Fehérmájúnak nevezte a lányomat

2009. december 09. 07:16 - csajokespasik

Aki eddig csak olvasta a blogot és még nem kommentezett, most biztos elsüti az első hozzászólását, mert igen meredek történet következik, amit lehetetlen vélemény nélkül hagyni: egy családanya valóságos utcai harcot folytat szomszédjával, ugyanis a lánya beleszeret a kellemetlen szomszéd kellemes fiába. Az ott lakó szülők hevesen ellenzik a frigyet és kegyetlenül összerúgják a port mesélőnkkel. A Rómeó és Júlia-történetek legújabb feldolgozása következik, nem kevés akcióval! Rossz szomszédság - (t)örök átok.

 

Sziasztok kedves Olvasók, blogolók és kommentezők! Annak ellenére, hogy nem vagyok már egy mai darab, nagy olvasója vagyok a Cs&P blognak és elérkezett az ideje annak, hogy én is megosszak Veletek egy történetet. A kedves lányommal esett meg, annak barátjával, valamint a fiú lehetetlen szüleivel. Engem olyan szinten érintett, hogy aktívan részt vettem abban a háborúban, amit a szomszédokkal folytattunk. Nem beszélve arról, hogy a saját lányom mellett igenis kiállok és inkább meggyőzöm, hogy gondolja át a kapcsolatát, és ne kerüljön be egy teljesen bolond, értékítélet nélküli családba. De menjünk szépen sorjában. Igyekszem annyira rövid, ám mégis érthető lenni, amennyire csak tőlem telik!

Másfél éve költöztünk új utcába - hogy a szereplők magukra ne ismerjenek, a helyszín legyen a Tátika utca. Akkor már egy ideje ott laktak a szembe szomszédaink is (történetünk negatív hősei). Nagyon sokat spóroltam erre a házra, valamint arra, hogy ilyen szép környékre költözhettünk, sok áldozatot hoztam, hogy kiszabaduljunk a panelből, és most igazi kertünk van, ahol grillezzünk néha. Történt egyszer, hogy a húszéves lányom az iskolából hazajövet megáll a kapunkban beszélgetni valakivel. Na, nem leskelődtem utánuk, hanem éppen az ablakban metszettem vissza a virágokat, és pont láttam őket. Amikor a lányom bejött, elújságolta, hogy a szembe szomszéd fiúval ismerkedett meg. Marcinak hívják, 21 éves, és nagyon okos, udvarias, meg minden. Még az is szóba került, hogy a tizenkét éves fiamat korrepetálja majd matekból. Telt-múlt az idő és a két fiatal összemelegedett: egyre gyakrabban jártak el szórakozni, sok időt töltöttek nálunk is, és a fiúnál is - egyre erősebb lett az összhang. Eljött az idő, hogy áthívjam Marci szüleit (a továbbiakban Marci néninek és Marci bácsinak fogom nevezni őket). A fiú zavartan közli, hogy az nem olyan egyszerű, mert a szülei nagyon tartózkodóak – ő használta ezt a szót. Nos, nekem is ez volt a benyomásom, valahányszor odaköszöntem nekik, amikor látom, hogy az asszony kint kapirgálja a járdát, vagy Marci bácsi áll ki a családi BMW-vel. Udvariasan mosolyogva odaköszöntek, de annyi: semmi, hogy vagyunk? Mi újság? - ami ilyenkor szokás.

Végül némi unszolásra csak sikerült átrángatni őket egy pohár borra. Meg is érkeztek Marci néniék: szépen kiöltöztek, mosolyogtak, de annyira oldalhelyes volt az egész, hogy majdnem elnevettem magam. Szemmel láthatóan nagy erőfeszítésükbe került átjönni és jópofizni. Marci és a lányom, egymás kezét fogva a díványra telepedtek, mi pedig a konyhában beszélgettünk. Első benyomásom nem volt túl hízelgő: az apa őszülő, kövér ember volt, és üvöltve beszélt, az anya törékeny, ideges típus, és egy autó ára lehetett a szájában porcelánfogakból.

Mint kiderült, Marci szülei amolyan értelmiségi-félék voltak, az apa valami fő-tervezőmérnök egy jó nevű világcégnél, az anyának meg jól menő divatüzlete van valahol a belvárosban. Ennek ellenére akkora sznob barmok, hülye gondolatokkal, hogy alig bírtam visszafeszegetni a sorozatosan leolvadó kínmosolyom. Hogy Marci néni és Marci bácsi mennyire menthetetlenül ostoba volt, az első beszélgetésünk alatt levágtam. Az apa kijelentette, hogy azért nem tartanak kutyát, mert veszélyes a sz*ra (ezt a szót használta) sokat eszik és szétkaparja a kerítést. Korábbi házuk kertjében hat évig tartott egy szép vizslát, de muszáj volt elaltatni, mert mindig elcsavargott (?!). Az asszony szenvtelenül benyögi, hogy reméli, hamar vége lesz Marci kapcsolata az én lányommal, mert a kedves fia „érettebb gondolkodású, és sok időt fog az egyetemen tölteni”. Ekkor besomfordált a családi cicánk Kandúr úr, mire Marci bácsi gonosz mosollyal rálépett a farkára. Nem hittem el, amit látok!! Még a lányom is megmerevedett ültében. Marci bácsi röhögve azt kérdi, hogy mi a fenének tartjuk, amikor semmire se jó, csak zabál meg sz*rik (ez visszatérő kedvenc szava) miért nem rakjuk ki valami erdőben? Ekkor, hirtelen témát váltva, Marci néni megkérdi, hogy hol a férjem? Mondom, öt éve elváltunk, nem tudom. Erre ő: „egy maga korabeli asszony férj nélkül olyan, mint a vonat sínek nélkül.” Nem akartam a képébe ordítani, hogy az én drága sínem-férjem az én pénzemet itta el, amíg ki nem raktam, és akkor is én vittem a hátamon az egész háztartást, amikor ő még itt lebzselt körülöttem. Egy darabig még csipegettünk egy kis pattogatott kukoricát, majd végre elhúztak. Szemmel láthatóan ugyanúgy kívánták már a távozást, mint én. De lehet, hogy én jobban. Mondom a lányomnak, hogy ezt a kretén-szoarét mostanában nem ismételjük meg, ha nem baj. Egyet értett.

 

Kisvártatva elindult a sz*rlavina és a terror első epizódja: Marci és a lányom továbbra is együtt futott. Egyik nap felháborodva felhívott Marci néni, hogy a fia tetoválást csináltatott a karjára, és azt állította, hogy a lányom javaslatára. Ekkor „fehérmájú kancának” nevezte a lányomat és még egyéb nevetségesen ódivatú jelzőt is elsütött, de csak erre az egyre emlékszem határozottan. Megnéztem Marci tetkóját: ízléses volt, kicsi és jól állt neki. Ezek után határozottan közölte fiával, hogy azonnal szakítsa meg a kapcsolatot a lányommal. Egyik se értett egyet vele. Elmérgesedett a viszonyunk Marci szüleivel, de azon túl hogy nem köszöntünk már egymásnak a ház előtt, más is történt.

 

Egyik reggel látom, hogy Marci néni bátran állna ki a kocsival, és szándékosan rátolat a fiatal körtefánknak, ami a házunk előtti árokparton nő. Nem dőlt ki, csak csáléra állt. Rohanok ki, kérdem, hogy mit csinálsz, be vagy rúgva?! Erre sopánkodva elnézést kér és felajánlja hogy kifizeti, de szerinte nincs semmi baja. Mondom, persze, mert így fekve is tudunk szüretelni. Erre puffogva elviharzott.

Következő menet: nyáron tartottunk egy szolid kis házibulit. Délután begyújtottuk a kerti grillt. Marci bácsiék az ablakból leshettek minket, mert öt perc múlva átcsörtetett, azzal, hogy ha még egyszer grillezünk, fel fog jelenteni – nem értettem: mondom neki, hogy a füst nem megy feléjük, mert jóval arrébb vannak, nem is arra vinné a szél, mert nem is fúj, és különben is mindig nézem, melyik szomszédnak szárad éppen kint a ruhája, vagy levegőzik a kisbabája (sok friss házas lakott a környéken) és akkor szólok neki. Nem vagyok tahó. Elhúzott. Zavartalanul grilleztünk tovább a lányommal, annak barátaival és Marcival. Némi zenét is bekapcsoltunk, de nem voltunk hangosak, és a közvetlen szomszédunkat nem is zavarta, míg a szembe lakó Marci bácsit olyannyira, hogy este kilopakodott és feltörte az utcán álló, az ikerszomszéddal közös villanyszekrényt, hogy kiiktassa nálunk az áramot. A szerencsétlen vén hülye azonban nem a mi áramunkat szüntette meg, hanem szegény szomszédunkét, akinek reggelre leolvadt a hűtője :))

Marci néni is legalább annyira személyes ügynek érezte a zaklatásunkat, mint kedves ura: elkapott, amikor a rózsáimat fésülgettem a kertben, és közölte, hogy „tudja, hogy lopjuk a tévét és fel fog jelenteni”. 1. Nem lopjuk a tévét, nem tudom honnan vette. 2. közöltem vele, hogy szálljon le arról a tudat módosítóról, amivel reggelenként beindítja magát, vagy leszedem az orrát. Erre a szemét forgatva és anyázva haza szaladt. Műveltek még egy-két aljasságot, de csak a legemlékezetesebbeket írtam le. Még pár hétig tartott a harc, egészen addig, amíg Marci és a lányom úgy nem döntöttek, hogy kimennek Londonba dolgozni. Előre lebeszélt helyre és fix pénzért. Már egy ideje kint vannak, jól érzik magukat és boldogok, messze Marci eszetlen szüleitől. Amikor elmentek, Marci néniék is belenyugodtak a dologba és most fegyverszünet van, de ki tudja meddig. Mindenesetre azóta sem köszönünk egymásnak. Kérdésem: miért érdeke egy szülőnek elidegeníteni magától a gyermekét, amikor a történelem folyamán mindig rosszul végződött az ilyesmi? Talán attól félt, hogy elveszik tőle a fiacskáját? Ezt Marci néni el is érte. Ha nem ilyen barmok, akkor most a fiú egyetemre járna és boldogan élne itt a lányommal. Ehelyett elmenekültek – talán egy jobb világba. Na, most, hogy mindezt kiírtam magamból, megyek és rágyújtok!

 

 
347 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr771575257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rikus 2009.12.09. 07:49:42

Szép jó reggelt mindenkinek!
Hűű ez nagyon jó kis sztori,olyan vigadjunk hát, mert gusztustalan idő van kint:)

Erásss 2009.12.09. 07:59:42

Mindenkinek eső és ködmentes reggelt!

Tényleg jó a sztori.Mekkora sznobok!:)
Egyenlőre no comment.

Girgesz 2009.12.09. 08:02:50

Az első benyomásom az, hogy ez az anyuka tök jó fej lehet.
"Mondom, persze, mert így fekve is tudunk szüretelni." Ezen nevettem egy jót. Frappáns, alázó válasz :DDDD

"Kérdésem: miért érdeke egy szülőnek elidegeníteni magától a gyermekét,"
Talán azért,mert eszik, sz*rik és fölösleges -de az erdőbe nem akarják vinni, mert az nem trendi...

Én tudom milyen ez a jószomszédi terror -a párommal inkább megvettük a szomszéd házát,csak takarodjon el onnét. Tudnék róla mesélni, hogy mennyire meg tudja keseríteni valakinek az életét egy(jelen esetben két) ilyen marha.

tuli _ 2009.12.09. 08:13:25

Amíg nem lett egy olyan szomszédom, aki gereblyével kergetett, addig azt hittem, szép szóval mindent el lehet érni.

Tamy 2009.12.09. 08:18:41

A történelemben az igaz szerelmet véres harcok kísérik végig. Ez a XXI. századra is igaz. Szomorú, hogy még nem nőttünk fel a feladathoz.

Panni CsP · http://csajokespasik.blog.hu 2009.12.09. 08:20:00

Fehérmájú kanca...
Istenem, ez mennyire gyönyörű...
Már-már nem is sértés.
A mi szomszédunk szerencsére egy csendes alkesz tirpák és csak akkor csönget be, ha be kell állítani valami nagyon alapvető dolgot a lebutított lánya lebutított számítógépén.

Tamy 2009.12.09. 08:20:26

@Girgesz: Tényleg... Ez bennem most tudatosult. A kutya, a macska eszik, szarik, semmi haszna. A gyerek is ilyen!?

rikus 2009.12.09. 08:23:47

@Tamy: :) semmi különbség..legalábbis addig még kicsi..:)

Erásss 2009.12.09. 08:28:09

@Girgesz:
Mesélj!:)
Hála az égnek Velem ilyen nem történt.Mindig tök jó fej szomszédokat sodort az élet mellém!:)
Viszont ezek a szülők tényleg nem normálisak.Ezt a sok pénz hatása lehet?!Vagy alapjáraton nincs eszük...A srácot viszont sajnálom.Azért szar lehett úgy felbőbi,hogy minden tiltva volt,mert nem trendi...Abszolút nem csoda,hogy lelépett.Szerintem vissza sem fog jönni!

Girgesz 2009.12.09. 08:32:43

@Tamy: ezt eddig nem tudtad?-kérdezd csak meg a posztoló kedves szomszédait! Biztos valami hasonlóra fognak kilyukadni.(Aki így bánik az állatokkal, annak a gyerek sem való.)

