesur: óóó párdon. :D:D:D

@Kedves Nard: a latin fejen, én most nagyon röhögök. :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.12. 11:36:45

@Caddy:

Ezt mondta a tanár, mikor tanakodtam, hogy melyik nyelvet válasszam :) Persze, nyilván nincs latin fejem. :)

@kiraaaaa:

'92ben nem volt az :)

@Frigyesur:

Ne is említsd, múlt héten benn volt itt az a szörny. Szerencsére nem volt nála bugyigyűjtemény.

Rebelde 2010.08.12. 11:37:39

@Kedves Nard:

a görög szobrokat elnézve(egész alakos), ez a "neked olyan latin fejed van" kijelentés nem igazán bók kategória, sőt:)))))))

kiraaaaa 2010.08.12. 11:41:57

@Kedves Nard: Az már iszonyú régen volt.

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.08.12. 11:44:31

emmegmivolt? eh! :DDD kár elolvasni.

van jelentősége, hogy 29eur volt a jegy?

shoppingolni - anyád hogy van? nem csuklik?

a kortyinkó meg mi a bánatos rézfánfütyülő? hogy lehet így beszélni?

a srégen, az nem sréhen? mindegy én így használom.

a vis maior-t meg minek keverte ide? nem volt biztosítása a beláthatatlan eseményekre? vagy hogy?

Hopi Bond 2010.08.12. 11:46:28

@Budapesti Brigaderos: Kösz, de passzolom. :D
Hámhúsz, második lecke. :D

kiraaaaa 2010.08.12. 11:47:37

@Da Moon Iz Black _ RIP Kieth 'GURU' Elam :(: mély levegő, nyugi, kifúj...mosolyog:)))
Mi is erre a következtetésre jutottunk.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.12. 11:50:17

@Rebelde:

Mi köze a görög szobrokhoz a latinnak? :)

2010.08.12. 11:52:04

@Hopi Bond:

tojsos zsizs. Sajnos a shishei-ben kimerul a teljes kinai tudasom. Esetleg Yo ping liao ma lian-yu.

2010.08.12. 11:55:05

@Da Moon Iz Black _ RIP Kieth 'GURU' Elam :(:

dejszen kend ilyeneket ne mondjon, mert odamegyek ustollest, oszt magarapitymallik a pocegodor srevizave !

2010.08.12. 11:56:57

@Hopi Bond:

cangshu shi tai hao le!

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.12. 12:09:49

@kiraaaaa:

Valamilyen szinten az voltam a tanárnak, mert apámat is tanította :D De nem gondoltam bele eddig, hogy így értette volna :)

2010.08.12. 12:16:19

@Hopi Bond:

Wo gandao hen baoqian, dan wo bu mingbai ni shuo de yiju hua shi shrnme.

Rebelde 2010.08.12. 12:20:57

@Kedves Nard:

csak annyi, hogy ókori görög szobrok nagy része római másolatokban maradtak fenn, persze sántít egy kicsit, de így van némi kötődés a latinhoz:))

Hopi Bond 2010.08.12. 12:22:52

@Budapesti Brigaderos: Ebből kettőt akkor, elvitelre. :D

2010.08.12. 12:28:45

@Hopi Bond:

Mindjart, ahogy a szakacs utoleri ;)

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.08.12. 12:32:00

@Budapesti Brigaderos: "De szép színe van kendnek. Olyan szép sárga. Tudja már mire gondolok." :DDD

kiraaaaa 2010.08.12. 12:41:33

@Da Moon Iz Black _ RIP Kieth 'GURU' Elam :(: gondoltam.:)

@Kedves Nard: akarsz róla beszélni, hogy ki sikerült jobban?:)

fumerin 2010.08.12. 12:46:48

Én telefonos segítség nélkül is tudok közlekedni:D

Milyen romantikus:D A megmentő, a hős!

De ezen a történeten sem kellett gondolkodni...

