Márciusi pólónyertesek

2010. április 06. 07:16 - csajokespasik

Ahogy a februári csörténél is eljártunk, ezúttal is összesítettük a kommenteket, és a beérkezett számos e-mail alapján megvan a két új nyertesünk: a győztes poszt beküldőjének e-mail címét nem tesszük közzé, viszont mi azon értesítjük őt. A Hónap posztja-nyertest mindig azon az e-mail címen kapjuk el, amiről a posztot beküldte nekünk. A hónap kommentezőjével az Indapass-án keresztül lépünk kapcsolatba.

 

A Hónap posztja: Megszületett a lányom (2010.03.12. 07:17) (részlet) "Még nincs 3 éve, hogy elkezdődött ez az egész, de nekem sokkal több időnek tűnik. Kamaszlányként találkoztam M-mel, és rögtön tudtam, hogy lesz köztünk valami komolyabb. Én akkor még egyetlen tartós kapcsolatot sem tudhattam a hátam mögött sőt, még a tűzkeresztségen sem estem át... Szóval, a barátnőmmel nyaraltunk, mikor iszonyú gyorsasággal M besétált az életembe. Ő amerikai, tehát túl sok reményem nem volt, csak azt tudtam, hogy az első perctől beleszerettem. Tapasztalatlan, fiatal és éretlen voltam. Meglepő módon, az együtt töltött 4 nap után mégis követett hazáig, így 3 hét múlva már megint együtt lehettünk. Itt kezdődtek a bonyodalmak: teherbe estem."

A Hónap kommentezője, vendriner aladár (2010.03.05. 09:59:52) hozzászólása: (részlet) „Tomi talán ezt érdemli. Domina anyucit eltartani, aki elszedi a pénzt és lemehet kutyába pucsítani, ha akar valamit otthon. Szerintem sem túl jó ómen a focista, anyád szerintem tisztában van ezzel. Eléggé nihil emberek, kivétel nem nagyon van. Anyukád mondjuk nem értem, nem elmarni kell valakit a lánya mellől, hanem elfogadni és megbeszélni vele a dolgokat. Így soha nem lesz olyan, aki mellett felhőtlen lesz a kapcsolatod.” Gratulálunk a nyerteseknek, és ezzel el is indult az áprilisi játék!

 
20 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr121897883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.04.06. 08:28:57

Lesz post is, vagy csak a benyalós-jófejkedős-közhelypuffogtatós kommentelők "dicsőségpostja" lesz egész nap?

councillor 2010.04.06. 09:28:45

ja, egyébként tényleg egy szégyan, ami néha itt folyik a kommenteknél. offolás ezerrel, bratyizás, nyalizás

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.04.06. 09:59:01

@councillor:

Ja meg az offolásra panaszkodók is rohadtul irritálóak.

summerstorm 2010.04.06. 10:59:23

3 komment....
akarom mondani most már 4....
hááát, ez a mai túl nagy érdeklődést nem váltott ki...

csillag× 2010.04.06. 12:11:24

Felvet mindenkit az aktivitás :)

2010.04.06. 13:08:12

Napot mindenki!
Látom unalom van. :) Esetleg valakivel történt valami érdekes a hétvégén amit megosztana velünk? Szivesen vesszük a hirtelen posztokat. :)

csillag× 2010.04.06. 13:18:00

@Kedves Nard: nem vagyok meglepve, de lehetnénk kreatívak :)

2010.04.06. 13:45:27

Sziasztok!

Velem történt: elvittem a tacsikat oltásra, és nagyon megviselte őket. Aztán délutánra már kutyabajuk sem volt.
:)))

csillag× 2010.04.06. 13:49:33

@Traktorka: :D :D
Kent-férjeddel volt tojásfestéslocsolkodás? :D

2010.04.06. 14:36:15

@csillag×:
Peeersze!
Meglocsoltuk, befestetttük egymást előlről, hátulról, oldalról, szóval nagy a szárálám még mindig.:)))

tőzegmalac 2010.04.06. 15:00:44

mi ez a nap? legyen már valami

Madpapa 2010.04.06. 16:19:22

Úgy tűnik mindenki gyomrát megülte a sonka meg a tojás :(

dr. gernika 2010.04.06. 19:13:48

Tizenötödik!
@Zsu0805: Narddal még pénteken történt valami érdekes, egész hétvégén, minden vendégségben azt sztorizgattuk. :D
De nem hiszem, hogy megengedné itt publikálni. :P

csillag× 2010.04.06. 20:35:28

@Drága IV gernika: naaaaaaaa :$ :) Ez így nem érős :P ha be harangoztad, akkor tessék elmesélni :D

dr. gernika 2010.04.07. 05:24:08

@csillag×: höhö, majd ha megengedik. :D

csillag× 2010.04.07. 07:02:12

@Drága IV gernika: hát, akkor tegyél valamit az ügy érdekében :P , hogy szabad "írást" kapjál :)

csillag× 2010.04.07. 07:16:31

@Panni CsP: dehogyiiis :) csak irigy, mert még nem rendelkezhet álmai nyereményével ;)
süti beállítások módosítása