A lány megismerkedett egy fiúval, beleszeretett, és rögtön elveszítette a szüzességét. A fiú ezután értelmetlen vitákba kezdett és nekiállt befűzni a lány barátnőjét is. A következő történet igen tanulságos, ugyanis láthatjuk, amint egy lány mi mindent megtesz, hogy megtartson egy nyíltan csapodár fiút. Végül kiderül, mennyire nem érdemes boxzsáknak lenni.
Sziasztok! Igazából nem szokásom ilyesmit megírni, de ezt egyszerűen muszáj. Ez az egész nyáron történt - rólam annyit kell tudni, hogy 17 éves vagyok (illetve mindjárt 18) és lány. Még nyár elején, tanítási időben megismerkedtem egy fiúval (hívjuk O.-nak) egy közös ismerősünkkel lakott egy házban. Már amikor először megláttam, nagyon szimpatikusnak találtam, és rögtön felkeltette az érdeklődésem. Majd egyik este elkezdtünk chatelni és másnapra találkozót beszéltünk meg. Ez a találkozó úgy sikerült, hogy körülöttünk még voltak 3-an, tehát nem az a meghitt ismerkedés volt. Történtek a dolgok, majd hamar, nagyjából 1 hét múlva, összejöttünk. Már a kapcsolat elején voltak veszekedések, amiket mindig O. kezdett és mindig én voltam a buta, a hibás, és ha bármi baja volt, mindig rajtam töltötte ki mérgét. Egyik este egy barátnőm házibulit szervezett, és gondoltam, hogy akkor jöjjön el velem ő is, persze még egy-két haverja velünk tartott, de nem bántam, mert jól éreztük magunkat. Mellesleg (vagyis nem mellesleg) én még szűz voltam, majd ebben a buliban tett érte, hogy ne maradhassak az. Jó, nekem se volt ellenvetésem, mert szerettem, de akkor is, miután lefeküdtünk a buliban, nem telt el több mint fél óra, már a legjobb barátnőmet fűzögette. Odaültem melléjük, hogy háta beszélgethetünk együtt is, de finoman fogalmazva a barátom elküldött melegebb éghajlatra, ami kicsit szíven ütött, mindazok után, amik közöttünk történtek.
Ide-oda mentem barátokkal, meg buliztam stb., közben folyamatosan mentek a veszekedések, és kiderült, hogy a barátnőmet már msn-en fűzögeti O., hogy találkozzanak, menjenek moziba. Oké, ezen még túlléptem, de kiderült, hogy konkrétan írogatta a barátnőmnek O., hogy szereti. Itt betelt a pohár, mondtam neki, hogy találkoznunk kell. De ő már rögtön mondta, hogy menjek fel hozzá, mire azt feleltem neki, hogy biztos nem, erre meglepő módon megint csak besértődött és lecsapta a telefont. Írtam neki egy sms-t, hogy nem véletlenül nem megyek fel hozzá, de akkor már mindegy volt. A lényeg, hogy találkoztunk és elmondtam neki mindent, hogy tudom, hogy miket ír a barátnőmnek. Erre nagyjából azt a feleletet kaptam, hogy hülye volt, mindent elront és hogy rossz, hogy neki egy hét kellett, hogy rájöjjön, engem szeret, és csak én kellek neki, de engem ez már nem izgatott. Szakítottam vele, majd még ezen az estén felhívott sírva, hogy tényleg így meg úgy szeret, és megbeszéltük, másnap találkozunk, nahát ez se jött össze, de az utána következő napon találkoztunk, megbeszéltük, kibékültünk - illetve, én naiv, megbocsátottam neki. Majd ezek után nem sokkal elmentem nyaralni, és miután hazajöttem, megint kiderült, hogy még ugyanúgy írogat a barátnőmnek, bár egy kicsit már visszavett a dolgokból. Időközben elkezdett dolgozni, és ezért elég kevés szabadideje lett, ezért úgy találkoztunk, hogy elmentem a munkahelyére, közben visszakértem tőle a cuccaim, amik nála voltak. A lényeg, hogy augusztus végén, már állandóan azt hallgattam, hogy ilyen rideg vagyok, olyan távol vagyok tőle stb. Egyik hétvégén lementem Siófokra a barátaimmal, és meg volt beszélve, hogy ha hazajövök, lehet, hogy nála alszom, de olyan szinten kimerültem a buliban, hogy megmozdulni is alig bírtam. Ráadásul, annyit ügyeskedtünk, hogy a csípőmre estem, így rossz volt járni és még a fülem meg a nyakam is fájt. Mire közöltem vele, hogy ez most nem fog összejönni. Erre ő azzal érvelt, hogy erről nem ő tehet és megint ez a stílus, hogy érezzem, milyen rossz ember vagyok. Csak az volt a bibi, hogy nem sokkal ezelőtt megígérte, még a hétvége előtt, hogy felhív, és együtt nézzük a 20.-i tűzijátékot. De ő leitta magát, totálisan részegre, és nem hívott, „de értem én, itt is csak velem volt a baj”. Majd egyik este msn-n elkezdtünk beszélgetni, mire megint hisztizni kezdett, na és ezen a ponton telt be a pohár, mert mindenért engem hibáztatott, és olyan flegmán és undorító stílusban beszélt velem, mintha egy darab ürülék lennék. Majd irogatott mindenfélét, meg közben: „jaj, dehogy, ő a hülye, és sajnálja…blablabla” és akkor tett egy furcsa megjegyzést, miszerint biztos van olyan, akivel szívesebben beszélgetnék most, mint vele, valamint - először nem értettem, majd kibújt a szög a zsákból - elmondta, hogy tudja, hogy van egy fiú az életemben, akit régóta szeretek. Kicsit lepadlóztam, amikor ezt megtudtam, mert először nem értettem honnan tudja, persze rájöttem ki mondta el neki. És akkor jött az, hogy nekem ő csak pótlék volt, mert, hogy nem lehetek azzal a sráccal együtt, majd felvilágosítottam, hogy én nem ilyen vagyok, meg amúgy is lett volna alkalmam arra, hogy beszéljek a fiúval, meg miegyéb, de mégis O.-val voltam. Majd oda fajultak a dolgok, hogy mindent a fejemhez vágott, persze mindezt msn-n és közölte velem, hogy ha szakítani akarok, azt most tegyem meg, mert ő ezért nem óhajt találkozni, végül is szakítottam vele, de persze nincs még vége a történetnek. Fél perc telt el és ír a barátnőm, akit eddig fűzött, hogy O. írt neki, hogy találkozzanak, meg, hogy neki panaszkodik, persze mi már itt röhögtük, mert szánalmassá vált a szemünkben. És közölte velem, hogy ő soha többé nem keres, ez pontosan 2 napig tartott, majd írt egy levelet, aminek a tárgya az volt, hogy 'szeretlek de nagyon' az üzenet szövege meg terjengős. Mire én elmondtam neki, hogy persze, tudom én azt, ezért írt rögtön a barátnőmnek, meg ezért írt ki egy netes közösségi oldal profiljába olyan dolgokat, amiben azt ecseteli, milyen rossz volt velem. Nah, ez az én történetem - igazából számomra az a tanulság, hogy aki már az első héten veszekszik velem, az nem érdemli meg, hogy egyáltalán időt öljek az egész kapcsolatba. Ui.: kihagytam még sok fontos dolgot, például, hogy megsértődött, és konkrétan el se köszönt tőlem - lelépett, ami kicsit megalázó volt, de mit várok egy ilyen gerinctelen rongytól?!....