@tuli (grincs): én is a békésebb-fajta emberek közé tartozom, de mikor a szomszéd bácsi az utcáról kiabálta be, hogy mindenkit lelő, mint egy rühes kutyát, akkor kimentem hozzá, aztán egy kicsit erélyesebb hangon megmondtam neki, hogy akkor most jobb, ha bemegy a házába, magára csukja az ajtót pár napra és ha lehet, akkor már csak fekete zsákban szeretném viszontlátni. Utána rendeződött a viszonyunk, mert szűk egy hónapra rá felajánlotta anyuméknak, hogy vegyük meg a házát, mert ő pár házzal arrébb költözik :DDDDd

tuli _ 2009.12.09. 08:37:22

@Girgesz: a gereblyésnek csak a nőkkel volt nagy pofája. utána az utca férfinépe egyenként, meg együtt is (volt ígérve neki zsák a fejére, és csihipuhi) elbeszélgetett vele, onnantól csönd volt, és ő is eladta a házát. :D

Tamy 2009.12.09. 08:40:00

@rikus: @Girgesz: Megyek, kirakom a kutyám az erdőbe...

Girgesz 2009.12.09. 08:40:05

@Erásss: ááá, a pénz nem meghülyíti az embert, hanem rádob egy lapáttal a meglévő hülyeségekre...

Amúgy semmi különös nem volt az én szomszédommal, csak egy kicsit kattant volt az öreg és nem jött rá, hogy azzal semmit nem ér el, ha mindenkivel mindenért veszekszik és mindenbe beleszól... ehhez jött még egy olyan tenyérbemászó stílus, amit két évig bírtam elviselni(ő cseszegetett, én meg hallgattam nagyokat). Aztán egymás után jött pár incidens, amit nem bírtam tovább cérnával és kerek-perec megmondtam neki, hogy én fogom elföldelni, ha nem takarodik el. Ezek után rendeződött a viszonyunk: mi megvettük a házát, ő elköltözött és ha összefutunk, előre köszön. Persze mindenki mással rosszban van, de nekem szól be azóta ;)

Girgesz 2009.12.09. 08:42:19

@Tamy: kár lenne szegényért... :P
(kár, hogy írásban nem érződik annyira az élc,amit alkalmazni próbáltam. Sebaj, legközelebb majd jobban fogalmazok.)

Nikica21 2009.12.09. 08:44:16

De nagy mákom van, hogy az egyik oldalon nincs szomszédunk a másik oldalon meg normálisak(annak mondhatóak)!:D
De amúgy elég érdekes dolgokkal tudnak a szomszédok előállni...mikor csináltuk a házat és majdnem kész volt a hátulja ahol a szomszéd egy kis kucniszerűsége állt....hátnem elkezdte lebontani...így kezdhettük újra a hátulját!:( :D
Szar lehet hülye szülőkkel normális gyerekként!:)

Tamy 2009.12.09. 08:49:28

@Girgesz: Értettem így is :). Amúgy semmi pénzért nem adnám és ölni tudnék érte, szal... Biztos bennem van a hiba...

A szomszédokról csak annyit, én albiban lakom évek óta. A régi helyen egy kínai házaspár volt a szomszédunk, akik jófejek voltak, a mostani szomszédaimat meg nem ismerem, pedig itt élek több mint fél éve. De a kertesházban ahol a szüleim laknak nekünk is van egy idióta szomszédunk... Ő nem bánt senkit, csak kölcsönkér. Nem pénzt, szerszámokat. Aztán elfelejti visszaadni. Sebaj, érte megyünk. Közli, hogy az az övé, de szívesen kölcsönadja :D. Jah, és evidensnek veszi, hogy mivel az ő családja lakik a legrégebben az utcába (a vályogházat az ő nagyapja vagy ki építette), ezért mindenki csakis azért költözik oda, hogy enkik segítsen házat felújítani, kertet gazolni...stb...:D

Kósza 2009.12.09. 08:50:13

Sziasztok! Remek történet, jókat derültem rajta! Naggyon jófej a szerző, meg lehet vele ismerkedni? :) :)

tuli _ 2009.12.09. 08:56:17

@Tamy: nem egy utcában lakunk? :D

vagány csaj 2009.12.09. 08:58:33

Jó reggelt Mindenkinek! :))

vagány csaj 2009.12.09. 09:04:09

A lényeg, hogy a fiatalok megértették egymást, és nem tudták megkeseríteni a kapcsolatukat a Marci szülők. :))
A szomszédokat meg magasról le kell sz*rni! Az ilyenek nem változnak, csak még rosszabb irányba (főleg ahogy öregszenek). A frappáns válaszokkal eddig is eligazította őket a kedves posztoló, őt a jövőben sem féltem! :))

boss888 2009.12.09. 09:04:56

De jó h nekem nincsenek ilyen bolond szomszédaim. Amikor nálam buli van, még az utca elején is lehet hallani a zenét. Eddig nem szólt senki.:) Na majd az új sznob szomszédaimra kíváncsi vagyok...

vagány csaj 2009.12.09. 09:07:32

Míg albérletben laktunk (panelban) nekem is volt egy bolond idős házaspár szomszédom. Ha felmostam a lépcsőházat, és elvettem az ő ajtajuk elől is a lábtörlőt és eltöröltem alatta, mindig kiszólt, hogy azt hagyjam úgy, majd ő úgyis takarítja. De én nem bírtam megállni, mert ha csinálok valamit, azt szeretem normálisan megcsinálni, máskülönben neki se állok, mert fél munkát nem végzek! Aztán belenyugodott. :)) Addig addig beszólogattak mindenért, amíg ki nem nyitottam a számat. Utána csendben maradtak! :DD

vagány csaj 2009.12.09. 09:12:03

@boss888: Á, nálunk is ha buli van, akkor buli van! :)) Akkor úgyis jönnek a szomszédok "aprajai" is, úgyhogy sosem szólnak. De ha szólnának, én is belekötnék, hogy "nálatok meg tegnap üvöltött a zene". Kertes ház, élvezzük már minden előnyét! Egyébként szerencsére jó szomszédaim vannak.

A szembeszomszéddal egyszer nekünk is meggyűlt a bajunk, mert "ugat a kutya, nem tudnak aludni". Sorry, hát beszélni nem tud! A száját meg csak nem tömhetem be... :DD
Aztán megszokták, hogy az én kis szerelmem azért van, hogy ugasson, gágogni mégsem gágoghat!!! :D

Girgesz 2009.12.09. 09:12:55

@Tamy: Én is úgy vagyok vele, hogy némelyik kutya többet ér pár embernél... (bár az is igaz, hogy a kutya nem a határba, hanem az ember mellé való). Az ilyen embereket, mint Marci bácsi , kellene egy szál f@aszban, minden nélkül kitenni az erdőbe oszt megmondani neki, hogy boldogulj, ahogy tudsz -mert kb. ezt éli átegy háziállat is, ha kiteszik.

@vagány csaj: szia Xéna! :PPPPP

vén betyár 2009.12.09. 09:13:37

Nagyon jó írás, köszönet a szerzőnek!Kivánom, hogy továbbra /és mindezek ellenére/ se veszitse el humorát, jókedvét, életörömét.A gyerekeknek sok boldogságot!

Girgesz 2009.12.09. 09:14:18

(Ez fájt:
"Mi a különbség az üzenetrögzítő és az intenzív osztály között?
Az intenzíven a sípszó előtt lehet beszélni. ")
Bocs, de muszáj voltam feltenni :DDD

boss888 2009.12.09. 09:18:44

@vagány csaj: Szembe a 90éves Marika néni mondta még nyáron, hogy olyan jó zenék mentek este, hogy majdnem átjött táncolni..:) a másik szomszéddal meg csak annyit szoktunk megbeszélni, ha mind a kettőnknél buli van, hogy kinél szóljon a zene. Utána meg átszoktunk menni a másikhoz, h mit főztek/sütöttek...

Girgesz 2009.12.09. 09:19:14

@vagány csaj: "Aztán megszokták, hogy az én kis szerelmem azért van, hogy ugasson, gágogni mégsem gágoghat!!! :D "

De maradi egy kutyád van... az én vizslám még röfög is, mikor eszik :DDD (először azt hittem félrenyelt, de aztán rájöttem, hogy annyira mohó, hogy levegővétel közben is nyomja befelé a kaját-és közben igen érdekes hangokat ad ki.)

vagány csaj 2009.12.09. 09:21:30

@Girgesz: Jaaaaaaaaaaaj! Naggyon vicces! Ha már ennyire vicceztek, nem lehetne valami normálisat?? :PP

Xéna?? Ohh, ez megtisztelő! :)) Na jó, azért le nem karatéztam őket (nem is tudok :D) csak szóban! :DD

Tamy 2009.12.09. 09:24:38

@tuli (grincs): megeshet, de nagyobb az esélye, hogy alacsony volt a kerítés abban a bizonyos állatkertben...

@Girgesz: @vagány csaj: Na igen... Az enyém csendes jószág, panelban nőtt fel, csak akkor ugat, ha valaki be akar jönni :).

vagány csaj 2009.12.09. 09:26:22

@boss888: Az tök jó! Én is ilyen mamika akarok lenni, ha megérem. Bár én az életkedvemet úgysem veszítem el sosem! :)) Mondjuk én a hleyében át is mentem volna táncolni, nem csak gondolkodtam volna rajta! :)) Mekkora lett volna máár??? :DD Kamera beizzít, mamika rázza! :DDDDDDDD

@Girgesz: Unokatesóm kutyája röfög. Ugatni nem is tud! :DD Nem tudom milyen fajta, elfelejtettem. :)) De vigyázzatok! Az enyém kaukázusi!!! Szóval ha valaki beszól... :PPPP :DDD

vagány csaj 2009.12.09. 09:28:09

@Girgesz: "De maradi egy kutyád van..."
Ja és ne szóld le a kutyimat, mert megmutatom milyen maradian tud a valogadba harapni!!!!! :DDDDDDDDDDDD

Girgesz 2009.12.09. 09:28:46

@vagány csaj: A Xéna azért volt, mert tegnap meg akartál verni. (Ő volt a Harcos Királynő -nem?)

vagány csaj 2009.12.09. 09:29:28

@Kósza: Helló-helló! Te meg mindig a nőzésen töröd a fejed?? Szörnyű vagy! :PP

vagány csaj 2009.12.09. 09:30:14

@Girgesz: De-de ő volt! De nem csak tegnap, azt hiszem ma is meg akarlak verni!!! :DD

Kósza 2009.12.09. 09:32:08

@vagány csaj: persze, mi máson törném?

Girgesz 2009.12.09. 09:32:19

@vagány csaj: Betonba rajzszöget? :PPP (kitörne a kutya foga:PPPP)

Nekem meg van egy vérszomjas tacskóm -amitől Karácsonyra 4-5 vérszomjas kölyök születik. Akkor aztán jöhet a kaukázusid :DDD
(A vizslámról nem beszélek, mert nem olyan régen fogadtam be és még tart a kiképzése.)

Girgesz 2009.12.09. 09:35:15

@vagány csaj: csak nem egy Bruce Lee filmet néztél tegnap este? :O

:PPP

vagány csaj 2009.12.09. 09:35:37

@Kósza: Férfiak!!!!!!!!!! :PP

@Girgesz: Szerintem szembe állna Veled, már elfutnál!!! :DD
Tacskó?? Kiteszem neki a STOP táblát a lábammal! :PP :DDD

vagány csaj 2009.12.09. 09:36:48

@Girgesz: Nem, kérlek! Tegnap nem is tv-ztem, hanem társasoztam! :PP
De nem kell nekem ahhoz Bruce Lee hogy kemény legyek! :PPP

vagány csaj 2009.12.09. 09:41:37

Na de hol van az én DEVIL drágám? Kizárt hogy még alszik, hacsak nem beteg... Áhh, biztos vásárolgat, ég a karácsonyi láztól! :DDD
Hahóóó!! Jelentkezz!!!!!!!! :))))

Girgesz 2009.12.09. 09:46:11

@vagány csaj: "Szerintem szembe állna Veled, már elfutnál!!! :DD"
Minden kutyát lehet kezelni... eddig még egy sem bántott.

"Tacskó?? Kiteszem neki a STOP táblát a lábammal! :PP :DDD "
Aha, aztán majd jól rádnéz azokkal az ártatlan szemeivel (mocsok kis dög, de tudja manipulálni az embereket:DDD).
Ha nem volt még tacskód, akkor még nem is tartottál KUTYÁT.:)

Amúgy Bruce Lee-től én sem leszek kemény -pl. Eva Longoria Parker előbb beindítja fantáziám :P

szmercs 2009.12.09. 09:47:46

Sziasztok Az anyuka egy tök jó fej lehet.A szomszédok meg egy sznob elmebeteg barmok.Sajnos mindenhol vannak ilyen idióták.Az hiszik ha diplomások meg van pénzük akkor mindent megtehetnek amit akarnak holott ezzel a viselkedéssel csak a gyerekük életét nehezítik meg.És állandóan beégetik.Megértem hogy nem akarta őket bemutatni.A marci apukának meg anyukának ajánlom a sör+Szedukszen kombináviót esetleg még szanakszot de nyomhatnak mellé egy kis Meszkalint vagy szivgyógyszert vodkával leöblítve akkor talán megjön a jobbik eszük.De ennyi idő után erősen kétlem.A gyerekeknek meg gratula és jól tették hogy elhúztak otthonról.A helyesírási hibákért bocsi.

vagány csaj 2009.12.09. 09:50:29

@Girgesz: "Eva Longoria Parker előbb beindítja fantáziám"
Hát valahogy sejtettem. Bár én már semmin sem lepődök meg! :PP

A tacskó nekem nem kutya. Alapjában véve szeretem az állatokat, de én a nagytestű kutyákért tudok megőrülni!!!! Az ilyen zsebkutyák nem vonzzanak! :PP

boss888 2009.12.09. 09:53:36

Én most veszek kutyát a lányomnak. A kis csaj már el is nevezte scooby doonak..:D

2009.12.09. 09:58:28

@Girgesz:
Asszem spanolhatunk. Eva király és a tacsik jófejek. Legalábbis az én Mollym nagy arc. :)

Lobelt 2009.12.09. 09:59:08

Jó stílus, élvezetes történet. Kár, hogy kicsit Született Feleségek-szaga van... :)

Girgesz 2009.12.09. 09:59:34

@vagány csaj: Kis testben nagy lélek. A tacskó egy igazi jellem -csak jellemes embereknek való :PPPPPPPP

vagány csaj 2009.12.09. 10:00:06

@boss888: De milyen fajta kutyát? Az a lényeg! :))

@Zsu0805: Helló Szivike!! :))

vagány csaj 2009.12.09. 10:04:23

@Girgesz: Akkor sem szeretem őket! Alattomosak!! A múltkor úgy megkergetett egy, bringával voltam, hogy majdnem repültem egy hatalmasat! :DDD

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2009.12.09. 10:08:41

@vagány csaj: Idegbeteg egy fajta. Főleg öreg korukra hülyülnek el nagyon, de valóban képesek minden figyelmeztetés nélkül lábon harapni az ember - szerencsére följebb nem érnek ezek az önjáró virslik.