Kósza 2010.08.12. 12:47:12

@Budapesti Brigaderos: látom te sem olyan családból származol! :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.12. 12:51:10

@fumerin:

A postírót sem zavarja meg a sok tudásanyag a fejében! :)

IndaMuncher 2010.08.12. 12:52:06

Úgy látom itt csak a haverok nyalják egymást vagy pedig valaki ideböfögi mi a véleménye és utánarak egy teljesen irreleváns Youtube videót.

www.youtube.com/watch?v=_GpahjPG-zc

fumerin 2010.08.12. 12:56:19

@Kedves Nard: A bevezetőben sem gondoltam, hogy IQ harcos, de szeretem az emberi "lávsztorikat" :D

Ilyenkor elgondolkodom, hogy én miért nem vagyok ecccerűbb, biztos jobban élvezném az életet:D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.12. 13:00:01

@fumerin:

Erről a gondolatról, egyszer régen írtam is egy postot :)

fumerin 2010.08.12. 13:02:21

@Kedves Nard: Én inkább nem írok...ízekre szednének:D

Kytia 2010.08.12. 13:06:33

"Az egyik barátnőm szerint, pánik helyzetben olyan erős érzelmi potenciált kapcsoltam hozzá, hogy ez lett az egész kapcsolatunk alapja."

Igazán romantikus lélek a barátnőd.:) Pszichológus-e?
Esetleg az is lehet a kapcsolatotok alapja, hogy 5 ráérősen iszogató cimbi közül ő volt az egyetlen, akiben felmerült, hogy ugyammá' elindul és megpróbál megkeresni, hátha épp a sírástól fojtogatva toporogsz valahol a bécsi tömegben.:)
Bár most, hogy belegondolok...ááá, inkább az érzelmi potenciál.:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.12. 13:18:03

@fumerin:

Nem ide írtam :) Saját blogon. De már nem elérhető :)

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.08.12. 13:18:53

@F.house: vannak itt régi arcok, de még ők is néha összekülönböznek. állítsd vissza a szakítóst, és akkor én sem lebzselek itt többet :DDD

Buena Vista Social Club - Chan Chan

www.youtube.com/watch?v=INkLVwtIr_I

T1GRIS 2010.08.12. 13:20:11

Na, kedves posztoló, ha legközelebb is lemerült mobillal indulsz külföldre (talán épp Mikivel), és kivételesen nem a leendő megmentő lovagodat szeretnéd megtalálni, hanem mégis úgy döntesz, inkább felhívnád Mikit, akkor egy tipp: Ha már úgyis egy bevásárlóközpontban - újmagyarul: plázában - vesztél el, akkor irány a legközelebbi mobiltelefon-mintabolt/szolgáltató, ott azt mondod, encsuldigungzí bitte, rámutatsz a telefonodra, hogy ihh májne telefón, kaput, majd böködő mozdulatokkal az aljára mutogatsz, pávör-pávör, és erre, láss csodát, rá fogják dugni neked a megfelelő töltőre. Még mosolyogni is fognak hozzá; hogy őszintén vagy inkább szánakozón, az fellépéstől függ.

2010.08.12. 13:49:56

@fumerin:

Boldogok a lelki szegenyek, mert ovek a mennyek orszaga !

Beefboneknock (törölt) 2010.08.12. 13:52:40

jó poszt mert jókat lehet röhögni a hozzászólásokon. :) , még ilyeneket :)

Szegény Mikit ha megkérdeznénk lehet nem is tud semmit erről a bécsi kiruccanásról mert ugye volt egy motorbalesete...de nézzük a jó oldalát , legalább könnyen felejt :D

loislane21 2010.08.12. 13:53:09

bocsi, de ez nagyon szar.....

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.12. 13:55:12

@Beefboneknock:

Mondtam, hogy biztos nem az érzelmi potenciál miatt maradtak együtt/jöttek össze, hanem Miki agykárosodása miatt. Normális férfi ilyen nőt nem szed össze, vagy ha mégis rövid úton pattintja :) Kortyinka bazmeg, kortyinka.

