Üdv minden kedves olvasónak! Történetem 5 és fél éve kezdődött. Éppen taknyos 17 éves suhanc voltam, mikor rájöttem, hogy a suliból lógás, haverokkal hülyülés, karatézás, na meg a számítógépes lövöldözős játékok mellett más is felkelti az érdeklődésemet. A Nők. Addig is próbálkoztam: a szüzességem - ami minden fiúnál presztízskérdés fiatalkorban - már rég nem volt meg, de akkor először lépett fel nálam jelentős nőhiány. Aktiváltam magam és egy ismerősöm segítségével találtam is egy leányzót, Zsanit. Mondhatni rögtön szerelmes lettem belé, a szimpátia szerencsére kölcsönös volt. Megbeszéltük, hogy találkozunk, mivel addig csak msn-en beszéltünk, átmentem hozzá Miskolcra.

Persze semmi nem alakult, úgy ahogy kellett volna. Először vezettem városon kívül, mivel friss jogsis voltam, eléggé rajtam volt a para hogy nehogy beüssön a kraft. Megérkeztem, puszi, pacsi ilyesmi, beszálltunk a kocsiba, nem telt bele két kanyar és ott vártak minket a kedves rendőr bácsik, közölték, hogy balra kanyarodni tilos. Na, mondom, jól kezdődik. Látták, hogy nem vagyok helyi arc, kérdezték, hogy mit keresek erre, mondom első randi. Nevettek egy jót és elengedek, persze 3000ft-os nevemre szóló csekkel. Na, nem kicsit égett a fejem mikor visszaszálltam. Megérkeztünk egy helyre, ahova vinni akart, és ott várt 4 barátnője minket. Őszintén szólva ezek után, nem nagyon mertem megszólalni sem, főleg hogy ott zavart a 4 csaj. Mondom úgyis ennyi volt, nem érdekel. Végül eltűntek, beszélgettünk, és hogy rövid legyen, első csók. Talán az első 1 évben nem is voltak gondok, csiszolódtunk egymáshoz. Tudtam, hogy ki szeretne menni külföldre dolgozni, én tudtam, hogy mit akarok: egyenruhát. Így én nem akartam kimenni, persze ő folyamatosan ezt hajtogatta, én közben felszereltem. Ekkor jelentkeztek a gondok. Hétvégenként így is tudtunk találkozni, de valami más lett. Közölte, hogy kezdhetnék valamit az életemmel, többet szeretne a csajokkal lenni, bulizni. Nagy korkülönbség nem volt, fél év. Nem vagyok az a fajta, aki megmondja, a másiknak, mit csinálhat és mit nem, így hagytam, hadd menjen. Mindig mesélt, hogy mi történt este. Ezzel ismerkedet meg, azzal ismerkedett meg. Elmondta, hogy lehet, elutazik hozzá stb. Kezdtem nagyon kiadni, de csak magamban dühöngtem, talán már akkor kellett volna lépni. Mindig is próbáltam segíteni, ahogy tudtam, hogy elérje a céljait, hisz megvolt hozzá minden lehetőségem. De hiába, hisz ezek után rendszeresen megkaptam a magamét, hogy egy vesztes vagyok, ez nem élet, amit csinálok. 1 év 8 hónap után bejelentette, hogy vége. Próbáltam megbeszélni, szerencsére sikerült. Mindketten változtatunk, de max két hétig éreztem nála valami mást. Én még végtelenül szerelmes voltam ekkor, nem akartam, hogy vége legyen, de tudtam, hogy ez nem lesz hosszú életű már. Elmentünk a hegyekbe, a nyaralónkba. Próbáltam vele együtt lenni, de mintha egy idegen lettem volna. Szinte már kellemetlenül éreztem magam. Hazamentünk és másnap MSN-en közölte velem hogy vége. Egy világ omlott össze bennem. Próbáltam ismét helyretenni a dolgokat, de már halott ügy volt. Egy hónappal később mikor már látta, hogy jobban vagyok, megkaptam a kegyelemdöfést. Már régóta van valakije. Ekkor már nem kerülhettem mélyebbre. Úgy éreztem, hogy elárultak, megaláztak és minden önbizalmam összeomlott. Kiderült, hogy a srác kint dolgozik, azóta Ő is kint van. Pár hónappal később olvasta egy kiírásom, megkaptam a magamét, hogy egy senki balf@sz vagyok, nem is tudja mit keresett mellettem, egy hiba voltam, mert ugye magára vette a lelkem. Azóta ez kihat minden kapcsolatomra, nem tudok bízni a nőkben. Lehet, hogy én vagyok a hülye, sőt biztos, így utólag már én is okos vagyok, de a hibákból tanul az ember, talán az egész tényleg egy hiba volt?