Az egyik társkereső oldalon (Lovebox) éppen az aktuális jelöltet kerestem. Millió kép, millió arc, de mind társat keres (gondoltam én balga fejjel). Feltűnt egy igazi szépség, nem volt fiatal, nem volt öreganyám-korú sem, tehát számomra ideális volt. Ami viszont nem tűnt fel, hogy csak egy képe volt fent. Nem egy agyonretusált kép volt: egy amolyan szolid, de azért kihívó, persze felöltözött nőt ábrázolt, szép mélykék szemekkel és hozzá barna hajjal (tehát amolyan bikavadító). Nem mondom, hogy csak nekem, valószínű még vagy ezer kiéhezett nyálcsorgató férfinak feltűnt.

Írtam neki, egy amolyan „én is a rendszerben vagyok, és nézd meg a regemet”- levelet. Kiraktam minden olyan képet, amin még nem úgy nézek ki, mint saját öregapám, hanem még az Elmegy-kategóriába tartoznak. Gondoltam, majd csak történik valami, jó, tudom nem én vagyok a lányok álma. A sok unalmas, magát ecsetelő „tökéletes” férfi leveléből nehéz kitűnni, főleg, hogy én is úgy éreztem, én vagyok a tökéletes!! :) De egyszer csak megérkezett a várva várt válasz, nagy szívdobbanás (megjegyzem, ebben a korban már ez is valami) és beleolvastam. Na, nem egy ’köszönöm és további szép napot’ - jött, hanem hogy szívesen megismerkedne velem. Gondoltam, most kell azt a bizonyos gyeplőt jó erősen megfogni, mert itt a lehetőség, hogy megismerjem álmaim asszonyát (ekkor még nem tudtam, hogy ezt a rohadt gyeplőt jobb, ha el sem érem). Jöttek-mentek a levelek, majd eljutottunk odáig, hogy a telefonszám csere is megtörtént! Na, ez volt az első döbbenet bimbózó kapcsolatunkban. Felhívtam. Hát... Nem stimmel a hang és a kép és valami furcsa tájszólás is volt a hangjában. Egy-két telefonos beszélgetés után egész megszoktam a hangját. És jött a randevú megbeszélés. Mivel elég messze lakott tőlem, megbeszéltük, hogy leutazik hozzám vonattal és egy hétvégét együtt töltünk, aztán meglátjuk, mi legyen. Ha neki marad még hajszála és én sem vetem magam a Dunába, akkor még akár Valami is lehet ebből. Kimentem a vasútállomásra és vártam a vonatot. Nem vittem virágot, nem tudom, valami megérzés miatt. Bejött a vonat, ismét hallottam a szívem összes zörejét (gondoltam, még pár ilyen és a mentő visz el) és a tömeg elindult a vonatról felém. Úgy álltam ott, mint egy rakás sz*r, többeknek feltűnt, mert ideges toporgásomon már csak remegő kezem és szám tudod túltenni. Mindenki szemébe jól belenéztem, hátha felismerem, de csak nem jött az a bizonyos, ’hál isten, hogy itt vagy’ - érzés. Már-már üres volt a peron, mikor is messziről integetett egy nő felém, de nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget, mert egy szúrós tekintet után rájöttem, hogy ő biztos nem lehet, mert olyan messze áll a kép tőle, mint Gyurcsány Feri választó beszéde a valóságtól. Itt jött az első mozifilmbe illő jelenet. Ő jött felém, én léptem el előle (gondolván, biztos nem hozzám jön, hanem valaki itt van mögöttem és ahhoz) ő meg megint elém és vagy 5-6 toporgás után megállt előttem. Én nagy barna szemekkel, ami már-már kiesett az üregéből (mert hogy próbáltam némi azonossági pontot keresni, úgy éreztem magam, mint valami fejtörő játékon), vártam, hátha történik valami isteni csoda és felszívódok. De semmi, azon kívül, hogy Ő megszólalt, majd a telefonból ismert tájszólás elérte a hallójárataimat, azon kívül, csak a felismerés érte el az agyamat. Na gondoltam, most jól megszivattak Gyuri. Most jött rám az az érzés, hogy se köpni se nyelni nem tudtam és életembe először még hang se jött ki belőlem. Döbbenetemben csak egy kérdésem volt, TE KI VAGY???? És jött a válasz, nemsokára: Ne hari, tudom szólni kellet volna, de.... Nem volt csúnya a lány, de könyörgöm hol a fényképen lévő?? - ez a fejembe egyfolytában zakatolt. Na, mondom, várj egy picit: elszaladtam a pénztárhoz, gondolván, postafordultával visszaküldöm. Hát nem mondom, hogy szerencsés volt a dolog, mert több vonat nem indult aznap vissza. Na most mi tévő legyek? Mert az utcán mégsem hagyhatom, mert állat nem vagyok, na jó... Eljött hozzám, mondanom sem kell, nem sokat beszéltünk, de eljött az este, mondtam: te ott, én meg itt alszom, és jó éjt. De gondolhatjátok, az a rohadt kisördög csak nem hagyott aludni, reggel 6-kor már ébren voltam, nem mintha addig aludtam volna. Ébresztőt tartottam, mint a katonaságnál, riadót fújtam és mondtam neki, öltözz, mert megy a Gyuri-járat Nyíregyházára. Beültettem a kocsiba és hazafuvaroztam, nem bírtam tovább!