Girgesz 2009.12.09. 10:08:51

@Zsu0805: spanolhatunk, bár el kell árulnom, hogy Eva neve csak beugrott, mert nem vagyok egy nagy tv-néző(a sorozatokat meg kifejezetten utálom).
De tacskóban egyetértünk. Nem szeretem a zsebborzasztó kutyákat, de a tacsi kivétel. Hihetetlenül erős jellem, okos, és emellett olyan a nézése, hogy nem lehet nem szeretni :)

Lobelt 2009.12.09. 10:09:11

@Girgesz: Életemben nem sirattam meg még úgy senkit, mint Morzsit, a régi tacskónkat, akit egy ******** boxer tépett szét a szemünk láttára. A f*****lap gazdája nem bírt szájkosarat adni rá. Kb. 10 éves lehettem, azzal a kutyával nőttünk fel. Ő is igazi jellem volt, sokszor utánunk jött a belvárosba, megtalálta a kocsinkat a parkolóban, és arra jöttünk ki az üzletből, hogy ott fekszik alatta, és vár minket. Hogy hogyan találta meg, arról fogalmunk sincs, de nagyon ügyes volt. :)

Girgesz 2009.12.09. 10:12:26

@vagány csaj: Nem is alattomosak -csak te érzed úgy :) Biztos megérdemelted, azért kergetett meg.

@Krajcs: naná!-majd előre szól, hogy "Figyu, most meg foglak harapni." Amelyik kutya ugat, az nem harap. Ez igaz a tacsira is.

Kósza 2009.12.09. 10:12:40

@Zsu0805: szia :) hogy állunk a töltögetéssel?

Girgesz 2009.12.09. 10:18:41

@Lobelt: igen, a tacskók képesek ilyesmire. Nekünk mindig is volt tacskónk és ezer történetet tudok róluk. (Volt amelyik úgy őrizte a húgomat a babakocsiban, hogy mindenkinek át kellett menni az út túloldalára, volt amelyik a buszra is felszállt utánunk, ugyanez egész éjjel anyumék hálószobája előtt feküdt őket őrizve,stb. az én tacsim igaz, hogy egy kis ribanc-egy éves és már sebességbe tették-, de egyszerűen imádni való. Emellett viszont nagyon jó házőrző és jól dolgozik terepen is.)

Kósza 2009.12.09. 10:21:13

@boss888: volt már ilyen típusú kutyád? Molosszus?

2009.12.09. 10:23:17

@Lobelt:
Hello hello!
A Született feleségek királyak. :) Ennyire nem szereted őket? Akkor inkább nem is mesélek. :) :P
Ohhh szegényke! :( Ne is mond... szegényke. :( Én 2 tacsit veszítettem már el. :(

@vagány csaj:
Hello Édesem! :)

@Girgesz:
Imádom a tacsikat. Molly is ahogy ropogtatja a zöldségeket a foga alatt, meg ha odaadod neki a tejfölös dobozt az egész képét belenyomja úgy eszi. :) Király... jah de a legjobb! Hétvégén 1 üveg pezsi elfogyasztása után megyek le, nézem kutya kosarában popcorn, gondolom öcsém is biztos ivott. Erre látom hogy kutya elkezdi majszolgatni. Nah mondom királyság! :)

@Kósza:
Még nem tudtam vele foglalkozni, de mindjrát utánanézek. :)

vagány csaj 2009.12.09. 10:24:18

@Krajcs: Én nem ismerem annyira őket, csak alapból nem szimpatikusak. Lehet hogy aranyosak vagy mittomén, csak csúnyák! :)) Még szerencse nem ér feljebb, mint a bokám! :D

@Girgesz: Nekem alattomos és kész! Persze, direkt arra gyúrtam, hogy a hülye kutyája megkergessen, elősegíti a fogyókúrámat, tudod! :PP

boss888 2009.12.09. 10:24:22

@Kósza: Volt kettő. Nagyon jó fajta, nem kapar a kertben, nem ugrál összevissza, és nagyon gyerekszerető...

Kósza 2009.12.09. 10:26:11

@boss888: akkor tudod mi a pálya, nekem egy bullmasztiffom volt.

alumi 2009.12.09. 10:27:46

Jó a stílus.

Annyiban sántít, hogy már-már szürreálisan eltorzítottak a Sznob család vonásai, dolgai.
Ehhez képest a srácuk tök normális. Ez számomra furcsa.

De nyilván így van..

vagány csaj 2009.12.09. 10:27:50

@Girgesz: "igen, a tacskók képesek ilyesmire"
Köztudott, hogy a kutyák nagyon okos állatok, és nem csak a tacskók képesek utánad menni, megtalálni, gyerekekre vigyázni, stb... Én is tudnék mesélni! Anyunak pl a karikagyűrűjét találta meg a német juhász kutyulink és letette az ajtóba és lefeküdt mellé. :))

Kósza 2009.12.09. 10:31:29

@Zsu0805: és állandóan lóg a fehér cipőfűző a szájából :)

2009.12.09. 10:35:51

@Kósza:
Az kéne még. Hozzányúl a cipőimhez úgy s.ggbe billentem, hogy... nah nem jut eszembe semmi. Molly is próbálkzott régen, öcsém teremcipőjét szétrágta, meg muter papucsát. Én egyszer hagytam lent a nyári csit-csat tangás papucsom, egyből kezdett vele szemezni és somfordálni feléje. Határozottan ránéztem és közöltem vele, hogy ne merészelje mert különben jajj neki. Felfogta. Jobban tette.

Kósza 2009.12.09. 10:36:31

@Zsu0805: cipőfűző jelen esetben nyál :)

Lobelt 2009.12.09. 10:36:44

@Zsu0805: Hát régebben néztem az exem miatt, de amint nem volt "kötelező", azonnal kuka. :P

2009.12.09. 10:37:31

@Kósza:
Fujjj, nah azt végképp ne...

2009.12.09. 10:38:26

@Lobelt:
Pedig vannak benne nagy poénok, mikor kifexek a csajoktól, de főleg a Gaby és a Lynett király. Olyan beszólásaik vannak, hogy leteszem a hajam. :)

Girgesz 2009.12.09. 10:40:48

@vagány csaj: bocs, elfogult vagyok... de egy kutyástól sem hallottam még annyi történetet a kedvencükről, mint akiknek tacskójuk van.

Kósza 2009.12.09. 10:45:07

@Girgesz: megadtad magadnak a választ,.. .elfogult vagy :)

vagány csaj 2009.12.09. 10:53:15

@Girgesz: Mindenki elfogult a saját kutyijával szemben, aki szereti. Ez teljesen normális dolog. :))
Az enyém például mániákus cipőgyűjtő! Apu rendszerint kint hagyja a teraszon a cipőjét, annak nyekk, de a 3. szomszéd is jött már át. :))
És nagy nyugodtan benyögi, hogy a cipőjéért jött. Mi meg néztünk rá olyan nagyon bambán, hogy miért pont nálunk keresi az ő cipőjét???? Mire benyögte, hogy ellopta a Bundi! :DDDD Az udvaron meg is találtuk! Be volt zsákmányolva! :DDDDD

vendriner aladár 2009.12.09. 10:55:27

Disz iz ö biginning of a bjútiful frendsip. Jó kis sztori én kívánom a fiataloknak a boldogságot. Vannak ennyire primitív emberek én is tapasztaltam. Remélem a Marcimen egyszer benyel egy jó adagot az általa közkedvelt szóból és egy jó kis Colifertőzése lesz. Marci MILF meg akadjon össze egy szadista Greenpeacessel, aki a medencéjük közepébe ültet fát és teleaggatja Wunderbaummal.

vagány csaj 2009.12.09. 10:56:17

Na fiatalok! Én egy időre kivonom magam a forgalomból. :( (meló...)

Majd 1 körül jövök! Addig jót ne halljak!! :)))

Girgesz 2009.12.09. 11:01:57

@Kósza: Tudom, de olyan jó! :DDD

Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2009.12.09. 11:05:57

Amiota a noverem anyosanak tacskoja minden atmenet nelkul spontan arcon harapta a fel eves unokahugomat, azota a tacskot nem tartom eletre melto fajtanak. Es nem ez az egyetlen peldany, amely siman meghulyult (es meg csak nem is oregkorara). A tacsko lehet aranyos, de a tekintete is csak azt mutatja, jellemre nem kutya, inkabb a (rossz fajta) macskahoz kozel allo, onzo es alattomos allat.
Teny, hogy statisztaikailag feltunoen nagy az alkoholista gazda-tacsko parositas, erdemes utanagondolni.
Nagyon szep lany lett, de 18 ev utan is latszik a harapas. Egy kolyok bobtail kellett ahhoz, hogy ne feljen a kutyaktol.
Termeszetesen mindig vannak kivetelek, es biztos vagyok abban, hogy rengeteg joindulatu, tunderi tacsko van a vilagban. Csak aranyaiban lenyegesen kevesebb, mint mas fajtabol.

Girgesz 2009.12.09. 11:09:06

@Mao elvtárs: mondja ezt egy diktátor... :DDDD

(Érdekes, hogy nem egy szakkönyv ajánlja gyerek mellé a tacskót.)

2009.12.09. 11:13:29

a tacsifikázó hozzászólásokat meg sem hallottam.
kettőt is nevelek.:)

Kósza 2009.12.09. 11:18:28

@Girgesz: a legtöbb szakkönyv a legtöbb fajtát ajánlja gyermek mellé :)

alumi 2009.12.09. 11:20:34

@Mao elvtárs: a tacskók igenis marha jó fejek!
Nekünk 3 is van és mindenkivel (ember, állat) jól kijönnek.
(pedig a másik két kutyánk puli, és puli-komondor pl. ami szintén nem egyszerű eset)

Girgesz 2009.12.09. 11:22:55

@Kósza: nem tudom... a jó szakkönyv azért megmondja a frankót. Bár az is igaz, hogy a legtöbb fajkutya erős idegzettel rendelkezik(főleg a munkakutyák).

Sündorottya 2009.12.09. 11:23:00

Jesszus micsoda sztori. Csoda, hogy egyáltalán normális szerencsétlen kölyök, akit ilyen emberek neveltek fel. Mentsétek meg Marcit a "szüleitől".

gabcigirl 2009.12.09. 11:24:09

Mao

A szerző jó fej és a tacskó a legjobb fej kutya a világon !!! :))) Kis bokafogó

A kisgyerekeshez hasonló baleset szerintem tök ritkán fordul elő náluk...

Igazság Atyja 2009.12.09. 11:25:50

A posztoló anyuka is átmehetett volna egyszer látogatóba, rálépni Marci farkára csak úgy játszásiból. Meg kell regulázni az ilyen feleslegesen eltartott, zabagép csődöröket. Többet fogyasztanak, mint öt bernáthegyi és mások életébe is belepiszkítanak! :)

"Ennek ellenére akkora sznob barmok.."
Nem ennek ellenére, hanem ebből eredően. A sznob barmok táborát 99%-ban a szellemiekben szűkölködő jómódúak alkotják.

Nekem is furcsa volt ez a tökjófej srác idióta családból felállás, ilyet még nem láttam. Az ellenkező példa az egyre elterjedtebb, mikor normális család gyereke lesz bunkoid - főleg az iskolai közeg hatására. Szerintem a fiú visszafogta magát a lány miatt anyuka jelenlétében, de azt is csak azért, mert még nem ült le a lilaköd teljesen. Majd szép lassan előtérbe kerül az igazi énje is, és kiderül, hogy mégsem esett messze a Marci a makkfától. :)

Kósza 2009.12.09. 11:26:28

@Girgesz: nem akarok véleményt nyilvánítani tacskó ügyben, nekem csak airedale terrierem és bullmasztiffom volt. Az előbbiről csak szuperlatívuszokban, a másodikról már kevésbé. Amúgy meg szvsz bármelyik fajta képes lehet arra, hogy megkapjon egy gyereket, ez nem fajtafüggő. Szerintem.

alumi 2009.12.09. 11:28:46

@Igazság Atyja: összességében nekem a sztori sántít.(tudom magyar vagyok.:))

alumi 2009.12.09. 11:29:42

@Kósza: milyen az az airedale terrier?
tudsz képet csatolni?

A bullmasztiff megvan. Amolyan "busafejű"..:))

Igazság Atyja 2009.12.09. 11:30:03

@primu: A legjobb a tacsipincsi, nem? Elég nagy a hangereje, hogy a szomszédból is hallható legyen a riasztása, viszont beéri napi egy májkrémmel. :) Egyébként bármilyen fajta meghülyül, ha nem megfelelően tartják, de a komondor akkor is hajlamos rá, ha tökéletesek a körülményei. Az egyik legveszélyesebb típus ilyen szempontból.