Frigyesur (törölt) 2010.08.12. 14:14:37

@Kedves Nard: :DDDD Ugyan mar Nard. Megmentette ot a becsi uzletben valo forgolodastol. Nyilvan a szive sugta hol keresse. :D

A kortyinkó szerintem is jol hangzik. :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.12. 14:31:35

@Frigyesur:

Az ilyen kortyinkózókat helyszíni tarkólövésre ítélném :)

fumerin 2010.08.12. 14:36:58

@Budapesti Brigaderos: Tudom:D

Ezért gyúrok rá a pokolra:P

dex.ion 2010.08.12. 14:42:04

kurva unalmas post volt.
de komolyan a tegnapi szarásom izgalmasabb.
h azt ne mondjam abban is több volt a dráma, meg a vér.

dex.ion 2010.08.12. 14:50:25

de komolyan, ha legalább kiderült volna mikiről, h darabolós gyilkos, vagy h legalább transzvesztita...a szerző nem néz b kat filemeket? marhára ráérhet, ha ilyen semmi sztorikat leül megírni, és elküldeni ide.

dex.ion 2010.08.12. 14:51:46

ja és miki inkább azé lesz befordulós mer nincs sok közös témája veled, nem azér mer tavaly nyáron leesett a rendszám a robogójáról a falu kátyús főuccáján...

Piszok Alfréd 2010.08.12. 14:52:31

Nem ertem, miert fikaztok itt, senki nem latja, mennyire a vegzetrol szol ez a poszt? Ahogy nyilegyenesen es feltartoztathatatlanul vezeti a lanyt a fiu karjaiba. A karacsony (eleve ugye, a _szeretet_unnepe_), az olcso jegy Becsbe, a 3 fiu - 3 lany felallas, a forralt bor(!), nem is beszelve az igenytelen kortyinkos fazonrol (aki ugye egyel kevesebb konkurencia). Ahogy a lany mar reggel nem tolti fel a telefonjat (mintha egy lathatatlan kez vezerelte volna), es a toltot is otthon hagyja, olyan gyonyoru kep, annyira peldaszeru, a lany nem tehetett semmit, a sorsa rohano mozdonykent szaguld mar akkor. Es ahogy elkepzelem az egymasra talalas pillanatait, a ketsegbeesett lanyt aki mar-mar a konnyeivel kuszkodik, maganyosan es elhagyatottan abban a nagy bevasarlokozpontban egy idegen varosban, a fiut, aki bar felszeg, megis o az aki a lany keresesere indul, szinte vele egyutt dobban a szivem, mikor elkepzelem, milyen lehetett a pillanat mikor megtalalta, a lany meg nem latja ot, de o kozelit, a kezmozdulataban egyszerre benne van a felszegseg es a batoritas hogy vege a szenvedesnek, a ketsegbeeses perceinek, kozel a megmentes. Es a lany a nyakaba ugrik es szol a zene...

fumerin 2010.08.12. 14:55:15

@Piszok Alfréd: Megyek gyorsan zsepiért:) Annyira megrííííkattál:D

dex.ion 2010.08.12. 15:05:35

"A vége a legjobb, kattints a folytatáshoz!"

ez viszont igaz, télleg az volt a legjobb, amikor ennek a sztorinak vége lett.

mréveiller 2010.08.12. 15:15:41

eltudom képzelni a posztolot.

Kósza 2010.08.12. 15:25:28

@Bence87: de minek? Könyörgöm minek?

Kósza 2010.08.12. 15:44:27

@Caddy: ájvillólvézlávjúúúú

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.08.12. 15:44:49

de hol van Pók? hogy egy jó kis sztorit varázsoljon ebből :DD

DocBulywood 2010.08.12. 15:56:04

Oszt' Miki jól nyal-e? Közben öklözi-é a segged?