ÁkiBáki (törölt) 2009.12.09. 11:35:32

"miért érdeke egy szülőnek elidegeníteni magától a gyermekét, amikor a történelem folyamán mindig rosszul végződött az ilyesmi? "
Miért, miért? Mert sok az olyan barom, aki nem veszi tudomásul azt a tényt, miszerint egy koron túl nem befolyásolhatja, irányíthatja a gyerekét, mert a kölöknek önálló gondolatai vannak, amelyeket ráadásul meg is valósít. Innen már csak tanácsadó vagy, aztán vagy hallgat rád, vagy nem.Na ekkor szokott eldőlni, ki milyen szülő.
Nekem szerencsém volt. Mielőtt megnősültem, anyámék (a férjével) "felhívták" kedvesemet, és lehordtak mindennek.
Engem nem ért váratlanul, de a nejem teljesen kiborult tőle, hogy lehettek ilyenek. Nekem kellett vigasztalnom. Szép volt.
Hiába, fontos a jó szülői háttér:-)

Girgesz 2009.12.09. 11:36:11

@Mao elvtárs: Most jut eszembe- a páromat is arcon kapta 3 éves korában egy komondor -igaz, meglátszik neki is a heg, de eszébe sem jut, hogy az összes komondor gyerek-ellenes lenne. Mindig azt mondja, hogy csak ő volt rossz helyen, rossz időben.

Igazság Atyja 2009.12.09. 11:37:40

@Kósza: De, a kuvasz is ebbe a csoportba tartozik. Sajnos ahhoz kis híján családi tragédia is kötődik - ott a kutya termete és temperamentuma alapján a nagynéném valószínűleg nem úszta volna meg egy arconharapással. Egy sapkától hülyült meg a dög..

alumi 2009.12.09. 11:38:14

@Igazság Atyja: eccer örökbe akartam fogadni egy vak tacsi-csivava keveréket. hetekig agyaltam, majd úgy határoztam, hogy elhozom. (a tacskóm egyébként szintén menhelyi) mire ezt meghánytam-vetettem, elvitte valaki a kutyust.
A fene se gondolta, hogy ilyen népszerű egy vak tacsi-csivava..:) Persze örültem neki, de az egyik szemem sírt.

tacsipincsi? az még vicces. vehe. :) a mi két kicsink az, de ezt sztem tudod a blogomból..:)
egy deka pincsi nem látszik rajtuk...szerencsére.:)
persze már marha nagyok (már amennyire ez a fajta az lehet), és rohadt hangosak, meg rosszak. a kisebbik a minap épp a kültéri égősort vágta gallyra, ami az udvari fenyőnkön volt...:)

a komondor lehet, hogy dilis, de ezt kombinálva a pulival észveszejtő kombó jön ki. gyönyörű, hófehér, fürtös bundája van a miénknek. a derekamig ér, de annyira agyatlan, hogy az nem igaz.:) ha örül, nagyon örül, de annyira, hogy nem lehet leállítani. mindenkit felborít. viszont a kiskutyákat imádta, és míg kicsik voltak ő volt a pótanyjuk. most a hidegben is befészkelik magukat a nagy bundájába, és úgy alszanak együtt, hárman..:)

a környezet is sokat számít sztem a kutya jellemének formálásánál.

Kytia 2009.12.09. 11:41:01

Engem egy spicc harapott gyomron. Azóta rühellem a spicceket. Sajnálom, előítéletes vagyok.:)

alumi 2009.12.09. 11:41:46

@Kósza: látásból ismertem ezt a terrier fajtát..:)
nagyon szép, bár én inkább foxterrier párti vagyok..:D

a masztiff meg picit boxer rokon nem?:)
érdekes, én valami lógóbb lebenyű, nagy, jámbor állatra emlékeztem..
jaj, az a nápolyi masztiff...

www.akutya.hu/fajtakepek/eredeti/115napolyi%20masztiff.jpg

Kósza 2009.12.09. 11:42:30

@primu: na, melyik teccik? :)

Kósza 2009.12.09. 11:46:01

@primu: az airedale születetten zseniális fajta, csoda dolgokat tudnék mesélni róla, megfelelő méretű, nem egy floki, nem törleszkedően ragaszkodó, de mindig mellettem volt egy lépésre :)
A bullmasztiff egy ostoba, böszme jószág, nagyon nehezen nevelhető, de jámbor lélek, keveset ugat és elég rémisztő ahhoz, hogy senkinek ne legyen kedve bejönni a kertbe :)

Girgesz 2009.12.09. 11:46:19

@primu: kép- calmodog.files.wordpress.com/2009/01/airedalez.jpg

Amúgy ez a fajta egyenlőre Mo-n még fekete-bárány a munkakutyák között. Nem tudom miért, pedig mindenki dicséri mind a munkáját, mind az idegrendszerét.

@Kósza: de igen. A komondort mindig higgadt, nyugodt kutyaként jellemzik, aminek nagy a mozgásigénye és nagyon jó őrző domináns kutya-fajta(más kutyákkal szemben kimutatja a felsőbbrendűségét, de amikor beáll a rangsor, onnantól kezdve nem törődik a többivel).

Igazság Atyja 2009.12.09. 11:46:52

@primu: Igen, a blogodból jutott eszembe ez a speciális fajta. Már kölyökként is látszott rajtuk, hogy vadállatok lesznek. :) Ha már a kutya jelleméről van szó, szerintem a környezet többet is számít, mint a fajta - kivéve a "nevelhetetlen" típusokat.

Egyébként tényleg magyar lehetsz: ha pozitív kicsengésű a poszt, akkor túl szép, hogy igaz legyen. Ha negatív, akkor úgy szar, ahogy van. Ha félig-meddig jó, akkor részben hihetetlen, ezért meg kellene hallgatni a másik felet is. Nincs mese, az ilyen blogokat turistaként kell olvasni. :)

Igazság Atyja 2009.12.09. 11:47:39

@Kytia: Örülj neki, hogy ott. Nekem a spicc a fejemben szokott hatni. :)

Kytia 2009.12.09. 11:48:13

Én ilyet akarok.

123.hu/download/viewattach/216013/1/45/preview-893776594.jpg

Egyébként a sz*rásról jut eszembe, hogy egyik ismerősöm vett egyszer valami nagydarab kutyát, és mindenki azzal izélte, hogy mekkora bombákat fog majd az elhelyezni neki a kertben. Egy hét múla diadalmasan meséli, hogy sikerült vennie egy 100%-ban felszívódó (! :DD) kutyatápot, és ettől majd nem fog sz*rni a kutya. Megint egy hét múlva kérdezzük, hogy na, bevált-e a kutyatáp. Mire duzzogva vonogatja a vállát és a foga között motyog, hogy : "Hát, ezzel a döggel nem lehet mit csinálni, ez a nyomorult sz*rik." :DDD

Igazság Atyja 2009.12.09. 11:50:32

@Kytia: Rosszul értelmezte a termékleírást az ismerősöd. Az a táp átalakulás és ürítés után szívódik fel - de akár a betonba is. :)

Kytia 2009.12.09. 11:50:51

@Igazság Atyja: Ó, ó, lemegy az a gyomorba is...:D

Kósza 2009.12.09. 11:51:38

@Kytia: sőt,.. még lejjebb is! :) Medúza is lehet belőle :)

alumi 2009.12.09. 11:51:39

A tacskófikázóknak.
Ez a tacsi az én kutyám ismerőse wiwen.

Szerintem marha nagy arc, persze a gazdája humorának is köszönhető, de akkor is..:D

iwiw.hu/pages/image/imagedata.jsp?imageID=37617770&userID=9064923

Kytia 2009.12.09. 11:52:55

@Kósza: :DDDD Jaja, és hatékonyan tudja kinyitni a harmadik szemet, ami ugye szintén a gyomorban helyezkedik el.:DDD

Öreg Sam 2009.12.09. 11:53:04

Basszameg!
Most léptem rá éppen a macs farkára.(véletlenül)
Szegény Maaaargit ilyenkor egy hétig haragszik rám.
Amúgy meg: kerülni kell a pénzes idiótákat,baromi rossz párositás!
Szembeszomszéd apuka hamarosan eltávozik infarktus okán,kis türelem...

alumi 2009.12.09. 11:53:53

@Kósza: a terrierek amúg is mind alapból agilisek, játékosak, aktívak. én is szeretem őket. :)

@Igazság Atyja: jó, majd átküldöm a holland csajnak..:D

@Girgesz: én a terriereket inkább hobbikutyának tartom, mint munkakutyának, de nyilván okos, és könnyedén tanítható.

Kytia 2009.12.09. 11:53:58

@primu: az iwiw már nem jófejség. Majd ha fészbúkra is beregisztrált a kuty.:DDD

Kósza 2009.12.09. 11:55:20

@Kytia: számból vetted ki a szót :)

alumi 2009.12.09. 11:55:30

@Kytia: szerintem már ott is kint van.

az enyém meg blogot is vezet..hö...:)

Kósza 2009.12.09. 11:57:10

@primu: az airedale elég nagytestű ahhoz, hogy ne legyen olyan hiperktív pattogó gumilabda, mint egy foxi, vagy egy welsh, viszont nagyon komoly vérmérséklet lakik benne :)

Girgesz 2009.12.09. 11:57:43

@primu: "a környezet is sokat számít sztem a kutya jellemének formálásánál. "
Lehet, hogy ez az egyik legfontosabb dolog!
Azt mondják, minden kutya olyan, mint a gazdája.

Van egy ismerősöm, akinek 3 pitt rohangált az udvarában. Ezek a kutyák messziről sem voltak veszélyesek. úgy qrválkodtak, mint bármelyik másik kutya és soha(!)nem bántottak senkit. Persze a területüket őrizték, de hát azt szinte minden kutya megteszi. Idős korukra sem hülyültek meg nemvolt gond velük(a csavargási kényszert kivéve, aminek köszönhetően jó pár pitt-keverék született a környéken.

Másrészt: azt is mondják, hogy minden nemzet olyan kutyát nevel, amilyen a temperamentuma. Hogy ez mennyire igaz, ahhoz csak szét kell nézni egy kicsit és rájövünk, hogy mekkora igazság van ebben...

Kytia 2009.12.09. 11:58:23

@primu: Húha, akkor ő tényleg trendi.:)

Igazság Atyja 2009.12.09. 11:58:51

Az igen, már kutyawiw is van? Le vagyok maradva, ez újabb ok az ivásra. Múltkor fordítva történt: azt hittem, túlzásba vittem a Jägert, mikor bejelölt Misi Mókus meg Mátyás király. :)

Kósza 2009.12.09. 11:59:01

@primu: blogot vezet a kutyád???? De ugye azért nem Te rágod a cipőket az előszobában? :)

Stupidella 2009.12.09. 12:01:08

Kár volt őket áthívni, az biztos.

Kytia 2009.12.09. 12:01:24

@Kósza: Most esett le, hogy lehet, hogy mi épp a kutyával levelezünk, míg primu békésen szunyókál a kanapén.:)
jó kis munkamegosztás.:)

diktatorikus kleptokrácia 2009.12.09. 12:01:35

na, rágyújtottál a Marcibácsiékra?

Girgesz 2009.12.09. 12:03:23

@primu: a terrierek mind munkakutyának lettek kitenyésztve-valószínű ezét is olyan jók, mert erős volt a szelekció-kontraszelekció. Majd leromlanak ezek is, ha hobbykutyákká válnak.(A magyar vizslát is alig sikerült megmenteni a leromlástól... pedig az egyik legjobb mindenes vizslafajta.)

Kytia 2009.12.09. 12:05:04

@Igazság Atyja: Már gondolkodom egy internetes társkeresőn kutyáknak.:)

Girgesz 2009.12.09. 12:05:58

@Igazság Atyja: biztos, hogy csak jéger volt a poharadban? :P:)))

A mi tacsink:
images.inda.hu/gi/girgesz/9669_582581fe_m.jpg

alumi 2009.12.09. 12:07:29

@Kósza: nekem néha pont az tetszik pl. a foxban, hogy őrült.:D

de szoktam cipőket rágni. néha össze is veszünk, melyikünk mit rágjon.:)

@Girgesz: én is bízom a komondorunkban. a vehemenciájához képest már így is baromi jámbor.:)

@Kytia: übertrendi.:)

Igazság Atyja 2009.12.09. 12:09:26

@Stupidella: Tényleg nincs értelme közelebbi kapcsolatba kerülni azokkal a szomszédokkal, akiken egyértelműen látszik, hogy nem akarnak a köszönőviszonynál többet. Későbbi konfliktusok esetén még ki is használják mindazt, amit a látogatások során megtudtak rólad. Hadd legyen csak benne a pakliban, hogy nyolc verőlegény sógorod is van. :)

Igazság Atyja 2009.12.09. 12:10:41

@Kytia: Iwiw, fészbúk, bloggerkedés? Ugyan már, www.myyearbook.com az aktuális gigatrend. Olyan milf-ek jelölnek be nap mint nap, hogy el sem hiszem. :)

Attila64 · www.sagaontour.ca 2009.12.09. 12:15:47

Ez óriási szöveg:" ... leszedem az orrát" !

Még hozzátehetted volna, hogy menjen israelbe az orrával együtt :)

alumi 2009.12.09. 12:17:09

@Igazság Atyja: nem azért, de a fészbúk kurva lassú...
vagy csak nálam?
leőszülök mire valakit megkeres.

alumi 2009.12.09. 12:17:53

@Igazság Atyja: ez olyan csajozós/pasizós oldal nem?

Igazság Atyja 2009.12.09. 12:22:15

@primu: A fészbúkkal nincs összehasonlítási alapom, mert sosem használtam. Legalábbis nem tudom, ahhoz képest mennyivel könnyebb itt csajozni/pasizni, mert azt végül is minden közösségi portálon lehet, ha valaki azért van ott. Ez vicces és nem lassú. Csak az a baj, hogy jó magyarként én is mindig kételkedem, hogy az a hölgy van-e valójában a képen, aki épp egy raklap puszit küldött. :)

Stupidella 2009.12.09. 12:25:17

@primu: nálam nincs gond a sebességével, csak a gépem sebességével akadnak problémák, ha elkezdek a bejeweled blitz-szel játszani. Ja meg függő lettem.

alumi 2009.12.09. 12:27:45

@Stupidella: nálam itt bent most a melóban nagyon lassú. ismerősöket keresnék, és kész, annyi.
majd megnézem otthon is..hátha.

@Igazság Atyja: vice versa fennáll.:)

Igazság Atyja 2009.12.09. 12:29:49

A fészbúk meghívós? Regisztrálok, és összehasonlítok.

Stupidella 2009.12.09. 12:38:42

@Igazság Atyja: nem kell meghívó hozzá, simán lehet regisztrálni.

alumi 2009.12.09. 12:42:11

@Igazság Atyja: majd mondd meg lécci, hogy Nálad lassú-e, mert nálam kurvára.

Kytia 2009.12.09. 12:47:13

@primu: Nálam lassú, de én meg FarmVille-ezem.:)

Kósza 2009.12.09. 12:49:14

ejnye, ejnye,...fészbúkiwiwfarmvillmájjíbúk,...mi lesz a GDP-vel?! :)

Kytia 2009.12.09. 12:50:11

@Igazság Atyja: Mondd már meg, mi az, hogy "milf"! Annyiszor látom, de nem tudom, honnan származik. Az mondjuk leesett, hogy az idősebb nőkre mondják, vagymi.

Kytia 2009.12.09. 12:51:56

@Kósza: Köhhhömmm....szép időnk van, nem?:PP

Kósza 2009.12.09. 12:52:19

@Kytia: Mother(s) I('d) Like to Fuck

Igazság Atyja 2009.12.09. 12:52:33

@primu: Sikerült regisztrálnom, és villámgyors. Tényleg. Még felkutatott egy mexikói "ismerőst" is valahogy. :)

@Kytia: Mother I'd Love to F×××. :) Magyarul blokkolható anyukák.

Kytia 2009.12.09. 12:52:41

@Kósza: Most meg kiröhögsz?? Nemá, esküszöm, trendi vagyok amúgy minden más szempontból.:DDD

Kósza 2009.12.09. 12:54:15

@Kytia: dehogy röhöglek ki :)

Kytia 2009.12.09. 12:54:35

@Igazság Atyja: @Kósza: ahh, végre! Ma is tanultam valamit.:)

IA: És milyen néven regisztráltál?:DDDD

Kósza 2009.12.09. 13:11:14

@Igazság Atyja: inkább talán blokkolnivaló anyukák, már bocs a szemantikai szőrözésért, de talán megérdemlik a pontos meghatározást! :)

Igazság Atyja 2009.12.09. 13:13:21

@Kósza: Jól van, egyezzünk ki a blokkolandóban. :)

alumi 2009.12.09. 13:14:00

@Igazság Atyja: azóta nálam is begyorsult..:)

nem kompatibilis az excel táblákkal..:DD

@Kytia: Te ösmered? :)

Kytia 2009.12.09. 13:18:22

@primu: Neeem, de keress rá facebookon az Igazság Atyja névre.:)

alumi 2009.12.09. 13:21:43

@Igazság Atyja: Figyu. nem azért, de nem gondoltam vóna, hogy egyből ezen a nikken regelsz. ráadásul képpel....:)
persze, nem panaszképp mondom, csak..:D

@Kytia: megtörtént.:) imádom az ilyen oldalakat!

Kytia 2009.12.09. 13:25:34

@primu: Mert elővigyázatlan szegény.:) Most már be tudjuk azonosítani, és így innentől helyzeti hátrányban lesz. Muhhahhahhaaaa

Igazság Atyja 2009.12.09. 13:27:12

@primu: Ha a milf-jelölési arányt akarom összehasonlítani a myyearbook-kal, az csak ugyanazzal a fotóval igazságos. A név meg pont jó lesz, az igazságot sokan keresik. :)

@Kytia: Nagyon jó játékok vannak itt, de a milfkeresőt sehol nem találom. :)

Kytia 2009.12.09. 13:30:21

@Igazság Atyja: De itt nem írogatnak a milfek, mert ez nem ismerkedős oldal, csak ismerőskeresős oldal.:)
Persze, ha a volt osztálytársaid közül néhányan azóta már anyává váltak...:P

Kytia 2009.12.09. 13:31:46

Hű, ti inkább a Kytiára ne keressetek rá, mert az előbb megtettem, és isten bizony egyik sem én vagyok.:)))
Még a rózsaszínruhás sem, bár rettenetesen hasonlít.:DDD

kóristalány 2009.12.09. 13:32:14

Hűha, mire végigolvastam a posztot meg a kommenteket, már nem is tudom mire reagáljak :)
- tényleg csoda, ha a srác normális ilyen szülők mellett
- de nagy az isten állatkertje!
- tacskópárti vagyok :)
- nem ismerem a facebookot
- utálnám, ha milfnek nevezne valaki!

Igazság Atyja 2009.12.09. 13:33:46

@Kytia: Mindegyik annak indul, aztán ugyanaz a vége.. első körben felkerül Misi Mókus meg a kisállatok, aztán mindenki ismerkedésre használja. Keress csak rá a "milf" kifejezésre, három csoport is van, ebből kettő "just for fun".

Man, I Love Facebook. :)

Kósza 2009.12.09. 13:34:28

@kóristalány: nem nevezünk senkit sem milf-nek, legfeljebb annak tartjuk, de az meg csak nem baj?! :)

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2009.12.09. 13:36:06

Nem akarok végzetesen ódivatúnak tűnni, de ha a lány valóban tetoválást javasolt a fiúnak, akkor kétség sem férhet ahhoz, hogy egy fasztarisznya.

Kytia 2009.12.09. 13:36:58

@Igazság Atyja: Hú, bannyeg. Na jó, mondjuk iwiw-en sem semmi az "Érett nők, akik szívesen megcsalnák a férjüket fiatal fiúkkal" klub. Egyszer rátévedtem, azt hittem besz*rok.:)))

Amúgy ez a milf-vonzalom kezdetektől fogva benned volt? Akarsz beszélni róla?:)))

Igazság Atyja 2009.12.09. 13:38:22

@"the dragon": Kizárólag akkor, ha a "Bözsi love Marci" feliratot javasolta az alkarjára, átlőtt szív alá. :)

Mondjuk celebeknél ennél nagyobb baki is belefér:
www.popcrunch.com/billy-bob-thornton-angelina-jolie-vaginal-tattoo/ :)

Kytia 2009.12.09. 13:38:29

@Kósza: Azért remélem, ha annyi idős leszek, akkor engem majd annak neveztek. Inkább legyek milf, mint ne.:DDD

kóristalány 2009.12.09. 13:38:35

@Kósza: fene tudja, nekem egy kicsit degradálónak tűnik...

Kósza 2009.12.09. 13:41:14

@Kytia: majd szólj, ha kéreted a bírálóbizottságot! :)

kóristalány 2009.12.09. 13:41:47

@Kósza: ...kéretném, de nem kérnek :)

Kósza 2009.12.09. 13:42:04

kéreted 2X,... ki kéne kéreckednem? :)

Panni CsP · http://csajokespasik.blog.hu 2009.12.09. 13:42:08

@kóristalány: nem lehetetlen, hogy a fiú normális maradjon, mert ÉPPEN azért, hogy a szülei olyanok, törekszik józan agya teljes megőrzésére.
Vagy: őt nem vitték bele olyan szinten ezekbe a játékokba és a ház falain belül normálisak voltak.

Girgesz 2009.12.09. 13:42:49

@kóristalány: állítólag háromféle nő létezik:
A facér, a nagyon facér és és aki él, hal a facér :DDD

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.12.09. 13:44:04

tiszta lilaakácköz.
kurva jó h egyes szomszédok ennyire ráérnek

Igazság Atyja 2009.12.09. 13:44:18

A "cougar" kategória nem annyira degradáló? Cougar-choirgirl, aka CILF. :)

@Kytia: Igen, mindig bejöttek az idősebb, szexi, nyafogásól és idétlenkedéstől mentes, tapasztalt hölgyek. Ez lesz a beköszönő szövegem a "MILF! MILF! MILF!" klubban. :)

alumi 2009.12.09. 13:45:28

@Kytia: az a szerencséje, hogy én nem vagyok MILF. így biztos nem fogom üzikkel bombázni.:)

kóristalány 2009.12.09. 13:46:39

@Panni CsP: Onnantól, hogy egy gyerek elég idős lesz, hogy tisztán lássa milyenek a szülei, lehet, hogy tudatosan más akar lenni. De addigra már lehet, hogy nem veszi észre, mi a normális.
Azt nehezen tudom elképzelni, hogy a marciszülő-félék otthon normálisak lennének. Inkább fordítva szokott lenni, nem?

Panni CsP · http://csajokespasik.blog.hu 2009.12.09. 13:48:41

@kóristalány: igen, ez jó meglátás, de attól félek a teljes kórképet nem fogjuk megtudni, hacsak meg nem szólal a poszt szerzője.

kóristalány 2009.12.09. 13:50:02

@Panni CsP: Ez minden posztra igaz. Érdekesebb lenne, ha mindig láthatnánk a másik oldalt is.

Igazság Atyja 2009.12.09. 13:50:10

@Kytia: Én nem leszek helyzeti hátrányban - legalábbis erkölcsileg, mert sosem fogom egy nyilvános blogon elárulni, hogy 20-as éveim elején bizony én is sűrűn belekapaszkodtam a főnökasszony telt kebleibe. És azzal sem mentegetem magam, hogy azt ígérgette, elválik a férjétől miattam. :)

alumi 2009.12.09. 13:54:02

Ami a szomszédságot illeti...

Anyámék szigeteltették,befestették a házat úgy két éve. MOgyorószín helyett a színvak apám valami barnás-lilát kevertetett, így amikor a szaki felvitte a már szigetelt házra a színt, anyám kis híján szívrohamot kapott.
a szaki azt mondta, nyugi, ha megszárad akkor nem lesz ilyen lilás. na egy frászt. ugyanolyan maradt.

Anyám igen kivolt, hosszú napokig győzködte magát, hogy jó lesz ez. (én nem biztattam szegényt, de beláttuk, hogy most azonnal akkor sem lehet átfestetni az egész házat)
végül sikerült meggyőznie magát, hogy végül is okés! egyik nap a szomszéddal diskurált és mondta neki, hogy "látod, milyen lett a ház? először majd elájultam, de mára már egészen elfogadtam, sőt tetszik is.." mire a szomszéd egykedveűen: "hát igaz, ami igaz, nem te látsz rá minden nap a nappalidból..."

Igazság Atyja 2009.12.09. 13:55:06

@kóristalány: Szerintem akár a négy fal között, akár azon kívül normálatlan valaki "alapból", az a figyelmesebb szemlélő számára mindig észrevehető, bármilyen álcát is ölt magára átmenetileg bizonyos helyzetekben. Kivéve, ha tényleges skizóról van szó. :)
Én inkább olyasmit sejtek, amit leírtam a lilaköd kapcsán. Valószínűleg a srácon is van lenyomata a különös családi életvitelnek / stílusnak, de ezzel a lány csak később fog szembesülni.

Kytia 2009.12.09. 13:57:00

@primu: Hát, igen. Mindig csak az öregek, az öregek. Mi meg fiatalok mehetünk a levesbe, mi?:)

Girgesz 2009.12.09. 13:57:02

@Igazság Atyja: na, most buktattad le :DDDD

Tjuca 2009.12.09. 13:57:54

tátika utca, csak, hogy ne ismerjék fel magukat... aha, mert a többiből nem egyértelmű. :-D

Kytia 2009.12.09. 13:58:45

@Igazság Atyja: Jajjmár, ezt de megjegyezted!!:)))) Amúgy a francokat nem árulnád el, ha lett volna ilyen. Azzal hencegnél egész álló nap.:))

kóristalány 2009.12.09. 14:01:31

@Igazság Atyja: Valószínűleg igazad van, a családi példa tudat alatt mindig megmarad. Mégis nagyon sajnálnám, ha marci végül mégis defektesnek bizonyulna.

Kytia 2009.12.09. 14:02:00

@primu: Ó, minket nem tudsz überelni. Egy ideig gazos volt a kertünk, meg rendezetlen, mire bekerültünk a Nők Lapjába egy felháborodott cikk formájában, mert a Zétényi Lili a környéken lakott, és nem hagyhatta szó nélkül az újságjában.:))

Igazság Atyja 2009.12.09. 14:02:46

@primu: A szüleid szerencsésnek mondhatják magukat. Az ilyen jó humorérzékkel megáldott szomszéd biztosan nem fog rátolatni a körtefátokra. :)

kóristalány 2009.12.09. 14:03:00

@Kytia: "nem csak a húszéveseké a világ" :)

Tjuca 2009.12.09. 14:03:34

én azért egy hangulatos pillanatban elolvasnám marci néni meg marci bácsi verzióját is.
szeretem a defektes írásokat, a tökély unalmas. lehet kiderülne, hogy az innen sem tökély.

pkrisko 2009.12.09. 14:06:27

Na, ez egy jo sztori!
Kicsit lehetne veresebb (osszesen egy macskafarok meg egy kortefa serult). Es kellett volna valami frappans visszavagas a posztiro anyuka reszerol.

Girgesz 2009.12.09. 14:06:34

@kóristalány: nem a miénk, de igyekszünk megszerezni :DDDD

Tjuca 2009.12.09. 14:07:27

apám egyik szomszédja megjegyezte, hogy attól fél, a foxi beleugrik a babakocsiba. erre apám, hogy előbb harapja le a mellbimbóját.

az más kérdés, hogy ezért a megjegyzésért a nő helyében rácsíptettem volna a cumiláncot apám himbilimbijére, de azért mégis abszurd, hogy egy foxi beugorjon egy babakocsiba.

ettől szép a világ. dilettantizmus for ever! :-D

Stupidella 2009.12.09. 14:09:45

@Panni CsP: köszi, már rég láttam ezt a részt :D

Girgesz 2009.12.09. 14:10:01

@Tjuca: miért nem jó a tökéletes?-mindenben kell valami rosszat találni?:P Akkor én elmondom mi a hiba az egészben-az,hogy pattogatott kukoricát szolgált fel a MArci-szülőknek,pedig az nem trend. Itt lett elrontva az egész barátkozósdi.