Caddy 2010.08.12. 16:00:22

@Piszok Alfréd: ráadásul karácsonyi plázazene. :D:D:D

Látom ennek a posztnak a túlfűtött romantikája mindenkit könnyekig meghatott. :D

dex.ion 2010.08.12. 16:01:31

@Caddy: hát az biztos h én sírtam...

economister 2010.08.12. 16:27:36

Látszik, hogy totál uborkaszezon van. Mondjuk kellenek ezek a karácsonyi sztorik hideggel, Béccsel, romantikával, hogy aztán majd a forró augusztusban elő lehessen húzni őket egy kalapból.
Könnyed kis post, bár a Lady Gaga klippjét készítő srác post-ja mellett inkább csak eltörpül.

phaszfej 2010.08.12. 17:26:40

Azt a büdös kurva istenit!

dr. gernika 2010.08.12. 18:29:55

@Frigyesur: Az én gimimben is volt latin, az évfolyamomon is. De én inkább a franciát választottam.

biopszia 2010.08.12. 18:31:04

tanulságos, legközelebb én is szeretném eljátszani a hős megmentő szerepet.

kedvenc mondatom:
"Igen ám, de az csak akkor működik hatékonyan, ha fel van töltve."

Piszok Alfréd 2010.08.12. 19:10:50

@T1GRIS: ebben az esetben a bolt alkalmazotta lehet egy megmento :)))

zöld nyalóka 2010.08.13. 04:10:14

...szerintem ha Bécsben jársz, ne plázába menj. Azt megteheted akár idehaza is... van ott más látnivaló bőven!

zöld nyalóka 2010.08.13. 04:10:59

...szerintem ha Bécsben jársz, ne plázába menj. Azt megteheted akár idehaza is... van ott más látnivaló bőven!

zöld nyalóka 2010.08.13. 04:11:08

...szerintem ha Bécsben jársz, ne plázába menj. Azt megteheted akár idehaza is... van ott más látnivaló bőven!

zöld nyalóka 2010.08.13. 04:12:39

...szerintem ha Bécsben jársz, ne plázába menj. Azt megteheted akár idehaza is... van ott más látnivaló bőven!

megitális rózsa 2010.08.13. 08:20:37

Kedves posztoló!

már soksor leírtam: szorgalmasan szopkodd mikit és engedd a seggbekukit.

Így lesz tartalmas a kapcsolat.

Puszika,

én

reichenberg kenéz 2010.08.13. 08:53:52

@megitális rózsa: ez nagyon kemény! :-)) Amúgy szerintem is egy igazi "hülye picsás" történet. Kimenni bécsbe azért hogy VÁSÁROLJ? Hát erre most mit mondjak... Nem unatkozol te egy kicsit? Szerintem halgass Megitális Rózsára és akkor minden rendben lesz köztetek...

economister 2010.08.13. 09:48:14

Abban a plazaban biztos nehéz lett volna szerezni egy segítőkész eladót, aki a globalizáltan szabványos mobiltelefonok korában tud neked egy megfelelő töltőt adni, hogy felhívhasd a többieket, és közöld hogy ott vagy a plazaban. Bár akkor nem jöttél volna össze Mikivel. Így utólag lehet, hogy jobban jártál azzal, hogy nem gondolkodtál. Egy ideig...

A sztori továbbra is aranyos, ugyanakkor a bécsi hangulat felidézésén kívül kb 0 izgalmi faktorral.

megitális rózsa 2010.08.13. 11:15:43

@reichenberg kenéz:

Kenéz, csak egyszer írna valaki arról, hogy komoly párkapcsolati válságba kerültek pl. Musil regényeinek értékelése miatt.

De nem, a többség állandóan a "miért nem szop le, miért is szopjam le" vonalat tudja csak hozni. Állítólag ezen múlik a kapcsolatok többsége.

Kiábrándító.
süti beállítások módosítása