Igazság Atyja 2009.12.09. 14:10:12

@Kytia: Ez nem igaz. Nem csak azzal, hanem a biológiatanárnénis, postásmilfasszonyos és swinger-klubos élményeimmel is. :)

@Tjuca: Meg a volt férjet is érdemes lenne meghallgatni, ahhoz az elbaltázott házassághoz is két ember kellett. Mindenki verziója érdekelne, főleg a macskáé. :)

pkrisko 2009.12.09. 14:11:20

@Tjuca: "Hol van a szorny, a nyulon tul?"

Tjuca 2009.12.09. 14:11:31

@Girgesz:

há porcelánfogakkal nem is jó pattogatott kukit rágni. pláne, ha egy-egy keményebb kuki kerül a rendszerbe.

Panni CsP · http://csajokespasik.blog.hu 2009.12.09. 14:11:35

@pkrisko: a holnapi is elég zorall lesz, mondom: ez a hét bomba. Estefelé megint adok belőle egy kis étvágygerjesztő mondatmorzsát, úgyhogy figyeljetek folyamatosan.
@Kytia: részvétem, ez tényleg bosszantó.
@kóristalány: reméljük a bolondéria nem lappang Marcinál.

Stupidella 2009.12.09. 14:11:37

@primu: nekünk a szembeszomszédunk dícsérte a kerítésünket, miután a pasimmal sk lecseréltük, meg lefestettük. Kérdeztem, komolyan gondolja, hogy szép lett? Mert szerintem ronda lett, de így sikerült. Csak somolygott, de azért kedves volt, hogy megpróbálta szépíteni a helyzetet. :)

alumi 2009.12.09. 14:12:45

@Kytia: nálunk egy elmebeteg kertszomszéd bácsika dobálta át a szántás során kiforgatott féltéglákat a kertünkbe. apám ekkor kilátásba helyezte, hogy a következő évi kukoricája egyik reggelre le lesz dózerolva.

@Igazság Atyja: az mondjuk tuti.:)viszont a lánya 8-15 éves kora között azzal terrorizált minket, hogy az udvaron furulyázott bitang rosszul!

Girgesz 2009.12.09. 14:13:21

@Tjuca: fogazás csak mértékkel!-én spec. nem szeretem, ha rágják...:D

Kytia 2009.12.09. 14:14:51

@Igazság Atyja: Naugye. Én meg pironkodjak itt miatta, csak mert nő vagyok, mi?! Irigykedsz, az a Te bajod.:)))

Tjuca 2009.12.09. 14:15:49

@Igazság Atyja: hát az a macska, ami nem marja meg az embert, ha valaki bármelyik farkára lép...
erről az a beszari kutyás film jutott eszembe, ahol a kutya farkát egy piszkavassal szedték ki a kandallóból, mert kutya még erre is lusta volt.

Tjuca 2009.12.09. 14:17:17

@Girgesz: miért te pattogtatod? :-D
ő arról nem tudunk, hogy marci néninek kivehető, vagy beépített porcelánfogai vannak-e. sok részlet kimaradt a történetből.

alumi 2009.12.09. 14:17:20

@Stupidella: azért ez szép gesztus...

van még egy alkesz szomszédunk, aki ha beiszik a kutyájával veszekszik. asszony ugyanis nincs.

egyszer akkor verte ki nálunk a biztosítékot, amikor az egyik kutyáját a farkánál fogva pörgette az udvar közepén hótrészegen.akkor még elég kicsi voltam.

anyám átment, és közölte, hogy nem érdekli mennyire issza szivacsossá az agyát, de ha még egyszer bántani meri a kutyát fel fogja jelenteni...nem volt egy nagy dolog, de azóta inkább csak szájkaratézik az ipse a kutyával.

alumi 2009.12.09. 14:18:30

marcipános milka szaloncukor....

imádom a Karácsonyt!!:)

Igazság Atyja 2009.12.09. 14:20:40

@primu: Viszont lehet, hogy kiválóan oboázott. Nem lehet mindenki az összes hangszer mestere. ;)

@Kytia: Én meg az irigység.. a minap pont engem utasítottak itt rendre, mert nem értettem azokat, akik nem tudtak velem együtt örülni az "első netbébi" érkezésének. :) Pironkodásra meg csak az adhat okot, ha egyetlen részletet sem titkolok el. Ki tudja, talán hamarosan lesz egy poszt Miért Is Lettem Fenegyerek címmel. :)

Kytia 2009.12.09. 14:21:13

@primu: Van ilyen vicc is. Vak bácsi pörgeti a kutyát, hogy körülnézzen, vagymi.

Amúgy ez vicces: "...a kutyájával veszekszik. asszony ugyanis nincs." Hát, igen, mire nem jó egy asszony.:)))

Tjuca 2009.12.09. 14:24:10

azt hiszem rendes szomszédaink vannak. kiírják, ha buliznak, sőt kettőhöz jött a mi csajainknak is mikulás. és mindig cinkosan néztek, ha közöltük, hogy gyerek lesz, szerintem tudták. :-D ideális.

Kytia 2009.12.09. 14:24:43

@Igazság Atyja: Első netbébi??? Mármit valami blogbébi? Lemaradtam arról a sztoriról. És miért nem örültél neki?

Jó, én meg megírom, a "Miért Izé Lefeküdni (a) Főnökkel?" címűt.:))

Girgesz 2009.12.09. 14:25:51

@primu: sokkal hatásosabb lett volna, ha azzal fenyegeti meg anyud, hogy őt is a farkánál fogva fogja a feje fölött megpörgetni... :)
De ismerős ez az alkesz-kutya nézeteltérés. :D
Egy nyári este végig röhögtük a grillezést a haveroméknál, mikor a szomszédjuk mindenáron meg akarta fogni a kutyáját, hogy megitassa borral. Állítólag ha józan a kutya akkor nem lehet vele bírni. (Pedig szerintem a tulaj fejével nagyobb baj volt.) :DDDDD

Kósza 2009.12.09. 14:26:15

@Kytia: próbálkozz inkább a FILF mozaikszóval! a kedvemért :)

Igazság Atyja 2009.12.09. 14:26:44

Szerintem az "ősz" jelzővel a posztoló a következőket akarta kifejezni: Marci mama 40 körüli hölgy, aki érdekből ment hozzá a 60+ esztendős főmérnök úrhoz. Ha jobban belegondolok, igazán visszafogott, viszont annál hatékonyabb tömörítés (3 betű). :)

Igazság Atyja 2009.12.09. 14:28:38

@Kytia: Mert Impresszív Lesz Fizetésed. ;)

Girgesz 2009.12.09. 14:33:34

@Tjuca: tiszta egyetemi kolesz feeling. Ha a hajnalban felébredtünk a szomszéd szobából átszűrődő "neszezésre", akkor reggel mindig összekacsintással indult a nap. Ez 4-5-öt éven vált kínossá, mikor átkerültünk koedukált kollégiumba... ;)

Igazság Atyja 2009.12.09. 14:36:13

@Kytia: Én épp azt írtam, hogy örültem neki, csak a többiek nem. Pár napja volt egy ilyen netes ismerkedős sztori, ami a szokásostól eltérően pozitívan alakult. Most várják az első babájukat, csak a "netbébi" szó sokaknál kiverte a biztosítékot. :)

Tjuca 2009.12.09. 14:38:12

@Girgesz: ez kérlek panel. az én örömöm a más öröme is és fordítva. össznépi boldogság. egyébként nem is igaz. itt ritka nagy csend van, én érzem magunkat hangosnak, de gondolom mások is csak élnek, és mi sem vagyunk nagyon hangosak. de itt tényleg nincsenek részeg ordítások, hangoskodások, max. a gyerekek miatt nagyobb a zajszint, de ez meg azt hiszem normális. a helyi nyugdíjasok is akkor zajosak, mikor tombolnak az uncsik. :-D

Kytia 2009.12.09. 14:43:06

@Igazság Atyja: Jaaa, hát ennyi bajuk legyen.:))

Girgesz 2009.12.09. 14:43:19

@Tjuca: bizonyos értelemben jó dolog ez a panel... én mikor ilyenben laktam, pl. sokszor elgondolkoztam azon, hogy a tökéletes összhatáshoz a falaknak is üvegből kellene lennie... akkor legalább vizuálisan is élvezhetném a műsort, nemcsak audioban :DDDDD

Tjuca 2009.12.09. 14:52:39

@Girgesz: nálunk nincs függöny. nem az első a prioritáslistán. :-))) aki ellát idáig, az megérdemli a látványt. :-P (khm. nem vagyok egy lolobrigida )

Nick Twips 2009.12.09. 14:55:59

Hát mit ne mondjak ez a kis írás kísértetiesen hasonlít egy argentin szappanoperához... Vagy kihalt az emberekből a kreativitás, vagy lusták azt használni egy új történet leírásakor.

alumi 2009.12.09. 14:56:42

@Igazság Atyja: arról nincs hír, hogyan oboázik...hál istennek!:D
@Girgesz: alkesz kontra kutya-szép kis sztorik..:)
@Kytia: nem képzeled, hogy a kutyával veszekedne, ha lenne anyjuk?

Girgesz 2009.12.09. 15:08:36

@Tjuca: egy régebbi párom mániája volt ez a függöny-mellőzés(feldobta, ha elképzelte, hogy kukkolják)... hát engem meg qrvára nem dobott fel, úgyhogy függönyöztem :D

@primu: alkesz-alkesz, alkesz-kutya, alkesz-csacsi, alkesz-depressziós, alkesz-egyetemista... ilyen sztorik vannak a tarsolyban. HA összeülünk a haverokkal, mindig előkerül egy-egy:DDD

Tjuca 2009.12.09. 15:15:28

@Girgesz: nem, engem nem dobál. egyszerűen nem akarok olyan cuccot a lakásba, ami kompromisszumos, sem függönyt sem szőnyeget, sem semmit. ismerős az, hogy jaj van itt még egy kis szék, pont jó lenne nektek, még a nagyanyád ángyijáé volt... nem. mert tapasztalatból tudom, hogy lom csak befelé jön gyorsan kifelé nem. így szépen sorban veszegetünk azt, ami tetszik. függönyre még nem került sor. azaz csak a nappaliban nincs. de előbb lesz kanapé és szünyeg, majd utoljára függöny. :-)

X Y kronosz óra 2009.12.09. 15:19:43

Mit tetováltak Marcira? Azt, hogy anyám?

Vkat118 2009.12.09. 15:24:15

Mondjuk ha látható helyre tetovált, akkor megértem a szülők aggodalmát, mert nullázta magát az összes értelmiségi munkahelyen ahol ügyféllel találkozhat, akármennyire is ízléses és pici.

A mi HR-esünk legalábbis úgy bassza ki ezeket mint a macskát szarni. Pl jött jelentkezni egy aranyos mindenben megfelelő 25 éves csajszi egy állásra. Pici(1mm) orrpiercingje volt ami jól is állt neki. Ennyi volt az állásinterjú:
-Maga tényleg azt gondolja, hogy ezzel a kinézettel tud majd nálunk dolgozni?
-Hát igen, azt hiszem.
-Mi pedig nem hisszük, viszontlátásra.

Girgesz 2009.12.09. 15:27:36

@Tjuca: Mivel porallergiám van, ezért én is minimálisra csökkentettem a porfogók számát a lakásban :DDD (de függöny az kell-már csak a járókelők védelmében is, mert az egy dolog, hogy én nem szeretem, ha néznek, de jobb bele sem gondolni, hogy mi lenne velük, ha meglátnák a hab testem ellejteni az ablak előtt :DDD)

elég.volt 2009.12.09. 15:28:36

Namostakkor Marcibácsit állatkínzásért felakasztani. Marcinénit természet károsításért vízbefojtani. Igazából azért kellene elaltatni őket, hogy helyrehozzuk a természet (illetve a szüleik) óriási hibáját, hogy megszülettek, de ezért ugye nem lehet feljelenteni senkit sem.

A dohányzást hagyd abba, rossz szokás! De az utolsó csikkeket remélem tudod, hogy merre kell pöckölni ;)

Tjuca 2009.12.09. 15:30:30

@Slaydo: tudtommal a piercing kivehető. a bunkóság viszont nehezen levethető tulajdonság. ezzel együtt nekem sem tetszik a tetkó, de szabad akarat gyermekim!
gondolom hr-es nem foglalkoztat nagy fenekűt, kis mellűt, vöröset vagy kopaszt sem, függetlenül attól, hogy nagy valószínűséggel néhány ilyetén elbocsájtott jelentkezőnek lehet, 2* akkora az i-és equja, mint a hr-esnek.

amúgy milyen rovar lenne, ha rovar lenne? béke veletek kedvenc hr-eseim, de egyszer szétszivatnám ezt a gárdát agyba-főbe, hogy csak úgy zizegnének a kosztümkéikben, és építenék a gyufásdobozokból a légkondis teremgarázst egy pénztáros castingra vazze.

Kósza 2009.12.09. 15:34:34

@Slaydo: te vagy a ti HR-esetek?

kborzy 2009.12.09. 15:35:20

1. Nem lopjuk a tévét, nem tudom honnan vette. 2. közöltem vele, hogy szálljon le arról a tudat módosítóról, amivel reggelenként beindítja magát

zseni :D
jó szöveg.

Aki meg a tetkó miatt parázik (legyen HR-es vagy akárki) azforduljon magába. Nekem ugyan nincs varrásom, de néhány ével ezelőtt a hosszú hajjal ugyan ez volt. most meg ugye miniszterünk is volt hosszú hajú - nem nő - igaz nem ebben a ciklusban. a korlátoltság határtalan...

Vkat118 2009.12.09. 15:37:44

Tjuca: Igen kivehető, de a csaj nem vette ki állásinterjúra... 10%-os munkanélküliség (munkaerő túlkínálat) mellett nehogy már azt vegye fel akinek ennyire nincs fogalma az üzleti etikettről/öltözködésről.
Tetkó és a piercing bizony mérnök/pénzügy/orvos stb vonalon totál kizáró ok. Illetve lehet vele tervezgetni CADben és könyvelni a sarokban ahol senki nem lát, de oda is inkább olyat vesznek fel, aki emberek közé ereszthető és nem kell letagadni céges rendezvényen.
Ez van.

Vkat118 2009.12.09. 15:38:53

Kósza: Sajnos én csak egy alkalmazott vagyok:(

Tjuca 2009.12.09. 15:40:01

@kborzy: az a baj, hogy te hiába mondod, hogy korlátolt vagy ecsém, ha ő nem vesz fel, egy melóra, oda, ahol a tetkónak, piercingnek nincs jelentősége

béke, béke, béke, de a hr-esektől engem a hideg ráz. :-(

Girgesz 2009.12.09. 15:40:16

@Tjuca: ez jó szöveg :DDDD

Amúgy a HR nekem sem a kedvenc állatfajom. Se piercingem nincs, se hosszú hajam, csak egy sebhely a szemöldökömön és az alkaromon. Ez már elég volt ahhoz, hogy két céghez se vegyenek fel, mondván, hogy vagy állandóan balhézom, vagy extrémsportolok(utólag mondtam neki, hogy amiért ezek miatt kidobott és nem vágtam szájon, azt jelenti, hogy békés ember vagyok, az extrém sport meg?Nézzen már rám!:D Nem loptam be magam jobban a szívébe...)

Kósza 2009.12.09. 15:41:05

@Slaydo: az előbb még azt mondtad, a jelentkező mindenben megfelelt. Nyilván nem felelt meg, mert nem volt annyi józan ítélőképessége, hogy első körben kivegye a vackot az orrából.
de mindegyis, ostobaságot beszélsz, illetve ostoba módon általánosítasz. Nem hiszem, hogy mérnök-közgazda-belgyógyász vagy.

kborzy 2009.12.09. 15:42:43

áááááááááááá basszus tudom, hogy igazatok van de folyamatosan kiakadok az ilyenektől... mindenki vigyen állásinterjuhra magával egy diktafont vegye fel majd a végén tegye ki és kérdezze meg, hogy melyik újságban szeretné viszontlátni a mondatait...

Vkat118 2009.12.09. 15:43:29

Ezt leszámítva megfelelt. Külkereskedő vagyok, talán a közgazdászhoz áll a legközelebb.

errrrrrrrrr 2009.12.09. 15:45:19

azért meghallgatnám a marci család verzióját is...

Vkat118 2009.12.09. 15:47:12

Amúgy bármelyik multi öltözködési kódexében benne van a tetoválás, piercing, raszta tilalma. De az IBM-nél pl még a megengedhető hajhossz is maximálva van (4cm férfiaknál).
Mellesleg ezzel csak egyetérteni tudok. Nem szeretném, ha valami agyontetovált szakállás ürge/ piercinges raszta csajszi intézné a pénzügyeimet.

Tjuca 2009.12.09. 15:47:38

@Slaydo: mármint úgy értettem, hogy lecsekkolni kollegina képességeit, majd megkérni, hogy munkaidőn kívül hordja a testékszert, de nem ehelyett elküldeni, úgy, hogy lehet 250-es az iq-ja. egyik ismerősöm biológus+programozó matematikus, angol német perfekt, és ki hinné volt percingje. amikor jelentkezett azt nézték, hogy atyavilág mi van a fejében, és nem azt, hogy mi az orrában. egy másik tetkós pedig magyar létéra angliában angol gyerekek közt fejlesztőpedagógus és logopédus.
sokszor azért akadok olyan sötétségre egy banban vagy a közszférában, mert előttem egy baromi dekoratív ember ül, de olyan hülye, hogy kettőig is csak excel táblával tud számolni. pénzügyes vagyok, se tetkóm, sem piercingem, de totál ki voltam akadva, mikor a hr-es egyrészt olyanokat kérdezett, aminek semmihez semmi köze, másrészt olyanokról nem is hallott, hogy költségvetési sor, fejezet- vagy feladatfinanszírozás stb. de azért úgy tett, mintha.

nagyon elkevertünk, lassan elköszönök, és visszaállok anya üzemmódba. lehet teszek egy piercinget, kihasználom, hogy senki nem csesztet emiatt még egy évig. :-D

Vkat118 2009.12.09. 15:54:31

"mármint úgy értettem, hogy lecsekkolni kollegina képességeit, majd megkérni, hogy munkaidőn kívül hordja a testékszert"
Persze ez lett volna a normális megoldás, de ha van egy állásra 100+ megfelelő jelentkező, akik közül 85 öt random kukáznak csak azért mert nincs kapacitás mindegyiket meghallgatni állásinterjún, akkor megteheti a munkaadó, hogy így viselkedik.

Amúgy nem kellett volna ehez az álláshoz 250 es iq, két nyelvet és diplomát is csak azért kérünk, hogy ne 1500 jelentkező legyen. Általános műveltség + érettségi + jó kinézet elég lett volna (ügyfélszolgálat).

s_timcsi · http://autostat.hu/cikk-kereso 2009.12.09. 16:03:55

Az még csak indok, ha nem tetszik nekik a lányotok, de képzeld el, hogy vannak olyan szomszédok, akik ilyen eszetlenek anélkül is, hogy bármi okuk lenne rá!

blarke 2009.12.09. 16:05:13

"A szerencsétlen vén hülye azonban nem a mi áramunkat szüntette meg, hanem szegény szomszédunkét"
ehhez csak gratulálni tudok, de nagyon felröhögtem :))

vagány csaj 2009.12.09. 16:08:52

@blarke: Sya! Ne hari, nem tudtam válaszolni még, de ígérem, hogy fogok! :)) Pusy! :)

Panni CsP · http://csajokespasik.blog.hu 2009.12.09. 16:09:14

Mivel kicsit leült a hangulat (és kissé el is kanyarodtunk az aktuális poszttól), ezért megragadom az alkalmat és bedobom a korábban beígért holnapi előzetest:
"Egy meglehetősen nagyétkű rúdtáncos lány és egy tapasztalatlan, de sármos fiatalember törékeny románca... A fiú sokat remél a lánytól, de az első együtt töltött éjszakájuk borzasztóra sikerül"

pkrisko 2009.12.09. 16:12:39

@Panni CsP: Ez jonak tunik, imadom azokat a sztorikat, ahol rudtancos lanyok a szereplok! Vagy apacak. Esetleg stewardessek. Meg talan a noi bortonorok es eliteltek! (bar ezek is inkabb megfilmesitve jok, nem blogposztkent!) :D

vagány csaj 2009.12.09. 16:13:14

@Panni CsP: Nem hiszem el! És én pont holnap nem leszek!!! :@ :@

Kósza 2009.12.09. 16:13:16

@Panni CsP: van itt köztünk egy OKJ-s pole dancer kankalin, csak neeeem? :)

Girgesz 2009.12.09. 16:17:19

@Panni CsP: Hát ez komoly lesz... nem egy pornófilm forgató könyve fog következni holnap?(Bár ahogy olvasom, ez inkább pszichopornó lesz:DDD)

pkrisko 2009.12.09. 16:18:41

@Panni CsP: En itt sosem unatkozom, hala a blog szerkesztojenek (szuloanyjanak) es a kommenteloknek) :)

Igazság Atyja 2009.12.09. 16:19:09

Aki egy rúdtáncos lánytól többet remél egy kis rúdtáncnál, az meg is érdemli. Ha csak annyival remél többet, amennyivel érdemes - egy (vagy egynéhány) együtt töltött éjszakával - az még jól is elsülhetett volna. :)

Panni CsP · http://csajokespasik.blog.hu 2009.12.09. 16:19:36

@Girgesz: egyáltalán nem: egy nagyon érdekesen felvezetett történet lesz, de a vélemény úgyis össznépi lesz és majd holnap este lehet számot vetni a közönségszavazattal, hogy milyen is, mennyire jó vagy nem.

Panni CsP · http://csajokespasik.blog.hu 2009.12.09. 16:20:54

@pkrisko: angyal vagy, és köszönöm! :) Még a logonk is ünneplőbe öltözött!

vagány csaj 2009.12.09. 16:21:18

Ez holnap izgi lesz asszem! De én max 1-2 hozzászólás erejéig leszek sajnos, ugyanis szabadságolok!!!

Úgyhogy sziasztok, jövő kedden vagyok újra aktívan! :)))

Panni CsP · http://csajokespasik.blog.hu 2009.12.09. 16:22:19

@Igazság Atyja: STOPstop! Vélemény csak holnap, mester! :)

Girgesz 2009.12.09. 16:25:49

@Panni CsP: vigyázz, mert a végén te is ki fogsz kapni Xénától(@vagány csaj:), amiért újabban mindig a szexre tereled a szót! :P :))))))

Panni CsP · http://csajokespasik.blog.hu 2009.12.09. 16:26:04

@vagány csaj: jó pihenést! Visszavárunk (legfeljebb lovagolj meg valahol egy wifit, és máris vagy)

2009.12.09. 16:26:23

@Panni CsP:
Rúdtánc...szex... tuti nemibetegségek A-tól Z-ig. :) Karfiol nőtt a p*csére? :)

Panni CsP · http://csajokespasik.blog.hu 2009.12.09. 16:26:50

@Girgesz: én ugyan nem terelem, úrijány vagyok

2009.12.09. 16:27:44

@Panni CsP:
Jaja, láttam, tök jo ez a kis karácsonyva a CSP-nél. :) Vagyis jobban mondva 3. :)

2009.12.09. 16:30:25

@vagány csaj:
Szya!
Ne már, az még messze van. :( Azért probálkozz egy kicsit. :)

vagány csaj 2009.12.09. 16:31:18

@Panni CsP: Köszönöm, jövök majd ne aggódj! :))

Girgesz 2009.12.09. 16:32:14

@Panni CsP: én meg egy Grál lovag -oszt mégis olyan piszkos a fantáziám, hogy egy karton Wanish sem lenne elég hozzá, hogy patyolattisztára mossák:DDDDD

vagány csaj 2009.12.09. 16:32:37

@Kósza: @Zsu0805: Sziasztok Drágaságaim! :))
Majd közbe-közbe jövök! :D De nem fogok ráérni... Takarítás, kirándulás, vásárolgatás... :)) Sűrű a progi! :D

2009.12.09. 16:35:08

@vagány csaj:
Jöhetsz ide is segíteni takarítani. :P

Igazság Atyja 2009.12.09. 16:35:31

@Zsu0805: De szókimondó vagy ma. :)

Tudja valaki, honnan ered a "fehérmájú" kifejezés? Erre sehol nem találtam választ sem a neten, sem az ismerőseim körében.

Kósza 2009.12.09. 16:40:52

@Igazság Atyja: gondolom a rosszmájúból eredeztethető, holnap utánanézünk :)

Kósza 2009.12.09. 16:41:27

kellemes estépítést, sziasztok!

pkrisko 2009.12.09. 16:42:03

@Igazság Atyja: Ezt talaltam:
A fehér máj alatt értsd most a legkézenfekvőbb kórtörténetet: a hüvelygyulladása miatt rosszul védő hüvelyhámon át Hepatitis B vírussal megfertőzhették volna. Esetleg erre még alkoholt, kábítószert vagy magas koffein tartalmú italt is fogyasztva a máj sejtjei elpusztulnak, „kifehéredik a máj”. Ilyenkor az ösztrogen nemi hormonokat a máj lassan bontja le, a személy hiperszexuálissá és ezzel még inkább fertőző góccá válik maga is.

Panni CsP · http://csajokespasik.blog.hu 2009.12.09. 16:42:33

@Igazság Atyja: több magyarázata van, többek között: www.gyakorikerdesek.hu/szerelem-szex__parkapcsolatok__17652-mit-jelent-a-fehermaju-szo

a biológiai összefüggései nagyon figyelemreméltók

a Google adott néhány érdekes magyarázatot

Igazság Atyja 2009.12.09. 16:43:36

@Zsit (nyújtózós macs; Harácstündér): Most nem kerestem rá, évekkel ezelőtt még nem létezett ez a cikk. Köszönöm, érdekes koncepció. :)

@Kósza: Ha úgy van, ahogy ez a cikk leírja, akkor a fehérmáj egyben rosszmáj is, az már fix. :)

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.12.09. 16:45:05

@Igazság Atyja:
Ja, akkor jó :) (már megijedtem :D) - és persze szívesen.

Látom, a többiek is nagyon segítőkészek :)

Igazság Atyja 2009.12.09. 16:45:28

@pkrisko: @Panni CsP: Azt tudtam, hogy extrabuját jelent, csak azt nem, honnan ered a szó. Köszönöm, így tényleg értelmet nyert összességében. És persze jó tippet is adott: dupla adag házipálesszel fogom kínálni a milfeket. ;)

Girgesz 2009.12.09. 16:46:27

@Igazság Atyja: Én úgy tudom, hogy abból a régi megfigyelésből ered, hogy a boncolásokkor úgy találták, hogy a kurtizánok mája világosabb, fehéres színű volt, míg a rendes életet élőké nem. Ez amiatt lehet, mert az alkoholfogyasztás, májbetegségek(pl. hepatitis), stb. hatására az elhalt májsejtek helyén kialakuló kötőszövet színe világosabb, mint az egészséges májsejteké. Régen pedig rossz jelentéssel bírt ez a kifejezés...

pkrisko 2009.12.09. 16:54:06

@Panni CsP: Ugy tunik, egy vaganyra jar a google-unk! :D

2009.12.09. 17:11:12

Ha már a szomszédoknál tartunk. Pár évre arra jöttem haza hétvégén, hogy muterék közölték, hogy egyik hajnalba bekéreckedtek a kommandósok a telkünkre. Vagyis nem is kéreckedtek, csak bejöttek. Mellettünk egy üres telek van, és amelett élő nőci... érdekes egy nő. A lényeg, hogy összeszedett valakit, akit mai napig nem tudok hogy miért is, de vagy emberölésért vagy súlyos testi sértés miatt körözött már x éve a rendőrség. Lényeg a lényeg, hogy megtalálták.

Ugyanez a szomszéd... édrekes izlésről tett tanubizonyságot, mikor hupikék-törpike színűre vakoltatta a házát. Mára hála égnek már nem itt él, és aki megvette átvakoltatta, de akkor is...

A felső telekszomszédunk meg... frankón a szarból épített házat, jobban mondva kacsalábon forgó villát. Egyik délután (lehettem úgy 10) üldögéltünk a szomszéd kiscsajjal a lépcsőjükön, erre rohan ki a pasas egy szál türülközőben és ordibál "Bercike gyere vissza, Bercike, ha visszajössz kapsz túró rudit". Kiváncsi lennék milyen túró rudit kapott a kutyus. :) :P

pkrisko 2009.12.09. 17:21:25

@Zsu0805: Nekem az elso kozos lakasunkban sikerult hupikek-torpike szinure mazolnom a furdoszobat. Latod kellett volna parom arcat, amikor megpillantotta, ugyanaz a kek arnyalat! :D

Kendaq Pendragon 2009.12.09. 17:26:52

Együtt érzek a szenvedő felekkel, főleg Marcival. Elég szar élete lehetett addig, sajnos ismerős szitu, nálunk is ilyen a családi felállás.
Ezt nem lehet megérteni, vagy az illetőt felvilágosítani, hogy hülye, mert magára veszi, pedig nem ő, a viselkedése a visszataszító.

El kell menekülni. Jól tették. Grat, és sok boldogságot kívánok nekik!

KP

Girgesz 2009.12.09. 17:26:56

@Zsu0805: lehet túrós rudira gondolt... bár szegény Bercike akkor sem járt jobban :)

Girgesz 2009.12.09. 17:28:24

@pkrisko: Nekünk most is hupikék a fürdőszobánk... ez passzol a csempéhez. :)

2009.12.09. 17:28:57

@pkrisko:
Hát gondolom erőteljesen fontolgatta, hogy Téged is befest kékre vagy a fejedre önti a maradék festéket. :)

@Girgesz:
De amúgy is, ha a magyar termékünkre gondolunk, ki eteti a kutyáját túró rudival? :)

Girgesz 2009.12.09. 17:30:48

@Zsu0805: öööö...pl. a párom rendszeresen elfelezi a nasiját a tacsinkkal.(Főleg mióta megkötött benne a gipsz.) ;)

pkrisko 2009.12.09. 17:36:23

@Girgesz: En elegansan oceankeknek neveztem, es nagyon buszke voltam ra. Megiscsak a ket kezem munkaja! :D

@Zsu0805: Egyaltalan nem fontlgatta, akkor mar tulelte a nappali malyvalila szine miatti sokkot. Meg kulonben is kiengeszteltem egy napsarga gyerekszobaval es egy barackvirag szinu konyhaval! (Eskuszom, a lexikonokba lehetett volna tenni, olyannyira eltalaltam azt a ket arnyalatot. Es vegul is negybol ketto az nem olyan rossz arany!:D)

2009.12.09. 17:37:35

@Girgesz:
Kutyának nem szabad csokit adni, se sok cukrot. Ezzel óvatosan. :)
Az én kicsi Mollym vega, káposzta, répa, retek. A diót pl előszeretettel töri össze a fogával és eszi meg a tartalmát, és a dinnye is a napi étkezés része volt neki nyáron. :)

Girgesz 2009.12.09. 17:38:07

@Tjuca: miután apumék kan tacsija elhelyezett benne egy keveset:)))))

pkrisko 2009.12.09. 17:41:32

@Zsu0805: Na jo, de a te Mollyd nyul, nem? :)

Tjuca 2009.12.09. 17:42:21

@pkrisko: mondom a tökély unalmas. hajrá hupikék! nálunk a napsárga lett kicsit neonos.

Girgesz 2009.12.09. 17:43:53

@pkrisko: a párom is úgy tudja, hogy direkt lett ilyen a színe ;)

@Zsu0805: a mi tacsink ragadozó (pár fácánom, foglyom, üregi nyulam, fürjem és csirkém tudna mesélni róla...ha élnének).
Amúgy minden kutya imádja az olajos magvakat és az édes gyümölcsöket.Kis mennyiségben kell is nekik a növényi rost az egészséges emésztéshez. Az édességet meg hiába mondom a menyasszonyomnak, hogy ne adja a kutyának, nem lehet vele beszélni.Azt mondja, hogy "Hogyne adnék neki belőle, mikor olyan aranyosan néz!" Még szerencse, hogy ritkán van otthon nasi, így azért nem kell félnem, hogy a blöki csokimérgezést kap. :D

2009.12.09. 17:43:54

@pkrisko:
A saját kezű munka a legjobb. Én 3x mondtam kisebb koromban a festőnek hogy milyen legyen a szobám szine, mutattam mintát is, erre dafke nem olyanra csinálta. Egy idő után meguntam, vettem festéket, és megoldottam magam. Utána muter is ráérzett az izére és az egész nappalit át kellett kennünk, de valahogy az oszlop egyik felét elfelejtette lefesteni... Bár hála égnek nem feltűnő... :) Következő festésnél viszont én ügyelek mindenre. :)

Tjuca 2009.12.09. 17:44:16

@Girgesz: oké, csak a felsorolásból nem derült ki, kiben is. (ezt a kifejezést nagyon utálom amúgy. nagyon. nagyon.)

Girgesz 2009.12.09. 17:46:45

@Tjuca: hát igen... így lett nálunk az almazöldből neonzöld, a téglavörösből mályva, a vajsárgából homokszín, a baracksárgából pedig narancs..., de összességében véve tök jól néz ki a kecónk. Ez a színkavalkád feldobja :DD

2009.12.09. 17:48:08

@pkrisko:
Hát néha én is gondolkozok, hogy ivartalanításnál lehet belepiszkáltak a fejébe is és átkapcsoltak valamit. :)

@Girgesz:
Szegény állatkák. :) A süniket nem zargatja? Legyet, méhet levadássza?
A mi exkutyánk, Magnum, 7 kiskacsát nyírt ki, és sorra lefektette őket bácsikáméknál az ágyásra. A csoki meg... nah azt majd talán karácsonykor ha eszembe jut. :) Szegénykém viszont kutyával találkozott és ő volt a gyengébb. :( De ez is... ááá életem egyik sokkaja volt mikor meghalt a baleset után 1-2 nappal. :(

Girgesz 2009.12.09. 17:49:39

@Tjuca: Akkor mondjam azt, hogy sebességbe tették?-mertakkor legalább ötödikben, de lehet, hogy hatodikban rohangál most :DDD
(Akkora a pocija, hogy lassan könnyebb lesz neki gurulni, mint futni.)

Tjuca 2009.12.09. 17:55:05

@Girgesz: nem te tehetsz róla. rosszkor kaptam meg rossz embertől. mikor éppen nagyon örültem, éppen elveszett, és még ez is. egy biztos, aznap az illető megtanulta egy életre, hogy soha nem poénkodik terhességgel vagy annak hiányával.

Girgesz 2009.12.09. 19:53:41

@Zsu0805: Hát a legyet azt tuti bekapta :) (vannak méheim is és mióta az egyik megszúrta, azóta nagyon tiszteli őket)De mindenre vadászik, ami mozog és gyengébbnek tűnik nála.

@Tjuca: Ne haragudj, de ebből csak annyit értettem meg, hogy nem szereted, ha viccelődnek a terhességgel.
Én viszont úgy vagyok vele, hogy bár komoly dolog, de öröm!-mint mint ilyen egy bizonyos szintű és irányú komolytalanság megengedhető(de semmi fekete humor, meg hasonlók!)

fubu05 2009.12.09. 20:02:34

El sem tudjátok képzelni, hogy mennyi ilyen és ennél rosszabb ember van aki azt hiszi, hogy pénze van akkor mindent megtehet.Kedves poszt író kitartás. És csak csatlakozni tudok az előttem szolokhoz, hogy egy ilyen embernek minek gyerek.Eltudom képzelni mikor a fiú csecsemő volt az anyja , hogyan pelenkázta, biztos csukott szemmel és orr csipeszel, hogy ne érezze a szagokat. Lehet, hogy most ezzel járnak sz@rni a WC-re.:D

Nikica21 2009.12.09. 20:59:35

Sziasztok!:)
Hogy vagytok ma?:)

2009.12.09. 21:01:48

@Nikica21:
Megvagyok köszy. Átaludtam a napot, kicsit szarul voltam. :( De most már jól vagyok. :) És Veled mizus? Sok volt a melo?

Nikica21 2009.12.09. 21:14:07

@Zsu0805: Hát nem sok, de akadt!:) Most meg szomorkodok! :(

2009.12.09. 21:17:01

@Nikica21:
Mért vagy szomorú? :(

Nikica21 2009.12.09. 21:19:50

@Zsu0805: Mert úgy tűnik a többieknek nem tetszik valami nagyon a smink amiket készítettem a versenyre!:(

2009.12.09. 21:23:38

@Nikica21:
Többieknek? Kiknek? Az a párducos smink?

Nikica21 2009.12.09. 21:27:44

@Zsu0805: Hát akik ott irogatnak kommenteket az enyémhez nem nagyon írnak!:( Igen a párducos meg a lilás...van egy zöld is!:(

Erásss 2009.12.09. 21:28:07

@Nikica21:
Szia!Mi a baj a sminkkel?Pedig nagyon jó lett.Még Devilnek is tetszett...AKI NYOMJA MOST A PS-T!:D

2009.12.09. 21:28:47

én csak a párducosat láttam, szerintem király. Ne is foglalkozz a kommentekkel, sztem tök jó lett. :)

Erásss 2009.12.09. 21:29:23

@Nikica21:
Majd mi innen a blogról írunk Neked,csak neee szomorkodj!Jóóó? :)

Nikica21 2009.12.09. 21:32:00

@Erásss: Jóóóó....csak annyira rávoltam izgulva és örültem neki, hogy megcisnáltam és hát az nem jó érzés, ha nem tetszik nekik!:( De nem szomorkodok!:)

Erásss 2009.12.09. 21:34:20

@Nikica21:
Na azért!:) Lehet,hogy sok embernek tetszik,csak nem kommentálják...csak megnézik!Ez is előfordulhat.

2009.12.09. 21:35:38

@Nikica21:
Biztos tetszik nekik, csak nem mindenki kommentel. Elhiheted, hogy akihez kommentelnek tuti csak a barátai annak. :) Muti a lilát és a zöldet. :)

2009.12.09. 22:00:10

Fuuu ez a lila nagyon király. :)

Nikica21 2009.12.09. 22:19:32

Most meg mindenki eltűnt!:(

boogieee · http://www.pallas70.hu/logisztikai-ugyintezo.php 2009.12.10. 14:47:16

Akkor a legjobb, amit tehettek, hogy elhúztak jó messzire, bár gondolom ez neked annyira azért nem jó!

Tjuca 2009.12.10. 15:51:27

@Girgesz: igen. nem szabad viccelni, azaz vállalva a kockázatokat és mellékhatásokat. én magára arra értettem amúgy, hogy a beleköt a gipsz kifejezést nem bírom. sajnos akkor mondta épp valaki, hogy mi van nem köt még a gipsz, mikor elvetéltem. no problemo, nincs ez senkinek a homlokára írva, de baromira szarul esett. soha nem tudhatja a másik, hogy aki épp ott áll vele szemben, az túl van már x lombikon vagy vetélésen. sőt a nagyobb hassal sem illik viccelni, ezzel is lehet ám hatalmas luftot rúgni. :-(
én tényleg magára a kifejezésre ugrok. (gondolom másnak is van ilyenje, rosszkor hangzott el, vagy lehet csak én vagyok nagyon bogaras). nyilván a tacsira gondoltam. :-) és azért ott még vicces is volt. :-P

Tjuca 2009.12.10. 15:55:32

@Nikica21: nagyon tetszenek. megnézném a zöldet a lila sminkes modellen. ;-)

Nikica21 2009.12.10. 21:04:09

@Tjuca: Örülök, hogy azért a smink is tetszik!:D

TH3 J0K3R 2009.12.11. 15:19:54

@Slaydo: Eléggé idióta főnököd lehet....
Ilyen Degenerált munka közösségben ÉN nem dolgoznék...

Lehet ilyet? 2010.01.12. 15:56:36

"Kérdésem: miért érdeke egy szülőnek elidegeníteni magától a gyermekét, amikor a történelem folyamán mindig rosszul végződött az ilyesmi? Talán attól félt, hogy elveszik tőle a fiacskáját?"

Mert ezek a szülők valószínüleg sohasem foglalkoztak a gyerekükkel, viszont a "kislány" le akarta nyúlni az egyik tárgyukat -és végül le is nyúlta-, amit rossz néven vettek. A "kislány" cinkosát pedig megpróbálták kikészíteni, hogy ezáltal rábírja őt arra, hogy adja vissza azt a tárgyat. Ezek után a "kislány" külföldre szökött a remekművel. :-)
Tanulság: ha valaki azt mondja a szüleire, hogy nagyon tartózkodók, akkor ne ültess körtefát a házad elé. :-)
süti beállítások módosítása